ACF Fiorentina

címke rss

Az UEFA-kupában sem megy az olaszoknak

Sport2007.10.06, 09:42

Az AC Milan és az AS Roma BL-veresége után az UEFA-kupában folytatódott az olasz csapatok vesszőfutása: az FC Zürich a visszavágón 3-0-ra legyőzte és kiejtette az Empolit, a Sampdoria az Aalborggal szemben bukott el, míg a Palermo tizenegyespárbajban maradt alul a Mlada Boleslav ellenében. Egyedül a Fiorentina jutott be a csoportkörbe, de a firenzeiek is csak büntetőkkel gyűrték le a Groningent. Elvérzett a Blackburn Rovers és a Real Zaragoza is, mindkettőnek egy görög együttes jelentette a végállomást. 

Az Inter ellen folytatja a Roma az erőltetett menetet

Archívum2007.09.28, 15:37

Jól belehúzott a Roma futballcsapata, a Farkasok ugyanis múlt héten a Juventus, szerdán a Fiorentina ellen játszottak rangadót, és a sorozatnak még nincs vége, mert szombaton a bajnok Inter következik a Serie A-ban, kedden pedig a Manchester United a BL-ben. A Bundesligában is lesz egy csúcsmeccs, az éllovas Bayern ugyanis a második helyezett Leverkusen vendége lesz. Spanyolországban a Real-Getafe találkozó van a középpontban, mivel Bernd Schuster, a királyi gárda edzője éppen a kiscsapattól érkezett a nyáron. Angliában a Chelsea-drukkerek által nem igazán kedvelt Mourinho-utód, Avram Grant a Fulham elllen mutatkozik be a Stamford BBridge ...

A Bayern München szuperfavorit az UEFA-kupában

Sport2007.09.20, 11:30

A Bajnokok Ligájában már megkezdődtek a csoportküzdelmek, ám az UEFA-kupában egyelőre még csak a csoportkörbe való bejutásért játszanak a csapatok. Összesen 40 párharcra kerül sor az utolsó selejtezőben, és az első mérkőzések közül egyet kedden, egyet pedig szerdán játszottak - a többi 38 összecsapásra csütörtökön kerül sor. A résztvevők között olyan nagyágyúk vannak, mint a Bayern München, a Tottenham Hotspur, a Fiorentina, az Ajax Amsterdam vagy az Atlético Madrid.

Afrikai focisták verekedték be magukat Európa ászai közé

Archívum2007.09.10, 10:57

A héten az Eb-selejtezők voltak középpontban, így álomcsapatunkban is főleg azok szerepelnek, akik ezeken a meccseken jó teljesítményt nyújtottak. A kivételt két afrikai focista jelenti: egyikük az U17-es vébén, a másik pedig az Afrika-kupa kvalifikációs sorozatában remekelt.

A Milan nem tudott nyerni a San Siróban

Archívum2007.09.03, 21:57

Az európai Szuperkupát pénteken elhódító AC Milan a San Siróban döntetlent játszott a vendég Fiorentinával az olasz labdarúgó-bajnokság második fordulójának zárómérkőzésén.

Toni pótlását házon belül oldhatja meg a Fiorentina

Archívum2007.08.16, 08:35

A pályán elért eredmények alapján a Fiorentina az előző két szezonban egyaránt a dobogón végzett a Serie A-ban, de a bundabotrány miatt levont pontok azt jelentették, hogy a csapat előbb kilencedik, majd legutóbb a hatodik helyen végzett. Az új idényt végre tiszta lappal kezdhetik a firenzeiek, így a cél nem lehet más, mint a BL-szereplés kiharcolása, ám mindezt már Luca Toni nélkül kell végrehajtania a gárdának.

Futballistát vegyenek! - Pandiani, Iniesta

Sport2007.07.20, 09:03

A veterán olasz csatár, Christian Vieri a Fiorentinába tart. Az AS Nancy védője, Pape Diakhaté a Dinamo Kijevbe szerződött. Az RCD Espanyol uruguayi csatára, Walter Pandiani a CA Osasunában kötött ki.

