zaklatás

címke rss

12 éves kislányt erőszakolt meg egy bébiszitter

Nagyvilág2022.06.30, 07:21

Egy gyermekgondozót és egy egykori rendőrt azzal vádolnak, hogy 2008 és 2010 között szexuálisan zaklattak egy felügyeletükre bízott kislányt. A nő pornográf képeket is készített a gyerekről, és továbbküldte az egyik barátjának. 10 évvel az eset után bíróság elé került az ügy, ahol az áldozat mindent elmondott.

Volt élettársát zaklatta, szeretőjét pedig zsarolta egy hevesi férfi

Itthon2022.06.29, 15:05

Egy 40 éves Heves megyei férfi nem tudta elfogadni, hogy az élettársa elhagyta, ezért nyomkövetőt tett a kocsijára, valamint rendszeresen zaklatta. Ezen felül egy szexvideóval zsarolta azt a nőt, akivel korábban megcsalta az élettársát.

A nyílt utcán molesztált két férfi egy hároméves angol lányt

Nagyvilág2022.06.29, 11:37

Az angol rendőrség két ismeretlen férfi ellen indított hajtóvadászatot, miután azok előző hét szerdán a nyílt utcán molesztáltak egy 3 éves kislányt Grantham városában. 

A születésnapján tört be Ariana Grandéhoz egy zaklatója

Tévé2022.06.29, 11:11

Letartóztatták Ariana Grande egyik zaklatóját, aki pont az énekesnő 29. születésnapján tört be annak birtokára.

Volt férje betört Britney Spears házába, a hálószobájába is megpróbált bejutni

Tévé2022.06.28, 18:06

Zajlik Britney Spears volt férjének, Jason Alexandernek a tárgyalása, a vallomásokból pedig újabb részletek derültek ki arról, hogy a férfi miként tört be az énekesnő birtokára, hogy megpróbálja tönkretenni az esküvőjét.

Csavarral töltött csúzlival lőtt volt élettársára egy férfi Miskolcon

Itthon2022.06.24, 14:42

A miskolci rendőrök a támadástól számított 5 órán belül elfogták azt a helyi férfit, aki csúzlival lőtt a volt párja és a rokonai házára, ahol korábban ő is lakott.

Súlyos vádakkal illette Hajdú Pétert egy spanyol nő

Tévé2022.06.23, 08:37

Hajdú Péter és jegyese, Láng Eszter igen meglepő vádakkal nézett szembe, amikor egy spanyol nő megjelent a közösségi oldalaikon és azt követelte, hogy szedjék le az összes közös fotójukat, mert egy nagy hazugság az egész kapcsolatuk.

Ez a nő azt állítja, Hajdú Péter az ő férje - Láng Eszter zsarolással tartja maga mellett

Life.hu2022.06.23, 11:09

Hajdú Péter igazán abszurd helyzetbe került, hála egy spanyol nőnek.

A Buckingham-palota nem hozza nyilvánosságra a Meghan Markle elleni zaklatási vizsgálat eredményét

Life.hu2022.06.20, 20:58

Nem tudjuk meg, milyen eredménnyel zárult a Meghan Markle elleni zaklatási vizsgálat, mert az uralkodó nem szeretné tövebb növelni a feszültséget Harry herceg és felesége, valamint a királyi család között. 

Egy év börtön járhat a netes sértegetésért Japánban

Techbázis2022.06.16, 12:14

A kiszabható pénzbüntetés mértéke pedig harmincszorosára ugrott.

Császár Előd apja a fia könyvéből értesült a szexuális zaklatásról

Life.hu2022.06.13, 07:54

Császár Előd tavaly állt nyilvánosság elé , és akkor beszélt először részletesen a gyerekként átélt szörnyű traumáról, a szexuális zaklatásról. A zenész tízévesen még nem érezte a történtek súlyát, ezért nem is szólt róla a szüleinek.

Drámai vallomás: idős férfi zaklatta gyerekként Császár Elődőt

Life.hu2022.06.10, 18:19

Az ismert zenész tavaly beszélt először arról, hogy gyerekként édesapja egy jó barátja megpróbálta megerőszakolni. A férfi pornófilmet nézetett a fiúval, majd arra kérte, csinálja azt, amit a "néni" a tévében.

Szexuális bűncselekmények miatt 25 évet kaphat R. Kelly - Férfiakat, nőket és gyerekeket is zaklatott

Life.hu2022.06.10, 17:28

Az ügyvédje szerint 14 év börtönnél kevesebbet kellene kapnia, de az ügyészség szerint indokolt a negyed évszázados börtönbüntetés. 

