444.hu

címke rss
Fülét-farkát behúzva lapít a MÚOSZ a Soros-blog akciójáról

Fülét-farkát behúzva lapít a MÚOSZ a Soros-blog akciójáról

A jelek szerint sokat vár a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), mielőtt megválaszolná a Magyar Nemzet azon kérdéseit, amelyeket a 444.hu botrányával kapcsolatban tett fel múlt pénteken.

A forradalom felfalja saját gyermekeit - ezért bukott meg a 444

8882023.06.02, 15:11

Forrongás és lázongás tapasztalható az elmúlt hetekben a dollármédiában. A 444.hu nevezetű szélsőbaloldali portálnál már öt ember adta be a felmondását. A hírek szerint volt olyan újságírójuk, aki már nem bírta elviselni a portál túltolt woke-progresszióját. A helyzet az, hogy a külföldi pénzekkel kitömött portálok kineveltek egy olyan generációt, akik elhiszik a szélsőbaloldali hazugságokat és számukra a veterán balosok már szinte jobboldalinak számítanak. Ez okozza a vesztét a woke szerkesztőségeknek, ugyanis mindig van lejjebb. 

A Soros-dollárok után gurulnak a 444-es újságírók

Itthon2023.05.10, 20:22

Boros Júlia szerkesztő-újságíró és Kiss Imola újságíró is távozik, így rövid időn belül négy munkatársát vesztette el a baloldali blog - számolt be róla a Mandiner.

A forradalom felfalja gyermekeit: haldoklik a 444

Itthon2023.05.05, 12:22

Gyenge olvasottság, mélyülő belső botrányok és folyamatos felmondások – ez jellemzi a Soros-hálózat egykori koronaékszerét, a 444.hu nevű internetes portált – fogalmazott legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: a kiszivárgó információk szerint a woke ideológia lelkes híveinek számító új kollegák szembe kerültek a már korábban is a lapnál dolgozó újságírókkal, ami akkora belső megosztottságot eredményezett, hogy már sokak számára ellehetetlenült a normális munkavégzés a lapnál. Hozzátette: a jelek szerint a lapot működtető globális hálózat is lemondott már a 444-ről, amelynek az új zászllóshajója ...

Gyakran merül fel a zaklatás vádja a Soros-birodalomban

8882023.05.02, 13:36

Felkavarta az állóvizet múlt héten, hogy a Soros-birodalomhoz tartozó 444 nevezetű dollármédiánál zaklatási botrány tört ki. Az incidens miatt belső vizsgálat indult és azóta a Soros-blog süllyedő hajójáról folyamatosan menekülnek az emberek. Nem precedens nélküli, hogy a Soros-univerzumban zaklatási botrány tör ki.

Így pénzelik külföldről a dollármédiát

Itthon2023.04.17, 10:58

Az elmúlt években a balliberális sajtó horribilis összegekre tett szert külföldről. Soros György mellett Brüsszel és Washington is a dollármédiumok egyre fontosabb, esetenként szinte kizárólagos fenntartója lett. A Magyar Nemzet sorozata a dollármédia külföldi függésének erősödését mutatja be. 

A locsolkodás igenis egyenlő a nőgyűlölettel, értem?!

8882023.04.11, 13:29

Pihenés, családi idő, templom, sonkafőzés, locsolkodás. A többség húsvétja így foglalható össze röviden, míg egy kicsi, de annál erőszakosabb kisebbség ünnepe most sem szólt másról, mint amiről amúgy minden hétköznapjuk is szól – a gyűlöletről.

Dollármédia: Soros György magyarországi blogja, a 444 a választások előtti évben kezdett el igazán gazdagodni

Itthon2023.03.23, 11:33

A Tűzfalcsoport tényfeltáró oldal legfrissebb összesítésében a Soros-blog (444) pénzügyi beszámolóit veszi górcső alá. A magyar országgyűlési választások előtti évben az amerikai milliárdos haza blogja ugyanis óriási bevételekre tett szert. Soros György mellett Brüsszeltől is kaptak pénzt, „egész véletlenül" éppen a magyarországi kampány időszakára időzítve. Dacára az amerikai és a brüsszeli pénzeknek, a blognak azonban nem sikerült javítania az olvasottságát. Egyes videóik nézettsége 12-137 között mozog, ez szánalmasan kevés.

RTL Klub, Telex, 444 és társaik: politikai megrendeléseket kapnak külföldről a baloldali magyar médiumok

Itthon2023.03.14, 16:43

Az Alapjogokért Központ Igazságháborúk című konferenciáján felszólalt Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója, aki ismertette az intézet legújabb kutatását, amely a külföldről finanszírozott médiával foglalkozik. Ebben világossá vált, hogy a megvizsgált kilenc médiatermék írott anyagainak több mint fele összesített átlagban negatívan állította be a kormány munkáját, és finanszírozásukat éves átlagban 25 és 100 százalék közötti arányban nyerik külföldről - írja a Pesti Srácok.

Most a Dunaferről hazudott Soros blogja

Itthon2023.03.09, 11:04

Ismét figyelmen kívül hagyta a valós tényeket Soros blogja, a 444, amikor a jelenleg felszámolás alatt álló Dunaferről írtak súlyos, torz dolgokat. A háttérben egy súlyos összefonódásra bukkant az Origo. 

Amint egy hazugságával lebukik a 444, megpróbálja a cikket eltüntetni

Itthon2023.02.07, 13:23

Korábban vizsgáltuk a Soros György blogjaként elhíresült 444.hu hírportál kiegyensúlyozottságát, mivel szeretik függetlennek füllenteni magukat - amelynek keretében a 2018. november 23. – 2019. november 23. közötti, tehát egyéves periódust elemeztük - írja a Tűzfalcsoport.

A Fradi-Újpest meccs élőképéről hazudott óriásit a Soros-blog

Itthon2023.02.06, 20:50

Megint elképesztő hazugságot tett közzé a Soros György által finanszírozott blog, a 444. Ezúttal a vasárnap esti Ferencváros-Újpest NB I-es bajnoki mérkőzés előtti élőképbe kötöttek bele, azzal vádolva a Fradi-szurkolókat, hogy azok az orosz zászló színeiből csinálták meg a képet. Ebből természetesen egy szó sem volt igaz.

Így hazudozik a brüsszeli korrupciós botrányról a 444 és a 24

Itthon2022.12.10, 08:52

Nagyon kínos a baloldali propagandalapoknak a baloldali EP-alelnök korrupciós botránya, hívja fel rá a figyelmet a Tűzfalcsoport.

Varga Mihály: Nincs jó napja a 444 nevű rémhírgyárnak

Itthon2022.12.06, 18:52

"Nincs jó napja a 444 nevű rémhírgyárnak. Reggel azt írták: a lengyel pénzügyminiszter nyilatkozott az ECOFIN-ülés napirendjéről. Tévedtek: éppen cseh elnökség van, a cseh kolléga volt. Délben pedig azt írták: az ukrán segélyt vétóztam meg, holott azt levette napirendjéről az ECOFIN, nem is szavaztunk róla. Amiről döntöttünk, az a költségvetési rendelet módosítása volt, ahol a javaslat arról szólt: milyen formában vegyen fel az EU hitelt? A többi hírükbe nem mertem beleolvasni..." - írta a pénzügyminiszter közösségi oldalán.

