AAII

címke rss

Már kongatják a tőzsdei vészharangot

A tavalyi 13 százalékos hegymenetet az év eleje óta eltelt két hétben azonnal sikerült újabb 3,2 százalékos emelkedéssel megfejelnie az S&P 500 részvényindexnek. A benchmark úgy került új lokális csúcsra, hogy az amerikai választások és a költségvetési szakadék miatt tavaly ősszel kibontakozott lejtmenet óta szinte töretlennek mondható az emelkedés. Egy ilyen sikerszériát követően sokakban talán joggal kételyek merülhetnek fel a tőzsdei rali folytatását illetően, mely érzést az utóbbi időszakban már egyre több hangulatindikátor is erősíti.

Elképesztő pesszimizmus - Most jön csak a szárnyalás java!

Archívum2013.04.11, 12:12

Legutóbb 2009 márciusában hittek olyan kevesen az amerikai piacok emelkedésében, mint a ma reggel megjelent legfrissebb felmérés szerint, holott éppen tegnap ért el történelmi csúcsot az S&P500 index. A pesszimisták megugró aránya pedig azt sugallhatja, hogy a lakossági szereplők a partvonalról nézik az emelkedést, ami további komoly emelkedés lehetőségére világít rá. A magánbefektetők pesszimizmusa érthető a gazdasági fundamentumokat tekintve, de a piacokat inkább a jegybankok pénznyomtatása mozgatja.

Baj van, eltűntek a pesszimisták

Gazdaság2013.05.24, 10:58

Legutóbb 2012 februárjában voltak olyan kevesen a pesszimisták az amerikai tőzsdéken, mint most - derül ki az American Association of Individual Investors felméréséből, melyet a piaci körökben sokan nagy figyelemmel követnek. Ez pedig intő jel lehet, ugyanis vélhetően a piaci szereplők jelentős része már pozícióból "beszél", ilyenkor pedig le szokott csökkenni a vételi erő. Ráadásul a margin szintek is magasan vannak, ez pedig piaci esés esetén felgyorsíthatja a zuhanást.

Már megint jól megvették a piacot

Gazdaság2013.10.14, 10:06

Az adósságplafon körüli politikai zűrzavar úgy tűnik - legalábbis egyelőre - a végéhez közeledik, amire a részvénypiac vad emelkedéssel reagált. Továbbra is sok még a kérdés az ügyben, de a piaci szereplők ezek felett már hajlandóak átsiklani. Úgy is megemelik az adósságplafont, kizárt, hogy Amerika csődbe menjen – gondolják sokan, mondhatni teljesen jogosan. A tartós emelkedéssel kapcsolatban viszont még mindig sok bennünk a kérdőjel. 

Egy újabb ijesztő jel

Archívum2014.01.10, 18:05

A Business Insideren találtunk egy érdekes grafikont arról, hogy az amerikai Kisbefektetői Szövetség (AAII) regisztrált felhasználói hogyan allokálják pénzüket az egyes fontosabb eszközkategóriák közül. Mondhatni nagyon tele vannak részvénnyel, ami egy újabb adalék a közelgő részvénypiaci korrekcióra figyelmeztető jelekhez. 

Egyre nagyobb a pesszimizmus

Gazdaság2014.02.06, 14:11

A csúcsról már tekintélyesnek mondhatót esett az amerikai részvénypiac, így az elsőszámú kérdés már az, hogy vajon mikor jön a kötelezőszerű felfele korrekció? Ha hiszünk a hangulati indikátorok előrejelző erejében, akkor az egyre nagyobb pesszimizmus már arra utalhat, hogy talán nem kell sokat várnunk.  

Inába szállt a bikák bátorsága

Gazdaság2014.04.10, 19:22

A múlt hét végi és ehét eleji nagy tőzsdei esések közepette igencsak elment a kisbefektetők kedve a részvényektől. Az amerikai AAII felmérése szerint a megkérdezett körben a bikák aránya 30 százalék alá csökkent, ami igen alacsony érték az elmúlt egy évet tekintve. 

Egyre durvább a piaci optimizmus

Gazdaság2014.11.15, 14:27

Egyre többen állnak át a vételi oldalra a tőzsdéken, derül ki az AAII szentiment indexéből.

Előző
  • 1
Következő