Vérfertőzés miatt letartóztattak egy nőt, miután a gyereke megdöbbentő dolgot árult el róla

Nagyvilág2022.06.02, 07:20

Vérfertőzéssel, szexuális erőszakkal, és gyerekbántalmazással gyanúsítanak egy 32 éves, észak-karolinai nőt és párját. Ahogy azt most, sok év bántalmazás után a gyerekük elmondta a szociális munkásnak, anyja és nevelőapja rendszeresen zaklatta szexuálisan.

Éveken át zaklatta tanítványát egy autóvezetői oktató, a lány mégis örül, hogy megúszta a börtönt

Nagyvilág2022.05.31, 15:30

A 19 éves, londoni Maisie Relph úgy gondolja, hogy egykori vezetői oktatójának segítségre van szüksége, nem pedig börtönre. Mondja ezt annak ellenére, hogy jeges rémületet váltott ki belőle, amikor a férfi hamis profilt csinált magának, hogy követhesse őt, emellett többszáz fontot fizetett hackereknek azért, hogy feltörjék a fiókjait - írja a Mirror.

Letartóztatták a gamer lány rögeszmés zaklatóját

Techbázis2022.05.28, 13:37

Nem volt képes beletörődni, hogy nem érdeklődik iránta a fiatal nő.

Börtönbe kerülhet az ismert színésznő zaklatója

Tévé2022.05.23, 15:36

Letartóztattak egy nőt, aki már egy ideje zaklatta Sophia Bush színésznőt: megjelent a házánál, de máshová is követte. Ha bűnösnek találják, egy év börtönt is kaphat.

A gyönyörű szexmodell elmondta a szüleinek, hogy miből él, miután egy orvos zaklatni kezdte

Nagyvilág2022.05.20, 20:36

A 24 éves Alice Irvinget kis híján elrabolta egy megszállott orvos, aki még magánnyomozókat is felbérelt, hogy egészen a lakása bejáratáig kövessék a lányt. Emellett pletykákat terjesztett róla az interneten, amivel lejáratta ismerősei előtt. A fiatal nő ekkor kénytelen volt rendőrökhöz fordulni, és beismerni szüleinek, hogy erotikus fotói segítségével keres pénzt az interneten.

A rendőrök előtt is kitaposom a beled - kiabálta egy nőnek a kiskunmajsai férfi

Itthon2022.05.20, 11:22

Egy kiskunhalasi férfi azért lett ideges egy futárnőre, mert az a kocsijával felverte a port az otthona előtt. Egy zsákutcában az útját állta, majd megverte, és életveszélyesen megfenyegette.

Zaklatták a Csináljuk a fesztivált! zsűritagját

Tévé2022.05.14, 08:59

A Duna TV műsorán jelenleg is futó Csináljuk a fesztivált! legfiatalabb zsűritagja, Nagy Bogi énekesnő érdekes információt osztott meg magáról, egy zaklatásellenes kampányban vesz részt, mivel saját tapasztalatai vannak ezen a téren.

Beteges zaklató üldözi Kozso volt feleségét

Tévé2022.05.12, 16:23

Kádár Mónika már nem először él át hasonló félelmet, mint az elmúlt hetekben, ugyanis tíz évvel ezelőtt is zaklatta őt egy rajongója. Pár hete újra kezdődött számára a rémálom, egy másik férfire lett figyelmes, aki újabban követi őt és már a lakásánál is felbukkant.

Zaklatta és fenyegette volt élettársát egy taliándörögdi férfi

Itthon2022.05.10, 12:54

Zaklatás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 43 éves férfi ellen a Tapolcai Rendőrkapitányságon.

Késsel akarta rávenni a barátnőjét, hogy vele karácsonyozzon

Itthon2022.05.10, 09:54

Egy kiskunhalasi férfi december 25-én azért ment el keceli barátnőjéhez, hogy magával vigye és vele töltse az estét. A nő nem akarta, amitől a férfi ideges lett, és előbb erőszakkal megpróbálta kivinni, majd egy késsel halálosan megfenyegette a barátnője egész családját.

Letartóztatták a nőt, aki fenyegető levelekkel zaklatta az izraeli miniszterelnök családját

Nagyvilág2022.05.09, 14:02

Letartóztatta, és kihallgatja az izraeli rendőrség azt a 65 éves dél-izraeli nőt, aki lőszereket és fenyegető leveleket küldött Naftali Bennett miniszterelnök családtagjainak - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Nem bírta elviselni a debreceni férfi, hogy elhagyta a felesége, ezért két hónapon keresztül zaklatta

Itthon2022.05.04, 12:17

Két hónapon keresztül keserítette meg volt élettársa, és két közös gyerekük életét egy alkoholista férfi. Minden nap elment a családja otthonához, ahol aztán torkaszakadtából trágár módon kiabált, halálra rémisztve ezzel mindenkit.

