A konyhafőnök

címke rss

Váratlanul feladta a játékot A konyhafőnök egyik versenyzője

Tévé2016.10.04, 22:27

Az elődöntő második hetében feladta a játékot az egyik új séfjelölt, Bernard váratlanul hagyta el a konyhát.

Itt A konyhafőnök hat új versenyzője

Tévé2016.10.03, 11:49

A második elődöntő hetében újabb hat játékos mutatkozik be, Dávid, Reni, Ramon, Roland, Kamilla és Long próbálnak majd bizonyítani, és eleget tenni az idei évad, illetve a zsűri elvárásainak.

Egyszerre két játékost küldenek haza A konyhafőnökből

Tévé2016.09.30, 10:26

Elrajtolt A konyhafőnök negyedik évadja, az első versenyhét minden napján egy játékostól vettek búcsút, pénteken azonban egyszerre két séfjelöltet is hazaküld a zsűri.

Váratlan fordulattal és egy kiesővel rajtolt az új Konyhafőnök

Tévé2016.09.26, 20:32

Elindult A konyhafőnök negyedik szériája, hétfő este mutatkozott be az új zsűri: Fördős Zé mellett most először bírálta a fogásokat Wossala Rozina és Sárközi Ákos. Az új hármasnak még kell egy kis idő, hogy összeszokjon, az első adásban feltűnt pár izgalmas és szimpatikus karakter, és rögtön az első feladattal sikerült összezavarni minden versenyzőt.

Étteremtulajdonos és borszakértő is próbálkozik az új Konyhafőnökben

Tévé2016.09.26, 10:09

Szeptember 26-án rajtol A konyhafőnök negyedik szériája, hétfő este láthatják a nézők először, hogy értékeli a tányérokat Wossala Rozina, Fördős Zé és Sárközi Ákos. Az első este hatan állnak a konyhapultok mögött, Gábor, Márk, Ottilia, Kriszti, Zsolt és Pietro kezdi a versenyt.

Kis híján kigyulladt A konyhafőnök stúdiója

Life.hu2016.09.24, 06:56

Hatalmas füst csapott fel az egyik versenyző konyhapultja fölött, a zsűri aggódva figyelte, mi történik Gábor kezei között az RTL Klub A Konyhafőnök című műsora felvételén. 

Rengeteg vita volt A konyhafőnök új zsűrijében

Tévé2016.09.22, 12:40

Wossala Rozina A konyhafőnök első évadjában a döntőig jutott, a negyedik szériában pedig Fördős Zé és Sárközi Ákos mellett bírálja majd a fogásokat. Először nem akarta elhinni, hogy rá is gondolt az RTL Klub, az első forgatási napon még nagyon izgult, de aztán belejött, és úgy érzi, a versenyzők is elfogadták a véleményét.

Fördős Zé: Kellenek a feszkók és a veszekedések

Tévé2016.09.20, 19:17

Fördős Zé új társakat kapott maga mellé, A konyhafőnök zsűrijében Wossala Rozinával és Sárközi Ákossal véleményezi a fogásokat. Már az első nap úgy összeszoktak, mintha az előző három évadot is együtt csinálták volna, és úgy véli, ezt a formátumot ha megszerette, nem tudja megunni a néző. A gasztroblogger a háttérben is sokat dolgozik, készül a második könyve, és egy új projektbe is belevág: hamarosan saját magazint ad ki.

Új zsűrivel tér vissza A Konyhafőnök az RTL Klubon

Life.hu2016.09.13, 11:09

Vagány rocker séf és egy igazán belevaló korábbi döntős fogja bírálni a főzéstudományukkal előrukkoló versenyzőket A Konyhafőnök negyedik évadában.

Fördős Zé két új társat kap maga mellé A konyhafőnök zsűrijében

Tévé2016.09.12, 21:29

Három évadon keresztül bírálta az ételeket Fördős Zé, Vajda Pierre és Bernáth József, az új szériában azonban A konyhafőnök zsűrijének két tagját lecserélte az RTL Klub, egy Michelin-csillagos séf és az első széria egyik döntőse is véleményezi majd a fogásokat.

