A torinói ló

címke rss
Tarantino arra készül, amit Tarr Béla már öt éve megcsinált

Tarantino arra készül, amit Tarr Béla már öt éve megcsinált

A Ponyvaregény és a Kill Bill kétszeres Oscar-díjas alkotója megerősítette, hogy már csak két további filmet fog készíteni, és azután felhagy a rendezéssel. Ha Tarantinónak sikerül is tartania magát ehhez a radikális tervhez, akkor is csak Tarr Béla nyomában fog majd kullogni.

A Saul fiát az évszázad legjobb filmjei közé választották

Archívum2016.08.24, 10:37

A BBC százhetvenhét kritikust kérdezett ki, és az ő véleményük alapján állította össze a huszonegyedik század legjobb filmjeinek a listáját. A rangsor böngészésével rengeteg időt el lehet tölteni, és közben azon töprengeni, mi az, amit mi kidobnánk belőle, mi az, aminek nagyon örölünk, és mit kellene most már tényleg pótolni. A legjobb százba három magyar film is bekerült, de a leginkább David Lynch örülhet.

Nem kopogni kell az ajtón, hanem berúgni

Archívum2015.10.07, 21:36

Történelmi adásához érkezett a Filmklub podcast, egy élő legenda volt a vendégünk. Filmstílust neveztek el róla, a The Guardian szerint ott a helye a legnagyobb ma élő rendezők között, visszavonulása sokakat meglepett. Tarr Béla híresen morcos interjúalany, minket is ledorongolt párszor, de ez nem tántorított el attól, hogy megkérdezzük, melyik volt az a pillanat, amikor rádöbbent, hogy a Sátántangó hétórás lesz, és mit szólt ehhez az egészhez az apja. Az is kiderült, miért szerepel minden filmjében egy táncjelenet, fél-e a haláltól, és hogy mi a legnagyobb baja Andy Vajna rendszerével.

Sosem találná ki, melyik a legjobb film a színészek szerint

Archívum2015.07.29, 16:27

Színészek és színésznők kedvenc filmjeiből állított össze százas toplistát az amerikai Time Out magazin. Szokatlan válogatás lett az eredmény, egy komédia szerezte meg az első helyet, de bekerült az Igazából szerelem és a Kincsvadászok is, és kiderült, hogy nagy a respektje Tarr Béla és Danny DeVito rendezői tevékenységének.

A Bélával nem könnyű

Archívum2015.07.22, 12:45

Gondos és rátarti, monomániás őrült, egy flamand festő fekete-fehérben. Sok helyütt a világban ő a hungarikum, nem a szegedi nemes paprika. Brad Pitt a filmjeit hajkurássza, Susan Sontag élteti, és az Oktogonon is elég nagy a kultusza. A Guardian beválasztotta a negyven legnagyobb ma élő filmrendező közé, tíz hellyel előzi Tarantinót. A torinói ló után azt mondta, nem csinál több filmet - de ha ezt a cikket elolvassa, talán meggondolja magát. Tarr Béla ma hatvanéves, olyan embereket kérdeztünk róla, akik dolgoztak vele, vagy szeretik őt. Vagy mindkettő.

Tarr Béla kapta a filmkritikusok díját

Archívum2012.02.01, 16:39

Február 1-jén délután ötvenedik alkalommal adták át a magyar filmkritikusok díjait. A legjobb nagyjátékfilm díját Tarr Béla A torinói ló című filmje nyerte, a film operatőre, Fred Kelemen pedig a legjobb operatőr díját kapta meg. Bók Erika A torinói ló című filmben A legjobb rendező Fliegauf Benedek lett a Womb-mal, a legjobb dokumentumfilmnek Nagy Viktor Oszkár Két világ közt című filmjét választották. A legjobb rövidfilm díját megosztva kapta Till Attila Csicska és Reisz Gábor Külalak című filmje. A legjobb animációs film a Magyar népmesék-sorozat lett. Különdíjban részesítették Jankovics Marcell Az ember tragédiája című animációss ...