Szexőrült rajongó üldözte a rocksztárt, a hotelszobáját is megtalálta

Tévé2022.05.02, 20:06

Noel Gallagher arról mesélt, hogy mennyire elszántak tudnak lenni a rajongók, egyszer egy nő egész Európán át követte, hogy bejusson a hotelszobájába.

Terrorizáltak, majd felgyújtottak egy kisfiút Connecticutban

Nagyvilág2022.04.29, 17:22

A hat éves Dominick Krankall teste megégett, mert a szomszédjukban lakó gyerek lángoló teniszlabdát dobott rá vasárnap. Édesanyja kisfia kétségbeesett sírására kirohant a házból és amikor meglátta, mi történt, sokkot kapott.

Évekig terrorizálta a családját egy férfi egy Pápa melletti faluban

Itthon2022.04.29, 13:00

Testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak, zaklatás és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a Pápai Járási Ügyészség azzal az 54 éves férfival szemben, aki éveken keresztül rendszeresen fenyegette és rátámadt a feleségére, melynek többször a gyerekeik is tanúi voltak.

Több mint egy évig zaklatta diákját egy pedofil tanárnő

Life.hu2022.04.27, 15:07

2019 áprilisa és 2020 májusa között szexuálisan bántalmazta az egyik 11 éves diákját a 39 éves skót tanárnő, Carol Ann White.

Eddig 7 nő vádolta meg szexuális zaklatással az ismert rádióst

Life.hu2022.04.27, 14:45

Hét nő is megvádolta szexuális zaklatással a brit Radio 1 egyik leghíresebb műsorvezetőjét.

Kislányokat fogdosott egy pedofil Dunaharasztiban

Itthon2022.04.26, 11:37

Minden létező módon próbált kiskorú lányokkal érintkezni egy férfi, volt, hogy ölelésért cserébe cigarettát vett nekik, de az is előfordult, hogy kihasználta, ha az áldozat elaludt, és fogdosni kezdte. A lányok mindent elmondtak a szüleiknek, akik feljelentették a férfit.

Szívszaggató részleteket árult el lánya haláláról egy anya, aki azért lett öngyilkos, mert apja molesztálta

Nagyvilág2022.04.26, 08:46

A gyászoló anya, Gemma Mckeown azt reméli, legalább egy hasonló helyzetben lévő fiatal lányon segít azzal, ha megosztja a saját lánya tragikus történetét. A 17 éves Megan Reid ugyanis néhány héttel ezelőtt öngyilkos lett, mert apja, Joseph McGinn gyerekkora óta rendszeresen zaklatta szexuálisan - írja a DailyStar.

Bódi Csabit intim képekkel és szexuális ajánlatokkal zaklatták

Life.hu2022.04.23, 23:03

Bódi Csabi a zaklatás minden formájával találkozott már. Volt, aki a nemi szervéről mutatott neki fotót, és elmondás szerint nincs olyan testrésze, amit ne fogdostak volna össze a rajongói.

Szilágyi Liliána megdöbbentő vallomása: "Lefürdetett, majd elkezdett nyúlkálni a nemi szervemben" (18+)

Life.hu2022.04.19, 07:53

Szilágyi Liliána tavaly év végén szólalt meg először arról, hogy apja, Szilágyi Zoltán testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta őt. Az úszónő most hosszas hallgatás után ismét megszólalt múltjával kapcsolatban, és újabb részleteket árult el a szexuális bántalmazásokról, és öngyilkossági gondolatairól.

Részben elismerte bűnösségét a molesztálással vádolt filmsztár

Life.hu2022.04.14, 15:33

A molesztálással vádolt hollywoodi filmsztár, Cuba Gooding jr. elismerte, hogy erőszakkal szájon csókolt egy felszolgálónőt 2018 szeptemberében egy manhattani szórakozóhelyen, és ezzel egyelőre megúszta, hogy börtönbe kerüljön. Három évvel az őrizetbe vétele után az 54 éves Oscar-díjas színész azt is elismerte egy vádalku keretében, hogy 2018-ban és 2019-ben fogdosott két másik nőt - közölte szerdán ügyvédje, Frank Rothman.

Három éve zaklatják Balázs Klárit: kiderült, kik állnak a halálos fenyegetések mögött

Life.hu2022.04.14, 09:54

Három éve szélmalomharcot vív a népszerű énekes, Korda György felesége. Balázs Klári életét ugyanis nap mint nap megkeserítették névtelen rosszakarói, akik nemcsak visszaéltek a nevével, de terrorban is tartották őt.

Gyerekekkel és nőkkel is durván bánt egy szigetszentmiklósi férfi

Itthon2022.04.14, 09:59

Három rendbeli kiskorú veszélyeztetése, zaklatás és súlyos testi sértés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki saját és nevelt gyermekeit is bántalmazta, de az élettársait sem kímélte.

