A Dal

címke rss

A harmadik válogatóval, Kamarás Ivánnal folytatódik A Dal

Tévé2023.03.20, 11:45

Műfaji sokszínűség, az új generáció zeneszerzői és egy vadonatúj duett Caramel és Horányi Juli előadásában A Dal 2023 második válogatójában. Az élő show 40-es mezőnyének fele már bemutatkozott, szombaton ismét 10 ígéretes dal verseng „Az Év Dala 2023" címért - áll az MTVA közleményében. 

A Dal 2023: ők a második válogató továbbjutói

Tévé2023.03.19, 13:26

Újabb tíz versenydallal folytatódott szombaton A Dal 2023. A második válogatón öt produkció jutott tovább, az EVERFLASH, Pádár Szilvi, a QUACK, a Roy Galeri és Szekeres András már biztosan ott lesznek az elődöntőben. Az első válogató eredményéről itt írtunk, alább a produkció mostani Facebook-posztja.

A Dal 2023: ismert fellépők jönnek a második válogatóban

Tévé2023.03.13, 11:13

Az élő show-ba bejutott 40 versenyző közös Adamis Anna dalcsokrával és új műsorvezető párossal kezdetét vette március 11-én a magyar könnyűzene ünnepe, A Dal. Rókusfalvy Lili és Fodor Imre szombaton ismét 19:35-től várja a nézőket. A második válogató adásban újabb 10 versenydal mutatkozik be, és 5 jut tovább az elődöntőbe.

A Dal 2023: Kezdődik a verseny az év dala 2023 címért

Itthon2023.03.11, 09:44

Szombaton új évaddal tér vissza a Dunára az ország első számú televíziós dalversenye! A Dal 2023 műsorvezetői Rókusfalvy Lili és Fodor Imre lesznek, akik először vezetik együtt a Duna élő show-ját. A Mező Misi, Wolf Kati, Ferenczi György és Egri Péter alkotta zsűri a nézőkkel együtt keresi az év dalát.

Új műsorvezető párossal indul A Dal 2023

Tévé2023.03.05, 11:20

Rókusfalvy Lili és Fodor Imre lesznek A Dal 2023 műsorvezetői. Utóbbi első alkalommal vezeti majd a dalversenyt, így a páros is először vezeti együtt a Duna TV március 11-én kezdődő élő show-ját.

Bejelentették A Dal 2023 versenydalait

Tévé2023.02.10, 11:46

A Duna dalválasztójának utolsó 10 versenydalával érkezett A Dal 2023 negyedik zsűritagja a Petőfi Rádió reggeli műsorába. Wolf Kati, Mező Misi és Egri Péter mellett Ferenczi György értékeli majd a produkciókat az ország első számú televíziós dalversenyében.

A Dal 2023: A több száz jelentkezőből 40 produkcióra szűkült a mezőny

Tévé2023.02.06, 15:53

A több száz jelentkezőből 40 produkcióra szűkült a Duna egyedülálló dalválasztó versenyének idei mezőnye. A Petőfi Rádió Talpra magyar című műsorában február 7-től, négy napon át reggel 8 órakor tízesével érkeznek az év dala várományosai, és az is kiderül, kik lesznek A Dal 2023 zsűritagjai.

Több százan jelentkeztek A Dal 2023-ra

Tévé2023.01.25, 10:11

Töretlen a népszerűsége Magyarország egyetlen dalversenyének a hazai előadóművészek és zenekarok körében. Mintegy félezren pályáztak A Dal 2023-ra, akik közül 40-en mutatkozhatnak be a Duna élő showműsorában. Tavasszal a legújabb magyar dalokkal és különleges zenei koncepcióval tér vissza az ország egyik legnagyobb televíziós zenei eseménye

Óriási lehetőségnek tartja A Dalt Oláh Ibolya

Tévé2023.01.10, 09:36

A Duna dalversenyének tavalyi győztese a SzerencseSzombat adásában biztatta zenésztársait, hogy jelentkezzenek január 13-ig, mert így élőben, profi körülmények között juthatnak el dalukkal a nagyközönséghez. Az énekesnő szerint a fiatal zenészeknek ez egy vissza nem térő alkalom, hogy megmérettessék magukat és kapcsolatokat építsenek.