Bernáth József szörnyekkel folytatja

Tévé2016.06.03, 08:58

Bernáth József nem lesz ott a következő Konyhafőnök zsűrijében, helyette más tervei vannak: főzőiskolában tart kurzusokat, elkészült a második könyve Szörnyen jó szakácskönyv címmel, hamarosan pedig nekiáll a harmadiknak. A séf szerint még abból az alapanyagból is ki lehet hozni valami finomat, amit nagyon utál az ember – többek közt erről mesélt a könyvbemutatón.

Lecserélik Bernáth Józsefet A konyhafőnökben

Life.hu2016.03.25, 06:50

Vége a régóta tartó találgatásoknak, mint kiderült ugyanis, Bernáth József nem fog szerepelni A konyhafőnök következő évadában. 

Bernáth József nélkül megy tovább A konyhafőnök

Tévé2016.03.24, 12:20

Egy ideje ment a találgatás arról, hogy Bernáth József ott lesz-e A konyhafőnök következő évadjában, de ezúttal vége a pletykáknak, tényleg lecserélik a séfet.

Egy kis lépésre a nagy sikertől - hazai tévéshow-k szereplői mesélnek

Tévé2016.03.14, 06:53

A tehetségkutatók, gasztroversenyek döntőjében mindent egyetlen versenyző nyer, övé a többmilliós fődíj, a lakás, a nyaralás – na meg persze a dicsőség, ami azzal a címmel jár, hogy valamiben ő teljesített a legjobban. De mit érezhet az, aki épphogy lecsúszik a győzelemről és csak a második helyet sikerül elérnie?

Saját főzőműsort forgat A konyhafőnök győztese

Tévé2016.03.03, 08:25

A konyhafőnök harmadik szériájának győztese, Orbán Ági, új projektbe kezdett, saját főzőműsort forgat, és szívesen visszatérne a képernyőre.

A konyhafőnök versenyzője visszatér

Tévé2016.02.17, 18:12

A konyhafőnök második szériájában tűnt fel Nagy Eszter, aki bár nem nyerte meg az RTL Klub főzőversenyét, sokat köszönhet a műsornak: neki van az egyik legnagyobb online rajongótábora a versenyzők közül, saját gasztroműsort forgat, és főzőkurzusaira egyre többen jelentkeznek. A kreatív séf arról is mesélt az Origónak, hogy milyen ételeket tálalna saját éttermében, és utólag miért nem bánja, hogy nem keresték meg országos tévék.

Komoly változások lesznek A Konyhafőnökben

Tévé2016.02.01, 21:35

A Konyhafőnök zsűrijében három évadon keresztül Fördős Zé, Bernáth József és Vajda Pierre bírálta az ételeket, a főzőverseny az új évadban megújul.

Kiszáll A konyhafőnökből Bernáth József sztárséf

Life.hu2016.01.31, 13:54

Új csapattal indul A Konyha­főnök negyedik évada tavasszal. Bernáth József abban már nem lesz a zsűri tagja, és úgy tudni, Vajda Pierre helyére is castingoltak.

Hegedűs Hanga a Konyhafőnök Junior győztese

Life.hu2015.12.04, 21:24

Négy héten át küzdöttek a kiskukták az RTLII gasztrorealityjében. Végül ketten, Hegedűs Hanga és Stiefuater Leni jutottak a Konyhafőnök Junior végső, pénteki fináléjába. Kiélezett küzdelem után Hanga lett a győztes.

Bernáth József: A konyhafőnökben szigorúbbnak tűnök, mint amilyen vagyok

Tévé2015.12.04, 21:50

Bernáth József az RTL Klub gasztroműsorában a szigorú oldalát mutatja, a konyhán kívül azonban egész más. A konyhafőnök forgatása miatt érkezett haza Londonból, főzött két Michelin-csillagos éttermekben Gordon Ramsay-nek és Jamie Olivernek, és úgy véli, Magyarországon még nem igazán beszélhetünk éttermi kultúráról. A rajongást nehezen, a negatív kommenteket jól tűri, nem szeretne sokat szerepelni a sajtóban, és most először ad nagyinterjút. A távolabbi jövőt külföldön képzeli el, de addig még szeretne pár dolgot megvalósítani itthon – ezekről is mesélt az Origónak.

