5G
címke rss- kapcsolódó címkék:
- okostelefon
- Samsung
- android
- Apple
- iPhone
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Februárban érkezhet a Samsung és az LG 5G-s okostelefonja
A hírek szerint februári bemutatóra és márciusi megjelenésre számíthatunk.
- címkék:
- okostelefon
- 5G
- Samsung
- LG
- Címkefelhõ »
Kiszúrták az 5G-s Samsung Galaxy S10+ okostelefont
A jelek szerint a Samsung keményen dolgozik az SM-G977 modellszámú verzión is.
Már május vége elõtt befut az 5G-s OnePlus okostelefon
Maga a OnePlus ügyvezetõje sem várja, hogy elképesztõen népszerû lesz az elsõ 5G-s mobiljuk.
- címkék:
- android
- okostelefon
- 5G
- OnePlus
- Címkefelhõ »
Hatvan hétig kap még fizetést, aki önként felmond ennél a szolgáltatónál
Az amerikai mobilszolgáltató, a Verizon jövõ nyáron 10 ezer dolgozójától válik meg, azonban egyáltalán nem a szokványos módon teszi ezt. A cég bejelentette, hogy az "elválási program" keretén belül azok, akik maguktól lépnek ki 2019 közepén, akár 60 hétig is fizetést kaphatnak a felmondás után.
Csatornafedélbõl kapják a britek a mobilnetet
Még szerencse, hogy szagtalanok a rádióhullámok.
2019 végére minden androidos gyártónak lesz 5G-s zászlóshajója
Ezt maga a Qualcomm ígérte meg. Európába a OnePlus hoz elsõként 5G-s mobilt.
- címkék:
- android
- okostelefon
- 5G
- Qualcomm
- Címkefelhõ »
Brutálisan drágulnak az 5G képes telefonok
A OnePlus nevû kínai telefongyártó szerint az 5G (ötödik generációs mobil hálózat) kompatibilis telefonok már jövõre megérkeznek, azonban legalább 200-300 dollárral drágábbak lesznek, mint a mostaniak. Ennek bizonyára kevesen örülnek, hiszen idén a legtöbb gyártó csúcskategóriás készüléke gyakran a 400 ezer forintos ár fölé is bekúszott.
- címkék:
- mobiltelefon
- technológia
- 5G
- Címkefelhõ »
Ez lesz a jövõ évi csúcsmobilok csodafegyvere
Minden fontos információ kiderült a Snapdragon 855-rõl.
- címkék:
- okostelefon
- Snapdragon
- 5G
- Qualcomm
- Címkefelhõ »
2020-ig biztosan nem lesz 5G-s iPhone
A Bloomberg szerint az Apple 2020-ig biztosan nem vált 5G-re.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- 5G
- Apple
- Címkefelhõ »
Ausztrália után Új-Zéland is nemet mondhat a Huaweinek
Új-Zéland kormánya úgy döntött, hogy nem engedélyezi a Spark nevû mobilszolgáltatónak, hogy a Huawei eszközeit használja az 5G hálózata kiépítéséhez. Ezzel, Ausztrália után alig egy hónappal, újabb ország mondhat nemet a kínai vállalatnak, amely szeretne globális piacvezetõ lenni az 5G területén.
- címkék:
- Új-Zéland
- hálózat
- 5G
- Huawei
- Címkefelhõ »
100 dollárral lesz drágább a OnePlus 5G-s okostelefonja
Jövõre érkezik a OnePlus 5G-s mobilja, amelyért 100 dollár felárat kell majd fizetni.
- címkék:
- okostelefon
- 5G
- OnePlus
- Címkefelhõ »
Hat kamerát és 5G-t kaphat a Galaxy S10 csúcsverziója
Kezd bizarrá válni a kamerák számában való versengés.
