AC Siena

címke rss

A Milan ellen odalett az Inter veretlensége

Sport2005.02.28, 18:57

Az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Milan Kaká góljával 1-0-ra legyőzte a városi vetélytárs Internazionalét, és ezzel amellett, hogy megőrizte első helyét a tabellán, megszakította a kék-feketék tavaly május óta tartó veretlenségi sorozatát. A Juventus hazai pályán könnyedén verte a Sienát, így a torinóiak azonos pontszámmal állnak a Milannal, a Bajnokok Ligája-indulásért küzdő klubok csatáját a Palermo nyerte az AS Roma ellenében, pedig a fővárosiak a 73. perctől emberelőnyben futballozhattak.

De Canio az élvonalban tartaná a Sienát

Archívum2005.01.29, 13:57

A Siena újoncként a 13. helyen zárta az előző szezont, azaz viszonylag simán bennmaradt, tehát a gárda megfelelt az elvárásoknak. A nyári szünetben mégis elküldték a vezetőedzőt, Giuseppe Papadopulót, és helyére a rutinos Luigi Simonit nevezték ki. Ez a döntés nem bizonyult jónak, hiszen a fekete-fehérek a bajnokság felénél kieső helyen álltak, a rossz szereplés pedig az idős mester állásába került. A csapat új edzője Luigi de Canio lett, az ő feladata lesz, hogy felrázza és benntartsa Enrico Chiesáékat.

A címvédő Lazio és a Juventus is kiesett a kupából

Archívum2005.01.13, 23:39

Az olasz kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján három párosításban is az első mérkőzésen előnyt szerző csapat jutott tovább, a Cagliari kiejtette a Laziót, az Atalanta a Juventust, az Udinese pedig a Leccét. A Roma nagyot alkotott, a Farkasok 5-1-re győztek Sienában, ezzel szintén bejutottak a legjobb 8 közé.

Edzőt váltott a Siena futballcsapata

Sport2005.01.12, 07:31

A gyenge eredmények miatt menesztették Gigi Simonit, a Siena labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. A szakember helyét ideiglenesen Luigi di Canio foglalja el a kispadon. Di Canio korábban a Pescara, az Udinese, a Reggina és a Genova együttesénél dolgozott.

Ki megy ma? - Zidan, Djemba-Djemba

Sport2005.01.04, 11:55

Az AC Parma csatára, Massimo Maccarone kölcsönbe a Sienába igazolt. A Newcastle United a Fulham portugál szélsőjét, Luis Boa Mortét szemelte ki. A Werder Bremen a dán FC Midtjílland egyiptomi csatárát, Mohammed Zidant figyeli.

A Roma ötöt lőtt, Totti csúcsot döntött

Sport2004.12.24, 08:51

Mindössze két vendégcsapat tudott pontot szerezni az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának vasárnapi mérkőzésein. A Livorno Siena elleni pontszerzése a papírforma kategóriába tartozik, az már kevésbé, hogy a Sampdoria 4-1-re győzött Leccében, igaz a déliek a 37. perctől emberhátrányban futballoztak. A Roma kitömte a Parmát, ráadásul Totti megdöntötte a klubcsúcsot, duplájával immár 108 gólnál tart a Farkasok mezében. Az Inter is sikerrel zárta a játéknapot, Mihajlovic szabadrúgásával 1-0-ra győzték le a kék-feketék a Bresciát.

Féltucatot lőtt a Milan, Nedved-góllal nyert a Juve

Sport2004.12.13, 16:04

A címvédő AC Milan hazai pályán 6-0-ra legyőzte az újonc Fiorentinát az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában. A városi rivális Inter megszerezte idei 12. döntetlenjét is, a kék-feketék ezúttal a Siena otthonában értek el 2-2-t. Késő este a Juventus Nedved szabadrúgásgóljával csikarta ki a győzelmet a Bologna vendégeként.