Kitől függenek a "független" tényellenőrök?

Itthon2022.11.29, 11:38

Tisztázatlan feltételrendszer alapján jutott komoly uniós pénzekhez egy magát függetlennek mondó tényellenőr csoport, számolt be róla a V4NA. Mint kiderült, a mikro blog körül tevékenykedők alakulata egyáltalán nem független. A hírügynökség sorozata legújabb részében bemutatja a blog mögött álló pénzügyi és politikai birodalmat.

Az Európai Bizottság jelentős összegekkel támogatja a baloldali szerkesztőségeket Európa-szerte

Itthon2022.11.28, 12:51

Médiakonzorciumok kapnak uniós támogatásokat az EU-ügyekkel kapcsolatos hírek gyártásához és terjesztéséhez, 700 ezer, illetve 2 millió eurónyi büdzsével megtámogatva - írja a Tűzfalcsoport. Sokszor a pályázatok átláthatatlanok, mindemellett nem igazán találni arra utaló jeleket, hogy a pályázatokon nyertes szerkesztőségek a kritériumoknak megfelelően jártak volna el az Európai Bizottságtól kapott összegekért. Jelentős összegekhez jutottak a Soros-féle szerkesztőségek is. Felmerült annak a gyanúja, hogy Magyarországon a Soros-féle 444-nek juttatott támogatás csak egyfajta álca.

Mentegeti Soros György blogja Soros bukott ügyészeit

Nagyvilág2022.08.23, 13:41

Soros György magyarországi blogjaként ismert 444.hu felületén augusztus 18-án megjelent egy cikk a következő cím alatt: „Soros és a progresszív ügyészek". Magától értetődően a 444 munkatársa nem egy Sorost leleplező cikket írt – jegyzi meg leleplező riportjában a Tűzfalcsoport. A Soros-blog az amerikai igazságszolgáltatás kapcsán (is) a milliárdos érdekeit képviseli, védi, a káros politikája áldozataival pedig mit sem törődik. A 444.hu újságírója vagy teljesen vakon, vagy lelkiismeret-furdalás nélkül képes saját olvasótáborának is azt hazudni, hogy Soros nem hibás. Holott még a milliárdos is beismeri írásában, hogy jelentős összegekkkel ...

Retardált feketének nevezte a CPAC sztárvendégét Soros blogja

Itthon2022.05.30, 16:59

A korábbi időszakban a választókról minősíthetetlen stílusban beszélő és rasszista kijelentéseket tevő baloldal és sajtója újra kitett magáért. Most a 444 nevű, magát újságnak hívó blog nevezte Candace Owenst, a CPAC egyik közismert színes bőrű felszólalóját retardált feketének.

Telex-24-hvg-444 és társai: hazugság a "függetlenobjektív" baloldali sajtó mítosza az MSZP társelnöke szerint

Itthon2022.04.22, 18:02

Kunhalmi Ágnes az amerikai tanácsadókat is okolta a választási vereségért, valamint mítosznak nevezte az úgynevezett függetlenobjektív sajtót - írta a Mandiner. 

Így dolgoznak Sorosék Magyarországon: kulcsszerepben a Magyar Jeti

Itthon2022.03.05, 14:59

A Magyar Nemzet az elmúlt hetekben több olyan bennfentes szereplő véleményét közölte, akik valamilyen formában kötődnek vagy kötődtek Soros György alapítványához. A lapunk által nyilvánosságra hozott Skype-interjúkból egyértelműen kiderült, hogy az Open Society Foundations (OSF) által finanszírozott szervezetek a külföldi újságírókat befolyásolva torz képet festenek Magyarországról és a magyar kormányról. Mostani cikkükből világossá válik, hogy Soros György bizalmasai rajta tartják a kezüket a hazai balliberális sajtó egy részén is. Az OSF több magyar médiumot pénzel, és aktivistái ügyelnek a „megfelelő" tartalmak megjelenésére is.

Mediaworks Hírcentrum: Megkongatta a vészharangot a 444

Itthon2021.12.16, 12:49

A baloldal számára sokkoló adatsort szellőztetett meg a 444.hu csütörtök reggel. A portál megfogalmazása szerint kijózanító eredményt hozott a baloldali kampányközpont által rendelt friss közvélemény-kutatás, amely 14 százalékos kormánypárti előnyt mutat. Ez azért is különös, mert az elmúlt két hónapban folyamatosan az ellenzéki összefogás fölényéről számoltak be a baloldalhoz közel álló kutatócégek, derül ki a Magyar Nemzetben megjelent cikkből.

Amerikai nagytőkés csoportok embere Bajnai Gordon

Itthon2021.12.06, 09:02

Bajnai Gordon gyakorlatilag az amerikaiak embere, a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal pedig minden pénzt külföldről kap – lényegében ezt mondta Gansperger Gyula azon az egyeztetésen, amelynek hanganyagát Anonymus juttatta el a szerkesztőségünkhöz. A baloldali kapcsolatait ecsetelő üzletember beszélt arról is, hogy az ellenzéki médiára, közelebbről a 444-re befolyása van Soros Györgynek, de anyagi segítséget nyújt Veres Tibor, a Wallis tulajdonosa is. Érdekes mondatok hangoznak el továbbá arról, hogy valójában kik fizetik a baloldali szakértőket, politológusokat.

A Birodalom újratölti lőszerét: a 24.hu, Telex és társaik immár saját túlélésükért is támadják hazánkat?

Itthon2021.11.25, 14:14

Soros György és a nemzetközi baloldal pénzügyi hálózatai az elmúlt évben is fontos tanújelét mutatták annak, hogy nem adják fel, hanem folytatni kívánják a küzdelmet médiafronton – a nemzeti-konzervatív értékend mellett a legvégsőkig kiálló, az elmúlt években igazi honvédő szerepre kényszerült Orbán-kormány (általuk remélt) 2022-es megbuktatása érdekében - írja a Tűzfalcsoport.

Egyre szánalmasabb módon próbálja a 444 elhallgatni Karácsony Gergely felelősségét a Városháza-botrányban

Itthon2021.11.13, 12:16

Cseles címadások, részletek elhallgatása, más részletek felesleges hangsúlyozása, és leginkább a főpolgármester, Karácsony Gergely mosdatása. Soros blogja így számol be a Városháza-botrányról. A 444.hu feltűnően és már-már izzadságszagúan igyekszik elkerülni, hogy Karácsonyt esetleg rossz színben tüntesse fel.

