Zsótér Sándor

címke rss

Törőcsik Mari nem fog visszavonulni: "Amíg a színpadon vagyok, addig élek"

Archívum2016.02.05, 09:05

Néhány héttel ezelőtt arról cikkezett a sajtó, hogy a visszavonulást fontolgatja a nemzet színésze. A 80 éves Törőcsik Mari azonban ma már egészen másképp vélekedik erről.

Soha nem sajnáltuk még ennyire a színészeket

Archívum2015.11.03, 21:57

Még csak egyetemisták, de úgy játszanak, ahogyan azt a legnagyobbaknál is csak ritkán látni. A Sirály című vizsgaelőadás a zsigereinkig hatol, és megmutatja, talán senki nem választott gyötrelmesebb pályát, mint a fiatal színészek.

Ismét a Trafó műsorán A jég!

Archívum2015.05.28, 12:35

A Mundruczó Kornél rendezte legendás produkciót 2008 után most ismét első játszóhelyén, a Trafóban tekinthetik meg a nézők.

Nesztek egy kis kutyahorror, gyerekek!

Archívum2014.05.17, 22:22

Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét szombaton mutatták be a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard nevű szekciójában. Egyik szerzőnk értékelte, hogy a rendező a korábbi munkáitól élesen elütő ifjúsági filmmel próbálkozott, másik szerzőnk rémesen szájbarágósnak találta a film szimbolikáját. Duplakritika.

Olyan, mint egy kiszsiráf

Archívum2013.10.28, 22:00

Delejes kisugárzása van, és ráadásnak a legkékebb szeme a szakmában. Stork Natasának eddig nem volt szerencséje a szerepekkel, a Nemzeti Színházban két évig ült kispadon, és vásznon is csak most találta meg őt az első nagyobb filmszerep: ő játssza a múlt héten bemutatott Isteni műszakban az egyik halálosztó mentősfiú horvát menyasszonyát. Elhivatottságához nem fér kétség: a szerep kedvéért rászokott a dohányzásra, begyakorolt egy őrült nehéz gyufatrükköt, és diktafonról tanult nyelvet.  

Vérszegény vérfürdő

Archívum2013.10.24, 13:43

Várunk. Vágyunk egy nézhető, szerethető, rajongható magyar filmre. Az Isteni műszakban annyi a lendület, annyi az akarás, a jó színész, hogy akár sikerülhet is neki az áttörés, és bevonzhatja a magyarokat a moziba. Ettől persze még egy erőltetett gegparádé marad, és sokaknak a fröccsenő vér miatt lesz túl sok. Valójában túl kevés.  

Ilyen ütős magyar filmelőzetest még nem láttunk

Archívum2013.08.27, 16:18

A balkáni háború idején játszódó fekete komédiában Ötvös András megszökik a horvát hadseregből, és Budapesten mentősnek áll. A dörzsölt, cinikus Rába Rolanddal és a kissé bogarasnak tűnő Keresztes Tamással kerül egy autóba, és kollégáitól hamarosan megtudja, hogy jelentős extra keresetre tehet szert, ha a menthetetlen eseteket hagyja meghalni, és lepasszolja Zsótér Sándornak, a temetkezési vállalkozónak. Mivel pénzre van szüksége ahhoz, hogy Horvátországban maradt szerelmét (Stork Natasa) Magyarországra szöktethesse, Ötvös némi dilemmázás után belemegy a dologba. Az előzetes sötét, bizarr, kicsit morbid, mégis meglehetősen vicces haangvételét ...

Mundruczó Kornél kétszáz kutyát rendez

Archívum2013.03.26, 16:49

Elkezdődött Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjének forgatása, adta hírül a Filmalap. A magyar-német-svéd koprodukcióban készülő film "egy kislány és a kutyája kalandjait meséli el egy utópisztikus világban. Lili és kutyája, Hagen, elválaszthatatlanok, legalábbis addig a napig, míg a lány apja úgy nem dönt, nincs szükségük többé az állatra. A serdülő lány fellázad apja ellen, hogy megtalálja elveszett barátját. Ahhoz azonban, hogy visszakapja, nemcsak ki kell ismernie a felnőttek világát, de magának is felnőtté kell válnia. Hagen időközben beveti magát a városi dzsungelbe, és megtapasztalja a kiszolgáltatottak életét. A kutyák vvégül ...

Van, aki iszonyú véresen szereti

Archívum2012.11.03, 19:59

Az Isteni műszak című fekete komédia egy szerelmes, egy cinikus és egy zavarodott mentőt követ a budapesti éjszakában, ahogy egyre megkérdőjelezhetőbb döntéseket hoznak egy temetkezési vállalkozóval kötött üzletük miatt. Bodzsár Márk filmjének forgatásán járva kis híján elájultunk egy nyílt törés látványától, megtudtuk, hogy melyik szépséges magyar színésznő veszíti el a fülét a filmben, és kiderült, mire jó, ha egy színész hullaszállítónak megy gyakorlatra.

Gyilkolni készülnek a mentők

Archívum2012.10.15, 16:49

Kedden elkezdődik Bodzsár Márk (Levegőt venni) első nagyjátékfilmjének, az Isteni műszak-nak a forgatása. Mint a rendező korábban elmondta nekünk, fekete komédiája "három éjszakai mentősről szól, akik szövetséget kötnek egy temetkezési vállalkozóval. Az alku lényege, hogy, amikor meghal az autóban egy beteg, a mentősök értesítik a vállalkozót, aki így a konkurenciát beelőzve tudja felkeresni a hozzátartozókat. Ebből aztán egyre ellentmondásosabb helyzetek alakulnak ki, melyek során a mentősök egyre inkább bűnbe keverednek." Ötvös András, Rába Roland és Keresztes Tamás az Isteni műszak pilotfilmjében | Nézd meg! A három mentőt Ötvös ...