Itthon fogták el a német pedofilt, magyar feleségét is verte

Life.hu2022.04.13, 18:40

A nyilvánosság előtt csak Marióként ismert rokkant férfit 26 rendbeli pedofil bűncselekményért ítélték el Németországban - a Somogy megyei Igalon kerítette kézre a rendőrség.

Dagad a botrány: Szilágyi Liliána apja nem fogadja el az úszószövetség döntését

Life.hu2022.04.05, 20:58

Az úszószövetség igazoltnak látja az úszónő vádjait, ezért apját, Szilágyi Zoltánt kitiltotta a szövetség szervezte versenyekről, ám a büntetés lehet súlyosabb is. 

Több emberre rátámadt egy rudabányai kamasz

Itthon2022.03.29, 11:58

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a nyomozását, amelyet egy 17 éves fiatallal szemben indított 12 bűncselekmény miatt.

Overmars alkalmazása miatt szakított a szponzor a belga focicsapattal

Sport2022.03.24, 15:03

Megszakítja kapcsolatát a Royal Antwerppel az egyik szponzora, mert a klub alig egy hónappal azután alkalmazta Marc Overmarst, hogy a szakembernek - kolléganőinek küldött nem helyénvaló üzenetek miatt - távoznia kellett az Ajax labdarúgócsapatának igazgatói posztjáról.

Fiatal énekesnőt zaklatott Alekosz: alaposan helyretették az egykori reality sztárt

Life.hu2022.03.21, 17:00

Próbált nem foglalkozni az üzenetekkel, sértő kommentekkel, de betelt a pohár a fiatal magyar énekesnőnél. Nyilvánosságra hozta a bántó sorokat.

Kanye West ideges mostanában, annyit zaklatta Kim Kardashian új szerelmét, hogy letiltották

Tévé2022.03.17, 17:06

Az Instagram egy időre letiltotta Kanye West fiókját, miután a rapper a közösségi oldalon keresztül zaklatta válófélben lévő feleségét, Kim Kardashiant, illetve annak új szerelmét, Pete Davidsont.

Zaklatta és nyomkövetővel figyelte feleségét egy győri férfi

Itthon2022.03.17, 11:37

Nem tudta feldolgozni egy férfi, hogy felesége szakított vele, ezért zaklatta és nyomkövetőt szerelt az autójára, aztán rárúgott egy ajtót az asszonyra.

"Anya, meg akarok halni” - Borzalmas szavak hagyták el a hétéves kislány száját, akit évek óta zaklatnak az iskolában

Life.hu2022.03.16, 01:00

Három éven keresztül zaklatta osztálytársa a most hétéves kislányt, aki nemrég azzal állt édesanyja elé, hogy meg akar halni. Bár a szülők többször kérték az iskolát, lépjenek fel a zaklatás ellen, mindezidáig nem tettek semmit.

Szívszorító mondatok: "Anya, meg akarok halni, már csak azt akarom, hogy ennek vége legyen"

Life.hu2022.03.12, 22:36

Folyamatosan zaklatták a hétéves kislányt az angliai iskolában. Az intézmény tudott az esetről, de három évig mégsem avatkozott közbe senki. 

Két év börtönre ítélte a bíróság Xantus Barbara zaklatóját

Tévé2022.03.12, 09:48

Xantus Barbarát hónapokon keresztül rettegésben tartotta az a férfi, akinek másfél évig tartott a zaklatás miatti pere.

Az utcán inzultálták Kulcsár Edinát

Life.hu2022.03.11, 14:23

Kulcsár Edinát az elmúlt időszakban sokan bántották válása és új szerelme miatt, és már nem csak a közösségi médiában szóltak be neki.

Hónapokig bántotta és terrorizálta a feleségét egy bátonyterenyei férfi

Itthon2022.03.10, 11:33

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves, bátonyterenyei férfi ellen, aki hónapokon keresztül terrorizálta a feleségét, akire többször rá is támadt.

Balázs Kláriéknál betelt a pohár, megelégelték a visszaéléseket: "Rövidesen el kell számolniuk a tetteikkel"

Life.hu2022.03.09, 20:44

Évek óta visszaélnek a Korda házaspár nevével, ám most betelt náluk a pohár. Megelégelték, ezért megteszik a szükséges jogi lépéseket.

Egy férfi bujkált a modell padlásán, lefilmezte alvás közben

Tévé2022.03.04, 20:31

Egy férfi az OnlyFansen ismerkedett meg egy New Hampshire-i modellel – majd betört hozzá, hogy lefilmezze alvás közben.

