zenekar
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koncert
- zene
- Magyarország
- Budapest
- énekes
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Pereljük egymást, gyerekek!
Szép dolog az is, mikor egyik zenekar a másikat perli amiatt, mert úgy vélik, hogy lenyúlták az egyik dalukat. A legszebb mégis az, mikor egy zenekaron belül megy a huzavona, hogy az adott szerzemény melyik tagnak a tollából származik. A napokban zárult le a Procol Harum tagjai közötti per, s a megszületett döntés akár precedens értékű is lehet. Az alábbi írásban összegyűjtöttünk néhány esetet, amikor a tagok egymás ellen fordultak a szerzői jogok miatt.
- címkék:
- zenekar
- Smiths
- The Beach Boys
- Wailers
- Címkefelhő »
Jacked: Kipotyogtak a betűtésztából ezek a betűk
A székesfehérvári fiatalokból álló Jacked nemrég jelentette meg debütáló nagylemezét Stop The Show címmel egy hazai multikiadónál. A Vendégszobában meséltek a megalakulásuk körülményeiről, a terveikről, arról, hogy két hét múlva érettségiznek, sőt még az is kiderül, hogy nem politizálnak.
- címkék:
- Jacked
- érettségi
- zenekar
- Vendégszoba
- Címkefelhő »
Jamiroquai és még mások a Szigeten
Újabb fellépők névsorát hozta nyilvánosságra a Sziget szervezőirodája. Ennek alapján biztosra vehetjük, hogy augusztusban fellép majd az Óbudai-szigeten a Budapesten már sikerrel szereplő Jamiroquai, aztán a System Of A Down szólóban nyomuló énekese, Serj Tankian. Rajtuk kívül itt lesz még a liverpooli neo-posztpunk zenekar, a Wombats és a kelta-punk Flogging Molly is.
Lagzi-punk a kuplerájból: Gogol Bordello újra nálunk
Régi kölykök fiúzenekarai
Néhány napja hivatalosan is bejelentették, hogy visszatér a fiúzenekarok nagy úttörője, a New Kids On The Block, amit egyben minden idők egyik legsikeresebb boybandjeként is számon tartanak. Ennek apropóján most mi is összeszedtük a hasonszőrű zenekarok közül a legnépszerűbbeket, azt hogy honnan hova jutottak, és hogy miért álltak ismét össze, ha összeálltak.
Hallgasd meg az R.E.M. új lemezét!
Az idei Sziget egyik fő fellépőjének új lemezére érthető okokból itthon ezúttal több figyelem irányul, mint az elmúlt időszakban kiadott lemezeikre. A zenekar közel négyévnyi hallgatás után (igaz közben volt válogatás- és koncertalbum is) jelentette meg új stúdiókorongját. Az [origo]-n most meghallgatható az Accelerate teljes anyaga.
- címkék:
- Sziget
- koncert
- zenekar
- Accelerate
- Címkefelhő »
Kiadóját perli a Smashing Pumpkins
Perre ment egykori kiadójával szemben a Smashing Pumpkins. A Virgin Records ugyanis a zenekar engedélye nélkül egy üdítőital reklámjához adta el a Pumpkins zenéjét, ami szerintük imidzsromoboló hatású volt, nem beszélve arról, hogy a kiadó és a zenekar közötti szerződés értelmében erre nem is lett volna joga.
- címkék:
- zene
- zenekar
- The Smashing Pumpkins
- Címkefelhő »
Élet az énekes halála után
A napokban kürtölte világgá a sajtó, hogy hamarosan új stúdiólemezzel jelentkezik a Queen együttes, annak ellenére, hogy a legendás énekesük, Freddie Mercury 1991-ben elhunyt. Az alábbi cikkben összeszedtük a leghíresebb olyan zenekarokat, amelyek egykori frontemberük halálát kiheverve egy új énekessel is sikeresek próbáltak maradni. Volt, akiknek sikerült, volt, akiknek nem.
Bryan Adams rehabilitálva a lemezajánlóban
Bryan Adams nemcsak szorgalmas és megbízható rockiparos, de igazi Férfi is, akiért senkinek sem kell bocsánatot kérnie. A Danity Kane R&B helyett táncos és modern popslágerekben utazik, a bájos énekesnővel bíró Be Your Own Pet viszont ugyanolyan energikus és szórakoztató, mint első lemezén volt. Tovább lépdel saját, igényes art-rock világában az Elbow, megpróbál felnőni a We Are Scientists, zenekarrá alakul a Destroyer. Lemezajánló.
- címkék:
- Bryan Adams
- tánc
- zenekar
- Címkefelhő »