Sienában feltámadt a Roma

Sport2004.11.28, 12:20

Az utolsó két fordulóban nulla pontot gyűjtő AS Roma idegenben alaposan visszavágott a Sienának az egy hete a kupában elszenvedett vereségéért: a fővárosiak ezúttal Totti és Montella duplájával (valamint Cassano négy gólpasszával) 4-0-ra nyertek. A másik szombati olasz bajnokin szintén vendéggyőzelem született, az Udinese Livornóból hozta el a három pontot.  

Szökik a Juve-Milan duó a Serie A-ban

Sport2004.11.17, 07:23

Az éllovas Juventus és az üldöző, egyben címvédő Milan is begyűjtötte a három pontot az olasz labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában: a torinóiak Leccében győztek, a milánóiak pedig hazai pályán a Sienát verték minimális különbséggel. A Zebrák előnye továbbra is hat pont, ám immáron a második Milan is féltucat egységgel vezet a képzeletbeli dobogó legalsó fokán tartózkodó Udinesével szemben.

Sima Juve-siker a Siena ellen

Sport2004.10.24, 00:06

Továbbra magabiztosan vezeti az olasz labdarúgó-bajnokságot a Juventus, miután Fabio Capello együttese 0-0-s félidő után 3-0-ra verte a Sienát a Serie A hetedik fordulójának szombati játéknapján. A nap másik összecsapásán a Cagliari 2-2-re végzett Bergamóban az Atalanta vendégeként.

Gólszüret és futballshow a Roma-Interen

Sport2004.10.04, 15:24

A címvédő s jelenleg harmadik Milan odahaza, a tavalyi bronzérmes Juventus pedig vendégként diadalmaskodott az olasz labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának vasárnapi játéknapján. Tovább folytatta remek szereplését az újonc Messina: a szicíliai együttes 4-1-re legyőzte a Sienát, s feljött a második helyre a tabellán. A Roma-Inter rangadó igencsak fordulatos és gólgazdag volt, és végül igazságos, 3-3-as döntetlenre végződött.

Szicília másik újonca, a Messina is remek rajtot vett

Sport2004.10.03, 22:24

Az olasz bajnokság hat újonca közül több együttes is remekül kezdte a bajnokságot. A két szicíliai klub egyaránt veretlen volt két forduló után, ami a Palermo esetében nem meglepő, hiszen a rózsaszín-feketék remekül erősítettek a nyári átigazolási időszakban. A Messináról már kevesebb szó esett a nyáron, most viszont annál többet beszélnek Bortolo Mutti gárdájáról: a piros-sárgák az első fordulóban Parmában szereztek pontot, a második játéknapon az AS Romát győzték le 4-3-ra, majd az AC Milan és - a Chievo ellei iksz után - a Siena skalpját is begyűjtötték.

Simoni négy év után tér vissza a Serie A-ba

Sport2004.07.05, 08:33

Az AC Siena a nemrég befejeződött bajnokságban újoncként a 13. helyen zárt, így megőrizte élvonalbeli tagságát. Ezzel természetesen mindenki elégedett volt a klubnál, de a vezetőség a következő szezonra merészebb célokat tűzött a csapat elé: a fekete-fehéreknek a 2004-2005-ös idényben kvalifikálniuk kell magukat az UEFA-kupába! A gárdának e bátor tervet már nem Giuseppe Papadopulo irányításával kell teljesítenie, hiszen az elnökség néhány napja Luigi Simonit nevezte ki a gárda élére.

Fogadási botrány az olasz futballban

Sport2004.05.11, 14:42

A Siena olasz labdarúgóklub székházában tartott kedden házkutatást közösen a csendőrség és a rendőrség, amely a Serie A mérkőzéseire kötött internetes fogadásokban gyanít csalássorozatot. Az ügyben a nápolyi ügyészség a maffiaellenes nyomozócsoportokat mozgósította.

Ismét a hajrában nyert a Milan

Sport2004.04.17, 22:45

A listavezető AC Milan - akárcsak egy héttel korábban az Empoli ellen - egy hajrában szerzett góllal tudta kicsikarni a győzelmet Siena otthonában. A másik szombati mérkőzésen Lecce 2-1-re verte az egy félidőt emberhátrányban játszó Udinesét.