Tarr Béla lova becsörtet New Yorkba

Archívum2012.01.31, 09:18

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=5ZcvGVnQQ2tfeEUZ A torinói ló amerikai előzetese Az Oscar-díjra nevezett alkotás, amely végül nem jutott el az amerikai filmakadémia jelöléséig, januárban elnyerte a 23. Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségétől (FIPRESCI) az év legjobb idegen nyelvű filmjének járó díjat. A seregszemén negyvenet zsűriztek az idei Oscar-díjra nevezett 63 idegen nyelvű alkotásból. A torinói ló című filmet Amerikában először tavaly októberben vetítették le a New York-i filmfesztiválon.

Pénteki plakátok: Yoda mester forog a sírjában

Archívum2012.01.20, 22:45

Házi poszterszakértőnk, Kenczler Márton szemügyre veszi az elmúlt hét moziplakát-felhozatalát. A 3D-s Star Wars méltatlanul gagyi posztereket kapott, a vámpírvadász Lincoln csizmája kiszúrja a szemünket, Nicolas Cage biztosítást kötött a tekintetére, Tarr Béla gebéjét pedig szilaj paripává retusálták a spanyolok.

Tarr Bélát kiszórták az Oscar-versenyből

Archívum2012.01.19, 21:54

Kihirdették a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára esélyes kilenc alkotást, melyek közé nem került be Magyarország Oscar-nevezése, Tarr Béla A torinói ló című filmje. Nem igazán meglepő, hogy a filmet nem válogatták be, mert a magyaroknak alig van lobbyerejük Los Angelesben, legfeljebb abban lehetett reménykedni, hogy a berlini Ezüst Oroszlán és az azóta elnyert egyéb díjak a filmre irányítják a figyelmet. Viszonylag meglepő, hogy nem került fel a listára Aki Kaurismaki Kikötői történet című filmje és a Christian Bale főszereplésével készült The Flowers of War című kínai film sem. Sok esélye nem volt, de mi még örültünk volnaa ...

Idén a mozi volt a tökéletes drog - 2011 legjobb filmjei

Archívum2011.12.28, 20:14

2011 különösen erős év volt a moziban. Natalie Portman a frászt hozta ránk (Fekete hattyú), Ryan Gosling előbb összetörte a szívünket (Blue Valentine), majd felpezsdítette a vérünket (Drive), kaptunk mesteri magyar kémthrillert (A vizsga), nagyszerű westernt (A félszemű) és megrázó iráni drámát (Nader és Simin) is, valamint legendás rendezők döbbenetesen erős alkotásokban mutatták meg a világ keletkezését (Az élet fája), és a végét (A torinói ló, Melankólia). A magyar mozikban az idén bemutatott 234 film közül szerintünk ezek voltak a legjobbak.

A túlélés művészete - A magyar film 2011-ben

Archívum2011.12.27, 16:32

Ma Magyarországon örülhet az a producer, aki bármilyen formában állami támogatáshoz jut. És ha már valahogy végigharcolta, hogy filmet készíthet, ujjonghat, ha tízezren megnézik. És mégis: készülnek filmek Magyarországon, mi több: jó filmek is akadnak közöttük. Mérlegre tettük az idei termést.

A magyarok üres kézzel jönnek haza Berlinből

Archívum2011.12.04, 12:03

Szombaton este Berlinben adták át a körülbelül kétezerötszáz európai filmest tömörítő Európai Filmakadémia 2011-es Európa Filmdíjait. Tarr Béla A torinói ló (kritikánk) című utolsó filmjét három kategóriában (legjobb rendező, legjobb operatőr, legjobb filmzene) is jelölték, de végül egyetlen díjat sem ítéltek meg neki. Mads Mikkelsen, Terry Gilliam és Wim Wenders az Európai Filmdíj gáláján A legjobb film díját Lars von Trier Melankólia (kritikánk) című filmje kapta, és ugyanezt az alkotást díjazták az operatőri munkáért és a látványtervért is. A legjobb színész Colin Firth lett A király beszédé-ért (kritikánk), akineek ...

