2018-as parlamenti választás

címke rss

Botka Lászlóval nem tud mit kezdeni a baloldal

Itthon2017.01.17, 16:35

Az állóvizet mindenképpen felkavarta a baloldalon, hogy Botka László bejelentette, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén szívesen lenne miniszterelnök-jelölt. A szegedi polgármester feltételei azonban egyelőre teljesíthetetlennek tűnnek. A szentendrei bukás sem tett jót a baloldalnak.

2016-ban kiderült, a parlamenten kívül is van élet

Itthon2016.12.31, 12:52

A kvótanépszavazás jelentősen megerősítette a Kétfarkú Kutya Pártot, és a mostani állás szerint az alakulatnak jó esélye van arra, hogy a 2018-as parlamenti választáson megugorja az egyszázalékos küszöböt, ami az állami támogatást jelentené. 2016-ban a parlamenten kívüli erők közül még a Thürmer Gyula vezette Munkáspártról hallhatott néha a közvélemény, de a kis pártok ideje majd 2017 őszétől jöhet el.

Hiller István nem akar újabb baloldali összefogást

Itthon2016.12.26, 14:58

„A 2014-ben már kipróbált baloldali összefogás eredménytelen, ha rajtam múlik, ilyen mechanizmusú összefogás nem lesz még egyszer” - mondta Hiller István a Pesti Srácoknak adott interjúban. Az MSZP választmányi elnöke szerint karakteres pártra van szükség a választási győzelemhez.

Ez lenne az országgyűlési választás végeredménye

Itthon2016.12.07, 06:35

Kétharmados többséget szerezne a Fidesz–KDNP a novemberi közvélemény-kutatások alapján – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. Négy évvel ezelőtt a baloldali-liberális ellenzék jobban állt, mint a Fidesz, ennek ellenére nem sikerült 2014-ben nyerniük. A kormánypártokról egyébként 2006 júniusában jelent meg az utolsó olyan felmérés, amelyben a második helyen álltak.

Furcsa koalíció alakulhat a parlamentbe jutásért

Itthon2016.12.02, 14:07

Nem kizárt egy pusztán technikai koalíció az öt százalékot el nem érő törpepártok között annak érdekében, hogy egyáltalán bejussanak a 2018-as választásokon a parlamentbe. Ennek oka, hogy az MSZP és a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció, úgy tűnik, előre megállapodott a következő választáson való közös indulásról. Összeborulhatnak még a Liberálisok Bokros Lajossal és egy ex-DK-ssal vagy egy regnáló, de országosan népszerű polgármester is ringbe szállhat az országgyűlési mandátumért, sőt feltűnhet még Kónya Péter és Juhász Péter is.

Ha az MSZP nem indítja, függetlenként indulna az újpesti képviselő

Itthon2016.10.31, 15:25

Titokban felosztotta egymás között a választókerületeket az MSZP és a DK a Magyar Idők szerint. Már 2018-ra készülnek. A Magyar Idők információi szerint a két párt különalkut kötött, amelynek eredményeképpen listát készítettek a jelöltekről. Ezen akadnak meglepő nevek, de olyan politikus is, aki akár rajta is lehetne, hiszen korábban nagy fölénnyel győzött, még sincs a jelöltek között. Ő Horváth Imre, aki két éve, a Kiss Péter halála miatt kiírt újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson szocialista színekben biztosan győzött.

Narancssárga lenne az ország, ha most választanánk

Itthon2016.10.06, 14:03

Ha most rendeznék a parlamenti választásokat, akkor a mandátumok több mint 70 százalékát szerezné meg a Fidesz–KDNP – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből, amelyhez a szeptemberi felméréseket vettük alapul. A kormánypártokról egyébként 2006 júniusában jelent meg az utolsó olyan felmérés, amelyben a második helyen álltak.

A 2018-as győzelemhez segítheti Orbánt a népszavazás

Itthon2016.10.05, 10:41

Az október 2-ai népszavazás bebizonyította, hogy egy új egység jött létre az Orbán Viktor vezette kormány mögött, mivel 1,1 millióval több szavazatot kapott a kvóta elleni küzdelem, mint amennyit a Fidesz-KDNP szerzett 2014-ben – így értékelték kormánypárti forrásaink a referendum eredményét.

Az Együtt önálló listát állít 2018-ban

Itthon2016.09.24, 17:33

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja önálló listát állít a 2018-as országgyűlési választásokon - erről döntött egyebek mellett az ellenzéki párt harmadik küldöttgyűlése szombaton Budapesten.

Így nézne ki az ország, ha most választanánk

Itthon2016.07.18, 06:12

Ha most rendeznék a parlamenti választásokat, szinte biztosan abszolút többséget szerezne a Fidesz-KDNP – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből, amihez a júniusi felméréseket vettük alapul. A kormánypártokról egyébként 2006 júniusában jelent meg az utolsó olyan felmérés, amiben a második helyen álltak.