A Fiorentina lesz Vieri tizenkettedik csapata

Sport2007.07.19, 15:23

Christian Vieri megállapodott a Fiorentina labdarúgócsapatával.

Futballistát vegyenek! - Kanouté, Ibrahimovic

Sport2007.07.13, 16:24

A Fiorentina érdeklődik az FC Internazionale védője, Marco Andreolli iránt. A Livorno csatára, Cristiano Lucarelli a Parma FC-ben köthet ki. Olasz lapértesülések szerint a Juventus FC megszerezte a portugál Pacos Ferreira utánpótlás-válogatott balhátvédjét, Gabriel Antunest.

Geráék léptek egyet az élvonal felé

Sport2007.05.14, 06:27

Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion fordulatos mérkőzésen 3-2-re nyert a Wolverhampton Wanderers otthonában, így előnybe került a Premier League-tagságért zajló osztályozó elődöntőjében. Az olaszoknál a Milan és Lazio is kivívta a jövő évi Bl-szereplés jogát.

Végső csatákra készülnek Európa futballpályáin

Sport2007.05.11, 12:16

Valamennyi európai csúcsbajnokságban lassan eljön az igazság pillanata, érdemes lesz kiélvezni a végjáték nyújtotta örömöket. Spanyolországban szerencsére még öt kanyar van hátra a Barcelona és Real Madrid versenyfutásából - melybe azért még a Sevilla és a Valencia beleszólhat -, ezen a hétvégén mindkét sztárgárda hazai pályán teheti meg a következő lépést álmai felé. Olaszországban hasonlóan nagy küzdelem folyik a bronzért az AC Milan és a Lazio között, a Bundesligában pedig a Schalke akár már bajnoki címet is ünnepelhet a hétvégén, ám feltehetően ehhez a mindössze egy, illetve két ponttal lemaradó Stuttgartnak és a Werder Bremenneek ...

Drávucz: Ha rajtam múlt volna, játszom Melbourne-ben

Archívum2007.04.24, 10:19

Java részt két magyar légiósának, Drávucz Ritának és Stieber Mercedesznek köszönhetően nyerte meg múlt vasárnap a Fiorentina a nőivízilabda Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Az olasz csapat a firenzei négyes döntőben a görög Glyfadát 14-8-ra, az orosz Kirisit 12-10-re, majd a másik orosz gárdát, az Uralocskát 18-10-re verte. A negyvennégy gólból a két magyar együttesen tizenhetet termelt. Drávucz tízszer vette be az ellenfelek kapuját, s a melbourne-i világbajnokságról pechesen, sérülés miatt lemaradt játékos lelkének nagyon jót tett ez a BEK-arany.

Stieberék Európa legjobbjai

Sport2007.04.22, 16:14

Stieber Mercedes és Drávucz Rita olasz együttese lett Európa legjobb klubcsapata a női vízilabdázóknál.

Stieberék pólórangadót nyertek

Sport2007.04.15, 21:12

Legyőzte legfőbb riválisát, s gyakorlatilag az alapszakasz győztesének érezheti magát az olasz nőivízilabda-bajnokságban a Fiorentina csapata, amely két magyar világbajnokot is foglalkoztat Stieber Mercedes és Drávucz Rita személyében.

A Parma sem okozott gondot az Internek

Sport2007.04.01, 23:30

Bár az első játékrészt még kihúzta 0-0-val a kiesőhelyen álló Parma a San Siróban a Serie A 30. fordulójában, de a második félidőben a bajnoki címtől karnyújtásnyira lévő Internazionale Maxwell és Crespo révén megtörte ellenfelét, és a 2-0-s győzelemmel tovább növelte előnyét a Milan ellen remiző Romával szemben. A Fiorentina kétgólos előnyt herdált el Bergamóban, a Livorno 4-1-re kiütötte a Cataniát a triplázó Cristiano Lucarelli vezérletével, aki megszerezte századik gólját az olasz élvonalban. A dobogós Lazio Udinében gólparádézott (4-2).

