AAPL

címke rss

Jobban kéne nyomulnia az Apple-nek Ázsiában

Gazdaság2013.01.18, 11:17

A Franklin Templeton szerint nincs megfelelő stratégiája az Apple-nek a feltörekvő, nagy növekedési lehetőségeket rejtő piacok meghódítására, emiatt az alapkezelő csökkentette kitettségét a technológiai óriásban. Kína és India meghódítása nélkül az Apple jövője bizonytalanabbnak tűnik, ugyanis Amerikában már telített a piac, és az iPhone készülékek iránti kereslet már nem kielégítő. A Goldman Sachs viszont úgy látja, hogy az Apple helyzete az ázsiai térségekben nagyon is bíztató a növekedés tekintetében.

Az Apple-t még az ág is húzza - Rontott célárán a Nomura

Gazdaság2013.01.15, 16:36

Az iPhone 5 készülékek iránti vártnál alacsonyabb kereslet miatt csökkentette az Apple részvényeire vonatkozó célárát a Nomura elemzőház, mely ezen túl a technológiai cég árbevételére és forgalmára vonatkozó előrejelzéseit is visszavágta. A lépés azután történt meg, hogy az Apple tegnap bejelentette, alaposan visszavágja az iPhone-ba építendő kijelzők megrendeléseit. A társaság részvényei emiatt tegnap nagyobb esésen mentek keresztül, és a mai gyengülés után már 500 dollár alatt mozognak.

Már az Apple sem hisz az iPhone-ban?

Gazdaság2013.01.14, 12:33

Alaposan visszavágta az iPhone-ba építendő kijelzők megrendeléseit az Apple, a főként japán beszállítókkal az eredetileg tervezett mennyiségnek csupán felét szállíttatná le 2013 első negyedévében. A hír első ránézésre negatívnak tűnik, hiszen arra utal, hogy az Apple az iPhone iránti kereslet gyengülését látja, de jobban megvizsgálva valószínűbbnek tűnik, hogy természetes és előre tervezett tényezők is ugyanúgy a háttérben állhatnak. A kihívások így is egyre jobban sűrűsödnek az Apple előtt, viszont egyre visszafogottabbak a várakozások is, így a negyedik negyedéves gyorsjelentés akár kellemes meglepetést is okozhat. Frissítés: nemm ...

Eladhat-e 200 millió tévét az Apple?

Gazdaság2013.01.07, 14:30

Vajon tényleg ennyi volt az Apple-jelenség? Vagy csak átmeneti megingásról van szó? Ha mindenképpen dönteni kell, akkor jelenlegi tudásunk alapján sajnos inkább az elsőre kell tippelnünk, az okostelefon- és tablet-piactól várható növekedés alapján ugyanis úgy tűnik, az Apple nem lesz képes megismételni az elmúlt évek brutális növekedését, csupán a szélesebb részvénypiacokhoz hasonló bevétel- és profitdinamikát mutathat. Az újabb kirobbanó időszakhoz még egy sikertermék kellene, de akármi is legyen az, hatalmasra kell pár éven belül híznia, hogy közel 200 milliárd dolláros éves bevételt termelő monstrumot ismét a korábban látott növeekedési ...

Kivételesen összefogott az Apple és a Samsung

Gazdaság2012.12.20, 08:24

Több mint 500 millió dolláros szövetségbe tömörült az Apple a Google-lel és a Samsunggal, ráadásul a sors különös fintoraképpen pont egy szabadalmi portfólió közös megvásárlásáért. A több milliárd dollár értékű szabadalmak a valaha szebb napokat látott, de az elmúlt években a haláltusáját vívó Eastman Kodaktól származnak, amely a csődből próbál kikecmeregni a szabadalmai és üzletágai értékesítésével.

Visszavonul a Samsung, nem perli az Apple-t Európában

Gazdaság2012.12.18, 14:54

Egy kisebb fronton lezárult a Samsung és az Apple között zajló háború, miután a dél-koreai cég visszavonta egyik bírósági keresetét az amerikai társaság ellen, amit még korábban ellencsapásként indíthatott az augusztusban kapott rekordbírsága után. A háborúnak viszont nem valószínű, hogy vége lesz ezzel a két technológiai óriás között, ugyanis az okostelefonok piacán zajló éles verseny folyamatosan a másik kiszorítására tett próbálkozásokra készteti a két vállalatot.   

500 dollár alatt nyithat az Apple

Archívum2012.12.17, 12:01

Február után először kezdődhet 4-essel az Apple árfolyama az USA-ban. A részvény a nyitás előtti elektronikus kereskedésben már 2 százalékos mínuszt hozott össze, így 500 dollár alatt vághat bele a napba.

Nem fizet extra osztalékot az Apple

Gazdaság2012.12.11, 14:55

Az Apple valószínűleg nem csatlakozik azokhoz a cégekhez, akik rendkívüli, megemelt osztalékot fizetnek részvényeseiknek a jövőre várható adóemelések előtt a Bloomberg szerint. Ennek egyik oka, hogy a legnagyobb technológiai óriás hatalmas méretű készpénzállományának jelentős része külföldön található, aminek hazavitele tetemes adófizetési kötelezettséggel járna. Az Apple ehelyett rendszeres negyedéves osztalék kifizetésének megemelésére fókuszálhat.

Miért omlott össze az Apple megint?

Gazdaság2012.12.06, 13:15

Négy éve nem látott súlyos esést mutatott tegnap az Apple, az átmeneti fellélegzés elmúlt, a részvény technikai képe egészen lehangoló. A nagy eséshez fundamentális hír is kapcsolódik, amit sokan elengedtek a fülük mellett. Miközben egyre erősödik a verseny, a China Mobile vezérigazgatója tegnap alig burkolt üzenetet küldött az Apple-nek, eszerint alaposan engednie kell az elvárásaiból, ha azt szeretné, hogy a világ legnagyobb mobilszolgáltatója árulni kezdje az iPhone-t.

Mesél a múlt: Összeomlás szélén az Apple?

Gazdaság2012.12.03, 08:37

Kísérteties hasonlóságot mutat a világ legnagyobb technológiai cégének, az Apple-nek és a magyar alternatív hőszolgáltató E-Starnak a grafikonja. Ha az Apple részvény hasonló mozgásra készül, mint az E-Star, akkor az sok jót nem jelenthet a befektetőknek.