Gyurcsány Ferenc szép lassan felfalja az MSZP-t

Itthon2016.07.13, 17:17

Bár az MSZP 2016 első hónapjaiban a vasárnapi boltzár elleni küzdelem eredményeképp jelentősen növelte az előnyét a Demokratikus Koalícióval szemben, végül Tóbiás József nem tudott áttörést elérni, ezért júniusban megbukott. Gyurcsány Ferenc pártja számára a legnagyobb eredmény a dunaújvárosi időközi választás volt, ahol a DK mind a Jobbikot, mind az MSZP-t könnyedén meg tudta előzni.

A belháborútól a susnyásig jutott a Jobbik

Itthon2016.07.13, 09:04

Komoly belső harc előzte meg a Jobbik idei tisztújító kongresszusát, aminek a végén Vona Gábor megszabadult azoktól, akik szerinte hátráltatnák a párt 2018-as győzelmét. A belháború miatt a radikálisok ebben a félévben nem tudták növelni a támogatottságukat és több felmérés szerint az MSZP is megelőzte őket. A félévet Volner János susnyásbotránya zárta. A pártokat értékelő sorozatunk második részében a Jobbik első félévét járjuk körül. 

Orbán Viktor csak egy dologtól tart

Itthon2016.06.20, 10:24

Az ellenzéki megosztottság, valamint a parlament nyári szünete remek alkalom arra, hogy a kabinet lezárja a még kérdéses ügyeket – többek között így értékelték a jelenlegi politikai helyzetet az Origo által megkérdezett fideszes politikusok. A kormánypártok nagy eredménynek értékelik, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága beállt egy olyan szintre, ahonnan nyerhetőnek tűnik a 2018-as parlamenti választás, de egyelőre inkább a kvótanépszavazásra összpontosítanak. 

Alakul a Jobbik és a baloldal koalíciója

Itthon2016.06.17, 16:46

Van-e, lehet-e reális alapja egy baloldal–Jobbik-összefogásnak a 2018-as választásra? Egyre több jel mutat arra, hogy a felek között lehet együttműködés, aminek az egyik kovásza a Simicska Lajos vezette Magyar Nemzet lehet. Helyben azért már jól működik az összefogás, mivel Tapolcán és Gyöngyösön már támogatja egymást az MSZP és a Jobbik, míg Kaposváron együtt gyűjtik az aláírásokat. 

Orbán Viktor újabb fordulóponthoz érkezett

Itthon2016.06.05, 18:04

Mind gazdasági, mind külpolitikai téren sikerült növelnie az ország mozgásterét a hétfőn kétéves harmadik Orbán-kormánynak – mondta az Origónak Lánczi Tamás, a Századvég elemzője. Ezzel szemben Boros Tamás, a Policy Solutions szakértője szerint a kabinet az elmúlt időszakban nem indított semmilyen reformot, és csak az uniós pénzeknek, valamint a menekültügy kezelésének köszönheti a jelenlegi pozícióját. Abban mindketten egyetértettek, hogy a Fidesznek jók az esélyei a 2018-as győzelemre.

Biztos helyre kerülhet a Fidesz alelnöke

Itthon2016.05.25, 16:17

Abban a budapesti kerületben indulhat a 2018-as országgyűlési választáson Gulyás Gergely, a Fidesz legfiatalabb alelnöke, ahol eddig mindig a jobboldal győzött. Mivel a választókerület a kormánypártok számára nagyon kedvező, ezért a következő másfél évben szinte biztos, hogy lesznek még jelentkezők a körzetért. A Hegyvidéket és a II. kerület egy részét lefedő választókerületben még sohasem győzött a baloldal. 

Nem lesz dugódíj Budapesten

Itthon2016.05.23, 08:10

A 2018-as országgyűlési választások előtt szinte biztosan nem vezetik be Budapesten a dugódíjat, tudta meg az Origo. A kormánypártok attól tartanak, hogy nagyon súlyos politikai károkat okozna nekik a dugódíj bevezetése, így a büntetést is hajlandók kifizetni. Tarlós István főpolgármester korábban arról beszélt, hogy ő biztosan nem kezdeményezi majd a parlamentnél a díj bevezetését.

Orbán nyerne, de Budapesten megizzasztanák

Itthon2016.05.02, 19:03

Fidesz-KDNP-nek lenne a legtöbb képviselője az Országgyűlésben az Origo mandátumbecslése alapján. A baloldal csak Budapesten és Szegeden tudná megszorongatni a kormánypártokat. Érdekesség, hogy van olyan felmérés, amely szerint négy évvel ezelőtt feleakkora volt a Fidesz támogatottsága, mint napjainkban.

