Xbox One
címke rss- kapcsolódó címkék:
- videojáték
- Microsoft
- Playstation 4
- techbázis játék
- Xbox One X
- legfrissebb
- legrégebbi
A virtuális nő, aki már két évtizede elcsábított minket
Nehéz kiemelni egyetlen jelentős pillanatot a sok közül, hiszen húsz év alatt a Tomb Raider-játéksorozat számtalan kellemes élménnyel, és még több feladvánnyal dobogtatta meg szívünket, és serkentette gondolkodásra szürkeállományunkat. Az évforduló kapcsán visszatekintünk Lara Croft világhódító útjára, egyaránt megemlékezve a dicső, és nem túl fényes időszakokról.
Ez még mindig nem a ralimennyország
A tavalyi csúfos kudarc után idén már egy egészen vállalható ralijátékot kaptunk a WRC 6 képében, de hiába látszódik a fejlődés, ez még mindig nem az a versenyprogram, amit a műfaj rajongói amúgy megérdemelnének.
Csillagom, ezt érdemes bezsákolni!
A sportjátékoknál már megszokott, hogy évről évre új részt kapunk, jó esetben annyi plusszal, hogy ne érezzük lehúzásnak őket. Így van ez az NBA 2K-sorozattal is, ami a népszerűségi versenyben ugyan továbbra sem közelítheti meg a FIFA- vagy az NFL-játékokat, de a lelkes rajongóknak továbbra is kellemes és tartalmas szórakozást nyújt.
Magyar katonákat lőttem halomra az olasz Alpokban
Az Electronic Arts és a DICE merészet lépett, amikor a legújabb Battlefield-játékuk alapjául az I. világháborút választották témának. A kurázsi viszont ki is merült ennyiben, és végeredményben kaptunk egy teljesen átlagos játékot: szórakoztató és tartalmas, de hatalmas újdonságokat hiába várunk.
Másodjára már jól sikerült az Xbox One
Majd három évvel az Xbox One megjelenése után a Microsoft újratervezte aktuális játékkonzolját, és a karcsúbb, új funkciókkal felvértezett S modell már pár nap használat után is a szívünkhöz nőtt, sokkal gyorsabban, mint a 2013-as verzió.
Hazánkban is az Xbox One a legnépszerűbb konzol
November 15-én volt tizenöt éve, hogy az Egyesült Államokban megszületett az első generációs Xbox. A gép és utódjai azóta hatalmas utat jártak be, napjainkban már a harmadik generáció vásárolható meg belőle világszerte, és hazánkban is a legújabb verzió számít a legnépszerűbb konzolnak.
Az új Call of Duty a hollywoodi nagyágyúkat is lepipálja
Amíg a Battlefield-sorozat legújabb része egészen az I. világháborúig nyúlt vissza, addig a Call of Duty aktuális része előre tekint, hatalmasat ugrik előre az időben, az egész Naprendszerünkön átívelő háborút zúdít a nyakunkba, méghozzá a hollywoodi filmeket leköröző tálalásban.
Ez a játék a tökéletes folytatások mintapéldánya
Négy éve, hogy az Arkane Studios csapata elhozta nekünk a Dishonored első részét, amivel számtalan játékos szívét dobogtatták meg. A játék sikert sikerre halmozott: a kritikusok szerették, számtalan díjra jelölték, és még az Egyesült Királyság eladási listáján is csak a FIFA legújabb része tudta megelőzni. A tetszetős rajt után evidens volt a második rész, ami pont olyan, amilyennek egy igazi folytatásnak és egy remek lopakodós játéknak lennie kell.
Már ötéves, de még mindig nem szabadulunk tőle
Öt éve, hogy megjelent a legendás The Elder Scrolls-játéksorozat legutóbbi része, a Skyrim, és a játék keltette hullámok még mindig nem csillapodnak, hiszen október végén megjelent a Special Edition kiadás, ami a neve ellenére csak az aktuális konzolgeneráció tulajdonosainak tartogat értékelhető újdonságokat.
Hiába a tizenötödik, még mindig imádjuk
Az 1987 óta létező Final Fantasy-széria legutóbbi, számozott epizódja óta több mint hat év év telt el, így már epekedve vártuk, hogy mi készül a Square Enix műhelyében. Az alkotók ezúttal érdekes hullámvasútra invitálnak: egyrészt szabadjára engednek egy nyílt világban, ugyanakkor helyenként teljesen lineárisan vezetnek végig egy olyan történeten, ami közel sem tökéletes. A Final Fantasy XV viszont így is kihagyhatatlan, a rajongóknak és a műfaj kedvelőinek egyaránt.