Tarr Béla filmjét három Európa Filmdíjra jelölték

Archívum2011.11.05, 14:15

Nyilvánosságra hozták a december 3-án átadásra kerülő Európa Filmdíj jelöltjeit. Tarr Béla A torinói ló című filmjét három kategóriában is jelölték: Tarr Bélát a legjobb rendező, Fred Kelement a legjobb operatőr és Víg Mihályt a legjobb zeneszerző kategóriájában. Ez az első alkalom, hogy magyar filmet három kategóriában jelöltek a díjra. Viszont a rendezői és operatőri jelölés ellenére a legjobb film kategóriájában nem jelölték A torinói ló-t, és Tarr az egyetlen a jelölt rendezők közt, akinek az alkotása nem került be a jelölt filmek közé. Bók Erika A torinói ló című filmben A legjobb film díjára jelölték Michel Hazaanavicius ...

Pénteki plakátok: Egyszerű, mint egy náci zászló

Archívum2011.11.04, 19:13

Házi poszterszakértőnk, Kenczler Márton szemügyre veszi az elmúlt hét moziplakát-felhozatalát. Marilyn Monroe csábítóan pillázik, Daniel Craig lapátfülekkel támad, Michael Fassbender az ágyékához nyúl, Audrey Tautou pedig bármelyik irányból fotogén.

Pénteki plakátok: Százlábú a szeméremdombon

Archívum2011.10.14, 18:17

Házi poszterszakértőnk, Kenczler Márton szemügyre veszi az elmúlt hét moziplakát-felhozatalát. Charlize Theron kicsit beivott, Csányi Sándornak megnőtt a feje, Kirsten Dunst ujjai villámot szórnak, Eddie Murphy nagyban gondolkozik, Tarr Béla lova görögül is szép, százlábú tanyázik egy gondosan karbantartott szeméremdombon, valamint kiderül, hogy Amerika is tud meríteni a magyar plakátművészetből.

A 3D-s Pina Bauscht vagy Tarr Béla lovát szereti az Oscar?

Archívum2011.10.08, 13:41

Kína a pap Christian Bale-lel, Mexikó Erdély Mátyás elegáns képeivel, Magyarország Tarr Bélával, Finnország pedig Tarr Béla kedvenc filmjével indul az Oscar-versenyben. Bemutatjuk a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára nevezett alkotásokat.

Jancsó Miklós: Ha fiatalabb lennék, pofáznék sokat

Archívum2011.10.07, 17:02

Ő maga is alig hiszi el, de Jancsó Miklós múlt héten betöltötte a 90-et. A rendezőlegendától megkérdeztük, hogy mázlistának tartja-e magát, melyik évtizedben  volt a legboldogabb, valamint hogy mit gondolt, amikor először látott pornófilmet. Jancsó azt is elárulta, hogy lehet megúszni, hogy egy rendező idős korára elveszítse a fonalat, melyik a kedvenc hollywoodi akciófilmje, miért nem örült a 3D-nek, és fel tudja-e még húzni magát a politikán. Finom lelkű olvasóink figyelmét felhívjuk arra, hogy a mester olykor trágár kifejezésekkel fűszerezi mondandóját.

Tarr Béla filmjét Európa Filmdíjra nevezték

Archívum2011.09.12, 16:49

Az Európai Filmakadémia (EFA) nyilvánosságra hozta annak a negyvenöt nagyjátékfilmnek a listáját, amit idén Európa Filmdíjra neveznek. A listán szerepel Tarr Béla A torinói ló című filmje is, ami a Berlinalén elnyerte a zsűri nagydíját, az Ezüst Oroszlánt. Még egy magyar érdekeltségű film bekerült a nevezettek közé: a Vincent Gallo főszereplésével készült Ölésre ítélve (Essential Killing), ami lengyel, norvég, ír, magyar koprodukcióban készült. Bók Erika A torinói ló-ban A nevezetteket úgy választották ki, hogy a húsz legtöbb EFA-taggal rendelkező ország mindegyike delegált egy filmet, és ezt a húszas listát egy bizottság kiegészíteette ...

