A passió

címke rss

A Fahrenheit 9/11 nem kaphat Golden Globe-díjat

Film2004.11.09, 18:36

A Golden Globe szabályzata kizárja a Fahrenheit 9/11-et a díjért folyó versenyből, és A passió sem kaphatja meg az év legjobb filmjének járó elismerést. A botrányfilmek nem a tartalmuk miatt kerültek ebbe a helyzetbe.

Hihetetlen siker A hihetetlen család

Film2004.11.08, 17:48

Óriási sikerrel vetítették első hétvégéjén A hihetetlen család című animációs filmet Amerikában, több mint 70 millió dollárért adták el rá mozijegyeket. Az Alfie viszont csak egy újabb rosszul sikerült remake-nek tűnik, Jude Law filmje csúfos bukásnak számít a maga 6,5 millió dolláros bevételével.

Latin vér

Film2004.10.04, 09:13

A filmvilág figyelme időszakonként új területekre irányul. Míg a kilencvenes években reneszánszát élte a távol-keleti és a skandináv filmipar is, addig az utóbbi pár évben a latin-amerikaiaknak köszönhető a vérfrissítés a mozikban. Már itthon is látható a Carandiru című börtöndráma, és hamarosan érkezik Che Guevara fiatalkorának krónikája, A motoros naplója is. A földrész, amely korábban egyet jelentett a soha véget nem érő gagyi szappanoperákkal, hirtelen a nem angol nyelvű filmsikerek aranybányájává vált a következő alkotások nemzetközi sikerének köszönhetően.

Kill Bill Vol. 2 DVD-t nyertek

Film2004.10.04, 10:47

Másfél évnyi várakozás, izgalom és cikkek garmadája után lezárulni látszik a Kill Bill menetelése. A két epizód premierje után rövidesen piacra kerül a második rész DVD-változata is. Nézze meg Ön nyerte-e az öt darab lemez egyikét!

Kifutó Hollywoodba

Film2004.08.11, 13:37

A modellkedés nem egy életre szóló hivatás, az első szarkalábak megjelenésekor praktikus, ha viselőjük rendelkezik néhány okos B tervvel a következő évtizedekre vonatkozóan. A manökenek második karrierje körülbelül annyira sokféle lehetőséget takar, mint a valóságshow-"sztároké": egylemezes énekesnő, tévés műsorvezető, rocksztár-feleség, vallási szekta reklámarca vagy heroinfüggő. A szerencsésebbek azonban csak ugródeszkának tekintik a modellkedést, és ha a csinos pofihoz és hosszú lábakhoz némi tehetség is párosul, a divatlapok és kifutók után a filmvilág is meghódítható. Példáink a mutatós dekorációtól az Oscar-díjas alakításig terjednek.

Az izraeliek még nem láthatták A passiót

Film2004.07.21, 12:08

Izraelben elérték a filmterjesztők, hogy az emberek ne nézhessék meg Mel Gibson A passió című filmjét. A cenzúra oka a film állítólagos antiszemitizmusa. A moziigazgató Alon Garbuz küzd a film bemutatásáért. Ha sikerrel jár, szeptemberben vetítik majd először A passiót Tel-Avivban

Csak keresztény malájok nézhetik A passiót

Film2004.07.12, 12:47

Malajziában Mel Gibson A passió című filmjét csak keresztények nézhetik meg. Az ellenzéki Demokrata Párt tiltakozik a belügyminisztérium döntése ellen .

Félidőnél az Oscar-hajsza

Film2004.06.30, 12:37

Hat hónap van már csak hátra az évből, s máris számos említésre méltó film került a mozikba, amelynek készítői vagy szereplői esélyesek lehetnek a jövő év elején kiosztott aranyszobrocskák egyikére.

Mel Gibson a legsikeresebb híresség

Film2004.06.18, 16:38

A passió rendezője foglalta el a Forbes magazin százas listájának első helyét, miután nem kevesebb mint 210 millió dollárt kasszírozott a James Caviezel főszereplésével leforgatott Jézus-filmmel.