Ki megy ma? - Ljungberg, R. Baggio

Sport2004.02.29, 14:37

Egyes olasz lapok szerint a Milan érdeklődik a Siena norvég csatára, Tore-Andre Flo iránt. Az Arsenal svéd középpályását, Fredrik Ljungberget a Real Madrid mellett az Internazionale is vinné. A Real Sociedad a szezon végén elengedi középpályását, Javier de Pedrót, akinek lejár a szerződése. Az Anderlecht állítólag a veterán világsztárt, Roberto Baggiót akarja megszerezni a következő idényre.

Menekül az Empoli

Sport2004.02.29, 12:27

Az élmezőnyhöz tartozó Udinese legyőzésével nagyon fontos három pontot szerzett az Empoli a Serie A 23. fordulójának szombati játéknapján. A nap másik összecsapásán gól nélküli döntetlenre végzett egymással a Siena és a Reggina.

Gödörben a Siena

Sport2004.02.27, 08:50

A szezon első pár fordulója után úgy tűnt, hogy a Serie A idei újoncai közül az Ancona és a Lecce a kiesés ellen küzd majd, míg a Sampdoria és a Siena megkapaszkodhat a középmezőnyben. Utóbbi együttes sokáig tartotta is magát a tizedik hely környékén, azonban az idén eddig nem nagyon megy neki, és a legutóbbi öt mérkőzésén elszenvedett vereségek miatt a sienai drukkerek ismét elkezdhetnek izgulni.

Nehezen nyert a Juve, hatot lőtt a Roma

Sport2004.02.22, 22:41

A Roma kiütötte a Sienát, míg a Juventus egy góllal verte idegenben a Bolognát a Serie A 22. fordulójában. A Perugia Regginában megszerezte idei első győzelmét.

Új igazolásaitól várja első sikerét a Perugia

Sport2004.02.06, 08:26

Az olasz bajnokság már túl van a felén, de a tabellán még mindig két nyeretlen együttes neve szerepel: az utolsó helyen álló Ancona helyzete reménytelennek tűnik, ugyanakkor az egy pozícióval feljebb lévő AC Perugiánál még mindig bíznak abban, hogy a csapat megőrizheti helyét a legjobbak között. A klub a téli átigazolási időszakban összesen 13 focistát igazolt, többségében ismert labdarúgókat, de az első győzelem ennek ellenére még várat magára.

Materazzi lecsapta Cirillót a játékoskijáróban

Sport2004.02.02, 11:47

Marco Materazzi, az Inter védője a vasárnapi, Siena elleni 4-0-s győzelmet követően megütötte Bruno Cirillót a San Siro  játékoskijárójában. A sérülése miatt csak kispados hátvéd klubjától és az olasz szövetségtől is súlyos büntetésre számíthat.

Élre ugrott a Milan a Serie A-ban

Sport2004.01.29, 08:37

Átvette a vezetést az olasz labdarúgó-bajnokságban a Milan, miután Carlo Ancelotti együttese hazai pályán 2-1-re verte a Sienát, a pontvadászat 13. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

Menesztették az Ancona trénerét

Sport2004.01.27, 19:29

A labdarúgó olasz Serie A-ban szereplő Ancona vezetői kedden menesztették Nedo Sonettit, a csapat edzőjét. Utódja Giovanne Galeone. Másfél hónapra kidőlt a Sampdoria gólzsákja, Francesco Flachi; brazil védővel, Roque Juniorral erősített a Siena.

Ravanelli gólja sem segített a Perugián

Sport2004.01.24, 23:06

Két perccel a befejezés előtt ugyan még vezetett a Perugia a Siena otthonában, ám a hazaiak végül fordítani tudtak, így Serse Cosmi együttese 18 forduló után is nyeretlen az olasz labdarúgó-bajnokságban. A nap másik mérkőzésén az újonc Sampdoria hazai pályán könnyedén nyert a Reggina ellen.