A torinói ló a magyar nevezés az Oscar-díjra

Archívum2011.09.01, 08:54

Az Oscar-díjra nevező bizottság 2011. augusztus 31-i ülésén eldöntötte, hogy Magyarországot az Oscar-díj legjobb idegennyelvű film kategóriájában ebben az évben Tarr Béla Berlinale-nagydíjas filmje, A torinói ló képviseli. Bók Erika A torinói ló című filmben Az Oscar-díj szabályzata szerint Magyarország azok közül a magyar játékfilmek közül nevezhet egyet, amelyeket 2010. október 1. és 2011. szeptember 30. között moziban bemutattak Magyarországon. Az Oscar-díjra nevező bizottság tagjai: Petrányi Viktória a Független Magyar Producerek Szövetsége képviseletében, Gelencsér Gábor a Magyar Filmművészek Szövetsége képviseleetében, ...

Tarr Béla filmje nyitja a szarajevói filmfesztivál játékfilmes versenyét

Archívum2011.07.20, 14:54

Július 23-án este Tarr Béla A torinói ló (kritika)című filmje nyitja meg a 17. szarajevói filmfesztivál játékfilmes versenyét. A Berlinale nagydíjával kitüntetett alkotás gálavetítésén a rendező is részt vesz, valamint a filmfesztivál keretében megrendezett "Talent Campus"-on mesterkurzust tart fiatal filmeseknek. Kormos Mihály A torinói ló-ban Mint korábban beszámoltunk róla, a "Szarajevó Szíve" díjért folyó rövidfilmversenybe két alkotás is meghívást kapott Magyarországról. Till Attila Filmszemlenyertes, majd Cannes-ban is bemutatott Csicska (kritika)című rendezése és Zomborácz Virág Valami kék (kritika) című filmjje ...

Tarr Béla filmjét az Európai Parlament díjára jelölték

Archívum2011.07.04, 12:23

A jelenleg zajló Karlovy Vary-i filmfesztiválon kihirdették az Európai Parlament Lux-díjának idei tíz jelöltjét. A jelöltek közé beválogatták Tarr Béla A torinói ló (kritika) című filmjét is, amelynek a berlini filmfesztiválon volt a világpremierje, ahol megkapta a zsűri nagydíját. A tizes listán van két másik film is, ami magyar részvétellel készült: Marian Crisan Morgen című filmjét francia-román-magyar koprodukcióban, a Vincent Gallo főszereplésével készült Essential Killing-et pedig lengyel-norvég-ír-magyar koprodukcióban gyártották. Derzsi János és Bók Erika A torinói ló-ban A Lux-díj jelöltjeit egy tizenhét filmmes ...

Támogatást kapott Fliegauf cigányfilmje is

Archívum2011.06.16, 13:20

Az Eurimages, az Európa Tanács filmalapja múlt heti ülésén többek között két magyar film koprodukciós támogatásáról is döntött - közölte a magyar Eurimages magyar képviselete. A nagy füzet című Agota Kristof-regényből Szász János rendezésében készülő film 360 ezer eurós (96,3 millió forint) támogatást kapott, Fliegauf Benedek a cigánygyilkosságokról szóló Szállnak a varjak (a sajtóközleményben Varjak címmel szerepel) című alkotásának pedig 70 ezer eurót (18,7 millió forintot) ítéltek meg. Ez a két film magyar pénzre is számíthat: Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár több fórumon említette, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ...

"Béla megvan?" - utcai riport

Archívum2011.04.06, 07:43

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=H0l4xCTUx8S03o7x

Ezren se ültek be Tarr Béla új filmjére

Archívum2011.04.05, 10:15

Egy héttel ezelőtt keveselltük a kb. 80 ezer mozijegyet, amit a tíz legnépszerűbb filmre váltottak az országban, de azóta drámai esés következett be: ezen a hétvégén összesen már csak 63 433 jegyet vettek a tízes toplista filmjeire. Igaz, a választék sem volt bőséges: csak két premierfilm került a mozikba. Egy kocka A torinói ló című filmből Az első hely megszerzéséhez tehát nem volt szükség nagy villantásra: a 25 kópián forgalmazott Sorsügynökség című romantikus sci-finek 14 936 látogató elég volt hozzá. A másik bemutató Tarr Béla A torinói ló című filmje volt, amit hiába díjaztak Berlinben és ami hiába szerepelt azzóta ...

