9/11

címke rss

Még mindig kutatnak a szeptember 11-i áldozatok után

New Yorkban a hatóságok még mindig kutatnak a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek áldozatainak maradványai után. Három hónapig vizsgálják azt a földtömeget, amelyet az utóbbi két évben emeltek ki az egykori ikertornyok helyéről.

Nem hallgatták végig az ENSZ-küldöttek Ahmadinezsad összeesküvés-elméleteit

Nagyvilág2010.09.24, 10:39

A 9/11-es támadásról szóló összeesküvés-elméletekről tartott szónoklatot az ENSZ New York-i közgyűlése előtt Máhmúd Ahmadinezsad iráni elnök, aki független ténymegálapító bizottságot követelt a 9 évvel korábbi támadás kivizsgálására. Az elnök beszédét az ENSZ-delegációk egy része nem hallgatta végig, a beszéd közben kivonult többek között a magyar küldöttség is. Ahmadinezsad beszéde előtt megszólalt Barack Obama is, aki figyelmeztette Iránt, hogy nagy nyomásra kell számítania atomprogramja miatt.

Szeptember 11-ei események világszerte - percről percre

Nagyvilág2011.09.11, 20:44

Kereken tíz éve érte az Egyesült Államokat történetének legsúlyosabb terrortámadása, amikor két eltérített repülőgépet vezettek a World Trade Center két tornyába, melyek nem sokkal később összeomlottak, mintegy háromezer ember halálát okozva. Az évfordulóra az USA megerősített védelemmel készül, miután a hatóságok "hihető" terrorfenyegetésről szereztek tudomást. Két civil meghalt, ötven amerikai katona megsérült, amikor merényletet követtek el egy NATO-bázis ellen Afganisztánban. New Yorkban felavatták a Szeptember 11. emlékhelyet a Ground Zerónál, melyre rávésték az összes áldozat nevét.

Nicolas Cage törmelékes bajszától Adam Sandler depressziójáig - szeptember 11. a moziban

Film2011.09.11, 13:53

A terroristákkal szembeszálló hősies repülőgéputasoktól kezdve a World Trade Center romjai alatt rekedt Nicolas Cage-en keresztül a poszttraumás stresszel küzdő, megtört Adam Sandlerig áttekintjük, hogyan jelent meg 9/11 az elmúlt tíz év amerikai filmjeiben.

Hadbíróság elé állítják a 9/11-es merényletek kitervelőit

Nagyvilág2012.04.04, 20:57

Halálbüntetést is kaphatnak azok a Guantanamón tartott foglyok, akiket a 2001. szeptember 11-i terrortámadás kitervelésével vádolnak. Perük hamarosan kezdődik.

Amerika biztonsági lépésekkel készül 9/11-re

Itthon2013.09.11, 07:55

Az Egyesült Államok elővigyázatossági lépéseket rendelt el külföldi létesítményei számára a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 12. évfordulója előtt, hogy megvédje azokat egy esetleges újabb támadástól - közölte a Fehér Ház.

9/11 - Magyarország is tiszteleg

Archívum2013.09.11, 11:04

A Külügyminisztérium a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások alkalmából megemlékezik azokról, akik életüket vesztették. A Fehér Ház biztonsági lépéseket tett. Közben erős robbanás volt Bengáziban egy minisztériumi épület előtt.

Orvosok kínozzák a foglyokat a Pentagon börtöneiben

Nagyvilág2013.11.04, 14:36

Egy szakértői csoport szerint nem hagyták abba a kínzásokat, pedig egy részüket már 2009-ben betiltották. A CIA és a Pentagon is visszautasítja a vádakat, és pontatlanságokra hívja fel a figyelmet.

9/11 hatása ma is tart

Nagyvilág2014.07.31, 15:57

Riasztó mértékben növekszik a rákos megbetegedések száma azok körében, akik elsőként indultak menteni a 2001. szeptember 11-i merénylet után a New York-i ikertornyokhoz. Az amerikai kormány szerint ezek a megbetegedések közvetlen összefüggésben vannak az akkori munkájukkal.

Így emlékezik New York a tragédiára

Kultúra2014.09.11, 20:10

Tizenhárom éve történt a szeptember 11-i terrortámadás.

Előző
Következő