Futballistát vegyenek! - Boruc, Adriano

Archívum2007.03.20, 09:48

A West Ham United északír kapusát, Roy Carrollt a skót Rangers FC szemelte ki. Olasz lapértesüléek szerint a Fiorentina támadója, Luca Toni az Internazionaléban köthet ki, a milánóiak pedig a brazil Adrianót adhatják érte cserébe a violáknak.

Ikszelt a Roma, hűtheti a pezsgőt az Inter

Sport2007.03.19, 18:37

A Serie A 29. fordulójában a listavezető Internazionale Zlatan Ibrahimovic duplájával legyőzte az Ascolit, és mivel a második helyezett Roma ikszelt az egy órát emberhátrányban játszó Fiorentina otthonában, így a kék-feketék előnye 11 fordulóval a vége előtt 18 pontra nőtt. Az angol bajnokságban az Everton a 90. percben szerzett Johnson-góllal 1-0-ra verte az Arsenalt, az Aston Villa-Liverpool meccs 0-0 lett. A spanyoloknál emberelőnyben nyert a Real, emberhátrányban didalmaskodott a Deportivo.

Hétgólos dráma az Upton Parkban, gyenge Real-főpróba

Sport2007.03.05, 01:24

Az angol bajnokságban a Blackburn két tizenegyesgóllal győzött a Bolton vendégeként, míg a West Ham hiába vezetett 2-0-ra, és 3-2-re a Tottenham ellen, végül 4-3-ra kikapott. Olaszországban a Palermo elvesztette a Messina elleni szicíliai derbit, a Fiorentina viszont parádézott, és 5-1-re kitömte a Torinót. A Bundesligában a Cottbus Dortmundban tudott nyerni, a Mainz pedig Aachenben elszenvedte első idei vereségét, Spanyolországban a Real Madrid ismét megszenvedett a mumusnak tartott Getafe ellen, a Ligue 1-ben tovább tart az immáron hat meccs óta nyeretlen Marseille vesszőfutása.

Kétgólos hátrányt dolgozott le az Ascoli

Sport2007.02.19, 18:31

Az Udinese már kétgólos előnyben volt, végül mégis csak egy ponttal távozott az Ascoli otthonából az olasz labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában. A Fiorentina a Catania vendégeként nyert, a Sampdoria Pármából hozta el a három pontot, a Lazio Pandev-duplájával hazai pályán verte 2-0-ra a Torinót.

A Honvéd javított, a Dunaújváros kikapott a nőipóló-BEK-ben

Sport2007.02.03, 22:30

Feledtette a nyitónapi kisiklást a Honvéd a nőivízilabda Bajnokcsapatok Európa Kupája budapesti elődöntős csoportjában: a magyar bajnok a görög Vuliagmenit öt góllal verte szombat este a Kőér utcában. A Dunaújvárosi Főiskola-ELCO pénteki győzelme után egy góllal kikapott a Fiorentina együttesétől.

Megállíthatatlan az Inter, botlott a Roma

Sport2007.01.21, 22:26

Az éllovas Internazionale tovább növelte előnyét: a milánói gárda két góllal nyert a vendég Fiorentina ellen, míg a tabellán második AS Roma döntetlent játszott Livornóban, az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában.

Györéék nem bírtak Stieberékkel

Sport2007.01.12, 21:45

A nőivízilabda Bajnokcsapatok Európa Kupájában a franciaországi négyes tagjaként kezdte meg szereplését a középdöntőben a magyar bajnok Honvéd - súlyos vereséggel: Györe Lajos együttese a két magyar világbajnokot, Drávucz Ritát és Stieber Mercedest is a soraiban tudó olasz Fiorentinával szemben maradt alul 9 találatnyi különbséggel. A Dunaújvárosi Főiskola-ELCO nyolc góllal legyőzte a német Bayer Uerdingent. A hazaiak legjobbja a háromgólos Sipos Edit volt.

