AB InBev

címke rss
Néhány óriáscég uralja a világ sörpiacát

Néhány óriáscég uralja a világ sörpiacát

Augusztusban ünnepli a világ a nemzetközi sörnapot, és ilyenkor a sörrajongók világszerte koccinthatnak egyet a kedvenc italukkal. Ráadásul ma már elképesztően nagy választék áll a fogyasztók rendelkezésére, ám a háttérben igen izgalmas piaci helyzet rajzolódik ki. Az látszik ugyanis, hogy néhány óriásvállalat kezében összpontosul a sörtermelés jelentős része.

A világ legnagyobb sörgyártója újabb kézműves főzdét venne

Gazdaság2019.11.13, 14:40

A világ legnagyobb sörfőzdéje, az Anheuser-Busch InBev 16,5 dolláros (5 ezer forint) áron venné meg a Craft Brew Alliance részvényeinek darabját. A cég közel 70 százalékát vásárolná fel a Budweiser sörök gyártója – összegzi a MarketWatch.

Hongkongban is tőzsdére készül a világ legnagyobb sörgyártója

Gazdaság2019.09.18, 15:12

A jelenlegi tervek szerint 5 milliárd dollárnyi tőkét vonna be a világ legnagyobb sörgyártója a hongkongi részvénykibocsátással. Az AB InBev azonban ezzel igen jelentősen módosított korábbi elképzelésén, viszont még így is ez lenne az év eddigi második legnagyobb részvénypiaci tőkeemelése.

Brüsszel 200 millió euróra büntette az egyik nagy sörgyártót

Gazdaság2019.05.13, 16:40

Az Európai Unió (EU) trösztellenes szabályainak megszegése miatt 200,5 millió euróra (mintegy 61 milliárd forint) büntette a belgiumi székhelyű AB InBev söripari konszernre, mivel az az EU szerint visszaélve pozíciójával befolyásolta és korlátozta a határokon átnyúló sörértékesítést – közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Környezetbarát sör érkezik

Gazdaság2018.04.11, 21:11

Környezetbarát módon fogja előállítani termékeit a világ legnagyobb sörgyártója, amelynek eredményeként 5 százalékkal tudja a csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását.

Előző
  • 1
Következő