Apáti Bence: A lapítás telexes-444-es kiskatonái és az Elk.rtuk elleni szervezkedés

Itthon2021.10.28, 13:27

Ismert, hogy Kovács Gábor producer egy Facebook-bejegyzésben arra buzdított, hogy mindenki foglaljon annyi jegyet, amennyit csak tud, és amennyit nem szégyell az Elkxurtuk című filmre, azonban ne vegyék át és ne is fizessék ki a belépőket. Hátha így a vakmerő, és rettenthetetlen forradalmárok képesek lesznek megbuktatni a művet és az elnyomó rezsimet. Illetve ennél egy picit ügyesebben fogalmazott, - megiscsak egy dörzsölt üzletemberről van szó - azonban a posztja alatt egy kommentre válaszolva teljesen egyértelművé tette, hogy mire is gondolt pontosan. Arra, ami száz méterről, hunyorítva is látszik, kivéve persze ha a nézelődő törtténetesen ...

Folytatódik a Heti Hetes szereplőjének botránya - íme a törölt Hernádi Judit videó

Itthon2021.10.20, 14:39

Ahogy arról az Origo is beszámolt a tegnapi cikkében, Soros blogja, a 444 úgy sodorta bajba Hernádi Juditot a Heti Hetes és az RTL klub sztárját, hogy  eredetileg a TV2 sztárjait vette célba provokatív, lejárató szándékkal. Csakhogy a provokáció balul sült el, hiszen, mint arról beszámoltunk a Tűzfalcsoport leleplezte Soros blogjának a képmutatását. Kiderült, hogy amivel a TV2 sztárjait vádolták azt a Heti Hetes és az RTL klub sztárja, Hernádi Judit is "elkövette" a múltban. Miután a széles közönség előtt ismerté tettük a Tűzfalcsoport cikkét, a Youtube-ról törölték a leleplező videót, továbbá pedig a 444 nevű Soros-blog a többség sszámára ...

Hazudik Soros blogja a Semmelweis Egyetemről

Itthon2021.10.19, 11:48

A Semmelweis Egyetem közleményében határozottan visszautasítja a 444.hu hírportálon 2021. október 19-én megjelent, "A világ vezető lapjába szánták, végül egy öregedéstudományi folyóiratban jelent meg Merkelyék országos kutatása" című cikk bújtatott állítását, mely szerint az országos, reprezentatív H-UNCOVER-vizsgálatról szóló publikáció nem annak tudományos értéke, hanem protekció alapján jelent meg a Springer lapcsoport tulajdonában álló amerikai D1-es, vezető lapban.

Soros blogja, a 444 bajba sodorta Hernádi Juditot

Itthon2021.10.19, 11:00

Soros blogja, a 444.hu veretes írással a „címlapon" számolt be arról, hogy „kirúgtak egy amerikai professzort, mert diákjainak megmutatta az 1965-ös Othellót", miután „faji érzéketlenséggel" vádolták meg. Az írásban idézett New York Times cikke szerint az egyetem zenészhallgatói lehetőséget kaptak, hogy az iskola egyik leghíresebb professzorától ismerjék meg egy klasszikus irodalmi szöveg operává alakításának folyamatát, végül azonban mindenki mást tanult Sheng első órájából - írja a Tűzfalcsoport. 

Apáti Bence: Kényeztető, illatgyertyás fürdőt vesznek a hajléktalanok a 444 szerint

Itthon2021.07.09, 13:09

A 444-en, Boros Juli tollából jelent meg egy egészen megrázó írás. Boros hosszú és kitartó oknyomozása során kiderítette, hogy Gulyás Gergely többször is egy mondaton belül használta a hajléktalan és a szemét szavakat. Ebből pedig cikket, ráadásul briliáns cikket irt. Mármint Boros. A 444 egészen hihetetlen újságírói képességekkel rendelkező tollforgatója úgy látja, hogy Gulyás a sorok között azt üzeni, mit üzeni, uszítja, hogy a hajléktalanság és a szemét kéz a kézben jár, ezért kijelenthető, hogy a fideszes politikus (és itt kénytelen vagyok Soros úr sajtómunkását idézni) "... úgy beszél a fedél nélkül élő honfitársainkról, ahoggy ...

Soroshoz köthető emberek bukkannak fel a 444 kiadójának igazgatóságában

Itthon2021.05.04, 18:50

A Kontra új sorozatában annak néz utána, hogyan gazdálkodnak a baloldali médiumok, és milyen külföldi érdekcsoportok támogatják ezeket az újságokat. A lap elsőként Soros blogja, a 444 gazdálkodását nézte meg. 

Így használja fel a CNN hazugságait Soros magyarországi blogja

Nagyvilág2021.04.29, 17:14

A baloldali média mindent megtesz azért, hogy lejárassa a jobboldali, konzervatív politikusokat. Nem tájékoztat, hanem politikai aktivistaként viselkedik. Nem beszámol az eseményekről, hanem alakítja, befolyásolja azt, felhergelt tömegek, lincshangulat, agresszióba hajló tüntetések és a nekik nem tetsző személyek lejáratása, megbélyegzése – ezek jellemzik leginkább mind a tengerentúli, mind a hazai baloldali lapokat és szerkesztőségeket - olvasható a Tűzfalcsoport legújabb írásában.

A baloldali média megint hazudott a keleti vakcinákról, Menczer Tamás megint leleplezte őket

Itthon2021.04.22, 15:50

Néhány napja Menczer Tamás közölte, és mi is megírtuk, hogy a világ legtekintélyesebb orvosi szaklapja, a The Lancet kiállt a kínai Sinopharm-vakcina mellett. A baloldali média azonnal hitelteleníteni próbálta az írást, és vele együtt a keleti oltóanyagot. A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára közösségi oldalán csütörtökön közzétett posztjaiban leleplezte a hazugságot. 

Miért támadja Soros György médiája az orosz és a kínai vakcinákat?

Nagyvilág2021.03.30, 15:59

A Soros György amerikai milliárdos érdekkörébe tartozó médiumok szinte az első perctől kezdve a kínai és az orosz, vagyis az úgynevezett keleti vakcinák ellen hergelték a közvéleményt, világszerte. Ha visszakövetjük a történteket, akkor jól kirajzolódik a minta, hogy miképp is néz ki az a globális médiahálózat, amelyen keresztül emberek millióit próbálják befolyásolni a hatalom és a pénz érdekében Sorosék. A kínai vakcina hiteltelenítésének célja elsősorban geopolitikai természetű, tehát nem az orvoslásról, a hatékonyságról, hanem a nagyhatalmi játszmákról, a befolyásszerzésről és természetesen a pénzről szól. Magyarországon a keletti ...

Szó sincs néppárti gesztusról, téved Soros-blogja

Itthon2021.03.02, 11:27

A 444.hu arról írt kedd reggel, hogy alapvető változás állt be a néppárt és a Fidesz vitájában, és az európai parlamenti frakció gesztust tett a Fidesznek azáltal, hogy a tagpártok kizárásának lehetőségét immár kétharmados támogatottsághoz kötné – egyszerű többség helyett. Az alapszabályzat-módosításra vonatkozó, eredeti tervben még valóban szerepelt a kizáráshoz és felfüggesztéshez rendelendő egyszerű többségről szóló szabály, ám annak egyáltalán nem volt támogatottsága a néppártban - olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Soros György hallgat magyarországi blogja főszerkesztőjének antiszemita botrányáról

Itthon2021.03.01, 18:01

Soros György amerikai tőzsdespekuláns hallgatásba burkolózott, nem kommentálta a V4NA nemzetközi hírügynökség érdeklődésére a magyarországi blogja főszerkesztője, Uj Péter antiszemita, kirekesztő e-mailjeit. Soros korábban azt mondta, hogy „nem tagadom a zsidóktól a nemzeti léthez való jogukat - de nem akarok részese lenni". 