Stieberék legyőzték Valkayékat

Sport2007.01.06, 19:41

A nőivízilabda-BEK nyolcaddöntős csoportjában a Domino-Honvéddal azonos négyesbe sorsolt Fiorentina - két magyar világbajnokot, Stieber Mercedest és Drávucz Ritát is a soraiban tudva - győzelemmel kezdte az új évet: a jövő hétvégi nemzetközi megméretés előtt a firenzei együttes a péntek esti hazai bajnokin 14-8-ra verte a pontvadászatban bronzérmes helyen álló ASD Romát.

Ikszet ért Mutu és Gilardino duplázása

Sport2006.12.17, 19:35

Tovább folytatódik az AC Milan vesszőfutása, az olasz sztárcsapat utolsó nyolc bajnokija közül mindössze egyet tudott megnyerni, a szombati, firenzei találkozón is csupán 2-2-re futotta erejéből a Fiorentina ellen a Serie A 16. fordulójában.

Totti duplája döntött a San Siróban

Archívum2006.11.11, 22:35

Tizenkilenc éves negatív sorozatot tört meg a Roma a Serie A 11. fordulójában, a fővárosi csapat 1987 óta nem tudott nyerni a Milan vendégeként, most sikerült, Francesco Totti két góljának köszönhetően. A nap másik találkozóját a Fiorentina a hajrában fordította a maga javára az Atalanta ellen.

Mutu és a kifordított alsónadrág

Archívum2006.11.03, 06:31

A jelenleg a Fiorentinában szereplő Adrian Mutu pályafutásában rossz periódusok is akadtak, például amikor nyolc hónapos eltiltást kapott, miután az egyik angol bajnokit követően doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott.

Kevesli az enyhítést a Fiorentina

Archívum2006.10.30, 13:42

A Fiorentina kevesli büntetésének enyhítését, ezért a bundabotrányba belekeveredett futballklub megfellebbezi az Olasz Olimpiai Bizottság pénteki ítéletét.

Bukott a Roma és a Palermo, élre állt az Inter

Sport2006.10.15, 23:14

A játéknap előtt listavezető AS Roma és a második Palermo is vereséget szenvedett az olasz labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. A fővárosiak a Reggina otthonában maradtak alul, míg a szicíliaiak  hazai pályán kaptak ki az Atalantától. A Internazionale Milánóban legyőzte a Cataniát, így átvette a vezetést a tabellán. A sereghajtó Fiorentina idegenben szerzett három pontot az Empoli ellen.

Élre ugrott az AS Roma, nem halad a Lazio

Sport2006.09.18, 07:29

Az AS Roma magabiztos, 3-1-es győzelmet aratott a Siena otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság második fordulójában. A bundabotrány miatt pontlevonással sújtott csapatok közül az SS Lazio (-11) hazai pályán szenvedett vereséget a Palermótól, míg a Fiorentina (-19) a Livorno vendégeként kapott ki.

Ribery egy lépésre az Arsenaltól

Sport2006.08.08, 21:25

Brit sajtóértesülések szerint Franck Ribery, az Olympique Marseille labdarúgója napokon belül aláírhat a Premier League-ben szereplő Arsenal együtteséhez. A The Guardian című napilap Bruno Heiderscheid, a futballista ügynökére hivatkozva jelentette be a hírt. Az észak-londoni klub várhatóan 13,5 millió fontot fizet a válogatott szélsőért.

Vasárnaptól a Reggina is a vádlottak padján

Archívum2006.08.08, 15:21

Az olasz bundabotrány második fejezeteként a Juventus, a Milan, a Fiorentina és a Lazio után az élvonalbeli Regginának is bíróság előtt kell felelnie a játékvezetők megvesztegetéséért.

Fiorentina: cél a biztos bennmaradás

Archívum2006.08.05, 12:34

A világbajnokság ugyan véget ért, de mindez nem jelenti azt, hogy a labdarúgásban megállt volna az élet: lassan már a topligákban is elkezdődnek a küzdelmek. Egészen a szezon kezdetéig igyekszünk nap mint nap beszámolni arról, hogy egy-egy sztárklubnál miként zajlik a felkészülési időszak - ezúttal a Fiorentina kerül sorra.

