Willem Dafoe

címke rss
Willem Dafoe és Mark Ruffalo magyar étteremben fotózkodtak

Willem Dafoe és Mark Ruffalo magyar étteremben fotózkodtak

Egy budapesti étteremben fotózkodott Willem Dafoe és Mark Ruffalo, akik a Yorgos Lanthimos rendezte Poor Things című filmet forgatják Magyarországon. A háromszoros Oscar-jelölt rendező olyan filmekkel lett világhírű, mint A homár Colin Farrell és Rachel Weisz főszereplésével, az Egy szent szarvas meggyilkolása szintén Colin Farrellel és Nicole Kidmannel, valamint A kedvenc, amit tíz Oscar-díjra jelöltek, Olivia Colman pedig a szobrot is megkapta a legjobb női főszereplőként. Dafoe négy, Ruffalo pedig három Oscar-jelöléssel büszkélkedhet eddig. 

Hoppá! Két világsztárt kaptak lencsevégre egy budapesti étterem teraszán - Fotó

Life.hu2021.10.12, 15:27

Mark Ruffalo és Willem Dafoe szeptember óta tartózkodik Magyarországon, mivel hazánkban forgatják a Poor things című filmet. A két nagyágyút a minap egy budapesti étterem teraszán kapták lencsevégre.

Isten éltesse az egyetlen Oscar-jelölt vámpírt

Life.hu2020.07.21, 19:06

Az első filmszerepéből rögtön kirúgták, eljátszotta Jézust és a Sátánt is, gyakran hal meg a filmvásznon, és ő az egyetlen, akit vámpír megformálásáért jelöltek Oscarra. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 65. születésnapját ünneplő Willem Dafoe kapcsán.

Ilyen lesz Anne Hathaway, Willem Dafoe és Ben Affleck új Netflixes filmje - videó

Film2020.01.24, 11:55

Megérkezett Az utolsó akarat első magyar előzetese. Joan Didion azonos című regényét az Oscar-díjra jelölt Dee Rees filmesítette meg, az Oscar-díjas Ben Affleck közreműködésével.

Willem Dafoe kritizálta a hollywoodi képregényfilmeket

Film2019.11.19, 11:42

Willem Dafoe szerint a képregényfilmek "hosszúak, zajosak és túl vannak forgatva". A saját tapasztalatairól is mesélt a Pókember és az Aquaman forgatásáról. 

A világítótorony: Az őrület balladája

Film2019.11.12, 09:13

Robert Eggers négy éve A boszorkány című, különleges, s közel utánozhatatlan atmoszférájú rémtörténettel robbant be a filmvilágba. A világítótorony hasonlóan nyomasztó élményt sejtetett, a végeredményt látva azonban ennél is tovább lehet menni. Bátran ki lehet jelenteni, hogy Ari Aster (Örökség, Fehér éjszakák) mellett, van egy újabb zsenije az art house horrornak.

Robert Pattinson és Willem Dafoe kettesben őrülnek meg - videó

Film2019.07.31, 14:38

Debütált az első trailer a The Lighthouse című, a cannes-i fesztiválon bemutatott filmhez, amiben Robert Pattinson és Willem Dafoe játsszák a két főszerepet, de a film inkább a rendező személye miatt ígérkezik érdekesnek: a rendező Robert Eggers, a 2015-ös év egyik legsikeresebb horrorjaként elismert The Witch rendezője. Eggers láthatóan ezúttal is kevés szereplős, klausztrofób, archaikus nyelvezetű és főleg horrorisztikus filmet készített. Az amerikai mozikba október 18-án érkezik. 

Alfonso Cuaron filmje kapta az Arany Oroszlánt Velencében

Film2018.09.09, 00:16

Alfonso Cuarón önéletrajzi ihletésű Roma című filmje kapta az Arany Oroszlánt, a velencei filmfesztivál fődíját a szombati díjátadón. A legjobb színésznő Olivia Colman lett, a legjobb színész Willem Dafoe. Az Oscar-díjas Nemes Jeles László filmje, a Napszállta ezúttal nem kapott díjat, de előző nap a kritikusok FIPRESCI-díját neki ítélték oda.

