A Dal
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tévé
- média
- Eurovíziós Dalfesztivál
- szórakozás
- MTVA
- legfrissebb
- legrégebbi
A Dal 2016: kiesett Tolvai Reni, Pély Barna, Benji
A Dal 2016 első középdöntőjébe szinte csak tehetségkutatókból ismert előadó keveredett, így nem volt meglepetés, hogy a négy továbbjutóból három onnan jött. Tatár Csilla pólójával üzent azoknak, akik szerint szülés után még nem elég karcsú.
Tatár Csilla ruhájával üzent az őt bírálóknak
Míg a teljes magyar celebvilág a Story Ötcsillag Díjátadó-gálán mulatozott, lezajlott A Dal első elődöntője is. Ugyan a legtöbb fellépő próbált valamit változtatni az előadásmódján, hogy a kedves nézők ne ugyanazt lássák, mint a korábbi szombatokon, ennek ellenére eléggé laposra sikeredett az este a Duna élő műsorában. De legalább a műsorvezető ruháján volt mit nézni.
- címkék:
- Tatár Csilla
- A Dal
- ruhaköltemény
- Címkefelhő »
Pierrot: Mi magyarok szeretünk mindent túlzásba vinni
Pierrot szűkmarkúan osztogatja a pontokat A Dal 2016-ban, de kicsit unja már a szigorú zsűritag bélyeget - szerinte csak azt teszi, amire felkérték. A panaszkodó kiesőket jövőre visszavárja, az Origónak pedig arról is mesélt, hogy mik a produkciók általános hibái, és igent mondana-e, ha a kereskedelmi csatornák invitálnák tehetségkutató műsoraikba.
Tolvai Reninek vissza kell fognia magát, hogy leadja a tévé
Az énekesnő bevallotta, úgy kitolódott az ingerküszöbe, hogy nem tudja, mi számít extrémnek.
Véletlenül ejtette ki A Dalból a zsűri Agárdi Szilvit?
A magyar eurovíziós verseny egyik zsűritagja fogalmazott félreérthetően Szilvi kieséséről.
Egymás ellenfelei lettek az X-faktorosok
A második középdöntővel folytatódik A Dal 2016, kilenc produkció küzd majd a döntőbe jutásért. Mutatjuk, kik állnak színpadra szombat este.
Összeállt A Dal döntős mezőnye
A Dal 2016 második középdöntőjében az volt a tét, hogy ki csatlakozhat a döntőben Kállay-Saunders Andráshoz, Oláh Gergőhöz, Petruskához és a Palmer Izsákkal felálló Mushuhoz. A zsűri végül Freddie-t, Vásáry Andrét és a Parno Grasztot juttatta tovább, a nézői szavazatok Berkes Olivérnek és Tóth Andinak kedveztek – február 27-én már a döntőt nézhetjük a Duna TV-n.
Freddie egyelőre itthon akar sikeres lenni
Fehérvári Gábor Alfrédnak óriási esélye van arra, hogy ő képviselhesse hazánkat Svédországban, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A szombati megmérettetés kapcsán az énekes elmesélte, mire készül a hazai válogató döntőjében.
Még az X-faktorosok lába is megremeg
A Dal 2016 döntőjében több olyan énekes is ott van, akiket már korábbról ismert a közönség, a produkciók jelentős része bemutatkozott kereskedelmi csatornák tehetségkutatóiban, egyetlen olyan van, ami nem próbálkozott korábban a tévében. Tóth Andi és Berkes Olivér, Oláh Gergő, Freddie, Kállay-Saunders András, a Mushu, Petruska és Vásáry André is tévéműsoroknak köszönheti ismertségét, ez az előny azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy garantált a siker – néhányan meséltek erről az Origónak.
Kukkants be Kállay-Saunders András öltözőjébe
Az énekes megmutatta, mi történik A Dal döntője előtt a kulisszák mögött.