Tiniként minden nap sírva aludt el, felnőve pornószínésznő vált belőle - Ma azok nézik, akik egykor bántották

Life.hu2022.03.02, 10:32

Rengeteg fiatalt bántanak és zaklatnak az iskolában. Nem kell sok ahhoz, hogy a diáktársak kicsúfolják egymást, durva pletykákat terjesszenek vagy az interneten hozzák kínos helyzetbe az iskolatársaikat. A bullying vagy zaklatás minden esetben nyomot hagy az áldozaton.

Nem törődött a távoltartási végzéssel, betört a sztárhoz régi zaklatója

Tévé2022.02.25, 15:11

Betörtek Harry Styles londoni házába, az elkövető egy alkalmazottat is megtámadott.

Távoltartási végzést kapott a US Open-győztes sztárteniszezőnő zaklatója

Sport2022.02.23, 14:33

Öt évre szóló távoltartási végzést kapott az a 35 éves férfi, aki zaklatta Emma Raducanut, a britek US Open-győztes teniszezőjét.

Pokollá tette szomszédai életét egy elvetemült nyugdíjas

Nagyvilág2022.02.22, 18:48

Válogatott módszerekkel készítette ki a 75 éves Barbera Minns két szomszédját, Adele Richardst és Gary Autherst: megpróbálta megölni a macskájukat, de arra is volt példa, hogy ürüléket hajigált a lakásuk ajtajára.

A rendőrség épülete előtt fenyegette lábtöréssel a barátnőjét a férfi

Itthon2022.02.10, 12:08

Kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki 2020 júliusában a Kecskeméti Rendőrkapitányság épülete előtt a volt barátnőjét azzal fenyegette meg, hogy eltöri a lábát, ha terhelő vallomást tesz rá egy zaklatási ügyben - írja csütörtöki közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

Az orvosi rendelő közepén támadt rá a polgármesterre egy borsodi nő

Itthon2022.02.07, 15:08

Tört-zúzott egy orvosi rendelőben egy borsodi nő, miközben számonkérte a polgármestert, hogy miért nem kapott még lakást, majd közölte vele, hogy 30 emberrel fogja megveretni. Az encsi ügyészség zaklatás és garázdaság miatt emelt vádat a nő ellen.

Hónapok óta zaklatta a színésznőt egy férfi, azt képzelte, hogy van egy közös gyerekük

Tévé2022.02.04, 14:20

Rebel Wilson távoltartási végzést szerzett egy férfi ellen, aki folyamatosan zaklatta, nem létező gyereke apjának mondta magát.

Mellkason szúrtak egy férfit Lajosmizsén

Itthon2022.02.02, 10:04

Életveszélyt okozó testi sértés és zaklatás miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki rokona lakásában egy verekedés után késsel mellkason szúrt egy férfit. Másnap az utcán egy mellette elhaladó gyalogost is azzal fenyegetett meg, hogy meg fogja szúrni.

Bosszúból rágyújtotta volna a lakást volt élettársára egy ózdi férfi

Itthon2022.02.01, 15:33

Többször is halálosan megfenyegette volt élettársát, majd felkereste a lakásánál és közölte vele, hogy rágyújtja az otthonát az az ózdi férfi, aki nem tudott beletörődni abba, hogy a nő szakított vele. Benzinnel lelocsolta a bejárati ajtót és rágyújtott, amikor megérkeztek a rendőrök. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt a 31 éves férfi ellen két személy sérelmére emberölés előkészülete, valamint közveszély okozása előkészületének miatt. 

Internetes zaklatók taszíthatták a halálba a szépségkirálynőt

Tévé2022.02.01, 13:00

Ahogyan azt korábban megírtuk, a vasárnap reggeli órákban egy halott nő testét találták Manhattenben, az egyik 60 emeletes Orion lakóház előtt. Később kiderült, hogy a 2019-es Miss USA győztese, Cheslie Kryst testére bukkantak, aki nagy valószínűséggel öngyilkosságot követett el.

Teljesen lefagytam, amikor a tanárom végighúzta az ujjait a combomon...

She2022.01.25, 07:19

Talán mindenkinek van az iskolás éveiből egy olyan tanára, aki miatt összeszorul a gyomra és kirázza a hideg, ha rágondol. Az én történetem az iskolai szorongásról szól, ami a zaklatásig fajult.

Több embert is halálosan megfenyegetett a kunszentmártoni zsaroló – videó

Itthon2022.01.21, 15:36

Egy férfi két embert is megzsarolt azzal, hogy meggyilkolja, felrobbantja őket, és a családtagjaikat is meg fogja verni. Az egyiküktől pénzt is követelt. A rendőrök akkor fogták el, amikor megkapta az összeget.

Több ezerszer hívta volt élettársát egy dunaújvárosi zaklató

Itthon2022.01.21, 10:12

Egy 40 éves dunaújvárosi férfi nem tudta elviselni, hogy az élettársa szakított vele, ezért rendszeresen hívogatta és üzeneteket küldözgetett neki, összesen több ezer alkalommal.