Így kívánnak a hollywoodi sztárok boldog karácsonyt a magyaroknak

Film2017.12.21, 15:41

Üzennek a hollywoodi sztárok a magyar nézőknek. Denzel Washington azt kéri, legyünk készek, mert Magyarországra látogat. Salma Hayek csókot küld, Harrison Ford angolul, Hugh Jackman és Willem Dafoe magyarul kíván nekünk meghitt ünnepeket.

Lesz jobb film a Dunkirknél az idén?

Archívum2017.10.03, 17:48

Az utóbbi évek tapasztalatai alapján október elejéig ki kell derülnie, hogy melyik film nyerheti az Oscart. Az idén még nincs Kalifornia álom-típusú éllovas, de abban már most biztosak lehetünk, hogy Gary Oldman, Sally Hawkins, Jake Gyllenhaal, Margot Robbie, Armie Hammer és Angelina Jolie nevét rengetegszer fogjuk hallani jövő márciusig. A Dunkirk pedig végre Oscar-díjas rendezővé léptetheti elő Christopher Nolant, A sötét lovag, az Eredet és a Memento eddig mindig mellőzött zsenijét, hacsak nem halványítja el a multiplexekben a Szárnyas fejvadász 2049.

Végre egy remake, amit érdemes várni!

Archívum2017.08.16, 11:48

Robert Eggers megcsinálta az utóbbi idők egyik legeredetibb, leghangulatosabb horrorját A boszorkány-nyal, most pedig egy halott klasszikust fog feltámasztani.

Több száz gyilkossággal próbálja jobbá tenni a világot

Archívum2017.06.30, 13:25

Forrás: Netflix middle on 1280 853 Az előzetesben többek között egy templom és egy óriáskerék is összeomlik, úgy tűnik, hogy az idő múltával egyre kevésbé zavarja a pusztítás a főhőst, és önmagát is istennek kezdi képzelni. A horror harmadik emberi főszereplője, egy kapucnis fickó (Keith Stanfield) is feltűnik, aki azért tesz meg mindent, hogy megállítsa Turnert. A Death Note augusztus 25-én kerül fel a Netflixre. Akinek belekerül a neve ebbe a füzetbe, az meghal http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20170322-ezzel-a-jegyzetfuzettel-a-vilag-urava-lehet-valni-adam-wingard-a-halallista-death-note.html

Matt Damont a magyarok nyilai sem mentik meg

Film2017.01.08, 21:28

Nagyszabású moziélményt ígér, Kelet és Nyugat összebékítését, ehelyett egy hatalmas katyvaszt nyújt csak A Nagy Fal. Bár mindent bedobtak, amit az utóbbi évek sikeres filmjeiből le lehetett nyúlni, de az összes ötlet, trükk és effekt csak hamisított, rossz minőségű változatban jelenik meg. A sztori hiteltelen, a látvány másodosztályú – ezért hiába tanult meg Matt Damon profin íjazni Kassai Lajostól.

Matt Damont jól megtanították a magyarok nyilazni

Film2016.10.11, 13:53

Forrás: UIP Dunafilm middle off 640 265 A lovaglásra és a nyilazásra a neves magyar lovasíjász, Kassai Lajos és csapata készítette fel Damont, amikor a színész 2015 elején Magyarországon forgatta a Mentőexpedíció című sci-fit. Matt egy egészen kivételes tehetség, és meglepően gyorsan tanul– mondta róla akkor A lovasíjász című dokumentumfilm főhőse, és az előzetesből is látszik, hogy mindkét tevékenységet sikerült meggyőzően elsajátítania az Oscar-díjas színésznek. A produkció költségvetését 135 és 160 millió dollár közé teszik. A gyártó stúdió úgy próbálja nyereségessé tenni ezt a gigantikus vállalkozást, hogy Amerikából és ÁÁzsiából ...

Nicolas Cage már megint csecsemőt lop

Film2016.08.08, 13:04

Forrás: Arclight Films middle on 1050 544 Paul Schradert Martin Scorsese forgatókönyvírójaként (Taxisofőr, Dühöngő bika) ismerik a legtöbben, de az írás mellett a rendezést is régóta műveli – igaz, rendkívül változó színvonalon. Legutóbb a Vétkek völgye című, rémesen sikerült filmjét mutatták be a magyar mozik, amelyet a botrányhősnővel, Lindsay Lohannel és a híres pornószínésszel, James Deennel forgatott le. A Dog Eat Dog-ot a májusi cannes-i fesztiválon mutatták be, a The Guardian kritikusa szerint hosszú évek óta nem került ki ennyire jó film Schrader kezei közül. Még sokat kell várnunk a Dog Eat Dog-ra: nem hogy a magyar,, ...