Mi lett A konyhafőnök döntőseivel?

Tévé2015.11.22, 19:41

Az RTL Klub főzőműsorának harmadik szériáját Orbán Ági nyerte, a döntőben Sass Dani ellen harcolt a tízmillió forintos fődíjért és A konyhafőnök címért. A verseny óta eltelt időben mindegyikük visszazökkent a hétköznapokba, de komoly terveik vannak a gasztronómiával. A széria két legjobbja mesélt az Origónak.

Fördős Zé: Trendi eljutni az új helyekre, lefotózni az ételeket

Tévé2015.11.06, 22:00

A Konyhafőnök című műsor harmadik évadja újfent lekötött egymillió magyar tévézőt, célcsoportban gyakran verte a Barátok köztöt is. A zsűritag Fördős Zé szerint manapság már ciki, ha valaki nem tud elkészíteni egy egyszerű tésztát vagy tojást, míg régen ezzel hencegtek a menőnek látszó pasik. A gyerekekkel felvett szériáról is elmondta a véleményét, a TV2-féle műsorból viszont csak egy adást látott.

Gazdára talált A Konyhafőnök tízmilliós fődíja

Tévé2015.11.06, 21:08

Lezárult az RTL Klub gasztroműsorának újabb évadja.

Ennél cukibb műsor még nem volt az RTL-en

Tévé2015.11.01, 22:28

Az RTLII-n jelentkező A Konyhafőnök Junior-ban nyolc és tizenhárom év közti gyerekek mérkőznek meg egymással a konyhapultok mögött, ételeiket pedig a már jól ismert zsűri bírálja.

Továbbjutott a Konyhafőnökben a szexi pincérlány

Tévé2015.10.15, 09:13

A 23 éves budapesti Szolláth Nikolett képernyőn marad.

Nem várt csavarral rajtolt A konyhafőnök

Tévé2015.10.06, 11:29

Október 5-én startolt az RTL Klub gasztroműsorának harmadik szériája, a Konyhafőnök első adása alapján úgy tűnik, a csatorna betartja ígéretét: több fordulat lesz a versengésben és több feszültség a konyhában. A háromfős zsűri mit sem változott, az új játékosok pedig hamar kizökkentek a komfortzónából.

Nem lesz zökkenőmentes a Konyhafőnök első adása

Tévé2015.10.05, 18:38

Október 5-én startol a Konyhafőnök harmadik évadja, a zsűri változatlan, a feladatok azonban biztosan okoznak meglepetést a versenyzőknek.

Újdonságokkal és egy régi ismerőssel tér vissza A konyhafőnök

Tévé2015.09.25, 09:45

A Konyhafőnök harmadik évadja október 5-én startol az RTL Klubon, egy régi versenyző is feltűnik majd.

Mit csinálnak most a Konyhafőnök versenyzői?

Tévé2015.07.21, 12:45

Május végén véget ért az RTL Klub gasztroműsorának második szériája, A konyhafőnök címet Lovász József Domi nyerte el a tízmilliós fődíj mellett. A műsorban több tehetséges séfjelölt is feltűnt, akik azóta is kamatoztatják a konyhában szerzett tudást: Adrienn, Eszter, Tamás és Titusz mesélt az Origónak arról, hogy mi történt velük az elmúlt hónapokban. A csatorna már keresi a harmadik főzőverseny résztvevőit, hamarosan újra képernyőre kerülnek a látványos fogások és a pult mögötti versengések.

Juttassa vissza kedvencét A konyhafőnökbe!

Tévé2015.07.17, 15:15

A konyhafőnök harmadik évadjába a nézők is beszavazhatnak valakit az előző szezonok versenyzői közül.

Fördős Zé személyesen keresi a következő konyhafőnököt

Tévé2015.06.17, 08:52

Az RTL Klub gasztroműsora már toborozza az újabb versenyzőket. A konyhafőnök harmadik évadjára online is lehet jelentkezni, Fördős Zé azonban június 21-én Szegedre utazik, hogy személyesen kóstolja meg az elkészült ételeket.