Még egy hétig lehet jelentkezni A Dal 2023-ra

Tévé2023.01.06, 10:38

Heteken át tartó verseny élő show-ban, televíziós fellépési lehetőség főműsoridőben és tízmillió forintos fődíj – ezt kínálja az ország egyik legnagyobb televíziós zenei eseménye, A Dal 2023, amelyre már csak egy hetük van jelentkezni a pályázóknak. Nevezni bármely könnyűzenei stílusú dallal lehet január 13-ig.

Ismét várja a jelentkezőket A Dal

Tévé2022.12.01, 14:34

Ismét várja a zenészek jelentkezését A Dal: a Duna élő show-ja jövőre is a nézőkkel együtt keresi az ország legjobb dalát és a közönségkedvenc produkció elnyeri „Az Év Dala 2023" címet. Hazánk egyedülálló dalversenyére január 13-ig lehet jelentkezni - áll az MTVA közleményében. 

Óriási sikert aratott Amerikában A Dal egyik zsűritagja

Tévé2022.08.26, 20:55

A Dal 2022 zsűriszékéből egyenesen Las Vegasba utazott Egri Péter. A Mystery Gang frontembere a NYÁR 22 vendégeként arról is mesélt, hogy tavasszal a világhírű Viva Las Vegas Fesztivál meghívására navajo indiánokkal játszhattak együtt, és akkora sikert arattak, hogy visszahívták őket nagyszínpados előadónak.

Meglepő új műfajra váltott A Dal versenyzője

Tévé2022.07.14, 19:09

Andelic Jonathant a legtöbben érzelmes dalairól, elgondolkodtató dalszövegeiről ismerik. A NYÁR 22 adásában mesélt először arról az énekes, minek hatására próbálta ki magát egy teljesen más zenei műfajban, mint amit megszokhatott tőle a közönség.

Összeállt A Dal egykori zsűritagja és nyertese

Tévé2022.06.10, 12:02

Vincze Lillát, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnőjét és Kardos-Horváth Janót, a Kaukázus frontemberét már nem csak az köti össze, hogy mindketten részesei voltak A Dal című műsornak, hanem új, közös munkájuk is, amiről először a Család-barát adásában meséltek.

A kalapja ízéről és A Dal megnyeréséről mesélt Oláh Ibolya

Tévé2022.03.22, 15:32

Nagyon erős volt A Dal 2022 mezőnye, véli Oláh Ibolya, akit éppen ezért ért meglepetésként győzelmük. Minderről a Librettóban beszélt az énekeső, aki azt is megosztotta a nézőkkel, mennyi mindent köszönhet még a versenynek.

Oláh Ibolya a műsor felénél elengedte A Dalt, ezért óriási öröm, hogy megnyerte

Tévé2022.03.17, 17:17

Huszonévesen, színpadi tapasztalat nélkül nem volt könnyű kiállnia a közönség elé A Dal 2022 győztesének. Oláh Ibolya mára azonban úgy látja, a siker kulcsa a szorgalom mellett a magabiztosság – minderről a Család-barátban mesélt az idei Év Dala cím tulajdonosa.

A Dal 2022: Wolf Kati elárulta, mit gondol Oláh Ibolya győzelméről

Tévé2022.03.16, 08:57

Az énekesnő két fordulóban is maximális pontszámot kapott, úgyhogy nem volt nagyon meglepő a győzelme, a zsűri és a nézők is nagyon szerették a dalát, mellyel a versenyben indult. Wolf Kati napokkal a műsor után, a közösségi oldalán írt Oláh Ibolya győzelméről: "Oláh Ibolya: Nem adom el. A Dal 2022 nyertes dala. Bár már szombaton történt, kicsit kikapcsoltam magam a social platformokról, de az óriási gratula nem maradhat el! Szuper dal, zseniális előadó!" - áll a videó mellett.

Megszólalt Oláh Ibolya, aki még mindig nehezen hiszi el, hogy megnyerte A Dalt

Tévé2022.03.14, 13:21

Két fordulóban is maximális pontszámot kapott, úgyhogy nem volt nagyon meglepő a győzelme. A Megasztárban második lett, most pedig azt ígérte, hogy megeszi a kalapját, ha nyer - itt megnézheti, hogy betartotta-e a szavát. Most viszont röviden értékelt is.

Képeken, amint Oláh Ibolya megeszi a kalapját

Tévé2022.03.12, 23:00

Oláh Ibolya maximális pontszámot kapott A Dal 2022 válogatóján és az elődöntőn is, érezhető volt, hogy a tévézők is szeretik az új dalát. A döntő estéjén, élő adásban megfogadta, hogy megeszi a kalapját, ha nyer - úgyhogy kénytelen volt megkóstolni. Itt nézegethet fotókat a remek estéről, itt pedig visszanézheti a produkciókat. 