Till Attila gengszterei nem kellettek a franciáknak

Film2016.04.19, 21:10

A cannes-i Rendezők kéthete című szekciója annyira erős válogatással állt elő, hogy a legtöbb fesztivál gondolkodás nélkül elfogadná a saját versenyprogramjának - csak sajnos a magyarokat kihagyták. A némafilmesből ismert Bérénice Bejo nyitja a filmmaratont, Gael Garcia Bernal egy kommunista költőt üldöz, a Pókember ellenfelét is megformáló Dane DeHaan pedig az Északi-sark közelében keresi a szerelmet. A zárófilmben a törvényes útra tért Nicolas Cage-t és Willem Dafoe-t egy utolsó rablás csábítja.

Kiskutya miatt még sohasem rendeztek ekkora vérfürdőt

Archívum2014.11.18, 05:00

A John Wick című nyílegyenes vonalú akciófilmben annyira szépen világítják be a neonfények a titkos alvilági helyszíneket, hogy elfelejti az ember, mennyire monoton és üres is ez a film valójában. Itt csak a stílus számít, abból pedig van dögivel. Keanu Reevesnek továbbra is jól áll a fekete.  

Hiba volt megölni Keanu Reeves kutyáját

Film2014.09.15, 15:18

A fényképezés a Drive című remekművet idézi, bár ahhoz a filmhez biztos nem fog felérni a John Wick, de tetszetős stílust azért kölcsönözhetnek neki a neonfényes éjszakai képsorok, az egyetlen akciófilmből sem hiányozható villódzó diszkójelenet, illetve a lassított üvegtörések. Reeves mellett felbukkan még Willem Dafoe, Ian McShane, Michael Nyqvist (A tetovált lány), a Trónok harca Theon Greyjoyaként ismert Alfie Allent pedig ismét egy meggyötört arcú, sokat szenvedő fickóként fogjuk látni. Ennek a filmnek kell majd elfeledtetnie velünk Reeves legutóbbi szörnyű ballépését, a 47 ronin-t. Az amerikai mozikban október 24-től vetítik aa ...

Kiderül, ki ölte meg Pasolinit

Archívum2014.09.02, 12:33

Abel Ferrara mindig is szeretett botrányos és megosztó témákról, személyekről filmet készíteni. Talán leghíresebb filmjében, a Mocskos zsaru-ban, kokainmámorban dülöngélve szegi meg Harvey Keitel a rendőrség szabályzatának összes pontját, legutóbbi rendezésében (Welcome to New York) pedig a hajdani IMF-vezérigazgató, Domininque Strauss-Kahn szexbotrányát állította a középpontba. Ferrara korábbi munkáihoz képest a Pasolini nyugodtabbnak, letisztultabbnak tűnik. A filmet a héten vetítik először a velencei filmfesztiválon, hazai bemutatóról egyelőre nincs hír.

A kémkedés is csak egy szakma

Archívum2014.08.28, 15:50

Az üldözött egy komótos tempójú, mesteri kémfilm, ami ellenáll a kísértésnek, hogy igazi thrillerré váljon, inkább elhiteti velünk, hogy a titkosügynökök munkanapjai tényleg olyanok, amilyennek mutatja. A meggyötört főhős megformálása Philip Seymour Hoffman hátborzongató, csodás búcsúja.

Egy született mocsok, mint Jockey Ewing

Film2014.04.15, 13:08

Bill Murray nagyon laza, Bruce Willis térdzokniban is menő, a bajusz segít megsodorni két nőt, Róka úr meg olyan, mint a magyar politikusok. Wes Anderson filmjeiben az összes figura emlékezetes, de mi azt kérdeztük olvasóinktól, hogy nekik melyik a kedvencük. A szövegeket beküldők között már ki is sorsoltuk azt a fantasztikus könyvet, amely megjelenése óta áhított holmi minden Anderson-rajongó számára, most pedig nézzük a legszuperebb válaszokat.  