Rendőrök vezették el az őrült Tarr Béla-rajongót

Archívum2011.03.31, 22:10

A Buksi igazgató úr nevű blog plasztikus beszámolójából értesültünk arról, hogy csütörtökön délután a budapesti Toldi moziban A torinói ló című Tarr Béla-film vetítése alatt egy nő vakuzva fényképezte a vásznat, és többszöri felszólításra sem hagyta el a termet. A blog beszámolója szerint "a feltehetően futóbolond" nő arra hivatkozott, hogy napi kapcsolatban van "a Bélával" és "meg lett beszélve", hogy fotózhat, valamint hozzátette, hogy Tarr Béla a sógora és a fia keresztapja. A Toldi mozi egyik munkatársa az [origo] kérdésére megerősítette, hogy a 15 órakor kezdődő vetítésen valóban fotózott egy nő a teremben, aki miatt kétszer iss ...

A katarzison túl - kritika A torinói ló című filmről

Archívum2011.03.30, 13:23

Tarr Béla nem a levegőbe beszélt: A torinói lóban megszünteti a világot, és megszokott filmes eszközeit alkalmazva felszámolja az érzéseket. Ürességet hagy hátra katarzis helyett.

Bevezetés Tarr Bélába

Archívum2011.04.14, 15:28

Csütörtökön mutatják be Tarr Béla utolsónak szánt, A torinói ló című filmjét, mi pedig megragadjuk ezt a remek alkalmat, hogy a rendező munkásságát közelebb hozzuk olvasóinkhoz. Eloszlatjuk az olyan tévhiteket, mint hogy Tarr Béla filmjei elképesztően hosszúak és unalmasak, és megválaszoljuk az olyan égető kérdéseket, mint hogy melyik filmmel érdemes kezdeni az életművel való ismerkedést. Tíz kérdés és válasz Tarr Béláról.

Matt Damon és a ló - premierek

Archívum2011.03.30, 23:20

Csak két film érkezik a mozikba a héten: Tarr Béla Ezüst Medve-díjas, utolsónak szánt alkotása és egy romantikus sci-fi Matt Damonnal.

Sztárként kezelik a lovat a Tarr Béla-film plakátján

Archívum2011.03.25, 10:25

Így fest Tarr Béla A torinói ló című filmjének magyar plakátja. A főszereplők közt Ricsit, a lovat is feltüntették, ahogy egyébként a film főcímében is megjelenik a neve. A Berlinben Ezüst Medve-díjjal kitüntetett filmet március 31-étől vetítik a magyar mozikban.

Csak a 2012-es Szemlén lesz A torinói ló

Archívum2011.03.25, 14:21

A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) elfogadta Tarr Béla döntését, hogy a 2011-es helyett csak a 2012-es Filmszemlén vetítsék le A torinói ló-t. Tarr korábbi közleménye szerint azért nem nevezte az idei Szemlére a filmet, mert "májusban lesz egy éve annak, hogy a magyar filmszakma leállt, ennek 'megünneplésében' nem szeretnénk részt venni. Távolmaradásunkkal az el nem készült filmek alkotóival, a kifizetetlen és munka nélkül maradt filmszakmai dolgozókkal, a bedőlt és csőd szélén álló produkciós cégekkel, a bezárt vagy bezárás előtt álló mozikkal vállalunk szolidaritást". Tarr Béla Az MMKA álláspontja ugyan az, hogy a körülbelül 1100 ...

Tarr Béla jövőre szemléztetné a lovát

Archívum2011.03.21, 18:05

Az idén a szokásostól eltérően május 5. és 8. közt megrendezésre kerülő, rövidített Filmszemlén nem vetítik le Tarr Béla A torinói ló című, a Berlinalén Ezüst Medve-díjjal kitüntetett filmjét, derül ki a filmet gyártó T. T. Filmműhely mai közleményéből. Bók Erika A torinói ló című filmben A közlemény szerint nem nevezték a filmet a Szemlére, mert "májusban lesz egy éve annak, hogy a magyar filmszakma leállt, ennek 'megünneplésében' nem szeretnénk részt venni. Távolmaradásunkkal az el nem készült filmek alkotóival, a kifizetetlen és munka nélkül maradt filmszakmai dolgozókkal, a bedőlt és csőd szélén álló produkciós céégekkel, ...

