A Gyűrűk Ura

címke rss

Vezérhím kerestetik

Film2005.05.18, 15:38

Schwarzenegger kormányzó, Mel Gibson apostol, Harrison Ford nyugdíjas, Kevin Costner pedig ciki lett az utóbbi egy évtizedben. Az 1995-ös állapothoz képest Tom Cruise és Brad Pitt még lazán elcipel egy-egy filmet ma is a hátán, de összességében Hollywood krónikus húzónévhiányban szenved. Ennek köszönhető, hogy fiatal, zöldfülű színészek is óriási lehetőségekhez jutnak, ahonnan hatalmasat lehet dobbantani és zuhanni is. Ezen a héten Orlando Bloom áll rajthoz, de áttekintjük az idei év további potenciális szupersztárjait is.

Fénykardok csapkodnak a nézők feje felett

Film2005.05.06, 13:32

George Lucas is megjelent a filmipar ShoWest nevű rangos kiállításán Las Vegasban, ahol bejelentette, hogy tervei közt szerepel a Csillagok háborúja mind a hat részének elkészítése háromdimenziós változatban.

Szálem-álejkum, Orlando békét teremt

Film2005.05.06, 12:13

Május 5-én mutatják be a magyar mozik a Mennyei királyság című Ridley Scott-eposzt. A nagy múltú rendező komoly pénzügyi, vallási, politikai és történelmi elvárások mellett nyúlt egy olyan témához, amely a mai világpolitikai helyzetet tekintve akár darázsfészeknek is bizonyulhatott volna. Hogy a keresztes háborúról, ezen belül is Jeruzsálem ostromáról szóló alkotás mégsem lesz az,  főként a jól kiegyensúlyozott forgatókönyvnek köszönhető. De Scott maga számára is magasra tette a lécet előző történelmi filmjével, a Gladiátorral. Kérdés, hogy tudott-e olyan maradandó és élvezhető mozifilmet alkotni, mint öt évvel ezelőtt.

Így indul az utolsó Star Wars-film

Film2005.05.06, 13:26

Bár a május 19-i premier messze van, a Lucas-saga rajongói újabb titkok birtokába juthatnak egy átfogó interjú és természetesen az internet segítségével. Ezenkívül tavasszal egy új előzetes is érkezik a mozikba.

Zebrák és keresztes lovagok - heti filmbemutatók

Film2005.05.06, 15:55

Ezen a héten egy ambiciózus zebra Babe, a kismalac nyomdokain haladva lehetetlennek látszó feladatra vállalkozik, Kim Basinger és Jeff Bridges behálóznak egy gyanútlan fiút, és megtudhatjuk, mivel tölti négy átlagos mexikói kamasz a vasárnapot. Ridley Scott ezúttal a keresztes háborúk világába kalauzolja a közönséget, Hitler titkárnője pedig felidézi a Führer szolgálatában töltött éveket.

Új Star Wars főgonosz kísért a hálón

Film2005.05.06, 13:26

A rajongók most először láthatják katonái társaságában a szeparatista droid hadsereg vezérét, a számítógép által életre keltett Grievous tábornokot.

Cannes 2005: Darth Vader, Kurt Cobain és Bruce Willis is érkezik

Film2006.03.22, 17:17

A Variety információinak hála, már két héttel a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjának kihirdetése előtt sokat lehet tudni arról, milyen filmek küzdenek meg idén egymással az Arany Pálma-díjért. Többek között állatos rajzfilm, amerikai sikerprodukció és régi győztesek új alkotásai mérik össze erejüket a világ legnagyobb filmes ünnepén.

Bosszúálló kislány, törtető nő

Film2005.03.31, 18:54

Ahogy a közismert sikerrecept diktálja, ezen a héten kutya is, gyerek is jön a mozikba, de ne számítson senki habkönnyű családi szórakozásra. Dennis Quaid repülőt épít a sivatagban, Doktor Szöszi pedig sötét oldaláról mutatkozik be, és átgázol mindenkin a 19. századi Angliában. Argentínában egy gyönyörű kutya kihúzza gazdáját a csávából, és a kútba fojtott kislány is visszatér, hogy bevégezze szörnyű bosszúját.

Mély tengeri karikatúra

Film2005.03.29, 17:04

Egészen mélyre merülhet a hülyeségbe az Édes vízi élet közönsége, és közben mintha valami kellemes, Vonnegutot vagy Rejtőt idéző, kesernyés világfilozofálás is az agyába surranna. Szellemesen bárgyú, megnyugtatóan unalmas film, amelyben átlag negyedóránként jön egy világraszóló, felejthetetlen poén.

Speed, terror, szenvedély - heti filmbemutatók

Film2005.02.24, 14:55

Ezen a héten harcias marionettbábuk tanítják móresre a terroristákat Michael Moore-ral egyetemben. Robert De Niro kislánya képzeletbeli barátjával bújócskázik, J. M. Barrie megírja a Pán Pétert, Leonardo DiCaprio két felszállás között meghódítja Katharine Hepburnt, az eheti drogosfilmben pedig Mena Suvari egy paranoiás dealerrel telefonszexel.

