Zeneakadémia

címke rss

10+1 kreatív adventi program Budapesten

Karácsony2015.11.27, 11:46

Nem kell, hogy az advent kizárólag az ajándékok hajkurászásáról, az ünnepi menü tervezgetéséről és a hozzávalók beszerzéséről szóljon. Rákészülhetünk úgy is az ünnepi áhítatra, hogy valami különleges programot szervezünk magunknak, vagy a gyerekekkel közösen keresünk valami jó bulit, amit ugyanannyira élvezünk, mint ők. A budapesti kínálatból válogattunk.

A tűzjelző is felköszöntötte Kurtág Györgyöt

Kultúra2016.02.22, 10:39

Kevés zeneszerző mondhatja el magáról, hogy a ház, aminek növendéke, majd később tanára lett, köszöntőt mond neki a 90. születésnapján. Igen, jól hallották, és nem átvitt értelemben, hanem konkrétan. A Zeneakadémia falai sajátos módon zengtek boldog szülinapot a mesternek. Ja, és egy nejlonszatyor lehet hangszer, sőt fegyver is.

Meghalt Keönch Boldizsár énekművész

Life.hu2016.02.23, 12:27

Életének 78. életévében elhunyt Keönch Boldizsár, a Zeneakadémia nyugalmazott docense, a Magyar Rádió Énekkarának hangképző tanára, illetve a Vienna Konservatorium énektanára.

Kobajasi Kenicsiró nagy dobásra készül a Zeneakadémián

Kultúra2016.05.03, 10:46

Beethoven VII. szimfóniáját és Mozart Requiemjét vezényli Kobajasi Kenicsiró a Nemzeti Filharmonikusok élén szerdán a budapesti Zeneakadémián.

Plácido Domingót lenyűgözte a Zeneakadémia

Kultúra2016.08.08, 22:08

A Zeneakadémia felújítása során egy különleges, szecessziós épület eredeti pompáját kellett úgy megőrizni, hogy a 21. század technológiai vívmányai is helyet kapjanak benne. A legmodernebb színpadtechnikai felszereléseket és légkondicionált hangszertárolókat szerelték be, a nagyobb zenekarok és kórusok számára új hangoló helyiségek készültek, az alagsortól a legfelső szintig biztosították az akadálymentes közlekedést, 3000 m²-rel bővült a belső tér. Ezt a rendkívüli teljesítményt tüntették ki tavaly Europa Nostra-díjjal, de idén az Európai Örökség címet is elnyerte a Zeneakadémia. Vasárnap este az Europa Nostra elnöke, a világ egyikk ...

Fényes karrierek indulhatnak a Zeneakadémián

Kultúra2016.08.19, 17:54

A Filharmónia Magyarország szeptember 2. és 11. között, a Zeneakadémián rendezi meg a nagy hagyományokkal rendelkező Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt. A 42 ezer euró összértékű díjak között közönségdíjat is átadnak. A verseny négy fordulóból áll: a zenekari döntőn és a gálakoncerten a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara működik közre, Kesselyák Gergely vezényletével. A Zongoraverseny kísérőprogramja a Zongorakarnevál, amely izgalmas és különleges módon helyezi középpontba a verseny hangszerét. Szeptember 2. és 4. között ingyenes programokkal várják az érdeklődőket a Liszt Ferenc téren, ahol lesznek street pianók, minikoncertek,, ...

Magyar művész is bejutott a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny döntőjébe

Kultúra2016.09.08, 17:35

Kocsis Krisztiánnak egy orosz, egy német, egy tajvani és két japán vetélytársa lesz a fináléban.

Japán versenyző nyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt

Archívum2016.09.12, 10:53

Tomoki Szakata vehette át a 14. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny 15 ezer eurós első díját vasárnap este a Zeneakadémia nagytermében.

Megkezdődött a Marton Éva énekverseny

Kultúra2016.09.20, 11:16

Mától rendezik az elődöntőket a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, melynek a Zeneakadémia ad otthont.

Vérző hólyagokkal, 40 éve kezdtek muzsikálni

Kultúra2016.10.23, 16:35

40. születésnapjukat készülnek megünnepelni október 25-i, zeneakadémiás koncertjükkel. 1976 óta szinte megállás nélkül zenélnek. A muzsikálás mellett pedig természetesen oktatnak. Azt adják át a fiataloknak, amit nap mint nap megélnek, ha hangszerhez nyúlnak: a népzene varázsát. A 40 éves Téka együttessel beszélgettünk.