Mel Gibson a felebaráti szeretet nevében perel

Film2004.06.09, 16:57

A mélyen katolikus színész-rendező beperelte Észak-Amerika legnagyobb mozihálózatát, amely szerinte nem fizette ki A passió bevételei után neki járó százalékot.

Gibson Jézus után a keltákról forgat

Film2004.06.04, 12:37

Mel Gibson nagy vihart kavart filmje, A passió után most a kelták legendás királynőjéről Boudiccáról készít egy nagyszabású filmet. Az uralkodónő Kr. u. 60-ban Róma ellenes felkelést robbantott ki Britanniában.

Iránban is bemutatták A passiót

Film2004.05.06, 19:15

A közel-keleti országba érkező amerikai filmeknek csupán töredéke tudja átverekedni magát a szigorú cenzorok elbíráló procedúráján. Mel Gibson véres Krisztus-filmjének, A passiónak azonban sikerült.

Hódítottak a hölgyek a mozipénztáraknál

Film2004.05.04, 11:51

Az Egyesült Államokban és hazánkban is a hölgyeké volt a főszerep az elmúlt hétvégén. A tengerentúlon Lindsay Lohanre, itthon Uma Thurmanre voltak a legtöbben kíváncsiak.

Denzel és Görög Zita uralja a vásznakat

Film2004.04.27, 22:00

A tengerentúlon az Oscar-díjas Denzel Washington, itthon a Kate Beckinsale és Görög Zita részvételével leforgatott Underworld vitte a prímet a mozikban.

Betiltották az új Almodóvar-film előzetesét a franciák

Film2004.04.26, 15:49

Az EuroPalaces, Franciaország vezető mozihálózata nem hajlandó vásznaira tűzni Pedro Almodóvar Rossz nevelés című új filmjének előzetesét - írta hétvégi számában a Variety magazin. Egy katolikus szervezet panaszolta be a reklámfilmet, mert az egy pap és egy fiatal fiú közötti homoszexuális kapcsolatra utaló jeleneteket tartalmaz.

Uma Thurman és Jézus a legnépszerűbb

Film2004.04.20, 16:39

Amerikában a szamurájkarddal véres bosszúhadjáratát befejező színésznő, hazánkban Mel Gibson A passió című filmje vezeti a nézettségi listákat.

Jézus golfozóként tér vissza

Film2004.04.19, 12:39

A passió sztárja, a mélyen vallásos Jim Caviezel legújabb filmjében a golflegenda Bobby Jonest alakítja, aki mindössze 28 esztendős volt, amikor karrierje csúcsán visszavonult az elegáns sportágtól.

Lecsapnak a moziban kamerázókra

Film2004.04.16, 17:32

Két fiatalt tartóztattak le a múlt héten az új kaliforniai törvény értelmében, mely a mozikban illegálisan kamerázó kalózok ténykedését próbálja visszaszorítani.

Húsvétkor feltámadt A passió

Film2004.04.14, 10:59

Mel Gibson filmje, A passió az ünnepnek köszönhetően újra a bevételi listák élére ugrott, ismét lesöpörve a versenytársakat a mozivászonról.

Itthon már kétszázezren látták A passiót

Film2004.04.05, 12:12

A magyar mozilátogatók körében töretlen az érdeklődés a Jézus utolsó 12 óráját feldolgozó, naturalista ábrázolásmódja miatt sokat vitatott film iránt. A Mel Gibson rendezésében készült alkotás mindössze 11 nap alatt érte el a kétszázezres nézőszámot.

A villámsújtotta Jézus

Film2004.04.02, 18:49

James Caviezel 1991-ben kezdte színészi pályafutását. A mélyen vallásos fiatalember azóta olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Gus Van Sant, Ridley Scott, Terrence Mallick és legutóbb Mel Gibson, akinek A passió című filmjében Jézus Krisztus szerepét alakította.

Ellenségesen fogadták A passiót a franciák

Film2004.04.01, 12:04

Egyelőre nehéz eldönteni, hogy a katolikus egyház vagy a filmkritikusok támadják keményebben Mel Gibson ellentmondásos filmjét. Mindenesetre szerda óta körülbelül 500 mozi vetíti A passiót Franciaországban.