Akik már szerdán láthatják az Aviátort

Film2005.02.21, 18:25

A legjobb film Golden Globe-díját már elhódító Aviátor Martin Scorsese talán eddigi legmonumentálisabb alkotása, gyönyörű képekkel és egy Leonardo Dicapriót, Cate Blanchettet és Jude Law-t is felvonultató sztárszereposztással. 73 szerencsés olvasónk még az Oscar-díjkiosztó előtt négy nappal megtekintheti a 11 aranyszoborra jelölt filmet. Nézd meg, szerepel-e a neved a listán!

Darth Vadertől Harry Potterig - 2005-ös mozielőzetes

Film2005.01.24, 12:40

Általános vélemény, hogy 2004 sok jó filmmel kedveskedett a nézőknek, de kevés egészen kiemelkedővel. Változik a trend idén, vagy csak a kasszák csilingelése marad a fő szempont? Összeállításunk áttekinti az előttünk álló év - és különösen az első félév - legfontosabb bemutatóit Denevéremberestül, japán horrorostul és Csillagok háborújástul. Lehet készíteni a naptárakat.

Nézzen bele egy keresztes háborúba!

Film2004.12.27, 16:33

Már elérhető az interneten Ridley Scott új filmjéhez, a Kingdom of Heavenhez készült előzetes. A történelmi kalandfilmben Orlando Bloom középkori lovagot játszik, aki Jeruzsálemért harcol a muszlimok oldalán a keresztes háború alatt.

2004 - Az év díjazottjai

Film2004.12.27, 14:28

Az év rangos díjkiosztói visszafelé, míg a fesztiválok már előre tekintettek a filmes felhozatalt illetően. Az Oscar-díjkiosztón a papírforma, a magyar filmszemlén a múlthoz való görcsös ragaszkodás, Cannesban a politika, Velencében pedig a szociális érzékenység érvényesült.

Megszületett Gollam diagnózisa

Film2004.12.22, 17:09

Londoni orvostanhallgatók megállapították, hogy A Gyűrűk Ura különös teremtménye, a pösze Gollam valószínűleg skizoid személyiségzavarban szenvedett. A diákok szerint a személyiségzavar szinte minden tünete jellemző Frodó és Samu mordori kalauzára.

Bejelentették az Arany Glóbusz-díj jelöltjeit

Film2004.12.13, 16:39

Nem újdonság, hogy az Arany Glóbusz-jelölés nagyban befolyásolja, hogy az Oscar-díjak végül kihez kerülnek. Az esélyekről már pontosabb képet alkothatunk, mivel ma nyilvánosságra került a 62. évi Arany Glóbusz-díj jelöltjeinek listája. A legtöbb, összesen hét jelölést a Sideways című független film kapta. Scorsese The Aviator című drámája hat kategóriában indul, köztük a legjobb dráma, legjobb rendező és a legjobb drámai alakítás versenyében. Nem sokkal maradt le tőle az Én, Pán Péter és a Lépj közel! a maguk öt-öt nevezésével. Annette Beninget jelölték a legjobb színésznő díjára Szabó István Csodálatos Júlia című filmjében nyújtottt ...

Legyőzhetetlen az Elfújta a szél

Film2004.11.30, 12:54

Az angolok összeállították a szívüknek legkedvesebb 100 film listáját. A Brit Filmintézet szerint többen látták Angliában az Elfújta a szél című romantikus drámát, mint bármely más filmet az utóbbi száz évben.

Mikulással érkezik a Lord of the Rings: The Battle for Middle-Earth

Archívum2004.11.29, 17:04

Az Electronic Arts bejelentette, hogy december hatodikán jelenik meg a legújabb, a Gyűrűk Ura világát feldolgozó program, a Lord of the Rings: The Battle for Middle-Earth című valós idejű stratégia, melyben egyaránt harcolhatunk a jó, valamint a rossz seregeivel.

Harc Szauronért vagy ellene

Archívum2004.11.23, 06:00

Több sikeres Gyűrűk Ura játék után elkészült az Electronic Arts LA-beli stúdiójában a The Lord of the Rings: Battle for Middle-Earth című valós idejű stratégiai program. A játékban feltűnnek a regény hősei, mi pedig egyaránt választhatjuk a jó, valamint a gonosz seregeit.

A törzs gyökere és a kislány

Film2004.11.02, 17:56

A bálnalovas azért érdekes, mert maorikról szól, és több bálna is szerepel benne. Sokszor viszont lassított felvételek között könnyező szempárok néznek a távolba. A film elsősorban tanít: a hagyomány ápolása és a nők emancipációja együtt a boldogság receptje.