Különleges hangulatba kerültem - A konyhafőnök nyertese mesél

Tévé2015.06.03, 09:45

Lovász József Domi nyerte az RTL Klub gasztroműsorának második évadját, ezzel Kiss Kálmán után ő lett az ország új konyhafőnöke. Emellé tízmillió forintot és munkalehetőséget is kapott, a pénzt azonban nem saját étterem létrehozásába szeretné fektetni - bár a gasztronómiától semmiképp nem maradna távol. A konyhafőnök legjobbja az Origónak mesélt.

Megvan A konyhafőnök nyertese

Life.hu2015.05.30, 10:08

Pénteken este véget ért az RTL Klub gasztrovetélkedője, A Konyhafőnök. Az utolsó adásban Domi és Mózes harcolt a tízmilliós fődíjért és munkalehetőségért az ország egyik legjobb éttermében.

Elvitték a tízmilliós fődíjat, megvan A konyhafőnök győztese

Tévé2015.05.29, 21:08

Véget ért az RTL Klub gasztrovetélkedője, ma este már csak ketten álltak a konyhapultok mögött: Domi és Mózes harcolt a tízmilliós fődíjért, A konyhafőnök címért és a munkalehetőségért az ország egyik legjobb éttermében.

Megvannak A konyhafőnök finalistái, közel a tízmilliós fődíj

Tévé2015.05.28, 21:07

Pénteken véget ér az RTL Klub gasztroműsorának második évadja, már csak ketten harcolnak a konyhapultok mögött a tízmilliós fődíjért. A május 28-i adásban két konyhafőnök-jelölttől búcsúztak Fördős Zé és társai.

Csavar várható A konyhafőnökben

Tévé2015.05.18, 12:25

Az RTL Klub gasztroműsorának a második versenye zajlik épp, de a csatorna már keresi a következő versenyzőket - ezúttal gyerekeket.

Tíz dolog, amit nem tudott A konyhafőnökről

Tévé2015.04.30, 10:44

Mennyi fogy az extrém, nehezen beszerezhető alapanyagokból A konyhafőnök-ben egy évad alatt? Mi volt az eddigi legnehezebb feladat, és kik találják ki, hogy mit készítsenek a séfjelöltek? Hány konyharuha és papírtörlő fogy el évadonként, és mennyi kötény készült a műsorra? Többek közt ezekre a kérdésekre adjuk meg a választ.

Feladta a versenyt A konyhafőnök egyik versenyzője

Tévé2015.04.27, 11:49

A héten újabb hat versenyző méri össze tudását A konyhafőnök konyhájában. Az RTL Klub főzőműsorában azonban egy nagy tervekkel érkező séfjelölt váratlanul feladja a versenyt.

Playmate ragadja meg a fakanalat

Tévé2015.04.23, 11:50

A konyhafőnök ma esti adásában ismerős arc tűnik fel, Bánovics Marcsi fog küzdeni a továbbjutásért. A modell 2005-ben playmateként vált ismertté, azóta többször szerepelt a tévében.

Váratlan fordulat történt A konyhafőnökben

Tévé2015.04.16, 15:32

A negyedik versenynapon eluralkodott a kétségbeesés A konyhafőnök versenyzőin, az RTL Klub főzőműsorában nem sikerült megbirkózni a kapott feladattal, nem tudták időben elkészíteni a tavaszi tekercset. Ezúttal először fordult elő olyan szituáció, hogy egyetlen versenyző sem készült el az adott étellel, így a zsűrinek nem tudtak tálalni.

Már most megvannak A konyhafőnök nagy riválisai

Tévé2015.04.14, 11:09

Április 13-án startolt az RTL Klub gasztroműsorának második évada, az első adás alapján ezúttal is fordulatos és feszültséggel teli percekre számíthatnak a nézők. Vajda Pierre, Fördős Zé és Bernáth József ugyanolyan kritikusak, mint eddig, az első hat játékos azonban kevésbé tűnik izgalmasnak.

