A nyalintás nesze

címke rss

Megint lesz magyar a világ legjobbjai között?

Film2016.04.11, 23:14

Tavaly ilyenkor indult a Saul fia elképesztő diadalútja, amikor kiderült, hogy beválogatták a minden évben májusban megtartott cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába. Óriási meglepetés lenne, ha rögtön egy évvel a fantasztikus siker után most is a világhír felé katapultálna egy magyar filmet a cannes-i zsűri, de sosem lehet tudni. Három nappal a 2016-os fesztivál programjának kihirdetése előtt összeszedtük, mely magyar filmek törhetnek az idén cannes-i babérokra. Benzinkutas dráma prostikkal, abszurd szerelmi történet egy vágóhídon, szatirikus krimi egy masiniszta kettős életéről – nemsokára kiderül, drukkolhatunk-e valamelyiknek.

Egy magyar nő már tutira ott lesz Cannes-ban

Film2016.04.13, 15:14

Forrás: Tvp Animation 10 Pro middle on 3000 1632 Az 1978-as születésű Andrasev Nadja tavaly végzett a MOME Anim mesterképzésében, jelenleg a következő filmtervét készíti elő. Andrasev az elmúlt tíz évben számos nagyjátékfilmben dolgozott másodasszisztensként, köztük A nyomozó-ban, a Valami Amerika 2-ben, a Cannes-t is megjárt Friss levegő-ben, illetve a Liza, a rókatündér-ben. Magyarok a Cinéfondationban A cannes-i filmfesztivál szervezői által 1998-ban alapított Cinéfondationban 2004-ben bemutatták Mundruczó Kornél Kis Apokrif No.2 című filmjét, Kocsis Ágnes 2006-ban A vírus című alkotásával elnyerte a harmadik díjat, 20100-ben ...

A München szexi bérgyilkosnője is dönt a magyar film díjáról

Archívum2016.04.28, 19:42

Forrás: UIP Dunafilm middle off 644 420 A Cinéfondation zsűrijének az elnöke egy igazi Cannes-kedvenc japán rendező, Naomi Kawase lesz, aki az elmúlt 13 évben négy alkalommal került filmjével a versenyprogramja, a tavalyi alkotását pedig az Un certain regard szekcióban vetítették. A zsűriben helyet foglal még három rendező: a francia Jean-Marie Larrieu (Festeni vagy szeretkezni), a román Radu Muntean (a zseniális Ünnepek után) és az argentin Santiago Loza, illetve egy kanadai-francia színésznő, akit a legtöbb olvasónk talán már látott is valamiben. A 46 éves Marie-Josée Croze ismerős lehet a Szkafander és pillangó-ból, az Osccar-díjas ...

Botrány és gyönyörű nő most is lesz Cannes-ban

Film2017.03.20, 17:07

Szerdán kezdődik a filmvilág piros betűs ünnepe, a cannes-i filmfesztivál, ahol másfél héten keresztül a világ filmművészetének legjava mutatkozik be estélyi ruhába öltözött szupersztárok hada előtt. A Filmklub idén is a helyszínről tudósít, és alig várjuk, hogy lássuk, Marion Cotillard vagy Kristen Stewart lesz-e a legszebb, Elle Fanning a legbotrányosabb, Törőcsik Mari a legmeghatóbb és Ryan Gosling a legviccesebb. Hollywood ismét megmutatja sikerfilmjeit, Magyarországot két fiatal rendezőnő és a kilencvenéves Makk Károly képviseli, eláruljuk azt is, lesz-e, és ha igen, ki lesz az új Nemes Jeles László, illetve melyik film döbbentti ...

A dús idomok jobban passzolnak az erotikához

Film2017.03.08, 16:24

Andrasev Nadja a MOME-ra készített diplomafilmjével került a cannes-i filmfesztivál Cinefondation szekciójába, vagyis az iskolából máris a nemzetközi élvonalba. Pedig sokáig halogatta a szenvedélyét: előbb hét évig Amerikában élt, és ott bölcsészként végzett, aztán itthon játékfilmek másodasszisztenseként dolgozott. Harmincegy évesen vették fel a MOME animációs szakára, ahol nem egy tanára fiatalabb volt nála, de közben egy alkotói közösségbe került. A nyalintás nesze erotikus vonatkozásairól, a MOME-n zajló műhelymunkáról és az animációs műfaj szabadságáról beszélgettünk vele.

Mennyi nyalakodás egy magányos nőért!

Film2017.05.09, 18:04

Ha a fesztiválsikereket nézzük – és mondjuk leszámítjuk a Saul fiát –, már sokkal erősebb a magyar animáció, mint a nagyjátékfilm: idén két magyar kisfilm is szerepel Cannes-ban. Andrasev Nadjáé egy magányos nőről, egy macskáról, szobanövényekről és az erotikus feszültségről szól.

Magyar film nyert díjat Cannes-ban

Film2016.05.21, 00:04

Már önmagában a cannes-i meghívás hatására számos megkeresés érkezett hozzá más fesztiváloktól, hogy oda is nevezzen a filmjével. Ezzel a díjjal remélhetőleg még több ajtó megnyílik Andrasev Nadja előtt.  A diplomafilmet a magyar filmkritikusok idén januárban a legjobb animációs film díjával jutalmazták, és a  cannes -i premiert követően az animációk legfontosabb nemzetközi seregszemléjén, Annecyban is a versenyprogramban szerepel.  A dús idomok jobban passzolnak az erotikához - interjúnk Andrasev Nadjával http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20160518-a-dus-idomok-jobban-passzolnak-az-erotikahoz-a-nyalintas-nnesze-andrasev-nadja-mome-cannes-2016.html ...

Remegtek a lábaim, de szuper volt

Film2016.05.22, 10:56

Andrasev Nadja arra sem számított, hogy eljuthat Cannes-ba az első kisfilmjével, ehhez képest A nyalintás nesze pénteken délután díjat is nyert a világ legrangosabb filmfesztiválján. A 38 éves rendezőnő a díjkiosztó után nem sokkal a Fesztiválpalota egyik teraszán mesélt cannes-i élményeiről az Origo riporterének.

Magyar filmet díjaztak a világ legrangosabb animációs fesztiválján

Film2016.06.18, 23:35

Fotó: Andrasev Nadja middle off 644 413 A Filmklub podcast következő adásának vendége Dell’Edera Dávid és Kreif Zsuzsanna lesz, a beszélgetést vasárnap vesszük fel, és várhatóan a jövő hét közepén lehet majd meghallgatni az iTunes-on és a Mixcloudon. Magyar film nyert díjat Cannes-ban http://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20160520-magyar-filmet-nyert-dijat-cannes-ban-a-nyalintas-nesze-andrasev-nadja-cinefondation-2016.html Remegtek a lábaim, de szuper volt - interjúnk Andrasev Nadjával http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20160521-andrasev-nadja-interju-cinefondation-dij-a-nyalintas-nesze-cannes-2016..html ...

Előző
  • 1
  • 2
Következő