Két hetet csúszik a Serie A rajtja

Archívum2006.08.01, 20:26

Az eredetileg tervezetthez képest két héttel később, a szeptember 9-10-i hétvégén kezdődik meg az olasz labdarúgó-bajnokság 2006/2007-es idénye. A halasztásra a bundabotránnyal összefüggésben született elmarasztaló döntések, illetve a várható fellebbezések miatt kerül sor.

Az UEFA dönt a Milan BL-indulásáról

Sport2006.07.26, 17:57

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) sürgősségi ügyekben illetékes testülete csütörtökön dönt arról, hogy az olasz bundabotrányban érintett AC Milan indulhat-e a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A visszaélések miatt megbüntetett másik három olasz klub, a Juventus, a Fiorentina és a Lazio polgári bírósághoz fordul.

Visszakerült a Serie A-ba a Fiorentina és a Lazio

Sport2006.07.26, 08:37

Az olasz sportdöntőbíróság másodfokon eljáró testülete enyhítette a labdarúgó bundabotrányban korábban hozott ítéleteket.

A Lazio és a Fiorentina visszakerülhet a Serie A-ba

Archívum2006.07.25, 10:58

Lapértesülések szerint kedden 20 órára várható a fellebbviteli bíróság döntése az olasz labdarúgó bundabotrányban, melyben a La Gazzetta dello Sport információi alapján enyhítések várhatók.

Fellebbeznek a bundaperben elítélt klubok

Archívum2006.07.17, 18:04

Az olasz labdarúgó bundabotrányban érintett négy klub, a Juventus, a Fiorentina, az SS Lazio és az AC Milan is fellebbezett a római sportbíróság első fokú ítélete ellen.

Tiltakoznak a bundaperben elítélt klubok

Sport2006.07.16, 20:45

A bundabotrányban érintett labdarúgócsapatok vezetőinek körében óriási felháborodást keltett az olasz sportbíróság péntek esti szigorú ítélete, amely a másodosztályba száműzte a Juventus, a Lazio és a Fiorentina együttesét, előbbit pedig megfosztotta legutóbbi két bajnoki címétől, a Milant pedig mind az előző, mind a következő bajnokságban pontlevonással sújtotta.

A B ligába sorolták a Juvét, a Fiort és a Laziót

Sport2006.07.14, 22:10

A római sportbíróság első fokon bűnösnek találta mérkőzések eredményének manipulálásával a Juventus, a Fiorentina, a Lazio és az AC Milan labdarúgócsapatát.

Az ügyész a harmadosztályba száműzné a Juventust

Sport2006.07.04, 13:45

 Az olasz labdarúgás legnagyobb bundabotrányát tárgyaló perben kedden az ügyész azt kérte a bíróságtól, hogy döntésével száműzze a címvédő Juventust a bajnokság harmadosztályába, azaz a Serie C-be. Stefano Palazzi emellett az ügyben érintett többi élvonalbeli klub, az AC Milan, a Fiorentina és a Lazio második ligába sorolását javasolta.

Ki megy ma? - Kutuzov, Martins

Archívum2006.06.22, 07:03

A Lazio francia középpályása, Ousmane Dabo a Manchester Citybe igazolt. A Fiorentina megszerezte a Juventus FC középpályását, Manuele Blasit. A Lecce kapusa, Vincenzo Sicignano a Chievo Veronába szerződött.

Hivatalos vádemelés négy olasz klub ellen

Archívum2006.06.22, 20:21

Megtörtént a hivatalos vádemelés a Juventus, az AC Milan, a Lazio és a Fiorentina ellen, ezzel megkezdődött az olasz bundabotrány bírósági szakasza.

Szívós visszatér a Honvéd pólócsapatához

Archívum2006.06.04, 12:50

Egy szezonnyi olaszországi kitérő után újból a Honvédnál folytatja pólós pályafutását Szívós Márton.

Ki megy ma? - Huth, Makinwa

Archívum2006.05.29, 07:40

A Fiorentina megszerezte a Palermo argentin szélsőjét, Mário Santanát. Az Eintracht Frankfurt osztrák középpályása, Stefan Lexa az 1. FC Kaiserslauternbe igazolt.