Adam Parr
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Williams F1
- Bernie Ecclestone
- Frank Williams
- Williams
Két és fél Star Warst érhet az F1, ha sikerül eladni
A világ egyik legkockázatosabb befektetését vállalta fel a jelenlegi tulajdonos, de busás hasznot húztak a sport többségének felvásárlásából. Hamarosan kiszállhatnak.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem lesznek háromautós csapatok az F1-ben
Eric Boullier nem veszi komolyan Adam Parr hétvégi kijelentését, de elismeri, hogy néhány istálló sorsa kérdéses. Szerinte a bevételből kellene nagyobb rész szétosztani a csapatok között.
Räikkönen már 2011-ben lenyűgözte a Williamst
Annak idején úgy tűnt, hogy a Williamsszel tér vissza a finn versenyző, és a csapat korábbi elnöke azt mondja, már akkor érezni lehetett rajta a motiváltságot. Adam Parr úgy véli, azért hiúsult meg a megállapodás, mert a Williams nem tudott versenyképes autót garantálni Räikkönennek.
Bajnokesélyesnek látja a Williamst a kirúgott Parr
A Forma-1-es csapattól az előző szezon elején menesztett szakember úgy véli, hogy a Williams harcolhat a bajnoki címért 2013-ban, ha megint legalább ugyanolyan jó autót adnak a versenyzőknek, mint tavaly. A vezetői tudás alapján képesnek tartja a feladatra a két pilótát.
Ecclestone perlésére készül a Williams exelnöke
Adam Parrnak márciusban azután kellett távoznia a posztjáról, hogy nem tudott megegyezni Ecclestone-nal az F1-es keretszerződésnek a csapatra vonatkozó feltételeiről. A hírek szerint azért nem jutottak dűlőre, mert Ecclestone neheztelt rá, és Parr ezért megpróbál pert indítani.
Egyelőre nem választ új elnököt a Williams
Még senki nem vette át a váratlanul távozó Adam Parr helyét a Williamsnél. Az igazgató, Toto Wolff szerint alaposan át kell gondolni, ki alkalmas a pozíció betöltésére.
Ecclestone állhat a Williams-elnök távozása mögött
A Williams váratlanul leköszönő elnöke, Adam Parr a híresztelések szerint mégsem családi okok miatt távozik: előfordulhat, hogy a Bernie Ecclestone-nal folytatott politikai csatározások áldozata lett.
Lemondott a Williams elnöke
Adam Parr családi okokból távozik a csapattól március végén.
Nyereséges évet zárt a Williams
A 2011-es gyenge teljesítmény ellenére stabilabb lett a Williams pénzügyi helyzete. A technikai igazgató, Mark Gillan bizakodó a szezonkezdet előtt, szerinte sokkal jobban állnak, mint egy évvel ezelőtt.
Frank Williams már ismeri az utódját
Ha visszavonul, várhatóan Adam Parr foglalja el a helyét az általa alapított csapat élén.
A Williams elnöke szerint Räikkönen jó választás lenne
Adam Parr, a Williams elnöke szerint egyelőre nincs döntés Kimi Räikkönen leigazolásáról, elismerte ugyanakkor, hogy a finn jó választás lenne a csapatnak.
Az F1-nek meg kell lovagolnia az internetet
A McLaren és a Williams vezetői egyaránt úgy vélik, a Forma-1 korszakváltás előtt áll: az eddiginél jobban ki kell aknáznia az internetben és a közösségi médiában rejlő lehetőségeket. Már csak az a kérdés, hogyan lehet ebből pénzt csinálni.
Javítani kell a Forma-1 nézői élményén, véli Parr
A Williams elnöke érdekesebb, változatosabb közvetítésekkel szórakoztatná a nézőket, és növelné a sport televíziós bevételeit. Martin Whitmarsh pedig összefogást kér a csapatoktól.
Bahrein kiakadt a "képmutató" Ecclestone-ra
Az arab országban keményen bírálták a Forma-1 nagyurát, aki eredetileg megszavazta az elmaradt Bahreini Nagydíj pótlását, de a negatív visszhangok hatására négy nappal később lefújta a versenyt.
Az elnök is le akart mondani a Williamsnél
Adam Parr, a Williams elnöke is felajánlotta lemondását a csapat gyenge idénykezdése miatt, ám ezt a tulajdonosok nem fogadták el.
- címkék:
- Adam Parr
- Forma-1-es hír
- Williams
- Címkefelhő »
A Williams piacra dobta részvénycsomagját
Szerda reggeltől a frankfurti értékpapír-piacon kereskedhetnek a Forma-1-es istálló részvényeivel.
Sam Michael: Nem lesz gond a Williams hátsó szárnyával
A Williams F1-es csapatánál nem tartanak tőle, hogy az előző évektől radikálisan eltérő kialakítású hátsó légterelő vibrációja túlságosan nagy lesz. Sam Michael technikai igazgató nem ért egyet azokkal a feltételezésekkel sem, amelyek szerint az FW33-as autó hátsó részének merész kialakítása sok kellemetlen meglepetést tartogat még a csapat számára.
- 1