Ez a film tette a világ közepévé Budapestet

Film2014.03.20, 16:14

Wes Anderson nagynevű színészek egész hadát vonultatja fel A Grand Budapest Hotelben, de a film lelke Ralph Fiennes, aki légies könnyedséggel alakítja a patinás szálló minden igényt kielégítő ügyintézőjét. Megkapjuk a megszokott meseszerű látványvilágot és a jellegzetes humort, de ezeken felül mutat valami újat és meglepőt is a rendező: játékos formában feldolgozta Kelet-Közép-Európa zűrzavaros 20. századi történelmét. Igen, ez a film Magyarországról is szól. Aki pedig szeretne jobban elmélyedni Anderson aprólékosan megtervezett fantáziavilágában, az kritikánk végére érve olvasson tovább: összegyűjtöttünk egy csomó érdekességet a fiilm ...

Orgazmus közben kapták le a színészeket

Archívum2013.10.12, 13:20

Provokatív képek készültek Lars Von Trier legújabb filmjéhez, A nimfomániáshoz, amelyeken többek között olyan színészek láthatók elélvezés közben, mint Shia LeBeauf és Uma Thurman.

Itt a teljes szexfüggő gárda!

Film2013.10.10, 19:32

Úgy tűnik, az, hogy kitiltották a cannes-i filmfesztiválról, a legjobb dolog volt, ami történhetett a zseniális botrányfilmessel, Lars von Trierrel. A nimfomániás című új filmjét ezért nem a májusi szemlén mutatták be, hanem visszatartották karácsonyig. A folyamatosan sokkoló meglepetésekkel szolgáló marketingkampányból pedig úgy tűnik, olyan karácsonyi (nálunk inkább újévi) ajándékra számíthatunk a mestertől, amit sose felejtünk majd el.  

Steampunk ruhákba öltöztették Hollywood sztárjait

Life.hu2013.02.12, 16:18

Egyre nagyobb divattá válik a steampunk. A romantika és a neoviktoriánus kort ötvöző kortárs stílusú ruhákba öltöztették Hollywood néhány neves színészét, úgymint Gary Oldmant és Willem Dafoe-t.

A Bond-lány feketében is szívdöglesztő

Archívum2012.09.03, 17:21

Willem Dafoe bemutatta a harcsabajszát, Spike Lee felöltötte a legjobb Michael Jackson-pólóját, Olga Kurylenko feketében is szívdöglesztő volt, Pierce Brosnan fessen szállt ki a hajóból Velencében. Nézz képeket a filmfesztiválról! Olga Kurylenko Velencében | Nézz még több képet a filmfesztiválról!

Johnny Depp beköltözik egy budapesti hotelbe

Film2012.07.17, 12:27

Amikor májusban Cannes-ban beszéltünk Wes Anderson rendezővel, elárulta, hogy a következő filmjét Európában szeretné forgatni, azonban a pontos helyszínnel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy "valószínűleg az fog dönteni, hogy hol kapjuk a legnagyobb adókedvezményt". Úgy fest, hogy a magyarok álltak elő a legelőnyösebb ajánlattal, mert a Deadline friss híre szerint az új Anderson-opusz címe The Grand Budapest Hotel lesz, a főszereplője pedig Johnny Depp. Johnny Depp Wes Anderson A filmmel kapcsolatban egyelőre ez a két információ biztos, de a Twitch már múlt héten írt Depp közreműködéséről, sőt értesüléseik szeriint ...

Favágók a hippik ellen

Film2012.07.05, 16:04

Egy hamisítatlan hőskölteményben villatja meg Willem Dafoe, milyen nehéz is profi vadászként kezelni a felmerülő érzelmek és a szakma kihívásainak konfliktusát. Az orvvadász nem egy Vörös és fekete, de élvezetes, főleg mert nemcsak személyiségfejlődésről, hanem globális problémákról is szól.

Van élet a Marson - a John Carter kritikája

Film2012.03.09, 08:33

Megérkezett a mozikba az idei év első gigantikus költségvetésű látványmozija, a John Carter. A címbeli főhős a Marson találja magát, ahol akarata ellenére rögtön belesodródik a bolygóért folytatott harcba. A vállalkozás dicséretes: a nagyközönség számára eddig ismeretlen fantasy-univerzum debütál a vásznon. A látvány imponáló, a történetvezetés viszont kusza, és a tempó kapkodó. A lényeg azonban ott van: egy nagyszabású kaland, amit a képzelet ereje hajt.