Bush lett az év gonosza

Film2004.10.28, 15:53

A brit Total Film magazin szavazásán az amerikai elnököt választották meg az év legjobb filmes gonoszának. Michael Moore Fahrenheit 9/11 című  dokumentumfilmjében a politikus rémisztőbbnek bizonyult még a texasi láncfűrészes gyilkosnál is.

Szenzációs emberős-lelet

Tudomány2004.10.28, 15:12

Az emberi alkalmazkodás eddigi legszélsőségesebb példáját fedezték fel Indonéziában. A mindössze egy méter magas emberfélék 18 000 évvel ezelőtt éltek egy szigeten. A lelet alapján úgy tűnik, hogy az emberre is hatnak azok az evolúciós erők, amelyek más emlősfajokban törpe változatokat alakítanak ki.

Orlando Bloom megkérte barátnője kezét

Női Lapozó2004.10.04, 10:58

A Gyűrűk ura filmtrilógia Legolasát alakító Orlando Bloom a napokban bejelentette, hogy megkérte barátnőjének a kezét. A 27 éves sztár egy kettesben eltöltött romantikus este során tette fel a kérdést Kate Bosworth-nek.

Spanyol pornó, brazil börtön

Film2004.09.29, 13:14

Ezen a héten megtudhatjuk a német csajoktól, hogyan kell gazdag pasit fogni, az özvegy apuka Ben Affleck fejét elcsavarja Liv Tyler, a fák mögött settenkedő lények pedig beszabadulnak A faluba. Egy enciklopédiaügynök fekete humorral tálalt leckét kap az amatőr pornóról, bepillanthatunk egy brazil gyűjtőfogház falai mögé, és előkerülnek a hongkongi rendőr-thriller hiányzó mozaikjai is.

George Lucas a Star Wars jövőjéről

Film2005.05.06, 13:28

A Csillagok háborúja alkotója a lassan elkészülő harmadik, illetve hetedik, nyolcadik és kilencedik epizódokról is beszélt egy a napokban adott interjú során.

Vér és rúzs a bűn városában

Film2004.09.16, 16:41

Egy újabb képregényadaptáció érkezik hamarosan a mozikba. A Sin City azonban eltér A fenegyerekhez hasonló színes-szagos műanyagfilmektől. A szereplőgárda pedig annyi ismert névből áll, amennyi elég lenne három kasszasikerhez is.

King Kong már tombol

Film2004.09.13, 08:57

Megkezdődött a 200 millió dollárból készülő szuperprodukció forgatása. Peter Jackson személyesen rántja le a leplet a mutáns óriásgorilláról.

A Két Torony a tévében - megvannak a nyertesek

Axetázis2004.10.06, 16:35

A Gyűrűk Ura második része, A Két Torony minden tekintetben felülmúlta a várakozásokat, és többek szerint jócskán lekörözte az első részt, A Gyűrű Szövetségé-t. Azok közül, akik velünk játszottak, kisorsoltunk három Gyűrűk Ura trilógia-kötetet.

A Csillagok háborúja titkai a tévében

Film2004.09.09, 12:25

George Lucas egy amerikai tévéműsorban elárulta, nem sokon múlott, hogy Steven Spielberg rendezze a Jedi visszatért. A filmes további titkokat is megosztott a nézőkkel.

Lucas maga írja az Indiana Jones negyedik részét

Film2004.09.03, 15:12

Az eredeti Indiana Jones sorozat egyik szereplője szerint a Csillagok háborúja-birodalom korlátlan ura saját maga írja a negyedik rész forgatókönyvét.

Csavardi Samu hangja a Men of Valorban

Archívum2004.08.27, 14:18

Csavardi Samu, vagyis Sean Astin hangjával találkozhatnak majd a játékosok a szeptemberben megjelenő Men of Valor című akcióprogramban. A vietnami háborút bemutató játékban a Gyűrűk Ura egyik főhősét megszemélyesítő művész Pat Hodgest, egy fiatal rádióst szólaltat meg.

Forgasson klipet fejben!

Film2004.08.13, 12:04

Dőljön hátra kedvenc karosszékében és hagyja, hogy Erik Sumo zenéje megihlesse, majd álmodjon meg egy videoklipet a szerelemről és az emlékekről. A legjobb amatőr rendezőt egy igazán különleges DVD-vel jutalmazzuk.

Kuba miatt ugorhat a Fahrenheit 9/11 Oscar-díja

Film2004.08.03, 12:20

A Fahrenheit 9/11 eleshet az Oscar-díjtól, mert múlt héten bemutatták a kubai állami televízióban. Az Akadémia szabályzata szerint diszkvalifikálhatják az Oscar-díjért folyó versenyből azt a filmet, amit a mozibemutatót követő kilenc hónapon belül leadnak televízióban vagy hozzáférhetővé tesznek az interneten.

