A Lovasíjász

címke rss
Batman és Superman együtt sem tudta lenyomni a Saul fiát

Batman és Superman együtt sem tudta lenyomni a Saul fiát

Hogyan teljesítettek tavaly a magyar filmek? A Saul fia annak ellenére vitt mindent, hogy még 2015 nyarán mutatták be, Tom Hankst, Leonardo DiCapriót és a Suicide Squadot is legyűrte. Fontos tanulság, hogy brutális, magas korhatár-besorolású thrillerekből nem csupán a külföldire, de a hazaira is van kereslet, illetve kiderült, hogy a Filmalapon túl is van élet. A lovasíjász, az Ernelláék Farkaséknál és a Wellhello-film az állami szervezet segítsége nélkül találta meg a közönségét. Romantikus komédia most nem volt, kaptunk viszont helyette időutazós sci-fit és kerekesszékes gengszterfilmet, amelyek több nézőnek is örömet szerezhettek volna.

A Lovasíjászt többen látták, mint a többi idei magyar filmet összesen

Film2016.05.30, 23:33

Eddig huszonnégy filmalapos támogatással megvalósult nagyjátékfilmet mutattak be, de közülük mindössze hat szedett össze több nézőt A Lovasíjász-nál: a Coming Out, a Megdönteni Hajnal Tímeát, az Argo 2, a Swing, a Liza, a rókatündér és a Saul fia. A Lovasíjász kétszer annyi embert érdekel, mint Kern András http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160317-mar-tobb-mint-55-ezren-lattak-a-lovasijasz-kaszas-geza-kassai-lajos.html A Lovasíjász már a Vajna-filmek felét a porban hagyta http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160225-a-lovasijasz-mar-a-vajna-filmek-felet-a-porban-hagyta-kaszas-geza-kassai-lajos.html Thhrillerben ...

A Lovasíjász kétszer annyi embert érdekel, mint Kern András

Film2016.03.18, 16:50

A Lovasíjász-t jelenleg az ország több mint két tucat mozijában és művelődési házában lehet megnézni, a vetítésekkel kapcsolatban a film hivatalos Facebook-oldalán érdemes informálódni. A Lovasíjász már a Vajna-filmek felét a porban hagyta http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20160225-a-lovasijasz-mar-a-vajna-filmek-felet-a-porban-hagyta-kaszas-geza-kassai-lajos.html Matt Damont magyar lovasíjász tanítja http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150120-magyar-lovasijasz-tanitja-matt-damont-the-great-wall.html

A Lovasíjász már a Vajna-filmek felét a porban hagyta

Film2016.02.26, 22:43

Már áprilisra is lekötöttek közönségtalálkozókat, a mozival nem rendelkező településekre mozgó mozik fogják elvinni a filmet (például márciustól Szabolcsban), Venczelék pedig kénytelenek voltak elhalasztani a következő filmjük, A Zarándok bemutatóját, mert nyolc vidéki moziból is jelezték, hogy a friss Coelho-film helyett inkább A Lovasíjász-t vetítenék tovább. A Lovasíjász  Facebook-oldalán lehet tájékozódni arról, hogy mikor és hol adják a filmet. Nagyot bukott a magyar bulifilm http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20151130-nagyot-bukott-a-magyar-bulifilm-az-ejszakam-a-nappalod-kemek-hidja-box-office-a-szufrazsett.hhtml ...

Előző
  • 1
Következő