Sorozat A passió rendezőjének családi életéről

Tévé2004.04.01, 11:48

Mel Gibson magánéletének eseményeit dolgozza fel A passió című filmet is gyártó Icon új produkciója.

Nem tiltja be a francia bíróság A passiót

Film2004.03.30, 09:59

A Jézus kínhalálát bemutató A passió című film a párizsi illetékes bíróság hétfői ítélete szerint nem minősíthető zsidóellenes gyűlöletre és erőszakra felbujtó alkotásnak, ezért a testület elutasította a film franciaországi bemutatásának betiltása céljából benyújtott keresetet.

A szenvedés célja

Film2004.03.30, 10:19

Mi a véleménye Mel Gibson Jézus-filmjéről olyasvalakinek, aki Isten szolgálatának kötelezte el magát. A passió kritikája egy református teológus tollából.

Horribile visu

Film2004.03.30, 10:25

A passió című játékfilm unalmas. Igazi megváltást jelent a nézőnek a stáblista feltűnése. Az alkotók nem találtak fogást Jézus utolsó napjának történetén, a feszültség és a figyelem fenntartásához a kegyetlen ütlegelés monotonitása kevésnek bizonyult.

A Messiás meghódította a magyar mozikat

Film2004.03.30, 15:51

A félénk dán dogról szóló gyerekfilm második része a várakozásokat felülmúlóan nyitott a tengerentúlon. Hazánkba pedig megérkezett Mel Gibson A passió című alkotása, amely iránt itthon sem voltak közönyösek a mozilátogatók.

Szenvedés, végzet, rockzene - heti filmbemutatók

Film2004.03.29, 15:38

Ezen a héten a legtöbb moziban egy keserédes komédiával, egy botrányos Jézus-filmmel, illetve egy maximális hangerőn dübörgő vígjátékkal várják a premierfilmekre vágyó közönséget.

Gyilkosságot derített fel A passió

Film2004.03.26, 15:22

Mel Gibson Jézus-filmjének hatására Texasban egy brutális gyilkos adta fel magát a rendőrségen.

A Monty Python A passió sikereire pályázik

Film2004.03.24, 18:33

Mel Gibson A passió című filmjének sikerét látva az abszurd humor brit királyai ismét műsorra tűzik Amerikában a kereszténység kezdeteit parodizáló Brian élete című komédiájukat.

Meghalt egy pap A passió vetítésén

Film2004.03.23, 15:19

Egy brazil lelkipásztor szívrohamot kapott, miközben Mel Gibson A passió című filmjét nézte a moziban gyülekezetével együtt.

Jézus a vásznon - botrányok krónikája

Film2004.03.22, 16:53

Mel Gibson A passió című filmje heves vitákat váltott ki már jóval a bemutató előtt is. A megbotránkozás és tiltakozás azonban nem szokatlan reakció egy vallási témát feldolgozó film esetében. A mozi születése óta jelen lévő, a közönséget megosztó kérdéseket boncolgató alkotások Hollywood születésétől napjainkig vihart kavarnak ábrázolásmódjukkal és mondanivalójukkal.

Jézust lenyomták a zombik

Film2004.03.22, 17:18

Egy 1978-as horror-vígjáték remake-je tarolt az amerikai mozik pénztárainál az elmúlt héten. A Holtak hajnala még Mel Gibson A passió című alkotását is maga mögé utasította.

Magyar katolikus püspökök is megnézték A passiót

Film2004.03.19, 12:48

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai a testület csütörtökön befejeződött háromnapos tavaszi ülése keretében megtekintették Mel Gibson A passió című filmjét - mondta el az MTI-nek a konferencia titkára.

Jézus és a Kill Bill

Film2004.03.19, 12:51

Mel Gibson A passió című filmjének egy merőben új előzetese jelent meg a világhálón. A trailer azonban nem a filmet forgalmazó cég hivatalos alkotása, hanem egy tréfás kedvű New York-i egyetemista műve.

Jézust védik a fanatikusoktól

Film2004.03.19, 12:50

Testőrök egész hada védi James Caviezelt, aki Mel Gibson A passió című kasszasikerében Jézus Krisztust alakította. A nagy vihart kavaró alkotásról megoszlanak a vélemények, s egyesek antiszemitizmussal vádolják miatta Gibsont. Ennek ellenére A passió rekordot rekord után dönt meg, s óriási bevételt hozott röviddel premierje után.