Orbánék már a nagy összecsapásra hangolnak

Itthon2016.04.28, 09:53

Megkezdődött a felkészülés 2018-as választási kampányra a Fideszben. Elsőként az önkormányzati képviselőktől várnak jobb teljesítményt. A pártban az a döntés született, hogy mindenáron meg kell őrizni a biztos szavazók körében mért jelenlegi 40 százalékos támogatottságukat.

Már megint képtelen volt összefogni a baloldal

Itthon2016.03.24, 16:50

Nem lesz baloldali összefogás abban a dunaújvárosi választókerületben, ahol egy gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselő lemondása miatt kell választani június 5-én. Az MSZP bízik abban, hogy a többi baloldali párt segítsége nélkül is győz, és nem akar nem működő szövetségeket összetákolni. Mindezek ellenére biztosra lehet venni a 2018-as baloldali közös indulást.

A tehetségtelen ellenzékben bízik a Fidesz

Itthon2016.03.09, 11:28

Van veszélye a Fidesz számára annak, hogy a botrányok összekovácsolják az ellenzéki szavazókat március 15-én, a kormánypártban mégsem tartanak attól, hogy ez a bukásukhoz vezethet. A 2018-as választások még messze vannak, bár a Magyarországnál jobb gazdasági helyzetben lévő Szlovákia példája intő jel lehet Orbánék számára.

Kiderült, mi Orbán politikai rémálma

Itthon2016.03.08, 15:41

Orbán Viktor nem titkolja: a háromosztatú pártrendszer szétesésétől tart a salgótarjáni időközi választás fényében. A miniszterelnöknek egyelőre nem kell izgulnia, mivel az országos felmérések nem igazolják vissza, hogy a Jobbik és a baloldal szavazói összeállnának. A fő kérdés, hogy 2018-ban mekkora lesz a kormányváltási hajlandóság az ellenzéki pártok szavazótáborában. 

Ahol már biztos Orbán 2018-as veresége

Itthon2016.03.07, 14:37

A Fidesz–KDNP csupán két kiemelt jelentőségű időközi választást tudott megnyerni a 2014 tavasza óta tartó ciklusban. A kormánypártok számára a legnagyobb kudarc a veszprémi és a tapolcai voksolás volt. A fideszes vereségek azonban nem jelentik azt, hogy az ellenzék felhőtlenül örülhet, mivel nagyrészt olyan körzetekben szavaztak, ahol egyébként a legutóbbi önkormányzati választáson sem rúgtak labdába a kormánypártok. 

Chikán Attila: A kormánynak minél előbb kellenek az uniós pénzek

Gazdaság2016.02.15, 12:13

A túlzott központosítással az állam a döntés lehetőségét is elveszi az alacsonyabb szintű intézményektől Chikán Attila szerint. A kormány gazdaságpolitikája ötletszerű, politikai megfontolások vezérlik. Nagyon káros a gazdaságra és a társadalom erkölcsére, ha magyar tőkések nem érdemeik, hanem kapcsolatrendszerük miatt kapnak megrendeléseket és támogatásokat. A kormány nem tudja, hogyan fogja pótolni az uniós forrásokat, ha elapadnak, egyelőre a pénzek előrehozása a cél a 2018-as választások megnyeréséhez.

Orbán továbbra sem engedi el Habonyt

Itthon2015.11.10, 10:52

Az elmúlt évtizedben a Fidesz politikájában alapvető elemmé vált az ellenségképek kialakítása. Ennek egyik csúcspontját a menekültválság jelképezi. A stratégia nagyrészt Habony Árpád nevéhez köthető, akiben a miniszterelnök továbbra is teljesen megbízik. 

Így nyerné meg Orbán a következő választást

Itthon2015.10.27, 18:12

Legalább 2016 végéig szeretné napirenden tartani a menekültkérdést a Fidesz – tudta meg az Origo. A kormánypártban azzal számolnak, hogy ha a támogatottságuk nem csökken jelentősen jövő év végéig, akkor a 2018-as választás előtti jóléti intézkedésekkel nyerhetőnek tűnik a voksolás. A novemberi pártkongresszus is részben már a következő parlamenti választásról szól.

Nem lesz egyszerű megverni a Fideszt

Itthon2015.10.28, 09:34

Vona Gábor Jobbik-elnök szerint a mostani állás alapján biztosra vehető a Fidesz és a Jobbik párharca a 2018-as választásokon, a kormánypárt, ha nehezen is, de megverhető; "reméljük, hogy 2018-ban a Jobbik időszaka jön el".

A menekültválság kevés lehet a 2018-as győzelemhez

Itthon2015.10.02, 11:08

Nem tartják valószínűnek az Origónak nyilatkozó politikai elemzők, hogy a menekültválság szétverné a mostani pártviszonyokat. Úgy tűnik, hogy még korai arról beszélni, hogy ki nyerhet 2018-ban, ráadásul a krízis is egyre jobban lekerül a napirendről, ami viszont az ellenzéknek kedvez.

Előző
  • 1
Következő