Pénzzel akart rávenni gyerekeket egy pedofil Spanyolországban, hogy vetkőzzenek

Nagyvilág2022.01.13, 16:27

Vetkőzésért cserébe száz eurót ajánlott kiskorúaknak egy pedofil Spanyolországban. A férfit Valencia városában tartóztatták le a rendőrök.

Többször is megverte, és bezárta terhes élettársát egy salgótarjáni férfi

Itthon2022.01.12, 17:34

Egy salgótarjáni férfi többször megverte és fogva tartotta a terhes élettársát. A nő többször is megpróbált elszökni, de a férfi mindig megakadályozta.

Migránsokat állítottak elő a szilveszteri milánói zaklatások ügyében

Itthon2022.01.11, 12:21

Tizennyolc külföldi és bevándorló gyökerű és olasz állampolgárságú fiatal, közöttük három kiskorú otthonában tartottak házkutatást, miután a szilveszter éjszaka a milánói Dóm-téren elkövetett csoportos szexuális erőszak gyanúsítottjaiként azonosították őket - közölte a milánói ügyészség kedden.

12 éves kislányokra és kisfiúkra vadászott egy budapesti pedofil

Itthon2022.01.07, 11:54

Tizennyolc év alatti személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel, gyermekpornográfiával, zaklatással és kényszerítéssel vádol a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfit, aki internetes kapcsolaton keresztül több gyermektől szerzett szép szóval vagy fenyegetéssel pornográf tartalmú fotókat, videókat - írta Orbán György, a Veszprém Megyei Főügyészség főügyésze az Origónak.

Miért szólalnak meg annyira nehezen a bántalmazottak?

Life.hu2022.01.05, 18:04

Az utóbbi hetekben több áldozat is sok év elteltével vallott az őt ért bántalmazásokról itthon és külföldön is. Ilyenkor az emberekben általában felmerül a kérdés: oké, de miért csak most beszél erről először?

Papokat zaklatott egy férfi Budapesten

Itthon2022.01.03, 11:46

Több papot is zaklatott egy férfi, aki azt állította, hogy gyermekkorában szexuálisan bántalmazták. Azzal fenyegette meg őket, hogy ha nem kérnek tőle bocsánatot, megzavarja majd a miséket. Pénteken áll bíró elé Budapesten. 

"Nagyon félek, hogy vajon ő hogyan is lehet a valóságban" - Húgáért aggódik Szilágyi Liliána, aki most is az édesapjukkal él együtt

Life.hu2021.12.31, 10:43

Az Európa-bajnoki ezüstérmes, ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok magyar úszó, Szilágyi Liliána néhány nappal ezelőtt megdöbbentő dolgokat árult el magánéletéről, közösségi oldalain hosszú bejegyzésben írt arról, hogy édesapja gyerekkorától kezdve bántalmazta. A sportoló nagyon félti a húgát, Szilágyi Gerdát, aki a mai napig édesapjukkal él egy fedél alatt. 

Ismerd fel, ha zaklatnak, és tudd, hogy sem elviselned, sem elhallgatnod nem kell!

She2021.12.29, 07:36

Kőbányai lány vagyok, s bár sok évvel ezelőtt voltam gyerek, a kerület bizonyos részei már akkor sem a biztonságukról voltak híresek. Az apám állította szabályokat mindig betartottam, de mindenre nem lehet felkészülni, ráadásul a veszély sokszor nem is ott leselkedik az emberre, ahol számít rá.

Gyanús viselkedésű férfi ült le a 12 éves kislány mellé: zseniálisan reagált a buszsofőr - Videó

Life.hu2021.12.26, 15:51

Egy varsói buszon kétes szándékú férfi foglalt helyet a tizenkét éves kislány mellett. A buszsofőrnek ez rögtön gyanús lett, és azonnal cselekedett. 

A saját házában mászkált az internetes sztár, amikor szembejött egy zaklatója - videó

Tévé2021.12.22, 16:42

A TikTok egyik sztárja, a 21 millió követővel rendelkező Bryce Hall a saját házában találkozott egy férfival, aki állítólag már korábban is követte, zaklatta. A betolakodót végül letartóztatták, Hall pedig végig videózott.

Autótolvajok is használni kezdték az Apple AirTaget

Techbázis2021.12.22, 14:02

Plusz egy fiatal cosplayer lányt valaki potenciálisan követni próbált vele.

Síró kisfiúkat kényszerített szexuális aktusra egy férfi Veszprém megyében

Life.hu2021.12.16, 12:24

A Győri Fellebbviteli Főügyészség a gyerekeket szexuálisan bántalmazó férfi egyik cselekményének súlyosabb minősítésére, illetve a férfi büntetésének súlyosbítására tett indítványt.