Március 31-én mutatják be Tarr Béla filmjét

Archívum2011.03.16, 17:08

Tarr Béla utolsónak szánt, A torinói ló című filmjét március 31-én mutatják be Magyarországon, a filmet gyártó TT Filmműhely és a Cirko Film - Másképp Alapítvány közös forgalmazásában. Bók Erika A torinói ló című filmben A Berlinalén Ezüst Medve-díjjal kitüntetett alkotás bemutatása bizonytalanná vált, miután a TT Filmműhely és az eredeti forgalmazó Mokép közös megegyezéssel felbontotta a szerződését. A szerződésbontást megelőzően a Mokép igazgatója, Gulyás Balázs elhatárolódott egy interjútól, amelyet Tarr Béla a Tagesspiegel nevű német lapnak adott, majd Tarr Béla is elhatárolódott a lapban megjelent szövegtől. Mindeemellett ...

Mégsem mutatják be jövő héten Tarr Béla filmjét

Archívum2011.03.01, 17:15

Kiegészítés 2011.03.01. | 17:08: A Mokép és A torinói ló-t gyártó TT Filmműhely ma délután közös megegyezéssel felbontotta a film forgalmazásáról szóló szerződését. Nem lehet tudni, hogy a jelenleg forgalmazó nélkül maradt filmet mikor mutatják be. Korábban úgy volt, hogy Tarr Béla A torinói ló című, a berlini filmfesztiválon Ezüst Medve-díjjal kitüntetett filmjének bemutatója március 10-én, jövő csütörtökön lesz, azonban a premiert elhalasztják. A ma délután megtartott forgalmazói klub (havonta megtartott gyűlés, amelyen a filmforgalmazók megbeszélik következő havi bemutatóikat) egyik résztvevőjétől úgy tudjuk, a gyűlésen elhangzottt, ...

Tarr Béla szerint a kormánynak kell távoznia, nem neki

Archívum2011.03.07, 17:00

Tarr Bélával közölt interjút a berlini Der Tagesspiegel online kiadása abból az alkalomból, hogy a magyar filmrendező A torinói ló című alkotásával szombaton elnyerte a zsűri nagydíját a 61. Berlinalén. Tarr Béla szombat este a berlini filmfesztiválon A liberális újság munkatársával beszélgetve az 55 éves rendező kifejti: magát szabad embernek tekinti, aki azonban "olyan országban él, amely már nem szabad. Magyarország az utóbbi húsz évben szabad volt, ami boldogságot jelentett, ám ez mára elmúlt. A magyar művészek tiltakoznak a kormány kultúrpolitikája ellen", ennek a jele volt Schiff András zongoraművész nyilatkozatta ...

Amikor a ló kapja a medvét - így zárult a 61. Berlinale

Archívum2011.02.20, 13:02

Az arany medvés iráni film triplázott, magyar film tizenkilenc év után ismét kapott egy Ezüst medvét. Tarr Béla nem rabolta az időt köszönőbeszéddel, amikor átvette A torinói lóért járó díjat, viszont később felvázolta a világnak a magyar film aktuális helyzetét. A Berlinalén ezúttal sok volt a válás és a macska, a zsűri pedig meglepően azonos véleményen volt a sajtóval.

Tarr fején a korona - A torinói ló kapta a zsűri nagydíját a Berlinalén

Archívum2011.02.19, 22:46

A csúcson hagyja abba, ahogy kell. Tarr Béla szombat este a Berlinale zsűri nagydíjával fejezi be pályafutását, miután A torinói ló című filmjében összegezte minden tudását. A filmszakma elitjét felvonultató "A" kategóriás fesztiválon ekkora elismerést évtizedek óta nem kapott magyar film, pedig már a versenyben részt venni is olyan kiváltság, amire az utóbbi időben három-négy évet kell várnunk.