- címkék:
- okostelefon
- 5G
- Galaxy S10
- Samsung
- Címkefelhõ »
Saját modemet fejleszt az Apple
Az iPhone készülékekbe kerül majd az Apple házon belül fejlesztett modeme.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- 5G
- Apple
- Címkefelhõ »
Eszement tempóra képes az Intel elsõ 5G modeme
Papíron akár hat gigabites letöltési sebesség is kisajtolható belõle.
- címkék:
- 5G
- Intel
- Címkefelhõ »
Jövõre jön a OnePlus 5G-s készüléke
Új dizájnnal és új márkajelzéssel érkezik majd a OnePlus 5G-s okostelefonja.
- címkék:
- android
- okostelefon
- 5G
- OnePlus
- Címkefelhõ »
2020-ban jöhet az elsõ 5G-s iPhone
Az Intel szállíthatja majd a modemet az Apple elsõ 5G-s okostelefonjába.
- címkék:
- iPhone
- okostelefon
- 5G
- Apple
- Címkefelhõ »
A OnePlusnak is lesz jövõre 5G-s okostelefonja
Az elsõ cégek között lehet a kínai gyártó, amelyek 5G-s mobilt dobnak piacra.
- címkék:
- android
- okostelefon
- 5G
- OnePlus
- Címkefelhõ »
Az amerikaiakat nem érdekli az 5G
Egy felmérés szerint az amerikai felhasználók többségének arról sincs fogalma, hogy mi az az 5G.
- címkék:
- Amerika
- mobilinternet
- okostelefon
- 5G
- Címkefelhõ »
Élõben demózta az 5G adatátvitelt a Vodafone
HearthStone Magyar Kupa tartalmait streamelte a világhálóra.
- címkék:
- 5G
- Vodafone
- Címkefelhõ »
2019-ben jön a Honor elsõ 5G-s okostelefonja
A Honor már most megerõsítette, hogy valamikor jövõre dobja piacra az elsõ 5G-s okostelefonját.
- címkék:
- Honor
- okostelefon
- 5G
- Huawei
- Címkefelhõ »
Lehet, hogy csak Dél-Korea kaphat 5G-s Samsung Galaxy S10+ okostelefont
Három eltérõ Galaxy S10 érkezik, és lesz egy 5G-s modell is - ez utóbbi talán csak Dél-Koreában.
- címkék:
- android
- okostelefon
- 5G
- Galaxy S10
- Samsung
- Címkefelhõ »
5G-s kiadásban is jön a Samsung Galaxy S10
A Samsung külön modellt ad majd ki, az 5G-s verzió drága lesz.
- címkék:
- android
- okostelefon
- 5G
- Galaxy S10
- Samsung
- Címkefelhõ »
Késik a ZTE 5G-s okostelefonja
A ZTE elcsúsztatta az elsõ 5G-s mobilját, ami már csak 2019-ben jelenhet meg.
- címkék:
- android
- okostelefon
- 5G
- ZTE
- Címkefelhõ »
Heteken belül itt az elsõ 5G-s mobil?
A vártnál sokkal nagyobb durranás lehet a Xiaomi Mi Mix 3.
- címkék:
- 5G
- Xiaomi
- Címkefelhõ »
Halálra keresi magát az 5G-s mobilokon a Nokia
Minden egyes eladott okostelefon után több euró ütheti a markát.
- címkék:
- licenc
- 5G
- Nokia
- Címkefelhõ »
Ezzel a chippel készül az 5G-s korszakra a Samsung
A Qualcomm után a cég is bemutatta az elsõ mobilokba integrálható modemét.
- címkék:
- okostelefon
- 5G
- Samsung
- Címkefelhõ »
Kína évtizedekig uralhatja a világ kommunikációját
A Deloitte legújabb tanulmánya szerint Kína 24 milliárd dollárral többet költött, mint az Egyesült Államok az 5. generációs - azaz 5G-s - vezeték nélküli halázót fejlesztésére. Ennek hatására pedig az ázsiai ország annyira elhúzott a versenyben, hogy már nagyon nehéz lesz utolérni õket, megelõzni pedig gyakorlatilag lehetetlen.