A zsernyákok édes álmai

Film2004.07.10, 11:54

Az e heti filmbemutatók a kisvárosi svéd rendőrök, a skót béranyák, valamint a havannai forradalmárok világába kalauzolják el a mozirajongókat. Viggo Mortensen is visszatér a vászonra a magányos lovas szerepében.

Harry Potter és a gyerekek szava

Film2004.07.09, 14:13

Nem J. K. Rowling egy újabb könyvéről van szó, hanem néhány élesszemű és kritikusi vénával megáldott ifjú filmrajongóról, akik az [origo] filmklub felkérésére nézték meg a Harry Potter és az azkabani fogoly című új epizódot, s most megosztják észrevételeiket olvasóinkkal.

Nagypapa lesz az Aerosmith énekese

Kultúra2004.06.24, 09:22

A szépséges Liv Tyler, akit a Gyűrűk Ura trilógiából ismerhetnek a mozirajongók, gyereket vár. A People magazin számolt be elsőként a hírről.

Ünnepelje a mozikat a filmklubbal!

Film2004.06.16, 15:12

A Moziünnep rendezvénysorozat keretében négy napon át 290 forintért mozizhatunk szerte az országban. Moziüzemeltetők és forgalmazók fogtak össze, hogy népszerűsítsék a moziba járás kultúráját, és minél több nézőt csábítsanak a filmszínházakba 2004. június 17-e és 20-a között.

Gollam lesz King Kong

Film2004.06.11, 17:40

Andy Serkis, aki életre keltette az elátkozott lényt, most a jobb sorsra érdemes óriásgorilla bőrébe fog bújni a Peter Jackson által rendezett legújabb kasszasiker-gyanús filmben.

Naomi Watts már nem jár meghallgatásokra

Film2004.05.24, 15:57

Egy évtizednyi hollywoodi langyosvíz után, amely főleg meghallgatásokból és tévészerepekből állt, Naomi Watts most, 34 évesen az egyik legreményteljesebb filmcsillag, és a sors iróniája, hogy az áttörés szerencsesorozatának két fő motívuma éppen a meghallgatások és egy tévésorozatként indult szerep lettek.

Achilles tavasszal és nyáron, Ceausescu ősszel és télen

Film2004.05.13, 16:41

Az e heti premierek azoknak kedveznek, akik nem kedvelik az álomgyár színes-szagos produkcióit. Hollywoodból ezen a héten ugyanis csupán egy bemutató érkezik, ám annak is német a rendezője.

Brad Pitt kész az apaságra

Film2004.05.03, 16:34

A május közepén bemutatandó Trója című szuperprodukció Akhilleusza úgy érzi, itt az ideje, hogy feleségével, a Jóbarátokból ismert Jennifer Anistonnal gyermeket vállaljanak.

A rajongók féltik a Galaxis útikalauzt

Film2004.04.21, 13:45

Amikor kiderült, hogy Douglas Adams kultuszkönyvének, a Galaxis útikalauz stopposoknak filmváltozatában a rapper Mos Def alakítja majd Ford Prefect szerepét, a rajongók tiltakozni kezdtek. A legfőbb félelmük az volt, hogy a színész személyisége eltorzítja az Adams által papírra vetett galaktikus stoppos képét, s követelték, hogy helyette valaki más játssza a főszereplő Arthur Dent barátját.

A Keresztapa minden karakterek donja

Film2004.04.16, 14:33

A Premier magazin minden idők száz legeredetibb filmkarakteréről készített listát. A rangsorban - amelynek összeállításában elismert amerikai filmes szakemberek segédkeztek - Francis Ford Coppola 1972-es klasszikusa, a Keresztapa címszereplője vitte el a pálmát.

Elveszett szerepek

Film2004.04.08, 18:12

A legnagyobb sztárok is a stáblista alsó szegmenseiben kezdték el pályafutásukat, kisebb szerepekkel, illetve olyan filmekkel, amelyek korántsem bizonyultak akkora kasszasikernek, mint amilyenekben manapság tűnnek fel.

Jack Black lesz King Kong ellenfele

Film2004.03.30, 18:22

A Rocksuli sztárja leszerződött Peter Jackson legújabb kasszasikergyanús filmjéhez. Naomi Watts partnerét alakítja majd a King Kongban.

Olcsóbb jegyekkel ünneplik a mozit

Film2004.03.22, 22:25

A Franciaországban 1985-ben elindított La Fete du Cinéma nevű filmes eseményhez csatlakozva idén hazánkban is megrendezésre kerül a Mozi Ünnep nevű rendezvénysorozat, amelynek fő célja a filmszínházak és a film ünneplése. A négy napig tartó ünnep során a mozirajongók kedvezményesen válthatnak jegyet az előadásokra.

Útmutató 11 Oscar-díjhoz

Film2004.03.05, 17:21

Peter Jackson és A király visszatér sikerét korábban csupán két film tudta elérni. Az 1959-es Ben Hur és az 1997-es Titanic egyaránt 11 aranyszobrocskát söpört be. Összeállításunkban eláruljuk, hogyan lehet ekkora sikert elérni Hollywoodban.