Tarr Béla filmje kapta a kritikusok díját Berlinben

Archívum2011.02.18, 19:48

Tarr Béla A torinói ló című, utolsónak szánt nagyjátékfilmje nyerte a Berlinalén a nemzetközi filmkritikusokat tömörítő FIPRESCI rangos fődíját, jelentették be péntek este Berlinben. A Derzsi János, Bók Erika és Kormos Mihály főszereplésével készült fekete-fehér film egy kocsisról, a lányáról és öreg lovukról szól. A film társrendezője Hranitzky Ágnes, a forgatókönyvet Tarr Béla és Krasznahorkai László jegyzi, a film zenéjét Víg Mihály írta. Korábban beszámoltunk a film kritikai sikeréről. A díjat a rendező távollétében Fred Kelemen, a film Berlinben élő operatőre vette át. A film forgalmazási jogát a Berlinale alatt huszonhárom orsszág ...

A kritikusok szeretik Tarr Béla "komor" filmjét

Archívum2011.02.16, 16:47

A legtöbb német napilap szerdán legalább negyedoldalas cikkben foglalkozik Tarr Béla kedd délután bemutatott filmjével. A Tagesspiegel nevű berlini napilapban napról-napra különböző médiumok vendégkritikusai értékelik a Berlinale filmjeit, egytől háromig pontozva. A torinói ló három darab kettest és két darab hármast kapott, amivel az eddigi második legjobb a fesztivál filmjei közt Asghar Farhadi iráni filmrendező Jodaeiye Nader az Simin (Nader és Simin, elválás) című filmje után. Ugyanez az eddigi eredmény a Screen International nevű filmes szaklapban is. Bók Erika A torinói ló című filmben A cikkek általában méltattják ...

Tarr Béla most tényleg megszüntette a filmet

Archívum2011.02.16, 04:00

Tömegszerencsétlenség utáni képet mutatott a berlini CinemaxX mozi 7-es számú vetítőterme A torinói ló bemutatóját követően: zavaros tekintetű nézők botorkáltak a kijárat felé és jópár székben láttunk kényelmetlen pózokba merevedett, mozdulatlan embereket (nem haltak meg, csak elszundítottak a film alatt). Tarr Béla Berlinben Ez a két és félórás kíméletlen világvége-vízió még a legnagyobb Tarr-rajongóknak is feladja a leckét. Akik eddig mélységesen lehangolónak találták a mester filmjeit, most kereshetnek még extrémebb jelzőket, akik pedig a cselekmény hiányát rótták fel neki, megtapasztalhatják, hogy milyen az, amikor egy filmben ttényleg ...

"Tisztában voltunk vele, mi vár ránk" - nézői vélemények A torinói lóról

Archívum2011.02.15, 21:46

Kedden délután volt Tarr Béla A torinói ló című filmjének világpremierje a Berlinalén. A moziból kifelé ballagó nézők véleményét kérdeztük az első vetítés után. A többség a képeket dicsérte, volt aki egyenesen André Kertészhez hasonlította a film látványvilágát. Többen nem értették, hogyan kapcsolódik Nietzsche a két szegény ember történetéhez, néhányan sokallták a játékidőt és többent kijelentették, hogy még el kell gondolkodniuk azon, hogy mit is láttak.

Tarr Béla: Filmmel semmit nem lehet elérni

Archívum2011.02.16, 10:16

A Berlinalén kedd este mutatják be Tarr Béla A torinói ló című, utolsónak szánt filmjét. Tarr Bélával a premier alkalmából beszélgettünk arról, hogy meddig kell elmennie egy rendezőnek, hogy mi az a tragédia az életben, amihez képest minden más csak vicc, és hogy mit üzen azoknak, akik szerint lassúak a filmjei.

Pislákol Tarr Béla lámpása - előzetes

Archívum2011.02.14, 16:56

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=JPNd2x1OYmX1gimE

Tarr Béla belovagol Berlinbe

Archívum2011.01.18, 15:13

Ma nyilvánosságra hozták a február 10-én kezdődő 61. berlini filmfesztivál teljes versenyprogramját (a korábban bejelentett filmeket lásd itt). A versenyfilmek közé beválogatták Tarr Béla A torinói ló című új filmjét is. A 150 perces, Bók Erika, Derzsi János és Kormos Mihály főszereplésével készült film egy öregedő ló gazdáiról szól, akik megélhetését már nem fedezi az állat. A forgatókönyvet Tarr Béla állandó alkotótársával, Krasznahorkai Lászlóval közösen írta, a film társrendezője és vágója Hranitzky Ágnes, zeneszerzője Víg Mihály, operatőre Fred Kelemen. Bók Erika A torinói ló című filmben A hivatalos program kereetében ...