Beperli a Soros-blogot a Választási Bizottság lemondott elnöke

Itthon2021.02.19, 11:53

Sajtóhelyreigazítási pert indít Soros blogja, a 444 ellen Rádi Péter, a Nemzeti Választási Bizottság korábbi elnöke. Rádi sérelmi díjat követel Litresits András, NVB-tagtól is, mert szerinte a távozásáról szóló cikkben valótlan tényeket híresztelt.

Már megint hazudott Soros blogja - most Müller Cecíliáról terjesztenek álhírt

Itthon2020.12.08, 17:05

Már megint álhírt terjeszt a 444, Soros György blogja, amely ezúttal az oltásokkal kapcsolatban hazudik.

A bírósági ítélet kimondja: folyamatosan hazudott Soros blogjának alkalmazottja

Itthon2020.11.18, 12:06

Három év után ítéletet hozott a Budai Kerületi Központi Bíróság arról, hogy a Soros-blog 444 munkatársa, Halász Júlia hazudott, amikor azt állította több médiumnak is, hogy egy zártkörű fórumon a fideszes Szabó László bántalmazta őt. A Soros-blog önkéntes áldozati bárányaként viselkedő Halász Júlia mellett korábban még szimpátiatüntetést is szerveztek, sőt, az őt ért sérelem miatt még a nemzetközi újságíró szövetség is felemelte hangját. A hirtelen celebbé vált Halász pedig egyre jobban beleélte magát abba, hogy micsoda inzultus érte őt, és az sem érdekelte, hogy a hamis vádaskodásával egy ártatlan ember becsületét mocskolja be. Perrsze ...

Így próbálta meghamisítani a baloldali propagandamédia Orbán Viktor televíziós interjúját

Itthon2020.11.13, 21:53

A teljes baloldali propagandamédia - az Indextől kezdve, a Mércén át Soros blogjáig, a 444-ig - meghamisította Orbán Viktor kedd esti M1-nek adott nyilatkozatát. A céljuk akkor vált egyértelművé, amikor a baloldali politikusok azonnal átvették az idézeteket tőlük és azt a hazugságot terjesztették, hogy a miniszterelnök szerint 50 százalék az esély arra, hogy a magyar egészségügy összeomlik. Valójában Orbán Viktor azt mondta, ha a kormány nem hozott volna intézkedéseket, akkor 50 százalék lenne az esély arra, hogy az egészségügy kitart. Így, az intézkedésekkel - ahogy az a Tényekben elhangzott - 99,9 százalék.

Ismét álhírt gyártott a Soros-blog, ezúttal Szlávik Jánosról és Győrfi Pálról

Itthon2020.10.17, 11:16

Soros György blogja most Győrfi Pálról és Szlávik Jánosról hazudott, miszerint pénzt kérnének egy-egy előadásuk után. Mindkét fél visszautasította a rágalmakat. Persze, nyilvánvaló, hogy Müller Cecília után miért éppen Győrfi Pálról és Szlávikról hazudott a 444. A baloldal, amely nemhogy segíteni, de inkább hátráltatni próbálja a védekezést, lassan-lassan kifejezetten ellenségként tekint a járvány elleni védekezés sikeres, ismert embereire.

Újabb fake newst terjesztett Soros blogja

Itthon2020.10.12, 14:26

Újabb álhírt terjesztett Soros blogja, a 444. Ezúttal a hitelekről nem mondtak igazat.

Hivatalosan veszteséges, folyamatosan az olvasóktól kér pénzt, de mégis új embereket vesz fel a 444

Itthon2020.08.11, 10:32

Miután az Index szerkesztőségében szinte az összes újságíró felmondott, azt lódítva, hogy ennek politikai oka van (kiderült: pénzt szereztek és új internetes újságjuk lesz), sajátos módon az egyik baloldali újság, a 444 a maga javára kezdett el gyűjtést szervezni. Azt állítják, hogy az akció eredményeképpen létszámbővítés következhet a Soros-blognál, a tervek szerint több munkatársat is felvesznek. A felületet működtető cég, a Magyar Jeti Zrt. alapítása óta sohasem tudott (hivatalosan) nyereséget elérni. Miközben Soros György lapja terjeszkedni kezdett a magyar médiapiacon, addig az Index felmondott munkatársai egy új lap megalapítáásába ...

Baloldali újságíró ismerte el, hogy a 444, a 24 és a hvg közreműködött az Index szétverésében

Itthon2020.08.06, 16:49

Bodolai László után újabb baloldali szereplő ismerte el, hogy a baloldalnak köze volt az Index szétveréséhez. Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője arról beszélt a Reaktor Podcast adásában, hogy a 444, a 24 és a hvg üzletileg jól járt a helyzettel, és - ahogy fogalmazott - "fűtötték az Index-konfliktust"  Ezelőtt is voltak erre utaló jelek: Varga Zoltán, milliárdos üzletember, vörösbáró lapja, a 24 fizetett hirdetésekben kezdte el terjeszteni az Index szétesésével foglalkozó cikkeit. 

Belső háború tört ki az Indexben a régiek és az újak között

Itthon2020.06.23, 19:01

A baloldali pártokhoz hasonlóan a legnagyobb baloldali propagandalapban, az Indexben is kitört a belháború. A front két oldalán a régi és az új indexesek állnak. A belháború akkor tört ki, amikor az Indextől 2012-ben távozó egyik alapító, Gerényi Gábor az igazgatóságnak benyújtott egy tervet a hírek szerint durván veszteséges Index átszervezésére és racionalizálására. A terv - legalábbis a jelenlegi hírek szerint - gyorsan elbukott, ezután pedig azonnal megszólalt az Index 2011-ben megbukott és távozó főszerkesztője, Uj Péter. Érdekes az is, hogy az Index tulajdonosi kuratóriumának elnöke az a Bodolai László ügyvéd, aki szoros kapcssolatban ...

Varga Judit: Sem a 444, sem Donáth Anna nem tud értelmezni egy sajtóközleményt

Itthon2020.06.18, 21:37

Sem a 444, sem Donáth Anna nem tud/akar helyesen értelmezni egy sajtóközleményt. Ha már itt tartunk, engem meg ez ijeszt meg. Nem kicsit, nagyon... - kezdte Facebook posztját Varga Judit igazságügyi miniszter. Az igazságügyi miniszter korábban azt mondta: a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló magyar szabályozás jogszerűségét a bíróság mai ítélete megerősítette.