- címkék:
- Kína
- Egyesült Államok
- mobilhálózat
- 5G
- Címkefelhõ »
Magyarország a világ élvonalában lesz az 5G-ben
Vittorio Colao, a Vodafone Csoport leköszönõ vezérigazgatója távozása elõtt látogatott Magyarországra, ahol személyesen köszönt el Orbán Viktor miniszterelnöktõl, valamint a vállalat helyi alkalmazottaitól, ezt követõen pedig az Origo is tudott röviden beszélni vele.
- címkék:
- mobilhálózat
- 5G
- Vodafone
- Címkefelhõ »
Az 5G állhat a kínai-amerikai kereskedelmi háború mögött
A múlt héten élesbe fordult az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború. Ugyan a szójababon át az autóig sok mindent milliárd dollár értékû vámokkal fenyeget a két ország, a valódi ok vélhetõen egy új technológia, az 5G lehet, amely a mobilinternet következõ korszakát hozhatja el. Az internetezés fejlõdéséhez is elengedhetetlen lesz az új technológia, azonban a legjelentõsebb fejlesztések az infrastruktúra terén várhatók. Ezért is olyan fontos a világ két legjelentõsebb gazdasági hatalmának, hogy elõnyre tegyen szert az 5G-versenyben.
- címkék:
- Kína
- Egyesült Államok
- vám
- internet
- technológia
- 5G
- Címkefelhõ »
Az ügyfelekkel fizettetik ki az évszázad üzletét
Korábban megírtuk, hogy az AT&T 85 milliárd dollárért felvásárolja a Time Warner-t. A történelem egyik legnagyobb médiaüzletének viszont az ügyfelek lehetnek a legnagyobb vesztesei, hiszen az AT&T közölte, hogy az összeolvadás költségeinek egy részét rajtuk akarják behajtani.
- címkék:
- felvásárlás
- mobil
- 5G
- AT&T
- Címkefelhõ »
A Telekom valós körülmények között demonstrálta az 5G-t
A 3.7 GHz-es spektrumban mûködõ teszthálózat szabványosítás elõtti, kereskedelmi bevezetés elõtt álló 5G berendezések segítségével valósult meg.
- címkék:
- mobilhálózat
- 5G
- Telekom
- Címkefelhõ »
Repülõn ült, amikor élõben kapcsolták a sztárkapust Barcelonában
Világbajnok német focistával demonstrálta a Deutsche Telekom, hogy milyen stabil szélessávú internetet épített ki az európai légtér számára. Magyarországon öt állomás kapcsolódik a hálózathoz. A barcelonai mobiltechnológiai szakkiállításon, a Mobile World Congressen tartott sajtóeseményen az is kiderült, hogy rengeteget áldoznak az ötödik generációs mobil adatátvitel bevezetésére, 2020-ban jöhet az 5G!
8K-s és 360 fokos olimpiai közvetítést ígér az Intel
Nagyon rámozdult az 5G mobiltechnológiára a gyártó.
- címkék:
- olimpia
- 5G
- Tokio 2020
- MWC 2018
- Intel
- Címkefelhõ »
Máris tervezik az 5G modemes laptopokat
Az Intel beépítené a lapkakészleteibe a hálózati vezérlõt.
Még az idén elindulhat az 5G bevezetése
Az Ericsson kihozta az 5G kereskedelmi szoftverét a rádió- és maghálózatok számára, így a vállalat partnerei 2018. negyedik negyedévétõl elkezdhetik az 5G bevezetését.
- címkék:
- 5G
- Ericsson
- Címkefelhõ »
5G mobilnetet és okosvárosokat szeretne a kormány
A digitális átalakulás és a versenyképesség javítása a nagyobb ütemû gazdasági növekedés elérésének kulcsa - mondta Varga Mihály a Budapesten csütörtökön megrendezett II. Regionális digitális csúcstalálkozón.
Megkezdõdhet az 5G-s mobilhálózatok kiépítése
Hivatalosan is elkészült a szabvány elsõ specifikációja.