Sokasodnak, szaporodnak A passió bevételei

Film2004.03.19, 12:49

A Mel Gibson által rendezett, Jézus életének utolsó 12 óráját bemutató film jócskán felülmúlta a becsült bevételeket, s a bemutató utáni ötödik napon még A király visszatért is lekörözte.

Húszmillió dolláros bevétel A passió első napján

Film2004.03.19, 12:49

Mel Gibson nagy vihart kavaró filmje, A passió közel húszmilliót kasszírozott a szerdai bemutató napján. Ez az eddigi legnagyobb összeg, amelyet hasonló témájú film valaha hozott.

Jézus és Ben Stiller a listák élén

Film2004.03.19, 12:50

Mel Gibson A passió című megafilmje továbbra is szilárdan tartja magát a tengerentúlon. Itthon a Zoolander sztárjának legújabb vígjátéka tarolt.

Caviezelt zavarta J.Lo meztelen teste

Film2004.03.17, 15:06

A passióban Jézust alakító, mélyen vallásos színész közös filmjük forgatása közben arra kérte kolléganőjét, hogy az ágyjelenet forgatása előtt takarja el magát.

A szegények királya gazdaggá teszi Gibsont

Film2004.03.04, 16:58

A Forbes amerikai pénzügyi magazin szakértői szerint A passió rendezőjének vagyonát több mint 300 millió dollárral gyarapíthatják a film bevételei.

Monica Bellucci sztriptízben utazik

Film2004.02.26, 09:17

Harold Ramis fekete humorral átitatott vígjátékában az olasz színésznő John Cusack és Billy Bob Thornton partnereként lesz majd látható.

Megmentheti az arámit a Jézus-film

Tudomány2004.02.24, 14:32

Egy kihalófélben lévő nyelv, az arámi feléledését remélik nyelvészek A passiótól, attól a filmtől, amelyben Mel Gibson amerikai színész Jézus életének utolsó óráit vitte filmvászonra - latinul és arameusul.

A Magyar vándor továbbra is hódít, Amerika rekeszizomlázban

Film2004.02.24, 13:07

A kalandozó ősmagyarok, úgy látszik, beásták magukat a magyar mozikba. Herendi Gábor filmjére a negatív kritikák ellenére is sokan váltanak jegyet. Az Egyesült Államokban továbbra is Adam Sandler a király, s további vígjátékok állnak a lista élén.

Gibson megkurtította A passiót

Film2004.02.04, 19:34

Mel Gibson filmjéről hamarosan kiderül, valóban magában rejt-e antiszemita szemléletet, ahogy több amerikai zsidó szervezet állítja. Hogy a széles közönség felháborodását megakadályozza, Mel Gibson a premier előtti utolsó pillanatban kivágta a legvitatottabb jelenetet.

Aggódik a zsidó egyház Gibson új filmje miatt

Film2004.01.23, 12:12

Nehéz elképzelni még egy olyan filmet, amely képes ennyire ellentétes reakciókat kiváltani különböző emberekből, mint Mel Gibson A passiója.

Pornósztár a szomszédban, Zoolanderék zsarubőrben

Film2004.01.16, 16:30

Beindult az év eleji filmdömping, s ez azt jelenti, hogy jó néhány olyan alkotás érkezik nemsokára a mozikba, amelyekért érdemes lesz sorba állni a jegyekért. Az egyikben megtudhatjuk, mi a teendő, ha egy pornószínésznő költözik a szomszédunkba, a másikban pedig visszatérnek a hetvenes évek legendás rendőrei, Starsky és Hutch.

Gibson átkeresztelte A passiót

Film2003.10.16, 11:57

Mel Gibson kénytelen volt új címet adni nemrég elkészült filmjének, melyben Jézus keresztre feszítésének történetét meséli el. Botrányokkal övezett rendezése eredetileg A passió címet viselte, ám most kiderült: a cím jogvédett, tehát csak Krisztus passiója címmel kerülhet a mozikba.

Előző
  • 1
  • 2
Következő