Így hazudott a baloldali média a koronavírus-törvényről

Itthon2020.05.26, 12:50

Manipulatív szalagcímek, hazugságokkal teli írások - így nézett ki a hazai baloldali média működése az elmúlt két hónapban. A hvg-től a Magyar Narancson át a 444-ig mindennel megpróbálkoztak azért, hogy a nemzetközi közvélemény torz képet kapjon Magyarországról, és a magyar parlament által elfogadott koronavírus-törvényről. Ahogy a baloldali politikusok, ők sem kértek bocsánatot a hazugságokért.

Soros György emberei újabb hadjárattal próbálkoznak Magyarország ellen

Nagyvilág2020.04.16, 21:04

Az elmúlt időszakban megfigyelhető volt, hogy komoly erőket mozgósítanak Magyarország lejáratásának érdekében. A módszerek és az álhírek terjesztése mögött Soros György amerikai milliárdos emberei állhatnak – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

''300'' - adományozó kezdeményezés

Itthon2020.03.19, 16:10

Míg a koronavírus-járvány miatt az Index és a 444 saját magának hirdetett gyűjtést, addig a Hír TV háromszáz munkatársa háromszázezer forint adományt gyűjtött a Szent László Kórház alapítványának. A hírcsatorna azzal indokolta döntését, hogy szemben másokkal nem nyerészkedni akar a válságon. 

Soros blogja a járvány idején is egy Trianon-emlékmű ötletpályázaton gúnyolódik

Itthon2020.03.17, 17:54

A 444.hu a koronavírus miatt kialakult helyzet ellenére is arra játszik, hogy az állampolgárok informálása helyett gúnyolódjon a magyarokon, illetve a kormány különböző intézkedésein. Ezúttal a Soros-blog egyik munkatársa a külhoni magyarokat és a nemzeti érzelmű belhoniakat sértegeti, azt találva problémának, hogy kiírtak egy ötletpályázatot a trianoni békediktátum centenáriuma kapcsán egy második nemzeti összetartozás emlékmű megalkotására. Ráadásképpen az ötletet egy álpályázattal kívánja kigúnyolni.

A 444-nek ismét fontosabb a nyílt társadalom, mint az emberéletek

Itthon2020.03.17, 21:01

Bede „az a baj, hogy tovább mennek" Márton, a 444 ügyeletes válságszakértője ismét egyedülálló cikket írt, aminek a lényege az, hogy ha emberéletek védelme és a nyílt társadalom szembekerül egymással, egyértelmű, hogy a nyílt társadalmat kell megvédeni. Jelen esetben hiába van világjárvány, Bede szerint a határokat akkor is tárva-nyitva kell tartani, mert a bezárkózás - világjárvány ide vagy oda -, nem lehet megoldás.

Német, svájci, sőt horvát szervezetek is pénzelik Soros magyarországi birodalmát

Itthon2020.01.24, 14:47

Számos külföldi országból finanszírozzák Soros hazai birodalmát, derült ki az Origóhoz eljutott dokumentumokból. Bár valamennyi helyi Soros-szervezet tagadja, hogy külföldi érdekeket szolgálna ki, azonban, ha jobban megnézzük ezeket a helyi leányvállalatokat, akkor azt láthatjuk, hogy szinte kizárólag csak külföldi forrásokból gazdálkodnak, így jogosan merül fel a kérdés, hogy milyen célokat és mi okból szolgálhatnak ezek a hazánkban bejegyzett egyesületek, alapítványok. Mert az ősi szabály szerint aki fizet, az diktál. A Századvég NGO-radarja is a Helsinki Bizottság tavalyi éves beszámolójával foglalkozik. Ebből kiderül, hogy a 4811 ...

Soros blogja megint hazudik

Itthon2019.12.14, 11:26

Soros újságírói már megint álhírt költenek.

Már a Színművészeti sem tudta tovább mentegetni Gothárt és kirúgta, de Soros blogja azért védeni próbálja

Itthon2019.12.10, 14:46

Talán sosem jelent még meg ennyire rosszul időzített cikk a 444-en: nem sokkal azután, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem nem tudta tovább védeni féltve tisztelt egyik vezetőjét, a szexuális zaklatásával lebukott Gothár Pétert, Soros blogján megjelent egy, lényegét tekintve a "Kossuth-díjas ikon" védelmében írott véleménycikk. "Ha jelented a zaklatást, azzal kockára teszed mindenki sorsát körülötted, és a vallomásod segítségével tönkretehetnek mindent, amiért dolgoztál" - figyelmeztet a blog munkatársa, aki szerint (így értette: sajnos) "a kultikus tisztelet" sem védte meg a rendezőt. Látszólag egy más dimenzióba próbálja helyyezni ...

Soros blogja hisztérikusan reagált a miniszterelnök Erős Pistás bejegyzésére

Itthon2019.12.04, 07:21

Hisztérikus cikkben reagált Soros György blogja, a 444 arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Erős Pistás szaloncukrot posztolt a Facebookra. Ahogy az Origo is megírta, a miniszterelnök harmadik napja posztol sorszámmal ellátott ünnepi témájú képeket, mi azt gyanítjuk, hogy adventi kalendáriumként.  

Hatalmas hazugságot terjeszt az ellenzéki propagandasajtó Németh Sándorról

Itthon2019.11.22, 00:26

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője csütörtökön este közzétett Facebook-bejegyzésében tette világossá, hogy a hvg.hu úgy közölt egy róla szóló, a lelkésznek tulajdonított gondolatokat bemutató cikket, hogy ő semmilyen nyilatkozatot nem adott a portálnak. A néhány évvel ezelőtt hamis videót közzétevő hvg most egy hamis levelet publikált, a 444 és a 24 nevű ellenzéki propagandalapok pedig azonnal közölték.

Disznónak tartja a magyar szurkolókat Soros blogja

Itthon2019.11.16, 14:22

Ízléstelen és durván sértő kísérőszöveggel írta meg Soros blogja, a 444 azt a hírt, hogy megszökött egy disznó Budapest belvárosában, mert egy furgon szabálytalanul szállította. Tulajdonképpen azt a 67 ezer szurkolót disznózták le a maguk gyáva módján, akik a nemzeti stadion, a Puskás Aréna megnyitójára tartottak.

Határozottan cáfolta az Európai Bizottság a 444 újságírójának a hazugságait

Nagyvilág2019.11.05, 13:48

Az ügyvivői minőségben még hivatalban lévő, Jean-Claude Juncker által vezetett Európai Bizottság a szóvivőjén, Mina Andreeván keresztül egyértelműen és határozottan cáfolta a 444 egyik újságírójának az amerikai Demokrata Párthoz kötődő The New York Timesban magyarul is megjelent legújabb hazugságait az uniós agrártámogatások elnyerése és felhasználása ügyében. A Trump által folyamatosan bírált New York Times és a Soros-blogger érdeke furcsa mód találkozik: míg a 444 alkalmazottja Magyarország ellen próbál dolgozni, a NYT amerikai érdekeket képvisel: multinacionális cégek az ukrán mezőgazdaságba akarnak befektetni, ez pedig szembe meegy ...