Színes-szagos filmes weboldalak

Film2004.03.04, 17:17

A hollywoodi kasszasikerek reklámozása érdekében az egyes filmek számára olyan honlapokat gyártatnak le a stúdiók, amelyek sok esetben összetettebbek és bonyolultabbak, mint a NASA oldalai.

Oscar-játék: olvasóink jól tippeltek

Film2004.03.03, 15:47

Az Oscar-díjakat odaítélő amerikai filmakadémia zsűrije nyugodtan beválaszthatná tagjai közé az [origo] olvasóit. Oscar-tippjátékunkon ugyanis nagy százalékkal - és egy kivétellel - azonos eredmények jöttek ki, mint a vasárnap esti díjkiosztón.

Peter Jackson, az Oscar-díjas B-filmes

Film2004.03.03, 17:40

A Gyűrűk Ura trilógiának rendezőjéről sokan tudják, hogy Új-Zélandon született, s a rendezők tipikus stílusjegyeit viseli - szakáll, szemüveg, forgatás közben pedig mindehhez baseballsapka is társul. Azt már kevesebben tudják, hogy egy 800 lelket számláló falucskában született, s karrierje kezdetén B-kategóriás horrorfilmeket rendezésével kereste a kenyerét.

11 Oscart kapott A király visszatér

Film2004.03.01, 14:20

Peter Jackson Tolkien-trilógiájának befejező része tarolt a magyar idő szerint éjjel 2-kor kezdődött Oscar-díjak átadásán. A Gyűrűk ura-film ezzel beállította a Ben Hur és a Titanic által elért rekordot, azonban Jackson filmje az első, amely minden kategóriában nyert amelyben jelölték. A legjobb színész és színésznő Oscarját Sean Penn, illetve Charlize Theron vehette át.

Návai Anikó az Oscarról

Film2004.02.27, 18:35

Közeleg a 76-ik, a feszültség nő az Álomvárosban. Hogy milyen a közhangulat az idei Oscar körül, arról Návai Anikót, a Magyar Filmbizottság Los Angeles-i képviselőjét és a Golden Globe díjakért felelős Hollywood Külföldi Tudósítók Szövetségének tagját kérdeztük. Többek közt kiderült, hogy A Gyűrűk Urá-nak most már illene elvinnie a legjobb film díját, ezzel szemben 2004 vesztese az elmúlt évek sikersorozata után a Miramax lesz, az idei betevő botrányunkat pedig Sean Penn-től kaphatjuk meg, már ha ő lesz a befutó a férfi színészek között.

Tom Cruise Bushidója

Film2004.02.27, 11:43

Az 54. hadtest rendezőjének Az utolsó szamuráj című kosztümös filmje felemás érzéseket ébreszt a nézőben. A helyenként túl nyilvánvaló klisékkel operáló alkotás végén az ember mégis pozitív érzelmekkel telve hagyja el a nézőteret.

Mégis Peter Jacksoné lehet King Kong

Film2004.02.23, 16:34

Úgy tűnik, most valóra válhat Peter Jackson, A Gyűrűk Ura-trilógia rendezőjének régóta dédelgetett álma, és valóban vászonra viheti King Kong történetét. A Universal stúdió már 1997-ben a King Kong rendezői székébe ültette volna az új-zélandi direktort, de - sajnálatos módon - akkoriban túlkínálat volt gigantikus szörnyekből.

Az ősmagyarok meghódították a mozikat

Film2004.02.18, 15:12

A hazai mozikban egyértelműen Herendi Gábor Magyar vándorja tarolt, míg a tengerentúlon Adam Sandler és Drew Barrymore romantikus vígjátéka bizonyult a legsikeresebbnek.

Berlini Medvék, brit óriások

Film2004.02.16, 18:13

Hétvégén tartották a filmvilág két rangos díjkiosztóját, az Arany és Ezüst Medvéket átadó Berlinale-gálát és a Brit Tévé- és Filmakadémia BAFTA-ünnepségét. Míg az előbbin az ismeretlen európai művészek arattak, az utóbbi a szuperprodukciók jegyében telt.

Már 80 ezer néző fölött a Magyar vándor

Film2004.02.12, 09:38

Minden várakozást fölülmúló sikerrel nyitott a Magyar vándor című vígjáték a mozikban. Herendi Gábor második nagyjátékfilmjére a bemutatót követő első öt nap alatt már több mint 80 ezren váltottak jegyet. Prukner Pál, a filmet bemutató Budapest Film forgalmazási igazgatója elmondta, hogy magyar film ilyen erősen még nem kezdett.

James Bondot kirúgták

Film2004.02.12, 12:28

A világ legjobb titkosügynökét alakító Pierce Brosnan hamarosan szögre akasztja majd a szmokingot és nem rendel már több dupla vodka-martinit sem a kamerák előtt.

