13. havi nyugdíj

címke rss

Gyurcsány és Botka is megszavazta a 13 havi nyugdíj eltörlését

Itthon2017.05.08, 22:45

Gyurcsány Ferenc nemcsak a beterjesztő kormány miniszterelnökeként vett részt a 13. havi nyugdíj felszámolásában, hanem ő maga meg is szavazta azt az MSZP-frakció tagjaival, köztük például Botka László jelenlegi szocialista miniszterelnök-jelölttel együtt. A név szerinti szavazáson az SZDSZ-es képviselők is igennel szavaztak a 13. havi nyugdíjat megszüntető javaslatra – hangzott el a Tényekben, a TV2 hírműsorában.

Bözsi néninek van igaza, nem Gyurcsánynak

Itthon2017.05.07, 16:53

A DK tegnap közleményben cáfolta Bözsi néni állítását, miszerint Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt szűnt meg a 13. havi nyugdíj. Lényegét tekintve Bajnai Gordonra próbálták fogni a pluszhavi nyugdíj kivezetését. Valójában azonban Bözsi néninek van igaza. Az idős asszony ugyanis, amikor falujában meglátogatta Orbán Viktor, azt mondta a miniszterelnöknek, hogy Gyurcsány vette el a nyugdíjasok 13. havi nyugdíját. És ez tényleg így van.

Tessék megnyugodni, lesz nyugdíj!

Gazdaság2016.02.29, 17:51

A rémhírekkel ellentétben nem biztos, hogy az alaptörvény nem védi a nyugdíjakat, erről az Alkotmánybíróságnak még döntenie kell. A nyugdíjkorhatárt vagy a nyugdíjak mértékét ráadásul az alkotmány sem védte 2012 előtt. A politikusi önérdek viszont bármilyen jogszabálynál jobb őre a nyugdíjaknak. A magyar nyugdíjrendszer egyelőre stabil, és ha nem is túl bőkezű, drasztikus változtatásra még sokáig nem lesz szükség, legfeljebb kisebb szigorításokra.

Kevesli a rezsicsökkentést Lázár János

Itthon2013.01.12, 15:49

Kevésnek tartja a tízszázalékos rezsicsökkentést, a szociális helyzet rendezését pedig előrébbvalónak a demokrácia problémáinál. Többek között erről is beszélt Lázár János az MTI-nek adott interjújában. Azt ígérte, 2013-ban javulhat az életminőség, és a kormány békén hagyja a választókat.

Bajnai: Szélhámosság a 13. havi nyugdíj

Itthon2013.01.11, 09:54

Tartósan stagnáló, leszakadó pályára került a magyar gazdaság Bajnai Gordon szerint. A volt miniszterelnök csütörtökön egy miskolci gazdasági fórumon azt mondta, a 13. havi nyugdíj "politikai szélhámosság".

Indulhat a vita a nyugdíjkorhatárról

Archívum2009.03.31, 13:31

A nyugdíjkorhatár emelésére tesz javaslatot a kormány a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításával - mondta Korózs Lajos szociális államtitkár.

A nyugdíjreform nem megy máról holnapra

Archívum2009.02.19, 15:46

A Nyugdíj és Időskor Kerekasztal elnöke szerint a nyugdíjrendszer valamennyi eleméhez hozzá kellene nyúlni, és ennek a szándéknak már látja a jeleit. Holtzer Péter az Élet és Irodalomnak (ÉS) adott, a lap pénteki számában megjelenő interjúban ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy igazi nyugdíjreformot nem lehet máról holnapra csinálni.

Ötmilliárdot spórolnak a 13. havi nyugdíjon

Archívum2009.02.18, 09:06

Jövőre körülbelül ötmilliárd forint megtakarítást jelent az, hogy az újonnan nyugdíjba lépők már nem kapnak 13. havi nyugdíjat - közölte Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter szerdán az m1 Nap-kelte című műsorában.

Vékonyabb nyugdíjboríték jön

Gazdaság2008.11.25, 18:14

A kormány a nemzetközi pénzügyi válság nyomán a korábbinál takarékosabb költségvetést terjesztett be a 2009-es évre, GDP-arányosan 2,6 százalékos hiánnyal - mondta Veres János pénzügyminiszter. Az Országgyűlés keddi ülésén egyebek mellett igent mondott az alacsonyabb 13. nyugdíjra.