Windows XP

címke rss

Kimarad a Windows XP-ből a Java

A Microsoft a Sun Microsystems-szel folytatott per hatására úgy döntött, kihagyja a Java fordítót következő, idén októberben megjelenő operációs rendszeréből. Az interneten számtalan olyan weboldal található, amely Java programozási nyelven írt alkalmazásokra épül.

Windows XP: MP3 csak külön díjért

Techbázis2001.07.22, 01:49

Aki az új Windows XP-t telepíti a gépére, majd MP3-as zenéket szeretne készíteni a PC-jén, annak az operációs rendszer árán felül akár további 30 dollárt is kell majd fizetnie.

Egymilliárd dolláros kampánnyal indul a Windows XP

Techbázis2001.07.22, 01:55

A Microsoft bejelentette, hogy partnereivel közösen összesen több mint 1 milliárd dollárt fognak az ősszel megjelenő operációs rendszer, a Windows XP reklámozására költeni. A szoftvercsomag gyakorlatilag elkészült, és hamarosan a tesztelőkhöz kerül az előzetes verzió.

A Shrek sikere a Windows XP-t is túlszárnyalta

Techbázis2001.07.30, 12:38

Még a megjelenés előtt álló új Windows is kevés volt ahhoz, hogy elterelje a figyelmet Shrekről, a zöld ogréről, amely egy számítógépes játék főszereplőjeként debütált a Microsoft múlt heti rendezvényén.

Windows XP már október elején

Techbázis2001.08.09, 10:18

Annak ellenére, hogy a Microsoft új operációs rendszerének megjelenését október 25-re tette, több számítógépgyártó azt tervezi, hogy már a hónap elején megkezdi a Windows XP-vel telepített PC-k szállítását.

Az égből hull alá a Windows XP

Techbázis2001.08.22, 13:35

A PC gyártók már augusztus 24-én, pénteken megkapják a Microsoft új operációs rendszerének "gold", azaz végleges változatát, hogy telepíthessék a Windows XP-t az új számítógépeikre. Értesülések szerint a szoftver az égből hullik majd alá a gyártók ölébe.

Idő előtt tette közzé a Windows XP árát az Amazon.com

Techbázis2001.08.24, 10:42

Az Amazon.com oldalain néhány órára feltűnt egy weboldal, ahol Windows XP-t lehetett rendelni. A termékek mellett ár is szerepelt, noha ezt a Microsoft még nem hozta nyilvánosságra.

Macromedia Flash a Windows XP-ben

Techbázis2001.09.12, 12:31

A Microsoft és a Macromedia tegnapi bejelentése szerint a rövidesen piacra kerülő Windows XP minden változata tartalmazni fogja a Macromedia népszerű lejátszóját.

Új HP-konfigurációk Windows XP-vel

Techbázis2001.09.18, 12:39

A Hewlett-Packard szeptember 21-én dobja piacra új modelljeit. A konfigurációkat már az egyébként októberben megjelenő Windows XP operációs rendszerrel szállítják.

Athlon XP az AMD-től

Techbázis2001.09.19, 13:49

Az AMD marketingcsapata érdekes nevet választott a cég októberre ígért 1,5 Ghz-es processzorának. Állításuk szerint az új Athlon nem a hamarosan megjelenő új Windows miatt lett XP.

Előző
Következő