A király visszatér minden idők harmadik legnagyobb filmje

Film2004.02.12, 15:48

Peter Jackson Tolkien-adaptációjának harmadik része, A király visszatér bemutatója óta mintegy 942,7 millió dollárt jövedelmezett, s várhatóan átlépi majd a bűvös egymilliárd dolláros határt, amikor február 14-én a japán mozikba kerül.

Együtt vacsoráztak az Oscar-jelöltek

Film2004.02.10, 17:22

Az idei év 100 jelöltje egy fényűző Beverly Hills-i hotelben gyűlt össze, ahol díszvacsorát adtak a tiszteletükre.

Peter Jacksonra szavaztak a kollégák

Film2004.02.09, 12:35

Háromszor jelölték, de csak most kapta meg az Amerikai Rendezők Szövetségének díját Peter Jackson, A Gyűrűk Ura-trilógia rendezője. Az új-zélandi filmesnek ezzel tovább nőtt az esélye a február 29-én átadásra kerülő Oscar-díjra.

Szemlés filmek a mozikban

Film2004.02.06, 11:50

Tavasszal és ősszel folyamatosan kerülnek moziba a 35. Filmszemlén bemutatott játékfilmek, így aki lemaradt a mustráról, még ebben az évben csaknem valamennyi művet megnézheti.

Hálócsillagok

Film2004.01.22, 10:44

Manapság már minden B kategóriás kabarészínész is saját weboldallal rendelkezik. Ezért is különlegesek azok a hollywoodi sztárok, akik nemcsak hogy elkészíttették virtuális otthonukat, de személyesen foglalkoznak annak tartalmával, s nem csupán a szóvivőik által feltöltött közlemények olvashatók rajta.

Hollywood - a saját farkába harapó kígyó

Film2004.01.19, 09:40

Hollywood kontra európai és ázsiai filmművészet - ez jelképezte eddig a filmkészítés két pólusát, melynek egyik végén az iparszerű termelés zajlott, másik végén pedig kísérletezés és önkifejezés. A két irányzat közül végül Hollywood tűnt életképesebbnek, és ez nemcsak azt a hatást váltotta ki, hogy az európai film kénytelen volt alkalmazkodni a fogyasztói igényekhez, hanem azt is, hogy Hollywood egyre vérmesebben vállalja a saját magával folytatott küzdelmet.

Minden idők leghosszabb stáblistája

Film2004.01.14, 13:58

Még a legedzettebb filmrajongók is kétszer meggondolják, végignézzék-e Peter Jackson 3 óra 20 perces megamozijának, A Király visszatérnek stáblistáját. Az alkotók felsorolása ugyanis közel tíz percig pereg a nézők szeme előtt.

Új Tykwer-film a láthatáron

Film2004.01.12, 19:18

A Lé meg a Lola rendezője nagy fába vágta fejszéjét, amikor leszerződött Patrick Süskind bestsellerének, A parfümnek a megfilmesítésére.

Oscar-jóslat: Jackson igen, Minghella nem

Film2004.01.07, 14:27

A Directors Guild of America elnevezésű filmes szervezet Oscar-díjra jelölt rendezőinek listáján Peter Jackson az első helyen szerepelt A Gyűrűk Ura harmadik epizódjával, a nagy esélyesnek tartott Anthony Minghella neve nem került említésre.

Harc Középföldéért

Techbázis2004.01.05, 12:24

Negyvenezer dollár üti a markukat ama versenysorozat győzteseinek, melyet a Vivendi Universal Games szervez, s melynek keretein belül a nemrég megjelent A Gyűrűk Ura stratégiai játék, a War of the Rings rajongói bizonyíthatják, hogy méltó utódai Rohan lovasainak.

A trilógiák ura

Film2004.01.05, 18:51

A Jedi után most a Király is visszatért, s ezzel felkerült a korona Peter Jackson trilógiájára is. A Gyűrűk Ura befejező részéről szinte csak szuperlatívuszokban érdemes beszélni, s nyugodtan állíthatjuk, hogy napjaink trilógiái - a Mátrix és a Csillagok háborújának új részei - a nyomába sem érhetnek az immár befejezettnek tekinthető Tolkien-hármasnak.

A király diadala - nem csak Középföldén

Film2003.12.30, 16:43

Sok országban már őrjöngve tülekednek a rajongók, hogy jegyet szerezzenek A Gyűrűk Ura-trilógia befejező epizódjára. Természetesen az Egyesült Államokban is A király visszatér vezeti a nézettségi toplistát, Magyarországon azonban még várni kell kicsit az alkotásra. Nálunk egyelőre egy másik trilógia, a Kémkölykök befejező része arat.

