Zuschlag-ügy
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Zuschlag János
- MSZP
- ügyészség
- pályázat
- Lados István
- legfrissebb
- legrégebbi
Tanúként hallgatták ki a Zuschlag-ügyben Deutsch-Fürt
Két hónappal meghosszabbította Zuschlag János előzetes letartóztatását a szegedi nyomozási bíró. A volt szocialista parlamenti képviselőt különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítják. Az ügyben tanúként kihallgatták Deutsch-Für Tamást, a Fidesz elnökének kabinetfőnökét, aki nyilvánossá tette meghallgatásának jegyzőkönyvét. Az egykori sporminiszter azt állította, minden ifjúsági- és sportminisztériumi támogatási javaslatot érdemben megvizsgált, és soha nem kereste meg Zuschlag azért, hogy valamelyik szervezet pályázatát pozitívan bírálják el.
Újabb gyanúsított van a Zuschlag-ügyben
Befejezte a nyomozást Zuschlag-ügyben az ügyészség, miután egy újabb gyanúsítottat hallgattak ki pénteken. Ő az ügy 16-ik gyanúsítottja. Szabó Ferenc ügyészségi szóvivő szerint nem rajtuk múlik, hogy mikor ér véget az ügy.
Zuschlag beismerő vallomást tett
Büntetőjogi felelősségét is beismerte ügyészségi kihallgatásán Zuschlag János - erősítette meg az [origo]-nak ügyvédje. Zuschlag eddig csak a politikai felelősséget ismerte el, amiért a gyanú szerint társaival nem rendeltetésszerűen használt fel pályazati pénzeket. Az ügyben folyó nyomozást heteken belül lezárhatják.
Meghosszabbították a nyomozást a Zuschlag-ügyben
Meghosszabbították a Zuschlag-ügy nyomozását, bár az érdemi vizsgálat már lezárult. Az ügyészség viszont arra számít, hogy a 16 gyanúsított ellen folyó eljárásban idő kell a begyűjtött iratok ismertetéséhez, és az ügyvédek további bizonyítást is indítványoznak majd.
Saját népszavazási kérdéseik lepték meg a pártokat
Tanácstalanok a nagy politikai pártok az után, hogy az Alkotmánybíróság szabad utat engedett összesen hat, általuk kezdeményezett népszavazási kérdésnek. A kezdeményezések ugyanis egy olyan - nem túl régi - időszakban születtek, amikor még a képviselői fizetések és a Zuschlag-ügy volt a legfontosabb téma, nem a vizitdíj vagy egészségbiztosítás. Népszavazási kérdésből ez utóbbi ügyben sincs hiány.
Előzetesben marad a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottja
Továbbra is előzetes letartóztatásban marad Katus Ferenc, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottja - közölte kedden a Csongrád Megyei Bíróság szóvivője. A férfi az elsőfokú tárgyalást megelőző bírói határozatig, azaz előreláthatólag június 4-ig marad előzetesben.
Ismert nevekkel is dobálóztak Zuschlagék
"Miniszter úr is támogatja" - ilyen felvezetés előzte meg a Zuschlag-ügyben érintett egyik szervezet milliós támogatását, de egyéb jelei is voltak annak, hogy az ügyészség által gyanúsnak talált egyesületekkel kivételeztek. Az [origo] több hónapos huzavona után tekinthetett be a kifogásolt ifjúsági pályázatokkal kapcsolatos jegyzőkönyvekbe, amelyekből kiderült: az egyik gyanús egyesület még egy ismert történész és egy protokollszakértő nevét is felhasználta a pénzszerzéshez, illetve a pályázatokat elbíráló egyik tanácstag is úgy érezte, nincs minden rendben a kiosztott pénzek körül.
Feloszlatta magát a Fiatal Baloldal
Feloszlatta magát a Fiatal Baloldal, tagjai egyúttal létre is hoztak egy új szervezetet.A Fiatal Baloldal nevére rossz fényt vetett a Zuschlag-ügy, ezért döntöttek az új szervezet felállítása mellett.