4:44-kor jön a világvége

Archívum2012.02.24, 11:30

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=NqZQlGFqD8QrtRr3

Megvan Von Trier nimfomániása

Archívum2011.12.13, 15:42

Lars von Trierről az elmúlt hónapokban folyton csak a szerencsétlen "náci" megjegyzései kapcsán volt szó, de most, hogy az ellene indult vizsgálat lezárult, végre filmes hír is érkezett a rendezőről. Jövő nyáron akarja leforgatni az először márciusban bejelentett The Nymphomaniac című filmjét, ami egy nő szexuális fejlődését mutatja be serdülőkora és ötvenéves kora közt. Mostanra Von Trier megtalálta főszereplőjét is: és a korábbi (viccnek szánt) ígéretével szemben nem Kirsten Dunst, hanem Charlotte Gainsbourg lesz az. Charlotte Gainsbourg az idei cannes-i filmfesztiválon Gainsbourg a Melankóliá-n és az Antikrisztus-on is dolgozott ...

2010 a moziban: Legjobb szexjelenet (16+)

Film2010.12.31, 14:58

2010-ben George Clooney-t végre tisztességesen leteperte egy olasz álomnő, nevelőapák rontották meg lányaikat, Lars von Trier pornósokat vetett be Tarkovszkij előtti tisztelgésében, az Üvegtigris legújabb részében pedig a lakókocsiból luxusvillába költözött az erotika - fülledt évet zártunk a moziban.

"Tele van a tököm a sajtófogadtatással" - interjú Willem Dafoe-val

Film2010.11.21, 13:37

Lars von Trier botrányfilmjét, az Antikrisztust nézőként is briliánsnak tartja férfi főszereplője és arra buzdít, hogy ne akadjunk le az ellentmondásos sajtófogadtatásnál. A kétszeres Oscar-jelölt Willem Dafoe-t a hisztériába hajló cannes-i premier másnapján négy újságíróval együtt kerekasztal-interjún kérdezgettük a depressziós rendező istápolásáról, a pornós dublőrökről, a nemek közti háborúról és a bűzlő rókalyukról.

Óvakodj a rókától!

Film2010.11.18, 18:50

"Vigyázz, a rókával kezdődik az őrület", - figyelmeztetett egy jóakaróm, amikor meghallotta, hogy Lars von Trier Antikrisztus című filmjére készülök. Ennek megfelelően nagyon vártam már a rókát, és amikor végre eljött, valahol legbelül abban reménykedtem, hogy ez a szegény állat egycsapásra kirántja a dán rendező legújabb filmjét a provokatív blöff-kategóriából és átdobja a remekművek közé. De a katarzis nem jön el. A rókán túl nincs semmi, amit egy slasher/splatterfilmtől nem kaphatna meg a néző, ha éppen ilyesmire szottyan kedve.

A pornószínész heréjére inkább nem csapott rá - interjú Charlotte Gainsbourggal

Film2010.11.15, 15:31

A gyakran nőgyűlölőnek beállított Lars von Trier csak egyszer kért túl sokat az Antikrisztus főszereplőnőjétől, és saját szorongásait játszatta el vele - többek között ezt is megtudtuk a selymes hangú, gyönyörű színésznőtől. Serge Gainsbourg és Jane Birkin lánya 14 éves kora óta színészkedik, láthattuk a Jane Eyre-ben, a 21 gramm-ban és Az álom tudományá-ban is. A tavalyi cannes-i filmfesztivál botrányfilmje, az Antikrisztus főszerepével Gainsbourg elnyerte a fesztivál legjobb női alakításának járó díjat. A füttyögéssel és álló ovációval fogadott film emlékezetes premierje és a díj elnyerése közötti időszakban, öt másik újságíróval ...

Vadállat a rókában

Film2010.04.09, 15:53

Ki gondolná, hogyha egy rendező a szimpatikus rókák és az elvetemült emberek harcáról forgat finom humorral átszőtt, egészestés animációs filmet, a Vuk és a Macskafogó hazájában nem szavaznak neki bizalmat a filmforgalmazók? Pedig A fantasztikus Róka úr, Wes Anderson legújabb, stop-motion technikával készült mozija nálunk csak DVD-n jön ki az év második felében. De aki elég fürge, április 15-én még elcsípheti a Titanicon. Róka úr a családi béke érdekében ígéretet tesz a feleségének, hogy felhagy a tyúktolvajlással, helyette újságírónak áll egy jelentéktelen laphoz. Ám az ösztönökkel nehéz dacolni, ezért tizenkét év után eltervezzi ...