Újabb Magyarországot szidó cikket írt a 444 dolgozója a New York Timesban, most magyarul

Itthon2019.11.03, 17:51

A bírálatok ellenére a 444 megismételte múlt héten bemutatott trükkjét: egyik munkatársuk ismét írt egy cikket a New York Timesnak (NYT), ami aztán úgy jelent meg a felületen, mintha azt az amerikai napilap írta volna. A különbség csupán annyi, hogy az írás ezúttal magyar nyelven is elérhető a NYT online felületén. A célpont azonban változatlan: ismét Budapestről próbálják meg Orbán Viktor kormányát külföldön befeketíteni. Soros blogja megint zárójelbe tette a sajtóetikai szabályokat, megint fittyet hányt a tájékoztatás alapelveire. 

A 444 magyarázkodni kezdett, miután lebuktak: a 444 dolgozója írta a Magyarországot szidó cikket, nem a New York Times

Itthon2019.10.28, 15:38

Bocsánatkérés helyett magyarázkodni kezdett a 444 a New York Times-os cikk miatt. Mint ismert, a blog úgy csinált, mintha az egyik munkatársuk által írt lejárató anyagot az amerikai napilap írta volna.

A 444 szerzője ír egy Magyarországot lejárató cikket a New York Timesban, majd a 444 úgy tesz, mintha észrevett volna egy Magyarországról szóló cikket a New York Timesban, és megjelenteti

Itthon2019.10.27, 16:22

Egészen szánalmas és nevetséges trükköt leplezett le Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő. Történt ugyanis, hogy a 444 néven megjelentetett Soros-blog közölt egy New York Times-cikket, mintegy sopánkodva, hogy már Amerikában is tudják, mennyi gond van Magyarországon. Azonban Deutsch Tamás észrevette, hogy a cikket egy Novák Benjámin nevű ember írta, aki történetesen a 444 dolgozója. Vagyis: a 444 írt egy cikket a NYT internetes oldalára, ezután a 444 úgy tett, mintha hopp, véletlenül ott észrevett volna egy Magyarországot bíráló cikket, és mint amerikai, úgymond független véleményt (NYT és függetlenség, ez persze egy ...

Soros blogja már azért is mentegeti Karácsonyt, amit nem is írtunk róla

Itthon2019.08.06, 16:53

Miután tegnap az Origo elsőként megírta, hogy Karácsony Gergely ígérete ellenére takaréklángon kampányol az uborkaszezonban, Soros György amerikai milliárdos kiegyensúlyozott és mértékletes, mindig-nagyon-kifinomultan liberális blogja rögtön a védelmére sietett, és olyan dolgokért kezdte el mentegetni, amit mi nem is írtunk róla. Sorosék megint túlzottan lelkesek voltak, nem kellett volna.

Hiába erőlködött Soros blogja, nem talált fogást az Orbán-Trump találkozón

Itthon2019.05.19, 13:48

Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője a Hír TV Troll című műsorában elmondta: Soros György blogja abban bízott, hogy valaki majd megcáfolja a barátságos hangulatú megbeszélést, a számításuk azonban nem jött be. Utolsó lehetőségként próbálkoztak az Egyesült Államok magyarországi nagyköveténél, ezzel viszont házhoz mentek a pofonért.

Már megint hazudott a Soros-blog

Itthon2019.04.11, 11:50

Tegnap érkezett a hír, miszerint a kormány munkásszállót létesít Újpesten, amit az amerikai milliárdos háziblogja úgy tálalt olvasóinak, hogy hajléktalanszállót épít a kormány Újpesten. A 444-nél képtelenek betelni a hazugságokkal, még a nehéz sorsú emberek ügyét is hajlandóak belekeverni annak érdekében, hogy főnökük igényeit maximálisan kiszolgálják.

Úgy ír múlt időben Novák Katalin beszédéről a 444, hogy a beszéd még el sem hangzott - Soros előre megrendelte alkalmazottaitól a szidalmakat

Itthon2019.03.30, 15:19

Újra lebukott Soros-blogja az előre megírt, tollba mondott hazugságaival. A 444 nevű álhírgyár egy olyan beszéd tartalmáról írt cikket, amit még el sem mondott Novák Katalin családügyi államtitkár Veronában a Családok Világkongresszusán. Erre csak ma délután fog sor kerülni, azonban a „beszámolót” már délelőtt megjelentette a 444. Miután Novák Katalin felhívta erre Facebook-oldalán a figyelmet, a Soros-blog szégyenszemre helyesbítette a cikket, és így írt: „Cikkünk egy korábbi verziójában azt írtuk, beszédet tartott az államtitkár, valójában beszédét csak szombat délután tartja meg. A hibáért az érintett és olvasóink elnézését kérjüük.” ...

Durva rasszizmus Soros blogján

Itthon2019.02.20, 17:49

Elképesztően durva, rasszista cím jelent meg szerda reggel Soros blogján, a 444-en. A magát haladó portálnak nevező lap egészen hihetetlen cigányozásba kezdett. A háttér egyértelmű: a Jobbik táborát egyre közelebb kell hozni a baloldalhoz, hogy elősegítsék az ellenzéki összeborulást. Ezért megmutatták, nem kell idegenkedni a liberálisoktól, ők pont olyan rasszisták, mint a Jobbik. 

Lelepleződött a hazug tüntetés: Soros blogja már magyarázkodik

Itthon2019.01.04, 07:08

Az Origo a birtokába került dokumentumok alapján beszámolt arról, hogy Soros György álcivil csoportosulásainak, az ellenzéki pártoknak és a hozzájuk kapcsolódó szakszervezeteknek a vezetői egy találkozót rendeztek, amin egyeztették a spontánnak hazudott tüntetések további menetét. A spekuláns blogja, a 444 azt hazudta, hogy a szervezői stáb rendezvénye nyilvános esemény volt, mellékeltek egy Facebook-képet is, de elfelejtették megszámolni, hányan vannak rajta. Persze, ha a létszám még stimmelne is, az sem magyarázna semmit, a Facebook bejegyzésben ugyanis semmi érdemi információ nincs a december 30-én megtartott - továbbra is - titkkos ...

Így provokálta a rendőröket Mohácsi Márk, akit a Soros-blog áldozatnak hazudott - videó

Itthon2018.12.15, 15:52

A 888 újságírója, Oláh Gellért tette közzé azt a felvételt, amelyen jól látszik, hogy a 444 által drámaian előadott, de eléggé gyenge lábakon álló rablómeséje, amely szerint az ártatlan forradalmár Mohácsi Márkot a rendőrök megbilincselték, bezárták, fojtogatták és ütlegelték, stb., stb., enyhén szólva eléggé megkérdőjeleződik. Sőt, egyértelmű: Mohácsi Márk, aki saját bevallása szerint megrongált egy rendőrautót (gördeszkájával letörte a tükrét), provokálta és rágalmazta a rendőröket, és Soros blogja álhírgyárhoz méltóan mindezt közzé is tette. Nos, Oláh Gellért videóján az is jól látszik, hogy a Soros-blog újdonsült mártír forradallmára, ...

Így tombolt a rendőrautót megrongáló, a rendőröket rágalmazó Mohácsi Márk már a Soros-egyetem tüntetésén is

Itthon2018.12.15, 14:30

A 444 számú, Soros-blog mártírgyártó különrovatot indított az elmúlt napok agresszív budapesti tüntetéseit követően. Mivel a rendőrség rendkívüli profizmussal, végtelen türelemmel kezelte az őket üvegekkel, füstbombákkal, tűzijátékkal dobáló néhány száz fős agresszív tömeget, így nagy sajnálatára nem tudott a 444 rendőri atrocitásokról, túlkapásokról készült felvételeket mutogatni, és azokat körbehordani a balliberális világsajtóban. Na de semmi gond, a 444 nevű Fake News gyár megoldja. Ha nincsenek, akkor gyártanak mártírokat.

A Honvédelmi Minisztérium is cáfolja a Soros-blog legújabb hazugságát

Itthon2018.11.23, 19:15

A Honvédelmi Minisztérium is reagált a Soros-blogban megjelent mai álhírre (fake news). A védelmi tárca közleménye alapján a 444 ismét hazudott.

Veszélyes bőröndről hazudott Soros blogja, de az álhírgyár azonnal lebukott

Itthon2018.11.15, 17:40

Soros blogja a kicsit is megbecsüli: ha éppen nem a magyar kormány egyik tagjáról talál ki valamit, akkor kapva kap a lehetőségen, hogy mondjuk a rendőrségről hazudozzon. A lényeg: szerintük bombafenyegetés volt Budapesten és a rendőrség nem csinált semmit, a valóság az, hogy a rendőrség azonnal megmozdult, aztán pedig kiderült, hogy természetesen nem volt semmilyen bombafenyegetés. Persze, nem történt semmi különös. Soros blogja megint hazudott és megint lebukott.

Soros beosztottja angolról magyarra lefordított egy cikket, ami véleménycikként jelent meg

Itthon2018.10.31, 13:02

A 444 fiatal fordítótehetsége megmutatta, nem is olyan nehéz dolog ez az újságírás!

Szánalmasan lebuktak megint a fake news-újságok, de azért tarhálnak tovább

Itthon2018.10.17, 14:20

Az elmúlt évek egyik legszánalmasabb, ugyanakkor legpimaszabb hazugságát produkálták az ellenzéki fake news-újságok: az LMP-s (volt szocialista) Demeter Márta (természetesen hazug) információi alapján boldogan azt írták, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lányát katonai géppel hozták haza Ciprusról. Kiderült: egy másik Orbán Flóra utazott, aki 2 éves, és az édesapja egy százados, aki az ENSZ-misszió keretein belül Cipruson teljesített szolgálatot, és hivatalos engedéllyel, katonai gépen jött haza egész családjával. De nézzük meg, mit gondolnak magukról ezek a fake news-újságok, hogy próbálnak pénzt tarhálni a magyar emberektől, mondváán, ...

Így cenzúráz Soros blogja: titkolni kell a főnök érdekeltségeit

Itthon2018.10.15, 20:05

A portál munkatársa pillanatok alatt kiszedte az amerikai milliárdos nevét egy másik balos laptól átvett anyagban. Utaljanak ki minden sajtóterméknek egy ilyen szemfüles, nagymunkabírású cenzort!

A nagy szellemeskedésben a legismertebb színészt sem ismeri fel Soros blogja

Film2018.08.17, 17:44

Ma 75 éves Robert de Niro, az egyik legnagyobb színész. A kétszeres Oscar-díjas legendáról az egész világot rendszeresen kioktató Soros-blog, a 444 közismerten alkoholproblémákkal küszködő „szerkesztősége” gyomorforgató bejegyzést közöl.

Rasszizmusba fulladt Soros blogjának vb-döntő elemzése

Itthon2018.07.18, 12:17

Egy végtelenül bántó, a fehér és a fekete embereket egymásnak feszítő munkával értékelték a sportág legfontosabb eseményét: minden határt átlépve, egy felháborító, vállalhatatlan írásban népszerűsítették a rasszizmust.

Orbán Viktor kivételes diplomáciai sorozata, Keleten és Nyugaton

Itthon2018.07.17, 16:23

A balliberális véleményformáló "elit", nincs jobb szó rá, kinőtte az átlagos álhírgyártást, túlhaladt a műfaj kereteinek korlátain, és valami teljesen új, egyedi és formabontó dologhoz nyúlt: az utólagos történelemmódosításhoz. Most éppen úgy látják, hogy Orbán Viktor nagyon-nagyon elszigetelődött Európában, ezért gyorsan átpörgettük a miniszterelnök naptárát. Bárcsak mindenki úgy lenne elszigetelődve, mint ahogy Orbán Viktor a kontinens nyugati és keleti felén!

A Soros-blog formabontó módon, vezércikkben vette védelmébe az Origót

Itthon2018.07.14, 14:16

Kocsis-Cake Olivio párbeszédes politikus ügye késztette a 444-et a bátor kiállásra. Mindent megtettek, hogy alátámasszák állításainkat, egy vezércikket szenteltek a témának. Csont nélkül sikerült.

Miután megszűnt pártja, Soros blogjában brillírozott Juhász Péter

Itthon2018.06.07, 14:08

Itt van a legújabb instant klasszikus Juhász-interjú, tele kéregetős sztorikkal, Coelho-szintű gondolatokkal, és persze a választáson az egy százalékot is elérni képtelen Együtt kulisszatitkaival. A beszélgetésből kiderült, az Együtt nem jó brand, a nőverő politikus emiatt annyira megbukott politikusként, hogy inkább elmenne gyedre.

Így hamisít Soros György blogja - itt vannak a bizonyítékok

Itthon2018.04.25, 17:55

Tegnap a semmiből támadta meg portálunkat Soros blogja, a 444: olyan cikkel jelentkezett a lejáratásra szakosodott munkatársuk, hogy a szánk is tátva maradt. Sorosék a hvg kamu videója után szabadon megreformálták a balliberális hazugsággyár eszköztárát: ők nem átvettek egy hamis anyagot, ahogy egykor a hvg, hanem készítettek egyet. A csúcskategóriás hazugságot azonban könnyű leleplezni, egyetlen alapszabályt felejtettek ugyanis csak el: az internet nem felejt.

A vesztes és dühös ellenzéki szimpatizánsok új ellenzéket követelnek

Itthon2018.04.22, 14:31

Az LMP tárgyalni hívta az ellenzéki pártokat, erre a Facebook-on elszabadultak az indulatok, sokszor egészen szélsőséges trágárságokkal: a legtöbben új ellenzéket követelnek, és arra kérik a politikusokat, adják vissza a mandátumukat. Jelen állás szerint Gulyás Márton, Soros-aktivista szája íze szerint alakulnak a dolgok, az ellenzékváltás újabb lépcsőfokhoz érkezett.

