A legnagyobb kínai internetes kereskedő, az Alibaba Group a Crédit Suisse-t és a Goldman Sachsot kérte fel a Bloomberg információi szerint, hogy levezényeljék a cég tőzsdei kibocsátását. Az értesülések alapján 3-4 milliárd dollár nagyságú is lehet az IPO, a kibocsátás helyszíne pedig Hongkong lehet.

A 2005 óta tartó kapcsolat egy gyorsan növekedő kínai céget eredményezett, most mégis megszabadul az Alibaba.com nevű kínai kereskedési felületben birtokolt részesedésétől a Yahoo.
Az új vezérigazgató teljesen átszervezi a Yahoo-t, amely az utóbbi időben nehezen bírja a versenyt a Google-lel vagy a Facebookkal. Több ezer embert bocsáthatnak el.

Az internetes ipar nagyjai licitálnak a Hulu nevű, csak Amerikában működő videós szolgáltatás tulajdonjogára. Az előzetes becslések szerint akár kétmillió dollárt is bezsebelhetnek az oldalt eladó tévécsatornák, a lehetséges vevők között pedig a Google és az Amazon is feltűnt.

Hat-hétszáz dolgozójától válik meg az amerikai Yahoo cég az AP hírügynökség értesülései szerint: a leépítés leginkább az amerikai részleget érinti majd.
A Yahoo Inc. kedden bejelentette, hogy Carol Bartz lesz az új vezérigazgató a cégnél. Bartz korábban az Autodesk Inc. főnöke volt.
A tévékészülék válthatja le a netezésre használt otthoni számítógépet a nappalikban: a legnagyobb gyártók egész sor netképes modellt mutattak be Las Vegasban, amelyek pár éven belül egyeduralkodóvá válhatnak a piacon.
Három hónap után törölné a felhasználók azonosítására alkalmas adatokat a Yahoo. Egyes szakértők szerint a bejelentés kamu, a névtelenített adatsor is árulkodó nyomokat tartalmaz. Más szakemberek szerint viszont jó irányba tett lépést az internetes cég.
Ha egy amerikai felhasználó a mobiljáról netezik, akkor elsősorban a frissen beérkező leveleire kíváncsi, és azokra minél gyorsabban szeretne válaszolni, akárhol is legyen.
Sarah Palin, Britney Spears, az új Batman film és a különféle nemzeti közösségi oldalak, no meg a Facebook uralták a webkeresési trendeket idén, míg itthon az OTP, Csisztu Zsuzsa és az iWiW a menő. A YouTube-on az év végén a Népszigeten élő kutyusok, az olimpia alatt pedig egy lesérült magyar súlyemelő volt a sztár.
Nyaljál, kékhajú lány!
A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.