Az elmúlt évek legerősebb döntője várható A Dal 2022 szombati adásában

Tévé2022.03.11, 21:09

Nincs könnyű helyzetben A Dal 2022 zsűrije, március 12-én utoljára kell értékelniük a döntőbe jutott nyolc produkciót. A Család-barát vendégeként Mező Misi és Ferenczi György összegezték tapasztalataikat az idei évadról, de meglepetés produkciójukról is elárultak részleteket.

Sztárelőadók lépnek színpadra A Dal 2022 döntőjében

Tévé2022.03.10, 16:19

Nagy izgalmakra készülhetnek a nézők A Dal idei évadának fináléjában. Szombaton nyolc szimfonikus versenydallal és három extra produkcióval zárul a dalverseny a Dunán. Végre kiderül, melyik lesz az év magyar slágere, és ki nyeri meg az online Akusztik Dalverseny fődíját. A teljes zsűri mellett a hazai rockzene egyik zászlóshajója, a Karthago, valamint a tavalyi győztes, a Kaukázus is fellép majd a döntőben.

Képeken A Dal 2022 döntősei

Tévé2022.03.06, 12:11

Szombat este lezajlott A Dal 2022 második elődöntője, összeállt a döntős mezőny. Hegedűs Bori és Tempfli Erik duója, Oláh Ibolya, a Subtones és a Third Planet után Andelic Jonathan JOTA, a Napfonat, Pádár Szilvia és Solére is továbbjutott, nyolc produkcióval jön tehát a finálé március 12-én. A döntősökről a Duna TV fotót is készített az adások után, ezeket két lapozható bejegyzésben tették közzé az Instagramon.

A Dal 2022: összeállt a döntős mezőny

Tévé2022.03.05, 22:01

Lezajlott a Duna Televízión A Dal 2022 második elődöntője, amelyben tíz produkció küzdött a zsűri és a közönség kegyeiért, közülük még négyen folytathatják a versenyt – így az első elődöntő továbbjutóival együtt összeállt a március 12-i döntő nyolcas mezőnye. Lássuk, hogy mit hallott a zsűri, hogyan értékelte az egyes versenyzőket, milyen pontszámokat osztott ki a mostani adásban!

Elindult A Dal 2022 újabb internetes kihívása

Tévé2022.03.05, 14:44

Az Egyetlen szó dalkihívás sikere után ismét versenyre hívta A Dal 2022 nézőit Nagy Bogi énekesnő. Az új játékban azt mutathatják meg a résztvevők, hogyan mondanának köszönőbeszédet, ha ők nyernék meg az ország dalválasztó műsorát.

Együtt izgul A Dal 2022 versenyzőivel Wolf Kati

Tévé2022.03.04, 19:24

Wolf Katival a zsűriben kezdődött el még 2012-ben az első A Dal címet viselő show-műsor a Dunán, majd többször izgulta végig a fordulókat versenyzőként. Az énekesnő élményeiről és az idei évadban betöltött szerepéről a Ridikülben mesélt.

Király Viktor és Radics Gigi lép színpadra A Dal 2022 második elődöntőjében

Tévé2022.03.03, 10:08

A Dal 2022 következő elődöntőjébe akusztikus verzióban térhet vissza újabb 10 versenydal. A Duna szombat esti show-ja különleges meglepetéseket tartogat: a műsorvezető, Király Viktor énekel együtt Radics Gigivel extra produkcióként, valamint kiosztják a „A Dal 2022 Legjobb Dalszöveg Írója" elismerést is.

Oláh Ibolya: Még mindig nehéz elhinnem, hogy ez velem történik

Tévé2022.03.01, 11:04

Oláh Ibolya is ott lesz A Dal 2022 döntőjében, az elődöntőből a maximális 40 ponttal ment tovább.

Így reagált Oláh Ibolya A Dal-elődöntőben kapott pontjaira - Fotó

Life.hu2022.02.28, 21:27

Szombat este kiderült, hogy Hegedűs Bori és Tempfli Erik, a Subtones és a Third Planet mellett Oláh Ibolyával is találkozunk majd A Dal döntőjében. Az énekesnő még mindig nem tért magához, érzéseiről a közösségi média oldalán mesélt.

