A tanú

címke rss

Mozira hangolva

Az Aviátorban napjaink világsztárjai a 20-as, 30-as évek világsztárjait alakítják, Jean Harlow-t például a No Doubttal, majd szólóban hírnevet szerzett Gwen Stefani kelti életre. Ez persze korántsem az első eset, hogy egy-egy popénekes számára szűknek bizonyult volna a színpad és az MTV képernyője. Említhetnénk a Spice Girls, Britney vagy Mariah Carey szánalmas próbálkozásait, de összeállításunkban inkább azokra az előadókra koncentrálunk, akik éppúgy csillogtak a széles vásznon, mint a videoklipekben.

Vásznon a vasfüggöny másik oldala

Film2006.02.13, 13:58

Az Egy veszedelmes elme vallomásai nagyon szórakoztató hidegháborús vígjáték. A vasfüggöny túloldaláról néz az örökké havas Európára, miközben korrajzban ott is tréfál, ahol mi csak most tartunk függönyomlás után: a gagyi tévé rátelepszik a fokozódó nemzetközi helyzetre.

Heath Ledger mindenkit elcsábít

Film2006.03.09, 16:38

A forgalmazók ezen a héten is szűkmarkúan bánnak a közönséggel, és csak három új filmet hoznak a mozikba. Heath Ledger ellenállhatatlanul csábít, Alföldi Róbert és Rudolf Péter étteremtulajdonosokkal kerül összetűzésbe, Neo-Tokióban pedig totálisan eluralkodik a káosz.

Szabadságtól a Szerelemig

Film2009.10.20, 16:11

Összegyűjtöttük az elmúlt évtizedek legfontosabb 56-os nagyjátékfilmjeit. Az idén bemutatott három új alkotás mellett korábbi, kifejezetten a forradalomhoz kötődő filmeket is jellemeztünk, a történelemhez fűződő viszonyuk és a minőségük szerint. Tetszési indexünket a lyukas zászlók száma jelzi.

Undorító közelmúlt

Archívum2007.02.23, 18:16

A mások élete című film jól felépített történelmi magyarázat, hogy ne felejtsük el a 80-as évek puha diktatúrájának embertelenségét. A film végén nem lehet elvonatkoztatni Magyarországtól, muszáj azzal szembesülnünk, hogy itthon nincs igazság.

A kurva, a kukkoló és a koszorúslány

Archívum2008.03.20, 02:44

Hét új film küzd meg a héten a nézők kegyeiért, igaz, hogy közülük kettőt csak egy-egy moziban adnak. Itt van a tavalyi Berlinaléról a felnőtt Billy Elliot és a mélyen vallásos török meséje, a Titanicról pedig a bábosok agymenése futott be. A kisebbek kapnak egy lényektől nyüzsgő fantasyt és egy elefántos animációs filmet, és a romantikus komédiák szerelmesei is kipipálhatják a heti betevőt. Mindennek a tetejébe Bacsó Péter (állítólag) utolsó alkotása is megérkezik a vásznakra.

A szent tehén is lebőghet

Film2008.03.26, 23:27

Bacsó Péter Majdnem szűz című új filmje mai témát boncolgat régimódni szemlélettel. Az idős mesternek sajnos (és szerencsére) nem sok fogalma van arról, mi zajlik ma a prostitúcióban, ezért naiv jóindulattal és kellemes derűvel vezeti végig főhősét a perifériára szorult társadalom útvesztőiben.

Ahol a kurtafarkú túr - malacok a moziban

Archívum2009.02.06, 11:45

"Hús, hús, hús, egyél húst, a zöldségektől leszel olyan mélabús" - a Bëlga egyik korai slágerét dúdoljuk magunkban, miközben szemünk éhségtől kopog. Üveges tekintetünket a Városliget és a hétvége felé tartjuk, mert ezen a hétvégén a Vajdahunyad Várában rendezik meg az Első Mangalica Fesztivált (aki szereti a disznóhúst, az mindenféle mangalicából készült ízletes ételt kóstolhat meg itt: lesz csülök, kolbász, töpörtyű, hurka, pörkölt, kocsonya és sült malac). Bár alapvetően nem rajongunk annyira a disznóhúsokért, exkuzálnánk is magunkat minden vegetáriánus olvasónk előtt, de nem hagyhattuk ki, hogy ne tekintsük át a malacok filmes vo ...

Elment a bölcs bölény - Kállai Ferenc emlékére

Film2010.07.12, 18:09

Kállai Ferenc meghalt, és ezzel a magyar film ikonjai közül ismét elment egy. Nem voltak sokan (az ikonok nem is lehetnek), de közülük is meghatározó, karakteres, egyedi jelenség volt. Mindannyian fel tudjuk idézni jellegzetes hangját, mosolyát, idős, kopasz fejét. A Nagy Bölény - talán alkati adottságai okán nem sértő őt így nevezni, hiszen tudása és bölcsessége miatt megérdemli. Színészi ereje mögül emberi nagyság sütött át.

A politikus csak néz

Film2011.09.20, 11:25

Mi a közös a Jobbikban és az LMP-ben? Mindkét párt képviselője A keresztapát ajánlja a Fidesz figyelmébe. A nyári szünet előtti utolsó ülésnapokon a parlamenti folyosókon vadásztunk politikusokra, hogy filmekről kérdezzük őket. Beülne-e Pokorni Zoltán a Transformers 3-ra? Mi a kapcsolat a Vissza a jövőbe és Szekeres Imre között? Melyik a kedvenc Almodóvar-filmje Szabó Rebekának? Mit tanult Staudt Gábor Az ördög ügyvédjéből? Döntsd el, melyik politikussal mennél legszívesebben moziba!

Előző
  • 1
  • 2
Következő