Totti és Del Piero remekelt, az Inter kikapott

Sport2004.01.18, 23:45

Óriási meglepetésre a tabellán 16. Empoli - Tommaso Rocchi 91. percben szerzett góljával - Milánóban nyert az Internazionale ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. Az éllovas Roma Francesco Totti duplájával verte a Sampdoriát, míg a Juventus Alessandro Del Piero mesterhármasával nyert magabiztosan a Siena ellen. A Milan nehezen győzött Bresciában.

Roby Baggiót megbabonázta a gólöröm

Sport2004.01.07, 13:34

Kedden teljes fordulót rendeztek a Serie A-ban, s a Milan római diadalán kívül figyelemre méltó volt a sérüléséből visszatért Roberto Baggio teljesítménye: a 200 Serie A-gólra hajtó Copfocska két találattal vette ki a részét a Brescia Siena elleni 4-2-es győzelméből.

Továbbment a Juve és az Udinese az olasz kupában

Sport2003.12.19, 15:44

Az Udinese hazai pályán könnyedén, 3-0-ra nyert a Bologna ellen a labdarúgó olasz kupa nyolcaddöntőjében, így az idegenbeli 1-0-át követően kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé. A Juventus hazai pályán 2-1-re legyőzte a Siena együttesét, és mivel az első mérkőzésen is ugyanez az eredmény született, a torinóiak jutottak tovább.

A Juve bánta az Inter feltámadását

Sport2003.11.29, 23:11

Gyorsan kiheverte a hétközi BL-vereséget az Inter: a kék-feketék imponáló teljesítménnyel győzték le idegenben a Juventust a Serie A 11. fordulójának szombati rangadóján. A nap másik összecsapásán a Siena valósággal kiütötte a Laziót.

Idegenben nyert a Chievo

Sport2003.10.25, 22:53

1-0-ra győzött a Chievo az Empoli otthonában a Serie A hetedik fordulójának szombati játéknapján. A másik összecsapáson a Siena 0-1-ről fordítva verte a Leccét.

A Milan győzött a városi derbin

Sport2003.10.05, 22:51

Trezeguet hajrában értékesített büntetőjének köszönhetően a Juventus 2-1-re verte a Bologna csapatát, s öt forduló után átvette a vezetést a Serie A-ban. A Roma Sienában ikszelt, a Modena, az Udinese és a Brescia egyaránt háromgólos sikert aratott idegenben. A Milan a vártnál simábban "idegenben" legyőzte városi riválisát, az Internazionalét.

Álomcsatársor repíti a Sienát

Sport2003.10.03, 07:56

Kevés olyan újonc klubot lehet mondani az európai topligákban, amely elmondhatja magáról: olyan csatársorral rendelkezik, amely pár évvel ezelőtt akár a világválogatottban is megállta volna a helyét. Márpedig a Sienára, amely históriája során először szerepel a Serie A-ban, pontosan illik ez a meghatározás, és az Enrico Chiesa-Tore-Andre Flo duó az Empoli ellen alaposan ki is tett magáért: góljaiknak köszönhetően a klub történelmi győzelmet aratott.

Siena-siker Chiesa-triplával

Sport2003.09.20, 23:09

Az egykori válogatott csatár, Enrico Chiesa klasszikus mesterhármasának köszönhetően az újonc Siena 4-0-ra verte az Empolit a Serie A harmadik fordulójának nyitó mérkőzésén. A hazaiak negyedik gólját egy légiós, a norvég Flo szerezte.

A Roma kiütötte a Bresciát a Serie A-ban

Sport2003.09.14, 22:35

Az AS Roma kiütéses győzelmet aratott a vendég Brescia ellen, míg az Internazionale az újonc Siena otthonából hozta el a három pontot az olasz labdarúgó-bajnokság második fordulójában. Az Udinese igazi bravúrt vitt véghez, hiszen a 28. perctől tíz emberrel játszott Modenában, s a hajrában szerzett góllal mégis nyert. A Juventus idegenben 2-1-re legyőzte a Chievót.

Előző
  • 1
  • 2
Következő