Robert Rodriguez: Jobban érdekel a fantázia

Film2003.12.18, 16:45

Magas termet, a körút alatti víznyomócső méretével vetekedő karok, ujjatlan póló, cowboycsizma, cowboykalap, alatta kócos haj, bőrnadrág és határtalan lazulás. Robert Rodriguez simán elmehetne valamelyik mariachis filmje főszereplőjének. Az infantilis mozik királyaként texasi birtokáról küldözgeti be Hollywoodba agymenéseit. Házi számítógépén a modern kori fabulákkal bűvészkedik, egyszer a gitár-tokkal mászkáló latino hős legendájával, máskor a számítógépes játékok fantáziavilágával. A sokgyerekes családapa, míg a kölykök a lagúnák városában hancúroztak, még a velencei filmfesztiválon adott interjút a lidó szigetén található patináss ...

Közzétették az Arany Glóbusz jelöltjeit

Film2003.12.18, 17:20

A hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége közzétette az Arany Glóbusz-díj jelöltjeit, melyek listáját a nemrég bemutatott Cold Mountain, a Titokzatos folyó, a Kapitány és katona és a Lost in Translation című alkotások vezetik. 

Jackson nem hagyja el Középföldét

Film2003.12.09, 17:25

Peter Jackson nem szakad el J. R. R. Tolkientől azután sem, hogy útjára bocsátja A Gyűrűk Ura-trilógia befejező epizódját. A király visszatér promóciós körútján bejelentette, hogy filmre kívánja vinni a brit író A babó című regényét is, melybe a sorozat több szereplőjét újra szerződtetné.

Clooney vagy De Niro King Kong ellen

Film2003.12.08, 12:44

Peter Jackson még csak most kezdett legújabb filmje, A király visszatér promóciós munkálataiba (A Gyűrűk Ura-trilógia befejező részét múlt héten mutatták be az új-zélandi Wellingtonban), de már javában foglalkozik következő munkája előkészületeivel. A King Kong legújabb feldolgozásának főszerepére George Clooneyt vagy Robert De Nirót szeretné megnyerni.

A király visszatér - szünettel

Film2003.12.06, 10:31

A Gyűrűk Ura-trilógia befejező epizódja, A király visszatér című film olyan hosszúra sikerült, hogy a világon mindenütt szünetet iktatnak majd be a vetítésébe. Így ha valaki este hatkor ül be a három és fél órás műre, tízkor távozik a moziból.

A király visszatér bemutatója megduplázta Wellington lélekszámát

Film2003.12.02, 18:55

A Gyűrűk Ura-trilógia zárófilmjének bemutatója alkalmából 100 ezer rajongó zarándokolt az új-zélandi Wellingtonba, ahol Peter Jackson rendező és alkotótársai először mutatták meg A király visszatér képsorait. Az ünneplő tömeg épp annyi emberből állt, amennyiből a város lakossága.

Gandalf szeretne Peter Jacksonnal maradni

Film2003.11.28, 18:01

Ian McKellen, A Gyűrűk Ura-trilógia Gandalfját alakító színész reméli, hogy az új-zélandi rendező következő filmjében is szerepel majd. Jackson már évek óta szerette volna elkészíteni az eredeti, 1933-ban bemutatott King Kong modern változatát. Úgy tűnik, ezúttal semmi sem jön közbe.

King Kong Gollamra fog hasonlítani

Film2003.11.24, 17:32

Úgy hírlik, A Gyűrűk Ura trilógia rendezője ugyanarra a színészre bízza King Kong mimikájának megformálását, aki Gollamnak is kölcsönözte az arcvonásait.

Szarumánt kihagyták A Gyűrűk Ura 3-ból

Film2003.11.13, 14:52

Az eredeti tervek szerint Szarumán, a Christopher Lee által alakított varázsló lett volna látható A Gyűrűk Ura-trilógia befejező részének nyitó képsorain. A 83 éves színész megdöbbent, amikor néhány nappal ezelőtt tudomására jutott: teljes egészében kivágták A király visszatér című filmből.

Aragorn, az argentin foci rajongója

Film2003.11.12, 15:17

Viggo Mortensen, aki Aragorn megformálója A Gyűrűk Ura című trilógiában, Argentínában népszerűsítette a sorozatot. Tolkien regényéről és a filmről is beszélt, miközben megvallotta, hogy a helyi foci elszánt híve és előszeretettel szürcsöli az argentinok nemzeti italát, a mate-teát.

Hugo Weaving, a trilógiák hőse

Film2003.11.10, 16:08

Hugo Weaving nevét nem sokan ismerik Magyarországon, arcát annál többen. A Mátrix-trilógia Smith ügynöke és A Gyűrűk Ura-trilógia Elrondja csak egy "egyszerű, kis döntésnek" köszönheti, hogy a világ egyszeriben akcióhősként és fantasy-figuraként tekint rá. Valójában Ausztrália egyik legsokoldalúbb színésze.