Százmilliós kártérítést kaptak a megerőszakolt amerikai tornásznők

Sport2021.12.14, 11:35

Egy indianapolisi bíróság 380 millió dollár kártérítést ítélt meg azoknak, akiket szexuálisan zaklatott, bántalmazott az Egyesült Államok Torna Szövetségének (USA Gymnastics) azóta már elítélt orvosa, Larry Nassar.

Letartóztattak egy rajongót, aki ismeretlenül akarta megkérni Kylie Jenner kezét

Tévé2021.12.13, 11:43

Letartóztattak egy 23 éves férfit, aki be akart törni Kylie Jenner házába, hogy megkérje a kezét.

Egy pedofil férfi heteken át zaklatta egy pár kisfiát a babafigyelőn keresztül

Life.hu2021.12.12, 22:05

A szülők nem tudtak rajönni arra, hogy a kisbabájuk mitől ébredhet fel minden éjjel ugyanabban az időpontban. Hiába nyugtatgatták, semmi sem használt. Amikor azonban meglátták, mi történik a babafigyelőn, majdnem sokkot kaptak!

Szexuális zaklatás élő adásban! A kamerák előtt fogdosták a riporternőt (18+)

Life.hu2021.11.30, 12:53

Élőben jelentkezett be a helyszínről Greta, amikor egy férfi váratlanul a háta mögé lépett és élő egyenes adásban inzultálta a nőt.

A halálát kívánják és a családját is fenyegetik Babos Tímeának

Sport2021.11.29, 10:30

Babos Tímea a közösségi oldalán üzent azoknak, akik rendszeresen trágár üzenetekkel zaklatják az internetes oldalain. Édesapja elmondása szerint a dolog nem új, legalább 15 éve hiába küzdenek ellene.

Baltával fenyegette volt feleségét, foglyul ejtette ismerősét, és autót lopott egy szigetszentmiklósi férfi

Itthon2021.11.26, 08:49

A szigetszentmiklósi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta azt a 42 éves férfit, aki lopott, zaklatott, személyi szabadságot sértett, rongált, magánlaksértett, csalt. összesen 10 vagyon elleni bűncselekményt követett el pár hónap alatt, ám minden alkalommal megbukott

Zaklató, személyi szabadságot megsértő, rongáló, magánlaksértő, tolvaj csalót fogtak

Itthon2021.11.25, 10:17

A szigetszentmiklósi rendőrök elfogták, a bíróság pedig elrendelte a letartóztását annak a 42 éves férfinak, aki lopott, zaklatott, személyi szabadságot sértett, rongált, magánlaksértett és csalt a gyanú szerint.

Sikoltozó nőt mentett meg egy szabadnapos rendőr Abonyban

Itthon2021.11.23, 09:49

Az abonyi vasútállomásról éppen hazafelé tartott a szabadnapos rendőr, amikor meghallotta, hogy egy nő a közelben segítségért kiabál. Egy férfi megtámadta, fogdosta, miközben önkielégítést végzett. Ahogy meglátta a feléjük tartó rendőrt, megpróbált elfutni, de már nem tudott elmenekülni. 

"Ez a lány meg lesz b***va" - Kitálalt szexuális zaklatásairól a világhírű topmodell (18+)

Life.hu2021.11.18, 20:50

Emily Ratajkowski milliókat keres tökéletes testéből, de most elege lett abból, hogy mindenki tárgyként kezeli őt. Új könyvében a 30 éves szupermodell mindent elmondott az őt ért bántalmazásokról. 

Kesztyű nélkül nyúlt be páciensei nemi szervébe: zaklatással vádolják az orvost (18+)

Life.hu2021.11.18, 14:32

Hatalmi jogviszonnyal való visszaélés miatt emeltek vádat az osztrák ortopédsebész ellen. Több nő feljelentést tett az orvos ellen, közülük hárman vádat is emeltek. 

Botrány a reptéren: meztelenre vetkőzött és maszturbálni kezdett egy férfi (18+)

Life.hu2021.11.17, 10:23

Botrányosan viselkedett egy férfi a reptéren, hosszú időbe telt, mire sikerült ártalmatlanná tenni. Azzal fenyegetőzött, hogy megöli az ott dolgozókat.

Egy 10 éves kislány az iskolai zaklatások újabb áldozata - Öngyilkos lett

Life.hu2021.11.10, 19:12

A kislány sokszor mondta, hogy bántják társai, az iskola vezetősége mégsem tett semmit.

Ezért várt évekig Cseh László a magyar sport legnagyobb botrányának kirobbantásával

Sport2021.11.10, 09:57

Visszavonulása után is Cseh Lászlótól hangos az uszodák világa. A világbajnok úszó nemrég vallotta be, miket kellett elviselnie a Spartacus versenyzőjeként, milyen módon alázta, terrorizálta őket Turi György edző.

