zsidóság

címke rss

Egyes nyugati országokban a létezés biztonságpolitikai kihívás a zsidóságnak

Nagyvilág2018.10.31, 08:04

A zsidó közösségek biztonságát nyilvánvalóan nem segíti, ha nagy számban vannak jelen kevésbé integrálódott, muszlim gyökerű csoportok a társadalomban, Európa jövője szempontjából azonban a kulcskérdés az, hogy alapértékeit és közösségi rendszerét megőrizve magába tudja-e olvasztani a leginkább gazdasági érdekek által vezérelt idevándorló tömeget – mondta Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumának elnöke a Magyar Időknek a lap szerdai számában megjelent interjúban.

A baloldal kebelén születik újjá az antiszemitizmus

Nagyvilág2018.09.19, 12:30

Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett egyre többen hívják fel a figyelmet arra, hogy a nyugat-európai baloldali pártok körében egyre inkább egy új típusú antiszemitizmus kezd formát ölteni. A baloldali szélsőségesek kirekesztő nézeteiket Izrael-ellenes retorikába csomagolják, de egyre többen ismerik fel, hogy ezzel csak antiszemita álláspontjukat próbálják leplezni. Körkép az egyre erősödő európai baloldali antiszemitizmusról.

Halálos fenyegetések miatt kellett kiüríteni a francia parlamentet

Nagyvilág2018.08.28, 14:43

Kiürítették hétfőn a francia parlamentet, mert egy zsidó képviselőt, Meyer Habibot halálosan megfenyegették – írja a The Jerusalem Post.

Kilakoltatott egy zsidó közösséget a zsinagógából egy muszlim vállalkozó

Nagyvilág2018.08.02, 15:54

A török muszlim tulajdonos kilakoltatotta a zsinagógából a hollandiai Deventer város zsidó közösségét. Megvette a közösség feje fölül a zsinagógájukat és kitette őket. Állítólag étteremmé akarja alakítani az ingatlant, bár erre nincs engedélye - írta a Jewish Telegraphyic Agency.

Orbán Viktor a jeruzsálemi Siratófalnál - videó

Nagyvilág2018.07.20, 17:45

Újabb videót tett közzé a miniszterelnök, amiben a jeruzsálemi Siratófalnál járt.

Orbán Viktor: A magyar zsidóság biztonságban érezheti magát

Nagyvilág2018.07.19, 12:50

Magyarországon továbbra is zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben – közölte Orbán Viktor miniszterelnök Jeruzsálemben, miután találkozott Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel. A zsidó állam vezetője arról beszélt, hogy a magyar kormány ellenzi az antiszemitizmust, és a magyar zsidók félelem nélkül élnek.

Mark Zuckerberg: Nem minden esetben kell tiltani a holokauszttagadást

Nagyvilág2018.07.19, 12:08

Nem tiltják le a Facebook internetes közösségi oldalról a holokauszttagadókat – jelentette ki Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója, aki ugyan mélyen sértőnek találja az ilyen tartalmakat, de úgy vélekedett, hogy nem kell minden esetben eltávolítani ezeket. Nemzetközi zsidó szervezetek élesen kritizálták a Facebook-vezér szavait. A magyar alaptörvény egyébként tiltja a holokauszttagadást. 

Netanjahu: A magyar zsidók félelem nélkül élnek

Nagyvilág2018.07.19, 10:47

A zsidók félelem nélkül élnek Magyarországon, és a magyar kormány ellenzi az antiszemitizmust – mondta Benjamin Netanjhau Orbán Viktorral való találkozóján. 

Orbán Viktor győzelmét jelenti az izraeli látogatás

Nagyvilág2018.07.19, 09:06

Orbán Viktor 2010-es első kétharmados győzelme óta egyértelműen Izrael pártján áll a nemzetközi politikában, míg Magyarországon a kezdetektől fogva határozottan fellépett minden antiszemita cselekedettel szemben – írta a magyar kormányfő látogatás kapcsán több izraeli újság. Yossi Amrani, Izrael magyarországi nagykövete az Origónak azt mondta, hatalmas előrelépések történtek a kétoldalú kapcsolatokban, a két ország pedig kölcsönösen számíthat egymás támogatására mind a nemzetközi színtéren, mind pedig gazdasági együttműködés terén.