Még négy hely kiadó A Dal 2022 döntőjében, jön még egy elődöntő

Tévé2022.02.28, 11:21

A Dal 2022 első elődöntőjéből négyen jutottak a fináléba, amelyben „Az Év Dala 2022" cím várományosait a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri majd. A második elődöntőben tíz dal akusztikus változatban tér vissza a Duna képernyőjére, de csak négy csatlakozhat a döntősökhöz. A szombati adásban gazdára talál a legjobb dalszövegért járó díj.

Oláh Ibolya így reagált A Dal-elődöntőben kapott pontszámára

Tévé2022.02.27, 19:31

Mint arról az Origo is beszámolt, az első elődöntőben fantasztikus előadásokat láthattak a nézők, nem volt könnyű a szakmai zsűri dolga A Dal 2022-ben szombat este. Végül Oláh Ibolya ezúttal is 40 ponttal ment tovább, amit így kommentált az oldalán: "Nem hiszem el, ébren álmodom." A döntőben már biztosan ott lesz, mint ahogy Hegedűs Bori és Tempfli Erik,  a Subtones és a Third Planet - hozzájuk csatlakozik még a jövő heti második elődöntő után négy másik produkció.

A Dal 2022: Ez a négy produkció már biztosan ott lesz a döntőben

Tévé2022.02.26, 21:49

A Dal 2022 elődöntősei akusztikus verzióban, tízesével térnek vissza két egymást követő szombat este a színpadra. Ma tíz produkciót hallgatott meg a zsűri, az este végén pedig négyen jutottak tovább a verseny döntőjébe. Fantasztikus előadásokat láthattak a nézők, nem volt könnyű a szakmai zsűri dolga.

Tóth Gabi elárulta, kinek drukkol A Dal 2022 elődöntőjében

Tévé2022.02.26, 20:34

Az énekesnő egy közös képpel jelezte, hogy ő is követi A Dal idei szériáját, és azt is elárulta, hogy kinek drukkol. "Ma késő délután együtt muzsikáltunk Yaou Fenggel és Békefi Vikivel, majd rohantak A Dal című műsorba, ugyanis ma Yaou is versenyben van, és nagyon-nagyon szorítok nekik! Tehetség, alázat, tisztaság, ami jellemzi őket! Hálás vagyok, hogy velem voltatok ma is! Hajrá! Hajrá!" - írta.

Egy zsűritag nem jelent meg A Dal 2022 stúdiójában

Tévé2022.02.26, 21:55

Szombat este tovább keresik a Dunán Az év dalát, de betegsége miatt Ferenczi György nincs ott a stúdióban.

Oláh Ibolya izgatottan várja A Dal elődöntőjét

Tévé2022.02.26, 19:05

A Dal 2022 elődöntősei akusztikus verzióban, tízesével térnek vissza két egymást követő szombat este. A Duna első elődöntőjét már Oláh Ibolya is nagyon várja, aki a közösségi oldalán üzent.

A Magna Cum Laude is ott lesz A Dal 2022 elődöntőjében

Tévé2022.02.24, 14:46

A Dal 2022 elődöntősei akusztikus verzióban, tízesével térnek vissza két egymást követő szombat este. A Duna első elődöntőjét Mező Misi és a Magna Cum Laude extra produkciója teszi teljessé.

Az elődöntőkkel folytatódik A Dal 2022 a Dunán

Tévé2022.02.24, 13:20

Két egymást követő szombat este dől el a mostani húsz dalból, mely nyolc szerepel majd a döntőben. Ezúttal már akusztikus hangszerelésben szólalnak meg a produkciók, Wolf Kati szerint ez mutatja meg igazán, hogy milyen egy dal.

Király Viktor meggyógyult, visszatér A Dalba

Tévé2022.02.24, 11:49

Király Viktor szombat este nem tudott ott lenni A Dalban, de már meggyógyult, és hamarosan újra láthatják a nézők.

Az elődöntőkkel folytatódik A Dal 2022

Tévé2022.02.21, 13:42

Véget értek A Dal 2022 válogatói, megvan a 20 elődöntős produkció. A következő két adásban akusztikus verzióban hangoznak el újra a dalok. A tét a legjobb nyolc közé jutás és „Az Év Dala 2022" cím. Közben elkezdődött az online Akusztik Dalverseny.

A Dal 2022: fantasztikus produkciók után kialakult az elődöntők mezőnye

Tévé2022.02.20, 10:54

Lezajlott a negyedik válogató is a Duna TV dalválasztó show-jában: összesen 20 szerzemény jutott a két elődöntőbe, köztük van az év dala.

