A Dal
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tévé
- média
- Eurovíziós Dalfesztivál
- szórakozás
- MTVA
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tatár Csilla ruhájával üzent az őt bírálóknak
Míg a teljes magyar celebvilág a Story Ötcsillag Díjátadó-gálán mulatozott, lezajlott A Dal első elődöntője is. Ugyan a legtöbb fellépő próbált valamit változtatni az előadásmódján, hogy a kedves nézők ne ugyanazt lássák, mint a korábbi szombatokon, ennek ellenére eléggé laposra sikeredett az este a Duna élő műsorában. De legalább a műsorvezető ruháján volt mit nézni.
- címkék:
- Tatár Csilla
- A Dal
- ruhaköltemény
- Címkefelhő »
A Dal 2016: kiesett Tolvai Reni, Pély Barna, Benji
A Dal 2016 első középdöntőjébe szinte csak tehetségkutatókból ismert előadó keveredett, így nem volt meglepetés, hogy a négy továbbjutóból három onnan jött. Tatár Csilla pólójával üzent azoknak, akik szerint szülés után még nem elég karcsú.
Tolvai Renit combvillantása sem repíthette el Stockholmba: Íme A Dal továbbjutói
Míg a teljes magyar celebvilág a Story Ötcsillag Díjátadó-gálán mulatozott, lezajlott A Dal első elődöntője is, ahol a maradék 18 produkcióból kilenc állhatott színpadra. Közülük pedig csak négy juthatott tovább.
Kállay Saunders és Tolvai Reni egymás ellen küzdenek
Az első középdöntővel folytatódik A Dal 2016, szombat este kilenc produkciót értékel majd a zsűri. Mutatjuk, kik küzdenek egymással a továbbjutásért.
"Volt egy kis ijedtség" - Összeomlott Oláh Gergő
Kis híján sokkot kapott Oláh Gergő, ugyanis majdnem romba dőlt dalos produkciója.
- címkék:
- Oláh Gergő
- énekes
- A Dal
- Címkefelhő »
Különleges produkció mutatkozik be A Dalban
A Csík Zenekar, a Rackajam és a Magna Cum Laude tagjai közösen állnak színpadra.
- címkék:
- média
- tévé
- szórakozás
- A Dal
- A Dal 2016
- Címkefelhő »
A Dal 2016: Pierrot magasan a kedvenc zsűritag
Lezárult A Dal 2016 elődöntője, szombaton már a középdöntővel folytatódik az Eurovíziós selejtező. Megkérdeztük az olvasóinkat, hogy a négytagú zsűriből kit kedvelnek leginkább, Pierrot 5700 szavazat alapján nagy fölénnyel lett a kedvenc.
Mi történt Nika arcával A Dalban?
A Dal 2016 harmadik elődöntőjéből Nika is továbbjutott, az énekesnő arcát egy itthon élő tévéműsorban még sosem használt technológia segítségével festették meg.
Gájer Bálint keményen kritizálta A Dal zsűrijét
A Dal 2016 harmadik elődöntőjéből esett ki a The Voice-ban megismert énekes, aki a történtek után megírta szókimondó véleményét a verseny zsűrijéről.
Mozdulatlanul kellett énekelnie Nikának A Dal színpadán
Különlegesen látványos produkcióval lépett színpadra Nika A Dal szombati, utolsó elődöntőjében. Az énekesnő arcát egy Magyarországon élő tévéműsorban még sosem használt technológia segítségével „festették meg".