Orlando Bloomnak nincs humora

Film2003.11.07, 12:10

Orlando Bloom kiakadt A Gyűrűk Ura című trilógiában szereplő filmbéli partnerére, Sir Ian McKellenre egy filmes díjátadó ünnepségen. A homoszexuális színész ugyanis azt találta mondani, hogy meg akarta őt csókolni.

A Király visszatért - Amerikába

Techbázis2003.11.05, 16:50

Az Electronic Arts megkezdte A Gyűrűk Urából készült akciójáték, a Return of the King terjesztését Észak-Amerikában. A program PC-s, illetve az elterjedtebb konzolokra készült változatait csütörtökön vehetik le a polcokról az amerikai vásárlók.

Orlando Bloom marad a kosztümnél

Film2003.10.29, 16:09

A Gyűrűk Ura Legolasa, vagyis Orlando Bloom előtt fényes jövő áll Hollywoodban:  a legnagyobb produkciókba kap felkérést, és a legnagyobb alkotókkal dolgozhat. Most épp Brad Pitt oldalán forgatja a Trója című filmet Homérosz Iliásza alapján, majd Ridley Scott soron következő történelmi művének lesz a főszereplője.

Hamarosan jön a War of the Ring

Techbázis2003.10.27, 14:16

Elkészült a Liquid Entertainment a War of the Ring, A Gyűrűk Urából készült valósidejű stratégiai játék fejlesztésével. A játék remélhetoleg a következő hónapban már az üzletekben lesz a Sierra jóvoltából.

Másodszorra harmadik kalóz-film is készül

Film2003.10.21, 16:03

Az idei év egyik legnagyobb kasszasikerének számító A Karib-tenger kalózai kész trilógiává bővül, miután Jerry Bruckheimer producer úgy döntött, hogy egyszerre két folytatást is forgat az első epizódhoz.

Óriási sorok A Gyűrűk Ura-jegyekért

Film2003.10.21, 13:08

Pár óra alatt elkapkodták az összes jegyet a több mint kilencórás maratoni Gyűrűk Ura-vetítésre.

A Gyűrűk Ura: A király visszatér

Techbázis2003.10.14, 16:35

Észak-Amerikában november hatodikán jelenik meg A Gyűrűk Urából készült harmadik személyű akciójáték, a Return of the King, melyre remélhetőleg Európában sem kell sokáig várnunk.

Damon A Bourne-fennhatóság alatt

Film2003.10.09, 15:47

Még az év végén, de jövő év elején mindenképp forgatni kezdik az alternatív akciófilmként definiált A Bourne-rejtély második folytatását. A főszerepet ezúttal is Matt Damon és Franka Potente alakítja, akikhez A Gyűrűk Ura-trilógia Eomerjeként megismert Karl Urban csatlakozik.

Újabb Gyűrűk ura játék

Techbázis2003.09.25, 09:53

Az Electronic Arts bejelentette, hogy egy újabb, Tolkien a Gyűrűk urából megismert világát bemutató játékon dolgozik. A LOTR: Battle for Middle-Earth című stratégiai játék megjelenése a jövő év őszére várható.

Új Gyűrűk Ura játék novemberben

Techbázis2003.09.10, 14:40

Karácsony előtt juthatnak hozzá a játékosok a Liquid Entertainment legújabb játékához a The Lord of the Rings: the War of the Ring-hez, amely igazán szép real-time stratégiának ígérkezik.

Legolas ingyen vállalta a Blue klipjét

Kultúra2003.07.17, 09:29

A Gyűrűk urában feltűnt sztár, Orlando Bloom elvállalta, hogy szerepel az év felfedezettje, a Blue nevet kapott brit fiúcsapat Guilty című klipjében.

JK Rowlingot lerohanják a Simpson családban

Tévé2003.02.26, 13:57

Az amerikai rajzfilm főhősei kalandjaik során találkoznak a Harry Potter-történetek szerzőjével és A Gyűrűk Urában Gandalf varázslót alakító Ian McKellennel is.

A Harry Potter megelőzte A Gyűrűk Urát

Szórakozás2003.02.03, 14:30

A Gyűrűk Ura alulmaradt a Harry Potterrel szemben egy edinburghi árverésen. Tolkien regénye ugyanis elnyűttebb volt J. K. Rowlingénál.

A Magyar Tolkien Társaság rajzpályázata

Szórakozás2002.12.09, 16:04

Mint közismert Tolkien "A Gyűrűk Ura" című művéből, a 111. születésnapnak nagy jelentősége van: "...épp száztizenegy éves lesz, vagyis eléri a három egyest, ami különös szám, és igen tiszteletreméltó kor a hobbitok közt".

Nem várt szerelmi háromszög A Gyűrűk Urában

Kultúra2002.09.18, 17:01

Peter Jackson rendező elárulta: A Gyűrűk Ura készülő következő epizódjába egy, az eredeti könyvtrilógiában meg nem található szerelmi háromszöget is beépítenek.

Előző
Következő