Nem tudott megjelenni A Dal színpadán Király Viktor

Tévé2022.02.20, 10:14

Betegség miatt ki kellett hagynia A Dal negyedik válogatójának műsorát Király Viktornak. A dalversenyt Rókusfalvy Lili és Rátonyi Kriszta vezette - írja a Life.hu.

A Dal 2022: még öt hely kiadó

Tévé2022.02.19, 17:28

Az utolsó válogató nemcsak azért lesz különleges, mert újabb tíz dal mutatkozik be élőben, hanem, mert az adás végére kialakul az elődöntős mezőny. A tét a versenyben maradás „Az Év Dala 2022" címért, és már csak öt hely kiadó.

Visszatér A Dal színpadára Ferenczi György

Tévé2022.02.17, 22:35

Az ország egyetlen dalválasztójának utolsó válogatójában újabb extra produkciót láthatnak a Duna nézői. Szombat este Ferenczi György, A Dal 2022 ítésze a zsűriszékét ismét színpadra cseréli, a lánya, valamint az 1-ső Pesti Rackák társaságában.

Óriási meglepetéseket ígért A Dal 2022 egyik zsűritagja

Tévé2022.02.17, 20:23

A Dal 2022 negyedik, egyben utolsó válogató adását láthatják szombaton este a nézők a Dunán. Ezen az estén egy népzenei produkció is bemutatkozik, amely újdonságnak számít a mezőnyben. A dalválasztó az elődöntőkre és a döntőre sok meglepetést tartogat még, amelyről Mező Misi, az egyik zsűritag beszélt, aki kifejtette a showműsor misszióját is.

"Nem tudom szavakba önteni" - Így reagált Oláh Ibolya A Dal-válogatón kapott pontszámra

Life.hu2022.02.14, 21:37

Oláh Ibolya a Nem adom fel című dallal megnyerte A Dal! második fordulóját. Az énekesnő most reagált a kapott pontszámokra és a továbbjutására. 

A Dal 2022: Szombat este kialakul az elődöntős mezőny

Tévé2022.02.14, 11:43

A dalverseny utolsó válogatója következik szombat este, amelyben összeáll az elődöntős mezőny. Ismét tíz produkciót láthatnak a Duna nézői. A Dal 2022 zsűrije továbbra is a nézőkkel együtt keresi az év magyar slágerét.

Oláh Ibolya reagált A Dal-válogatón kapott pontszámra

Tévé2022.02.13, 10:28

"Még nem tudom szavakba önteni, hogy most mit érzek" - így reagált a közösségi oldalán az első Megasztárban felbukkant, ott a döntőben Tóth Vera mögött második Oláh Ibolya, aki hosszú évek után tért vissza a Duna TV show-jába, A Dalba.

Bemutatkozott Nyári Aliz és Oláh Ibolya is A Dal 2022-ben, megvannak a továbbjutók

Tévé2022.02.12, 21:53

A harmadik válogatóval folytatódott A Dal 2022, amely végső győztese megkapja „Az Év Magyar Slágere" díjat, a Petőfi Zenei Díj „Év Dala" elismerést, 10 millió forint értékben egy lemezfelvételt, egy zeneszámához maximum 10 millió forint értékben videóklipet készíthet, és további 10 millió forintot, amelyet a zenei produkciója fejlesztésére fordíthat. Az első tízest már rögtön az elején kiosztotta a zsűri, Oláh Ibolya pedig maximális pontszámmal ment tovább. 

Tátrai Tibor új formációja is fellép A Dal 2022-ben

Tévé2022.02.12, 08:19

A hazai könnyűzenei élet legendás gitárosa, Tátrai Tibor is színpadra áll a szombati élő show-ban, méghozzá a vadonatúj godfater. formációval. A Duna nézői láthatják először a gitárművészt és új bandáját. A dalverseny emellett a hazai könnyűzene legígéretesebb produkcióival várja a képernyők előtt ülőket.

Közös produkcióval tisztelegtek Kóbor János életműve előtt A Dal 2022 versenyzői

Tévé2022.02.04, 12:12

Megható pillanatokkal, az Omega együttes zenei hagyatékából készült medley-vel indult A Dal idei évada a Dunán. A 40-es mezőny először állt össze egy közös produkcióra, hogy együtt emlékezzenek a világhírű magyar zenekar frontemberére, a tavaly decemberben 78 éves korában elhunyt Kóbor Jánosra.

Előző
Következő