- címkék:
- mobilnet
- mobilhálózat
- 5G
- Címkefelhõ »
Az 5G megjelenése robbanthatja ki a negyedik ipari forradalmat
Az okoseszközök korában különösen fontos, hogy megbízható, stabil és gyors internetkapcsolattal rendelkezzenek az emberek és a gépek egyaránt. A világ egyre nagyobb részét fedi le a mostani 4G hálózat, viszont a jövõben kevésnek bizonyulhat az általa biztosított sebesség. Az önvezetõ autók, a mesterséges intelligencia és a robotika fejlõdése miatt egyre inkább kirajzolódni látszik egy olyan jövõ, ahol az internet sebessége határozhatja meg az ipar fejlõdését is. Néhány cég már megkezdte a fejlesztéseket, és 2020-tól elindulhat az internetezés egy új fejezete, ami sokak szerint a negyedik ipari forradalom legfõbb mozgatórugója lesz.
Brutális sebességû 5G hálózatot mutatott be Budapesten a Telekom
Németország után hazánkban is demonstrált egy mûködõ 5G-s hálózatot a Telekom, ráadásul a külföldön látott 10 gigabit / másodperces sebesség több mint dupláját tudták megmutatni. A fejlesztés tehát hazánkban is ezerrel halad, a piaci bevezetést pedig itt is 2020-ra datálják.
- címkék:
- 5G
- Telekom
- Címkefelhõ »
Mit hoz nekünk az 5G?
A Deutsche Telekom Berlinben demonstrálta a részvevõ újságírók számára, hol is tart jelenleg a mobilos adatkommunikációjának, az 5G-nek a fejlesztése. És habár a 4G (vagy LTE) jelenleg a legtöbbünk számára bõven elég sávszélességet nyújt, a fejlõdés a jövõ felhasználási módjai miatt nem állhat meg, és ezen a ponton már nem szimplán a sebesség növelése válik a fõ tényezõvé.
- címkék:
- 5G
- Telekom
- Címkefelhõ »
Három év múlva már 5G-t akar a kormány
A magyar kormány kiemelt feladatának tartja, hogy segítse az innovatív magyar startup vállalkozások kilépését a nemzetközi térbe - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Startup Campus Singapore rendezvényen. A Hock Lai Chia-val, a Singapore FinTech Association elnökével közösen megnyitott tanácskozáson kijelentette: Magyarország komoly erõket mozgósít annak érdekében, hogy a termelésben és a szolgáltató ágazatokban minél magasabb részarányt képviseljenek a modern technológia adta megoldások.
Digitalizálódni, nem kell félnetek, jó lesz
Digitális transzformáció. Elsõre kifejezetten barátságtalan, technológiai kifejezés, az utóbbi hónapokban mégis ez az a két szó, amirõl a szakmabeliek beszélnek. De mi közünk van nekünk, felhasználóknak ehhez? Mindössze annyi, hogy pár éven belül emiatt fog gyökeresen megváltozni az életünk.
- címkék:
- 5G
- digitalizáció
- Huawei
- Címkefelhõ »
2025-re 100 milliárd eszköz használja majd az internetet
A Huawei szerint az elkövetkezõ idõszakban hatalmas növekedés várható az Internet of Things (IoT, a „dolgok internete") területén: nyolc év múlva már csaknem 100 milliárd IoT eszközt tudunk majd nyilvántartásban, és óránként 2 millió szenzor kerül majd telepítésre.
- címkék:
- 5G
- Huawei
- Címkefelhõ »
Magyarország az 5G fejlesztések európai központja lenne
A 4G technológia csillaga leáldozóban van, hamarosan beköszönt az 5G forradalma. A valós idejû kapcsolatok nemcsak az ipart, hanem a társadalmat is digitalizálják. A magyarországi 5G koalíció alapító nyilatkozatát hétfõn írták alá.
- címkék:
- mobiltechnológia
- 5G
- Címkefelhõ »
5G teszthálózat épül Zalaegerszegen
A Telekom ennek elõsegítésére kísérleti 5G mobilkommunikációs hálózat kiépítését kezdi meg a Zalaegerszegen létesülõ jármûipari tesztpályán.
- címkék:
- mobilnet
- hálózat
- 5G
- Címkefelhõ »
A szupergyors 5G kapujában pörög már a mobilnet
Két hazai szolgáltató is demózta, mit is tud a továbbfejlesztett 4,5G mobilhálózat. Ez valahol a 4. és 5. generációs mobilnet között húzódik meg: azonban nem csak sebességben kínál majd nekünk többet. De nézzük meg, mire is lesz ez jó nekünk!
Videózásra használjuk majd a szupergyors mobilnetünket
Hat év múlva már több mint félmilliárd ember fog elõfizetni 5G-re, becsüli az Ericsson. A mobilnetünk jelentõs részét videók nézésére használjuk majd fel, és elképesztõ ütemben nõ majd az adatforgalom, már így is évente 50 százalékkal több adatot fogyasztunk el.
Bejelentették a világ elsõ 5G-s modemjét
Másodpercenként 5 gigabites letöltési sebességet tenne lehetõvé okostelefonra a Qualcomm által bejelentett 5G-s modem.
- címkék:
- MODEM
- mobilhálózat
- 5G
- Qualcomm
- Címkefelhõ »
Emlékeznek, milyen volt csak telefonálni és SMS-ezni?
Az 1950-es években jelentek meg az autókban az elsõ telefonok. Az 1G-re viszont még három évtizedet várni kellett. De mi történt utána, miért volt hasznos a fejlõdés, és mit várhatunk a pár év múlva érkezõ 5G-tõl? Lássuk!
Holland faluban teszteli az 5G-t az EU
A hollandiai Groningen lett az egyetlen olyan falusi övezet Európában, ahol tesztelik a következõ generációs hálózatot, az 5G-t.
- címkék:
- Hollandia
- 5G
- Huawei
- Címkefelhõ »
Az idei év nagy visszatérõje: a Nokia
Idén új okostelefonnal jelentkezhet a Nokia. A finn cég korábban már megerõsítette, hogy visszatérnek az okostelefonpiacra. A szupergyors 5G mobilnet felhasználását magyar fejlesztéssel promózták.
Olcsóbb, és gyorsabb lesz a mobilnet
Az Ericsson készül az új 5G mobilinternetre. A Mobil Világkongresszuson bemutatták az antennanyaláb-követést: azaz célzottan, adott mobilra sugároznak hálózatot. Ezzel erõsebb lesz a net, és olcsóbb is, hiszen a használaton kívüli cellákat le lehet kapcsolni.
- címkék:
- mobilinternet
- mobilnet
- hálózat
- 5G
- MWC 2016
- Címkefelhõ »
Több mint tíz éve netezünk a mobilunkon
Az okostelefonok elterjedése nem lett volna lehetséges a szükséges hálózatfejlesztési megoldások nélkül. Az egykor csak hang és rövid szöveges üzenetek továbbítására alkalmas rendszerek felcsimpaszkodtak az információs szupersztrádára, az internet pedig kitört az otthonokból, hogy a zsebeinkben landoljon. A forradalom évek óta tart, de még nem ért véget.
2020-ban már gagyi lesz a 4G
Öt év múlva, 2020-ban várható Európában a gyors adatátvitelt biztosító ötödik generációs mobil távközlési szabvány bevezetése - jelentette ki Günther Oettinger digitális gazdaságért és társadalomért felelõs uniós biztos.
- címkék:
- távközlés
- mobil
- 5G
- Címkefelhõ »
5G-n száz gigabájt lejön egy másodperc alatt
Adatátviteli rekordot állítottak fel a mobilinternet új generációján. Egyelõre még csak egy laborban.
- címkék:
- mobilinternet
- 5G
- Címkefelhõ »