Újításokkal tér vissza A konyhafőnök

Tévé2015.04.13, 17:41

Az RTL Klub főzőműsorának második évada április 13-án startol, a zsűriben továbbra is Vajda Pierre, Fördős Zé és Bernáth József figyeli majd a játékosokat – azonban több változás is lesz az elsőhöz képest.

Mit csinálnak most A konyhafőnök versenyzői?

Tévé2014.11.22, 19:11

Az RTL Klub főzőműsorának első szériáját Kiss Kálmán nyerte, aki az októberi döntőben Wossala Rozina ellen harcolt a tízmillió forintos fődíjért és A konyhafőnök címért. A két szakácson kívül Tóth Marci és Breuer András is jól teljesítettek, így őket is megkérdeztük arról, mi történt velük a műsor óta. A csatorna már keresi a következő széria szereplőit, hamarosan újra képernyőre kerülhetnek a látványos fogások és az izgalmas versengések.

Már tudja, mire költi nyereményét A konyhafőnök győztese

Tévé2014.10.06, 16:00

Az RTL Klub főzőműsorának győztese Kiss Kálmán lett, aki a döntőben Wossala Rozina ellen harcolt a tízmillió forintos fődíjért és A konyhafőnök címért. A 29 éves szakácsot magabiztosabbá tette, hogy egy ilyen neves műsorban az első helyen végzett. A pénznyereményből bisztrót nyit majd, ahol ő is beáll a konyhapult mögé.  

Már csak ketten harcolnak a tízmilliós fődíjért

Tévé2014.10.03, 13:42

AZ RTL Klub főzőshowja utolsó állomásához ért, az október 3-ai adásban már csak ketten harcolnak A konyhafőnök címért és a tízmillió forintért. 

Holnap kiderül, ki lesz az ország konyhafőnöke

Tévé2014.10.02, 18:43

Október 2-ára hárman maradtak versenyben az RTL Klubon futó A konyhafőnök című műsorban, egy játékosnak ismét el kellett hagynia a konyhát. 

Öten vannak versenyben A konyhafőnök címért

Tévé2014.09.30, 14:18

Szeptember 29-én megkezdődött az RTL klub főzőműsorának döntője, már csak hatan álltak be a konyhapultok mögé, egyiküknek pedig távoznia kellett. A konyhafőnök a 21. adásán van túl, és még mindig tud újat mutatni, izgalmas perceket nyújtani a nézőknek.

„A rajongók engem akarnak" – ízekre szedik a nők a Konyhafőnök zsűritagját

Life.hu2014.09.12, 19:21

A nők bomlanak Fördős Zéért, az RTL Klub új műsorának, a Konyhafőnöknek szigorú zsűritagjáért. Vannak, akik konkrét ajánlatokat is tesznek neki.

Az RTL Klub főzőshowjában tűnt fel Kánya Kata lánya

Archívum2014.09.03, 15:25

A Konyhafőnök című műsorban szállt harcba ellenfeleivel Wossala Rozina, Kánya Kata lánya, hogy megszerezze a 10 millió forintos mesés fődíjat.

A kukában landolt a brokkoli az első adásban

Tévé2014.09.02, 11:02

Szeptember 1-jén elstartolt A Konyhafőnök az RTL Klubon, Vajda Pierre, Fördős Zé és Bernáth József elkezdte keresni az ország legjobb hobbiszakácsát, aki tízmillió forintot nyer a műsor végén. Az első adásban kedvenc ételeiket és csokiszuflét készítettek a versenyzők, a zsűritagok pedig pont olyan kritikusak voltak, mint ahogy azt ígérték. Mint egyéb tehetségkutatókban, ebben a gasztroversenyben is van kieső minden adás végén, feszültséget fokozó zene és visszaszámlálás, a fődíjat pedig egyvalaki viheti haza.

Saját főzőshow-val újít be az RTL Klub

Life.hu2014.08.27, 12:31

A konyhafőnök címmel új főzőshow-val erősít az RTL Klub: a műsorban hobbiszakácsok mutathatják meg, mire képesek. A győztes tízmillió forinttal mehet haza – írja az Origo. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő