360 fok bringa

címke rss

A ramadántól nem kell félni

Archívum2013.08.24, 22:52

Az iszlám legnagyobb ünnepe a ramadán, amikor az előírások szerint a hívek napfelkeltétől naplementéig semmit nem esznek és nem isznak, hogy aztán a nap végét egy nagy, közös lakomával, az iftarral ünnepeljék. Mint ahogy a 30 napig tartó böjt is óriási eszem-iszommal zárul, az úgynevezett eid al-fitrrel. Turistaként átélni nagy élmény.

Az évszázad erdőtüze közelről

[origo] utazás2013.10.24, 11:36

Néhány nappal ezelőtt érkeztünk Sydney-be, és én alig vártam, hogy kihasználjam e csodás város nyújtotta lehetőségeket. Egyik nap futni indultam egy itt élő barátommal, aki figyelmeztetett, hogy siessünk, mert sötét felhők gyülekeznek a város felett, bármikor leszakadhat az ég. Hát nem így történt. A közel százéves Harbour Bridge-t kereszteztük, amikor életemben először megpillantottam a Sydney-i Operaházat, a város monumentális jelképét. Ekkor esett le nekünk, hogy nem felhő, hanem füst sötétíti be az eget felettünk.

Hiányoznak már a szürke hétköznapok

[origo] utazás2014.08.25, 14:43

Több mint 22 ezer letekert kilométerrel a hátuk mögött Zárug Zita és Harkányi Árpád Ausztráliából mesélt nekünk közel két és fél éve tartó nászútjukról, amelybe a médiaszereplések ugyanúgy beleférnek, mint az élelmiszerboltok kukáiból megoldott vacsorák. Az életüket teljesen megváltoztató utazás megtanította nekik, hogy érdemes nagyot álmodni, és mindennap tenni is érte valamit.

Vigyáznátok a házamra két hétig?

[origo] utazás2013.11.27, 09:37

Szabad kemping, házfelügyelés, WWOOfing, ingyen barbecue és olcsó alapélelmiszerek? Ausztráliában tényleg kolbászból van a kerítés? Ennek jártunk utána a legkisebb kontinensen.

Hogyan lettünk kukabúvárok Ausztráliában?

[origo] utazás2013.11.28, 13:30

Ausztráliai beszámolónk első részében elmeséltük, hogyan lehet a világnak ezen a fertályán házfelügyelni, koszt-kvártélyért dolgozni, vadkempingezni, fillérekből berendezni a lakásunkat vagy összeállítani a ruhatárunkat. A folytatásból kiderül, milyen kincsek rejlenek a szemetes konténerek alján, hogy lehet olcsón közlekedni, és megtudhatjuk, milyen az élet fejjel lefelé. 

Négy gyerek, két kerék

[origo] utazás2013.11.30, 22:34

Pakisztánt keresztülbringázni nem mindennapi élmény. Egy olyan országot, ahol őrületes a forgalom, még sincs sok baleset, és ahol a teherautónál csak a szépség számít. Ahol egy tanár is megengedheti magának a házicselédet, de a feleségnek engedélyt kell kérnie a kijáráshoz. Ahol nem terroristák, hanem hihetetlenül kedves emberek laknak.

Szegények, de nem lopnak

Archívum2013.12.10, 17:23

Nem kell senkinek szégyenkeznie, ha fogalma sincs, hol van Kelet-Timor. Az ország ugyanis csak 2002 óta létezik. Nehéz sorsú, nagyon szegény kis állam, amelynek polgárai mégis sokat nevetnek, és nagyon kedvesek. Többnyire katolikusok, portugálul beszélnek, amerikai dollárral fizetnek, kakasviadalokra járnak, rendkívül becsületesek, és abból építkeznek, amijük van.

Mesék a föld alatti városokról

Archívum2014.01.01, 13:03

Nagy utazásunk kezdetén, Törökországban természetesen nem hagytuk ki az ország egyik legfőbb nevezetességét, a sziklába vájt templomairól és lakásairól híres Kappadókiát. Hogy ráadásként komplett földalatti városokra és egy mesebeli völgyre is bukkantunk, már csak hab volt a tortán.  

A Dunával együtt hagytuk el a Kárpát-medencét

Archívum2014.01.07, 15:51

Azért ejtettük útba Temesvárt, mert egy küldetést kellett teljesítenünk. Aztán a Vaskapu-szoroson keresztül, ahol a Duna elhagyja a Kárpát-medencét, mi is kiléptünk, pontosabban kitekertünk a nagyvilágba. Utunk legelején máris izgalmas emberekbe botlottunk. 

Színes, szagos kincsesláda

Archívum2014.02.18, 08:06

A balinéz emberek a szomszédos szigetek többnyire muzulmán vallásával szemben a hindu vallást követik. Gazdag, a nyugati ember számára egzotikus kultúrájukat a mai napig féltő gonddal ápolják, másokkal pedig rendkívül kedvesek és közvetlenek. A táj is lenyűgöző, nem lehet véletlen tehát, hogy Bali az egyik legkedveltebb turista célpont a világon. Mi is felfedeztük.