2020

címke rss

Ezeknek az embereknek garantáltan rosszabb a napjuk, mint a tiéd - Galéria

Life.hu2020.11.27, 16:40

Mindenki életében vannak rosszabb napok, időszakok, amikor azt érzi, hogy semmi nem sikerül, semmi nem jön össze és a jelenlegi helyzetnél rosszabb már nem is lehetne. Idén gyakrabban is érezhetjük ezt, a koronavírus-fertőzés miatt kialakult helyzet miatt, a kilátástalanság, bizonytalanság sokak életébe szomorúságot, borúlátást csempészett. Azonban most olyan fotókat fogunk mutatni, aminek láttán még biztosabbak lehetünk abban, hogy mindenkinek lehet rossz napja, sőt, nem is akármilyen. 

A Sopron Basket nyerte a rangadót a női kosárlabda NB I-ben

Sport2020.11.21, 20:34

A tavalyi bajnok Sopron 20 pontos különbséggel legyőzte a vendég DVTK együttesét a női kosárlabda NB I szombati mérkőzésén, ezzel továbbra is százszázalékos.

Történelmi meccset nyert meg a Győr a női kézilabda BL-ben

Sport2020.11.21, 19:44

A Győri Audi ETO KC nem éppen a legideálisabb körülmények között fogadta a Buducnost Podgorica csapatát a Bajnokok Ligájának (BL) B csoportjában. A győriek egyetlen veretlen csapatként várták a találkozót a tabella első helyéről, ugyanakkor mindössze nyolc mezőnyjátékossal, balszélső nélkül és két kapussal tudtak csak kiállni a csoportmeccsre. A mérkőzést a Győr remek játékkal 34-29-re nyerte meg.

Szlovéniában győzött az FTC női kézilabdacsapata a BL-ben

Sport2020.11.21, 17:31

A naptári év utolsó Bajnokok Ligája (BL) mérkőzése volt a szombat délutáni az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatának, az ellenfél a Krim Ljubljana volt az A csoportban. A mérkőzést az FTC nyerte a kiváló második félidei játékának köszönhetően 32-26-ra.

Ezek az idei év díjazott szaloncukrai

Gazdaság2020.11.19, 12:53

Idén először rendezték meg civil kezdeményezésként az Év Szaloncukra versenyt. A megmérettetésre az összes hazai gyártó meghívást kapott és szabadon dönthettek, hogy részt vesznek-e, illetve, hogy a teljes szaloncukor kínálatukból hányat indítanak el a versenyben - áll a versenyről kiadott sajtóközleményben.

Fantasztikus második félidei játékkal nyert a Veszprém a kézilabda BL-ben

Sport2020.11.18, 20:36

Szerda este a Veszprém a kézilabda Bajnokok Ligájában (BL) az Aalborg otthonába látogatott. A hazai csapatnak ez volt a hetedik, míg a vendégeknek a hatodik mérkőzésük a B csoportban. A kezdősípszó előtt a sorozatban még veretlen Veszprém a második helyen, míg a csoport harmadik helyén az Aalborg állt a meccs előtt. A találkozót végül kiváló második félidei teljesítményének köszönhetően a Veszprém nyerte 33-27-re, így a magyar csapat továbbra is veretlen a BL-ben.

Ha Joe Biden nyer, mind veszítünk

Nagyvilág2020.11.17, 18:59

Joe Biden volt amerikai alelnöknél nehezen lehetne elképzelni unalmasabb jelöltet, a politikai elit pedig éppen egy ilyen elnököt akar az Egyesült Államok élére, hiszen míg Donald Trump őszinte volt, autentikus és visszaadta a politikát az embereknek, addig Biden ellenforradalma a politikát visszaadná az elitnek, az emberek szerepe pedig csak annyi lenne, hogy hagyják kormányozni magukat - írta a spiked-online-on Brendan O'Neill ismert brit elemző. Sorai különösen érdekesek és tanulságosak, ha figyelembe vesszük, hogy néhány nappal az amerikai választás előtt írta. 

Tyson Fury 2020-ban már nem bokszol

Sport2020.11.16, 11:03

Korábbi terveivel ellentétben idén már nem lép ringbe Tyson Fury, a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka.

Legkésőbb kedden kiderül, hogy Norvégia rendez-e női kézilabda-Eb-t

Sport2020.11.13, 18:41

A női kézilabda Európa-bajnokságot december 3. és 20. között rendezik elméletileg Norvégia és Dánia 1-1 városában. Hogy miért elméletileg? Nos, a koronavírus-járvány miatt Norvégia korántsem biztos abban, hogy egy ennyi embert megmozgató sporteseményt meg tudna biztonságosan tartani jelen körülmények között.