13. havi nyugdíj

címke rss

A kormánytagok fizetését csökkentené a Fidesz

Archívum2008.11.22, 12:56

A Fidesz törvénymódosításban javasolja a kormánytagok fizetésének csökkentését, valamint az állami cégek felügyelőbizottságainak és igazgatótanácsainak szűkítését, ezért hétfőn azt kezdeményezi, hogy Országgyűlés ezekről előbb szavazzon, mint a 13. havi nyugdíj korlátozásáról - jelentette be Balsai István, az ellenzéki párt politikusa szombati sajtótájékoztatóján.

Lendvai: A nyugdíjasok harmadát érintené a megszorítás

Archívum2008.10.29, 09:12

Csak a nyugdíjasok harmadát érinti majd a 13. havi nyugdíj maximálása - mondta szerdán Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője. A szakszervezetek közben újraélesztik sztrájkbizottságukat, hogy megvédjék a közalkalmazotti béreket, tőlük ugyanis a kormány jövőre teljesen elvenné a 13. havi fizetést.

Bérrel és nyugdíjjal fizethetünk az IMF-hitelért

Archívum2008.10.27, 23:50

A kormány felfüggesztené a köztisztviselők 2009-re vonatkozó 13. havi illetményének és jutalmainak kifizetését, továbbá csökkentené a 13. havi nyugdíjakra kifizethető költségvetési keretet - tudta meg több forrásból az MTI hétfőn. Daróczi Dávid kormányszóvivő az [origo]-nak sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt.  Az MSZP-frakció a mgállapodás mellett, a FIDESZ a kormányt bírálja.

Gyurcsány nem enged a 13. havi nyugdíjból

Archívum2007.09.28, 17:39

Nem engedünk hozzányúlni a 13. havi nyugdíjhoz - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az idősek világnapja alkalmából rendezett gálaműsoron. Ha a nyugdíjak csak az infláció mértékében növekednének, akkor rögzülne az a különbség, ami a nyugdíjasok és a keresők között van, ezt pedig el akarjuk kerülni - mondta.

Kevesebb nyugdíjat visz a postás januártól

Archívum2007.08.28, 10:23

Nem kíméli  a kormány megszorító csomagja a nyugdíj előtt állókat sem. Alacsonyabb összegű ellátásra számíthatnak mindazok, akik január elseje után mennek nyugdíjba. Ők mintegy nyolc százalékkal, egy teljes 13. havi nyugdíjnak megfelelő összeggel kapnak kevesebbet, mint azok, akik még az idén lesznek nyugdíjasok.

Beolvasztaná a 13. havi nyugdíjat Kuncze

Archívum2007.01.05, 08:38

Beolvasztaná a havi nyugdíjakba és megszüntetné, vagy csakis a kisnyugdíjasoknak adná a 13. havi nyugdíjat Kuncze Gábor. Az SZDSZ elnöke szerint eredetileg úgyis a utóbbiaknak találták ki a rendszert.

Őrök és robbanó tárcák kísérik a postásokat

Archívum2005.11.11, 12:23

Fegyveres őrök kísérik azokat a postásokat, akik november végig közel 160 milliárd forintot kézbesítenek ki 2,2 millió nyugdíjasnak. A rendkívüli összeg azért gyűlt össze, mivel most kézbesítik a 13. havi nyugdíjat, valamint visszamenőlegesesen a nyugdíjemeléseket is.

Keddtől kézbesítik a 13. havi nyugdíj második részletét

Archívum2005.11.07, 15:01

Keddtől kezdi meg a posta a novemberi nyugdíjjárandóságok, a 13. havi nyugdíj második részletének és a nyugdíjemelés visszamenőleges összegének kézbesítését - tájékoztatott a Magyar Posta Rt. hétfőn.

Átlagosan 600 forinttal nőnek a nyugdíjak

Archívum2004.10.27, 11:38

November elsejétől emelkednek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások, növekszik az özvegyi nyugdíj mértéke, valamint kifizetik a 13. havi nyugdíj második részletét is - közölte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója kedden. A nyugdíjasok a juttatásokat - a korábbitól eltérő módon - egy utalványon kapják meg.