A nimfomániás

címke rss

Így élveznek a filmkritikusok

Life.hu2014.02.04, 16:33

12 magyar filmkritikus játszotta meg az orgazmust egy őrült fotózás erejéig.

Melyik magyar kritikus élvez a legszebben?

Film2014.02.04, 12:17

Másfél hónappal ezelőtt dán filmkritikusok pózoltak A nimfomániás című Lars von Trier-film orgazmusos plakátjainak mintájára, január elején a lengyel kollégáik készítették el saját verziójukat, most pedig tizenkét magyar kritikus (köztük a rovatunkban rendszeresen publikáló Gyárfás Dorka és Kovács Bálint) mutatja meg, hogyan festenek orgazmus közben. A résztvevők közleményükben állítják, hogy nem a Von Trier-film mellett kívánnak kampányolni, hanem azt szeretnék megmutatni, hogy "a filmkritika és a kritikusok értékítélete mindenek előtt a műélvezetből származik". A nimfomániás második része most csütörtökön kerül a magyar mozikba.  

A nimfomániás 2-t betiltották Romániában

Film2014.01.29, 17:35

A Cineuropa cikke emlékeztet rá, hogy a román korhatárbizottságnak nem ez az első megkérdőjelezhető döntése: például öt évvel ezelőtt Gus van Sant Milk című filmjének arra hivatkozva adtak 18-as karikát, hogy "az alkotás azt sugallja a gyerekeknek, hogy homoszexuálisnak lenni természetes, ezért meg kell tőle óvni őket". Az összetétele miatt is érte már támadás a bizottságot: olyan emberek döntenek a korhatárbesorolásról, mint például Cristina Dochianu Playboy-modell vagy Narcisa Tcaciuc tévés műsorvezető, de tavaly júliusig a Román Országos Filmközpont biztonsági őrszolgálatát ellátó cég vezetője is a testület tagjai között volt.

Egyből nagyot élveztek a vásznon

Film2014.01.26, 10:25

A nimfomániás című filmben három olyan fiatal lány zabálja sorra a pasikat, akiket még nem nagyon láttunk a vásznon. Mindhárman szinte kezdőként csöppentek bele Lars von Trier pornódublőrökkel benépesített, bizarr világába. Bemutatjuk őket.

A kokós DiCapriónál nincs jobb

Archívum2014.01.20, 15:29

Forrás: Pro Video Film middle A Meryl Streepet és Julia Robertset felvonultató Augusztus Oklahomában című családi dráma 25 moziban termelt 7566 nézőt, amiben feltehetően már a Streep és Roberts Oscar-jelölése miatti megnövekedett érdeklődés is benne van. Lars von Trier A nimfomániás-ára 18 moziban 5211-en ültek be, ami művészfilmes startnak egész jó, de ahhoz képest nem is olyan sok, hogy a sokkal kevésbé szexi Melankólia 3 kópiával szerzett 1183 nézőt a nyitóhétvégén 2011-ben. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség): 1. A Wall Street farkasa (45 392 / 2733 ...

Balhézott Shia LaBeouf

Archívum2014.01.17, 16:28

A színészt egy londoni pubban filmezték le, amint egy ismeretlen férfival kötekedett.

Saját péniszét kellett fotóznia Shia LaBeoufnak

Life.hu2014.01.08, 18:59

Te meddig mennél el egy szerepért? A színész elárulta, hogyan zajlott Lars von Trier botrányfilmjének válogatása.

Kiherélték a szexfüggőt

Film2014.01.06, 19:00

A dán zseni, Lars von Trier az utóbbi években depresszióval küzdött és egyre őrültebb provokációkkal állt elő, mégis, művészileg jobb formában volt, mint valaha. Nem csoda, hogy a maratoni hosszúságúnak készült A nimfomániástól azt vártuk, hogy Von Trier életmű-összegző főműve lesz - egészen addig, míg ki nem derült, hogy a rendező szexben, perverziókban és groteszk humorban tobzódó vízióját egy tehetséges marketingcsapat kétszer két órásra nyiszálta azzal a céllal, hogy minél szélesebb közönség torkán nyomhassa le. Itt az első magyarországi kritika A nimfomániás mindkét részéről.  

Így élveznek el a filmkritikusok

Film2013.12.16, 18:43

Forrás: Bodil "Azt gondolhatják az emberek, hogy csak ülünk az elefántcsonttornyunkban, szúrós szemmel vizslatjuk a filmeket, és soha sem mókázunk. De ahogy bárki mást, minket is izgalomba hoznak a nagyszerű moziélmények - és nem vagyunk restek megosztani ezt az izgalmat mindenkivel." - írják a filmes szakírók közleményükben. A nimfomániás-t pár hete Koppenhágában levetítették a sajtó képviselőinek, de egyelőre még nem jelentek meg kritikák, azonban a fenti idézetből arra következtethetünk, hogy a dán kollégák nagyszerűnek tartják. A nimfomániás első részét január 16-tól játsszák a magyar mozik, a másodikat február 6-tól nézhetjük.

Szexfüggőnek lenni nagyon macerás

Film2013.12.13, 12:30

Fotó: Christian Geisnaes / Forgalmazó: Vertigo http://kepek.origo.hu/galleriesdisplay/gdisplay?xml=/1312/A_nim2013121384414/gallery.xml&rovat=filmklub left