Karácsony Gergely után Soros György a blogján keresztül az LMP-nek is üzent

Itthon2018.04.13, 10:37

Nem volt benne sok köszönet, lincshangulatban fenyegette meg a zöld párt politikusait Soros újságírója, aki barátilag tette fel a kérdést nekik: hogyan képzelik el a jövőjüket a politikában? Nem túlzottan kifinomultan, de zajlik az ellenzék sorosista megbüntetése. Úgy néz ki, Karácsony Gergely megdorgálása után (amiről tegnap részletesen beszámoltunk) az LMP-t nevezték ki bűnbaknak az ellenzék csúfos választási kudarcáért. Pontosabban, nevezte ki a bevándorláspárti spekuláns.

Soros magyar blogja a kormányt és a kárpátaljai magyarokat támadja

Itthon2018.04.01, 10:38

Egészen elképesztő cikkben állt az ukrán kormány mellé a botrányos ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban Soros blogja, a 444. Az írásban egyetlen "szakértőt" kérdeznek meg, egy ukrán kormánypárti kutatót, akinek véleményét minden kritika nélkül elfogadja a Soros-blog. A 888.hu hívta fel arra a figyelmet, hogy ez természetesen nem véletlen, a Soros által fizetett 444 azért támadja a magyar kormányt, és különösen Szijjártó Péter külügyminisztert, mert az ukrán válság és a 444 is ugyanazon tőről fakad: Soros áll a fonal végén. Tehát védeni kell a Gazda érdekeit, még akkor is, ha az teljesen ellentétes a kárpátaljai magyarok érdekeivel.

Hazudik a 444 és a direkt, hergelik a választókat

Itthon2018.03.28, 21:23

A 444.hu és a Direkt36 valóságtól elrugaszkodott cikkének kizárólag a választási hangulatkeltés a célja – állítja közleményében a Belügyminisztérium. Nem meglepő, tesszük hozzá: mindenfajta alap nélkül vádaskodik az ellenzéki kismédia.

Soros blogja lehazudta a csillagokat az égről a Fidesz plakátjai miatt

Itthon2018.01.31, 09:59

A kifinomult stílusáról híres 444 "ótvaros kamuként" jellemezte a Fidesz plakátjait, mert szerintük Soros György soha nem mondott olyasmit, hogy lebontaná a magyar kormány által felállított kerítést. A Soros-blog végre megmutatta, hogy valóban létezik olyan, hogy alternatív valóság, és úgy tűnik, ők el is hiszik az általuk kreált világ minden elemét. Álhírgyártás a csúcson.

Sorosékat nem érdekli, ha egy cikkük hazudik

Itthon2018.01.16, 19:25

A következő történet a maga nemében tulajdonképpen tökéletes. Arról szól, hogyan tünteti ki Soros egyik szervezete Soros másik szervezetét, majd amikor kiderül, hogy talán ezt most mégsem kellett volna, akkor Sorosék kiadnak egy közleményt azzal, hogy "és akkor mi van".

Jogerősen is hazudozott a Soros-blog "oknyomozó" újságírója

Itthon2018.01.12, 15:42

Jogerősen is pert vesztett a 444.hu cikksorozata, amelyet éppen tegnap tüntettek ki Soma-díjjal, mint az ország legjobb oknyomozó anyagát. Mindez meglepőnek tűnik, de voltaképpen tiszta sor: a Soros György-féle blogot a Soros György-féle Transparency International díjazta egy álhírért (lásd még: fake news). A helyzet roppant kínos, de azt még nem tudni, hogy visszavonják-e a díjat. 

Soros blogjának hazugságon lebukott újságírója kapta Soros újságírói díját

Itthon2018.01.12, 10:00

Már a kiindulási pont is olyan, mint egy paródia: Soros blogjának egyik szerzője kapta a Soros által finanszírozott Transparency International díját. Az pedig leírhatatlanul vicces, hogy egy olyan cikkért, amiről a bíróság megállapította: a szerző hazudott. Helyreigazításra is kötelezte Soros blogját, a 444-et. Azaz, nem elég, hogy saját magukat tüntetik ki (Soros szervezete Soros blogíróját), de ráadásul egy olyan cikkért, ami egy hazugság, egy csalás, egy nevetséges - kedvenc balliberális szó - fake news. 

Kétmilliójába került a 444-nek, hogy hazudott

Itthon2017.11.15, 08:25

Komoly zavar lehet az igazmondó médiabirodalom erőterében, miután kiderült, hogy az egyik nagyágyú, Soros György 444-e hazudott. Nem először, de a mostani esetről papír is van, miután a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen kimondta, hogy a blog olyan állításokat fogalmazott meg Kálomista Gábor producerről, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Az olvasóközönség ilyen fokú példás tájékoztatása kétmillió forintjába, plusz perköltségbe került a 444-nek. Hiába, az objektivitás nem olcsó. 

Soros blogja hazudott a ferencvárosi parkolásról

Itthon2017.10.27, 14:59

Számtalan pontban hazudott Soros blogja, a 444 a ferencvárosi parkolási rendszerről, ezért a IX. kerületi önkormányzat beperelte őket és a pert meg is nyerte. 

Rágalmazás miatt bíróságon Soros blogjának videósa

Itthon2017.10.24, 13:20

Rágalmazás miatt kell bíróság elé állnia Halász Júliának, Soros blogjának, a 444 újságírójának - írja a Magyar Idők. A büntetőügy ma kezdődött a Budai Központi Kerületi Bíróságon.

Soros lapja ízléstelen módon figurázza ki a keresztényüldözést

Itthon2017.10.16, 09:54

Vasárnap délelőtt újabb mérföldkőhöz érkezett ízléstelenségben a 444 nevű Soros-blog. A lap egyik újdonsült keresztény szakértője a világban és Európában teret nyert keresztényüldözést figurázta ki olyan módon, hogy lám-lám, itthon is megjelentek ennek a folyamatnak a jelei, és ezt kormánypárti politikusok parlamenti inzultálásaként jelenítette meg. A provokatív írásokat futószalagon gyártó újságíró tíz videót mellékelt cikkében, ahol az általa kereszténynek tartott honatyákat zaklatták az ellenzéki média munkatársai. Nagyon úgy néz ki, hogy eldőlt az idei Gőbölyös Soma-díj - a szerző fő esélyessé vált a liberális kisértelmiségiek bbohócdíjára ...

Drogkampány a Soros-médiabirodalomban

Itthon2017.10.12, 15:59

Nyiltan drogpárti írást engedett el az Átlátszó.hu egyik bloggere a Tumblr oldalán, amikor arról posztolt, hogy azért is szereti Prágát, mert üldögélt egy klubban, és csak úgy megdobták egy kis fűvel. Az ajándék marihuánát le is fotózta, később pedig hozzáfűzte, hogy Budapest után mindez milyen komoly élmény volt a számára. A bejegyzés a 444 munkatársát is kommentelésre késztette, ebben pedig kifejtette, hogy ő inkább marad az illegális szívásnál. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő