[origo] nagyvilág>
Több halott a Korán-égetés elleni tüntetéseken
[origo]|MTI|2012. 02. 22., 20:50|Utolsó módosítás:2012. 02. 22., 20:58|Folytatódtak szerdán a tüntetések Afganisztánban a bagrami amerikai támaszponton történt Korán-égetés miatt. A rendőrök és a tüntetők közötti összecsapásokban egyes források szerint heten, mások szerint kilencen vesztették életüket, és többtucatnyian megsebesültek. Az afgán elnök az erőszak befejezését kérte a tüntetőktől és a biztonsági erőktől is.
Az afgán fővárosban, Kabulban, illetve Dzsalálábádban és Parvan tartományban több ezren vonultak utcára, hogy a bagrami amerikai támaszponton történt Korán-égetés miatt tiltakozzanak. A pakisztáni Karacsiban pedig rokonszenvtüntetésre gyűltek össze az emberek szerdán.
Az afgán fővárosban két helyszínen, a parlament mellett és az amerikai katonák támaszpontja közelében, mintegy ötszázan tüntettek. A megmozdulás résztvevői halált kiáltottak az Egyesült Államokra és Hamid Karzai afgán elnökre, illetve köveket hajigáltak a rendőrökre, akik először levegőbe leadott lövésekkel próbálták megfékezni a dühödt tömeget, majd később a tüntetők közé lőttek. Más értesülések szerint nyugati biztonsági vállalatoknak dolgozó fegyveresek nyitottak tüzet a tiltakozókra a kabuli amerikai katonai tábor környékén. A belügyminisztérium vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Néhányan az afganisztáni tálibok vezetőjét, Omar mollát éltető jelszavakat skandáltak. Az afgán parlamentben eközben több képviselő kiáltott halált Amerikára. A kabuli amerikai nagykövetséget lezárták, a diplomaták nem hagyhatják el a képviselet területét. Emellett az ENSZ és a nemzetközi segélyszervezetek alkalmazottai sem járkálhatnak a fővárosban.
A tüntetők tüzet okoztak egy épületegyüttesben, a főváros szigorúan ellenőrzött "zöld zónájában". Az építményben 1500-an laknak, többségük külföldi vállalkozó. Szemtanúk szerint a kelet-afganisztáni Dzsalálábádban hozzávetőlegesen ezren torlaszolták el a főbb útvonalakat, miközben halált kiáltottak Obama elnökre, illetve azt hangoztatták, hogy nem tűrik el az iszlám szent vallásának meggyalázását.
Hamid Karzai afgán elnök nyugalomra intette honfitársait, és arra kérte a tüntetőket és a biztonsági erőket, hogy hagyjanak fel az erőszakkal. Karzai szerint a biztonsági erőknek inkább arra kellene összpontosítaniuk, hogy "óvják a civilek életét és a magántulajdont".
Üzengettek a koránban a rabok
John Allen tábornok, az Afganisztánban állomásozó NATO-csapatok amerikai parancsnoka bocsánatot kért a bagrami támaszponton történtekért, és azok kivizsgálását ígérte. Később Washingtonban Leon Panetta amerikai védelmi miniszter is elnézést kért azért, hogy a katonák "illetlen módon szabadultak meg" a Korán-példányoktól.
Az incidenssel kapcsolatban egy névtelenül nyilatkozó katonai tisztségviselő a CNN hírtelevíziónak azt mondta, hogy a szóban forgó Korán-példányokat és más vallási irodalmat azért távolították el a bagrami bázison lévő fogolytábor könyvtárából, mert a rabok egymás közti üzenetváltásokra használták azokat, és szélsőséges bejegyzéseket tartalmaztak. A könyveket a támaszpont szeméthamvasztójában égették el, az elszenesedett maradványokra ott dolgozó afgánok bukkantak rá.
Korábban hasonló indulatokat váltott ki egy floridai lelkész, aki 2011 tavaszán elégette a Korán egy példányát. Az eset után három napig tüntetések voltak Afganisztánban, amelyeknek huszonhárman - köztük az ENSZ hét külföldi alkalmazottja - estek áldozatul.
[origo] címlapon»
Inkább a frontális ütközés, mint a barbár Európa
Rohamosan távolodik Görögország az eurózónától, miután hétfő reggelre a parlament két jelentős baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalásokból, és így elúszni ...
- Feldúlják Spanyolországot a több százezer elrabolt csecsemőért
- Értéknövekedési adót vethetnek ki jövőre
- Kísértet járja be Európát
- Vége a hangoskodásnak
Inkább a frontális ütközés, mint a barbár Európa
Rohamosan távolodik Görögország az eurózónától, miután hétfő reggelre a parlament két jelentős baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalásokból, és így elúszni ...