Ki sem kell jönnünk a moziból

Archívum2011.01.08, 10:11

Az áprilisig megérkező hollywoodi portékát már bemutattuk, most jöjjenek azok a filmek, amelyeket a legjobban várunk! Megkapjuk Danny Boyle öncsonkító hegymászóját és Coenék félszemű Jeff Bridgesét, jön a balettos Natalie Portman és a dadogós Colin Firth. És ha minden jól megy, Tarr Béla legújabb alkotása is eljut a mozikig.

Pár magyar film még elkészül

Archívum2010.07.20, 20:17

Most épp senki se tudja, mi lesz a következő pár évben magyar filmgyártással: a pénzosztók csaknem nyolcmilliárd forintos tartozását valahogy le kell dolgozni, leginkább úgy, hogy egy ideig nem készülnek filmek. Utánajártunk, hogy ez mit jelent a 2011-es Filmszemlére nézve, és az derült ki, hogy a magyar filmek szerelmeseinek még nem kell aggódniuk: annyi már fiókban levő vagy éppen készülő alkotás van, hogy simán megtölthető velük a jövő évi Szemle. Forog többek közt mindenki kedvenc Üvegtigrisének a harmadik része, majdnem kész Koltai Róbert legújabb vígjátéka és akár még a Zimmer Feri folytatását is megkaphatjuk. Jön Mundruczó Koornél ...

Tarr, Mundruczó és Kocsis mehet Cannes-ba

Archívum2010.03.29, 13:02

A Cineuropa filmes site információi szerint három magyar rendező esélyes rá, hogy friss alkotása bekerüljön a cannes-i filmfesztivál programjába. A cikk szerzője Tarr Béla A torinói ló című filmjének és Mundruczó Kornél Frankenstein-terv-ének versenyprogramos részvételt vizionál, Kocsis Ágnes Pál Adrienn-jét pedig a Rendezők Kéthete vagy az Un Certain Regard szekcióban látja esélyesnek. Frecska Rudolf a Frankenstein-terv című filmben | Riportunk a forgatásról Petrányi Viktória, a Frankenstein-terv producere megkeresésünkre elmondta, hogy még semmilyen konkrétumról nincs tudomásuk a film cannes-i szereplésével kapcssolatban, ...

Tarr Béla lovát ugratja

Archívum2009.08.03, 11:52

Amíg mások szerencsés esetben vízparton lazulnak, a magyar filmesek ezerrel dolgoznak. Utánajártunk, hogy milyen filmek készülnek nálunk idén nyáron. Nem csak a csajozós Csányi Sándorról, a thrillerbe keveredő Gryllus Dorkáról és Szabó Győző londoni maffiakalandjáról ejtünk szót, hanem foglalkozunk Tarr Béla lovával, Mundruczó Kornél Frankensteinjével és Jancsó Miklós Mátyás királyával is.

Épül Tarr Béla háza

Archívum2009.03.20, 19:17

A világ filmművészetért rajongó hányada lélegzetvisszafojtva várja Tarr Béla A torinói ló című alkotását, amit a mester utolsó filmjeként harangoztak be. A korábbi híradások még novemberi-decemberi forgatásról és cannes-i bemutatóról szóltak, de a film főszereplője, Derzsi János a Magyar Narancsnak adott interjúját olvasva nyugodtan felhagyhatunk minden reménnyel arra vonatkozóan, hogy látjuk majd Tarr lovát májusban poroszkálni a francia riviérán. "Tavaly november óta lovat ganajozok, felszerszámozom, leszerszámozom, de eddig még egy kockát sem forgattunk." - nyilatkozta Derzsi a hetilap legutóbbi számában. Épülnek A torinnói ...

Előző
  • 1
Következő