Terence Hill a halál torkából menekült meg: segíteni akart, de ez majdnem a vesztét okozta

Life.hu2021.11.09, 10:57

Terence Hill egy nőt próbált megmenteni, amikor erre válaszként megkéselték. Sérüléseibe majdnem belehalt.

Zaklatójáról vallott Agárdi Szilvi: a vak énekesnő után bomlanak a férfiak

Life.hu2021.11.06, 23:03

A vak énekesnő, Agárdi Szilvia nemrég arról vallott, hányadán áll nem sokkal a szakítása után a férfiakkal, és megdöbbentő történetet mesélt.

Soros támogatásával zaklattak egy női szenátort az USA-ban, a mosdóba is követték

Nagyvilág2021.11.05, 11:04

Soros György támogatásával zaklattak egy női szenátort az Egyesült Államokban, és a mosdóba is követték a szélsőliberális aktivisták – írja a Tűzfalcsoport. Miután bejelentette, hogy nem támogatja Joe Biden 3 és fél trillió dolláros szociálpolitikai csomagját, Kyrsten Sinemát egyre több atrocitás érte.

Elfogták a férfit, aki rettegésben tartotta a Váciakat

Itthon2021.10.21, 18:31

Agresszív, megbotránkoztató viselkedése miatt száz szabálysértési eljárás indult egy férfi ellen, aki belekötött a járókelőkbe az utcán, és rátámadt a vele szemben intézkedő közterületfelügyelőkre is.

Letartóztatták a családját rendszeresen bántalmazó férfit

Itthon2021.10.15, 10:33

Letartóztattak egy Pápa közelében élő férfit, aki éveken át bántotta a feleségét és a gyerekeit és akkor sem kegyelmezett, amikor megtudta, hogy a neje nagyon beteg. 

Fenyegetéssel és pofonnal rendezte a családi vitákat egy férfi Dunakeszin

Itthon2021.10.13, 11:29

A dunakeszi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a 36 éves férfival szemben, aki évek óta lelki és fizikai terrorban tartotta 35 éves élettársát. Többször megalázta és fenyegette, de az is előfordult, hogy megpofozta és kirángatta az ágyból.

Több mint fél éven át zaklatott, fenyegetett és erőszakolt meg egy nőt egy Pest megyei férfi - videó

Itthon2021.10.13, 14:02

Az érdi rendőrök a budapesti lakásán fogták el azt a 36 éves férfit, aki tavasszal megismerkedett egy nővel, akit hónapokon keresztül zaklatott, és többször meg is erőszakolt.

Eszméletlenre verte volt barátnőjét egy férfi

Itthon2021.10.11, 12:47

Egy férfi nem tudta elfogadni hogy párja 2019 nyarán szakított vele, ezért a nő akarata ellenére és a kulcsai megszerzése után bement a lakásába, és ott addig verte, amíg el nem vesztette az eszméletét.  Amikor az áldozat magához tért, megnyomta a pánikgombot, ami után megérkeztek a biztonsági szolgálat munkatársai. Elküldték a férfit, de ő távozáskor ellopta a nő kulcsát, és később újra visszatért. A nőnek pedig megint meg kellett menteni a saját életét. 

Hónapokon át molesztálta 14 éves diákját a 31 éves tanárnő: a fiú nővére buktatta le őket

Life.hu2021.10.06, 17:37

A floridai tanárnő akkor bukott le, amikor diákja nővére megnézte az öccse telefonját, amelyben pikáns üzeneteket és fotókat talált.

Többször is megvert és megerőszakolt egy nőt, majd elképesztő dolgokkal fenyegette

Nagyvilág2021.10.06, 14:39

Hosszú időn keresztül zaklatta és kínozta áldozatát egy férfi Angliában. Rendszeresen megverte és megerőszakolta, majd közölte vele, hogy hiába próbál védekezni, úgyis újra meg újra megteszi vele. A nő a tárgyaláson elmondta, hogy az eset óta pánikrohamai vannak, és lelkileg sosem tudja feldolgozni a történteket. Hozzátette, hogy bárcsak megölte volna inkább, mert akkor nem kellene emlékeznie. A férfi a bíróságon azt mondta, nem akarta megölni a nőt, mondván, "az nem lenne túl jó móka". A bíróság kegyetlen zaklatót 14 év börtönre ítélte.

Emily Ratajkowski zaklatással vádolja a világhírű popsztárt, aki híressé tette: ezt művelte vele

Life.hu2021.10.04, 17:21

Emily Ratajkowski meglepő dolgot állít önéletrajzi könyvében a popsztárról, akinek az első igazi sikerét köszönheti.