Inkább a frontális ütközés, mint a barbár Európa
Rohamosan távolodik Görögország az eurózónától, miután hétfő reggelre a parlament két jelentős baloldali pártja is kiszállt a koalíciós tárgyalásokból, és így elúszni ...
Megrengették az EU tőzsdéit az összeomló görög tárgyalások
A Szüriza radikális baloldali pártszövetség mellett a Demokratikus Baloldal is kiszállt a görög koalíciós tárgyalásokból , így minimálissá vált az esélye, hogy az ország ...
Hogyan rázta meg egy vak a világ legnagyobb hatalmát?
Mezítlábas ügyvédből lett a kínai jogvédők ikonikus figurája Csen Kuang-cseng, aki az amerikai nagykövetségre menekülve okozott diplomáciai feszültséget a két ...
Befenyítené Kína az olajmezőit fenyegető filippínókat
Az egyik kínai lap már kisebb háborút is elképzelhetőnek tart Kína és a Fülöp-szigetek között a két ország között fekvő tengerekért folytatott vitában. Kína egyre ...
Halott szavazók, élő sebek
A japán ellenőrök a titkos szavazóköröket keresik, a román szervezőt svéd rendőrnő védelmezi, a török koordinátornak koszovói önkéntes magyarázza, mit nem ért a ...
Lázadások kezdődnek az európai megszorítások ellen?
Egész Európa számára komoly következményekkel járhat a francia elnökválasztás, amelyet a németek által erőltetett megszorítási politikát ellenző Francois Hollande nyert ...
Francois Hollande nyerte a francia elnökválasztást
Az első becslések szerint Francois Hollande baloldali jelölt nyerte a francia elnökválasztás második fordulóját a voksok 52 százalékával. Ellenfele, a hivatalban lévő ...
Utáljuk Európát, de muszáj belépni
Sok pénzt és munkalehetőségeket - ennyit szeretnének a szerbek, akik a megváltást már nem saját vezetőiktől és nem is Oroszországtól várják: a B-közép nacionalista ...
Európaivá kozmetikázott csetnik hódítaná meg Szerbiát
Egy háborús bűnökkel vádolt nacionalista vezér fellázadt bizalmasa ütheti ki a hatalomból Szerbia elnökét vasárnap, amikor minden korábbinál szorosabb versenyben mérik ...
Magától mászott-e a hulla a táskába?
Egy sporttáskába csomagolt, meztelen holttest, bizarr szexjátékokról szóló híresztelések és gyanúsan lapító titkosszolgálatok bonyolítják azt a megoldhatatlannak tűnő ...
Roskadozó puding rakja ki Sarkozyt az Élysée-palotából
Mondják élő mályvacukornak, ravasznak, hasonlítják roskadozó pudinghoz, és nevezik egyszerűen normális embernek: Francois Hollande minden lekicsinylő jelző ellenére ...
A nyugati tanítás bűn
Felrobbantott templomok, lemészárolt rendőrök mutatják annak az iszlamista mozgalomnak a dühét, amely három év alatt vált a nigériai kormány legrettegettebb ellenfelévé. ...
- Feldúlják Spanyolországot a több százezer elrabolt csecsemőért
- Értéknövekedési adót vethetnek ki jövőre
- Kísértet járja be Európát
- Vége a hangoskodásnak
- Senkit nem véd meg az új adóktól a kormány
- Mire elég Schmittnek a 150 millió?
- 150 milliót tettek félre Schmitt villájára
- Ha két fröccs 600, akkor egy fröccs mennyi?
- Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
- Katasztrofális hatása lehet Görögország kilépésének
- Kik szaglásznak a kormányközeli óriáscég körül?
- Készül a nagy halálvitára a Fidesz
- Vörös festékkel öntötték le a Horthy-szobrot Kerekiben
- Becsületbeli ügy rogyasztotta meg a Jobbik bástyáját
- Törvénnyel oldaná meg a Klubrádió ügyét a Fidesz
- Ledolgozta a hátrányát a forint
- Folyamatosan gyengül a forint
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
[origo] állás
Válogasson álláshirdetéseink között! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
-
Electrolux ESI 44500 XR mosogatógép
119 900 Ft -
Sütő + főzőlap BE 5013421-M + HK 654070 XB
189 900 Ft
Olvasnivaló
Jó lett volna rendezni a hálapénzt
Réthelyi szerint az egyetemi férőhelyeket nem így kellett volna csökkenteni.
Több ezren bújócskáznak
A Földön száz olyan törzs él, amelynek tagjai nem kérnek a külvilágból, és az esőerdő mélyén rejtőznek ma is.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.