A vágy villamosa

címke rss
Megveri a terhes feleségét és megerőszakolja a sógornőjét

Megveri a terhes feleségét és megerőszakolja a sógornőjét

Különös alkotás az Elia Kazan rendezte, hetven évvel ezelőtt bemutatott A vágy villamosa. A "legjobban eljátszott filmként" is emlegetett, Tennessee Williams 1947-es, Pulitzer-díjas drámájából készült mozgókép zömében egy – első pillantásra díszletszerű – helyszínen játszódik, mégsem hasonlít fotografált színházhoz, s nem csupán Marlon Brando újszerű, teatralitást nélkülöző, mégis kirobbanó erejű, nyers és természetes játékmodora tette a hollywoodi filmtörténet mérföldkövévé. 

Földi Lea hamar a jók között is a legjobb lett

Kultúra2019.04.07, 11:28

„A balett korai szakma, korán kezdtünk, korán végzünk” – mondja Földi Lea, a magyar balett egyik kiemelkedő táncosa. Kilencévesen nem akarták felvenni a Balettintézetbe. Ő azonban ezt nem volt hajlandó elfogadni, azt mondta, hogy „balerina leszek, és kész”. Ezért édesanyja írt egy levelet az akkori vezetőknek, hogy tegyenek kivételt. Így indult abban az évben plusz egy fővel a csoport. Jól mutatja Földi Lea tehetségét és kitartását, hogy már fél évvel később a legjobbak közé tartozott. Ma pedig a Magyar Nemzeti Balett címzetes magántáncosa, és nemrég részt vett egy nagyon sikeres New York-i turnén, ahol óriási sikert aratott, a közöönség ...

Egy férfi is át tudja élni ennek a nőnek az összeomlását

Archívum2017.06.19, 13:32

Még 2009-ben vették tervbe, hogy az Operaház bemutassa A vágy villamosá-t balettelőadás formájában. Az ötlet Venekei Marianna koreográfustól származott, aki akkoriban éppen az 5. évszak című munkáján dolgozott. A Jazz és Tánc – Megkomponált mozdulatok című táncestre készült koreográfiához Dés László szerezte a zenét, így született a gondolat, hogy a balett zenéjét is ő komponálja. Az elképzelés néhány kalandos fordulat után mostanra valósulhatott meg: június 17-én mutatta be az Erkel Színház a két alkotó első, egész estés balettjét, amely több szempontból is teljesen egyedülállónak számít. Dés Lászlóval és Venekei Mariannával a premmier ...

Dés László élete legnagyobb munkáján van túl

Kultúra2017.06.09, 18:09

Egyedülálló feldolgozás készült Tennessee Williams A vágy villamosa című darabjából a Magyar Nemzeti Balett számára. Venekei Marianna koreográfus és Dés László zeneszerző évekig dolgozott a táncdrámán, amelynek ősbemutatója június 17-én, az Erkel Színházban lesz.

Filmek, amelyek tönkretették az életünket

Film2013.07.15, 00:58

Egy pók a vásznon, ami miatt már sose látjuk Ausztráliát, egy lábujj, ami miatt elmegy mellettünk a szerelem, a szemét Meryl Streep, aki kiölte belőlünk a remény csíráját is, és a nindzsák a vécében. Az Origo Filmklub szerzői beszámolnak arról, melyik volt az a film életükben, amely örökre megtört bennük valamit.

Egy öntörvényű zseni: Marlon Brando

Life.hu2013.03.20, 22:26

A 20. század egyik legnagyobb férfiszínésze, Marlon Brando igazán szenvedélyes személyiség volt, nemcsak a filmezést, hanem a magánéletét is kirobbanó energiával élte meg. Képek Brando életéből.

Eszenyi Enikő: Szembe kell néznem bizonyos dolgokkal

Film2007.10.12, 15:23

Eszenyi Enikő először elfelejti az interjút, amiért később komolyan elnézést kér. Nincs most autója, így örül, ha valamelyik kollégája felajánlja, hogy hazaviszi. Tegnap ez történt, és ő csak későn kapcsolt. Ma vár. Este hétkor, egy rövid próba után beszélgetünk a Vígszínházban. Haja hátul összekötve, szeme élénk. Négy éve találkoztunk utoljára, első pillantásra semmit nem változott. Mondom is neki, fanyar mosollyal legyint. Nagyon is sokat! Néhány nagyon fontos ember elment, és voltak munkák is, más, mint az eddigiek. Filmek, például az Overnight.

Előző
  • 1
  • 2
Következő