A vámpírlét elviselhetetlen könnyűsége

Archívum2010.04.02, 16:00

A Daybreakers című film maximálisan teljesíti az elvárásokat, amiket egy vámpír-thrillerrel szemben támasztok - legyen izgalmas és látványos -, és szerencsére nem is tetszeleg olyan színben, mintha egy jó kis ijesztgetésnél többre volna hivatott. A film egy amerikai nagyvárosban játszódik egy olyan közeljövőben (2019-ben), ami furcsa módon drasztikusan máshogy fest, mint a jelen, de erre van egy frappáns magyarázata: mivel 2009-ben a Föld népességének nagy része vámpírrá változott, a városépítészeknek alaposan át kellett formálniuk a köz- és lakótereket. Erős hangulatú hideg, fémes kékekben és szürkékben játszik ez a jövő, persze, hhiszen ...

Az őrült gyilkos rendesen odateszi magát

Archívum2009.08.18, 10:20

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=IiI2lr6detdPUyt5   Werner Herzog idén két filmmel is előrukkol (mindkettőt vetítik a torontói filmfesztiválon): A mocskos zsaru már sokszor emlegetett remake-jével Nicolas Cage-dzsel a főszerepben és a My Son, My Son, What Have Ye Done című thrillerrel, amelynek most futott be az előzetese. Szemben Cage drogmámoros szerencsétlenkedésével, ez a film nagyon is jól fest a klip alapján, és nem várt szinten bizarr hangot üt meg (a film egyik executive producere David Lynch, mintha az ő hatása tükröződne némelyik képsoron). A főhőst a remek Michael Shannon (A szabadság útjai) játssza, akinek már nagyon kijáárt ...

Ethan Hawke sem kerülhette el a vámpírsorsot

Archívum2009.06.26, 15:14

Ethan Hawke, Claudia Karvan és Willem Dafoe | A Daybreakers előzetese Kijött az előzetes a Daybreakers című vámpírfilmhez, ami meglehetősen nagy sületlenségnek tűnik, viszont viszonylag látványos lesz. Michael és Peter Spierig (Zombik városa) horrorja 2019-ben játszódik, amikor az emberiség nagy része vámpírrá alakult, így aztán egyre kevesebb táplálékuk van. Ethan Hawke egy kutatót alakít, aki megpróbálja megmenteni az embereket, illetve új vérforrást akar találni a vámpírok számára. Egy pozitívuma mindenképpen van a filmnek: szerepel benne Claudia Karvan, aki a Titkos életünk című remek ausztrál tévésorozat egyik főszereplője voltt, ...

Az Antikrisztus nőnemű

Archívum2009.05.18, 02:15

A cannes-i filmfesztiválnak lételeme a botrány. Legendás, hogy a fél közönség távozott a Visszafordíthatatlan-ról, hogy kifütyülték a The Brown Bunny-t, vagy kiakadtak a Funny Games-en - ezek azok a pillanatok, amelyeknek jó lett volna részese lenni, ott lenni, amikor először ütött be a sokk. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a cannes-i közönség évről évre edződik és holmi orális szextől, csonkolástól vagy szitává lövéstől a szemünk se rebben. Lars Von Trier viszont beígérte, hogy szembesíti a cinikus, nehezen felzaklatható publikumot saját félelmeivel és feladatát maradéktalanul teljesítette: az Antikrisztus pont az a botránnyfilm, ...

Lars Von Trier: Én vagyok a világ legjobb rendezője

Archívum2009.05.18, 14:23

A tegnapi botrányos sajtóvetítés után várható volt, hogy egy tűt sem lehet majd leejteni Lars Von Trier Antikrisztus-ának sajtótájékoztatóján. A bejutás szinte kizárólag csak a nagy napilapok és tévéadók képviselőinek sikerült, de a hibbant zseni aranyköpéseit a külső monitoron is rengetegen követték. Lars egyébként belassulva, de kedélyesen battyogott be a sajtó képviselői elé (a fotósok rá is kiabáltak, hogy "Ne félj, Lars!"), bár előtte már megjegyezte, hogy el tudná képzelni, hogy megölik majd emiatt a film miatt: "a figyelem miatt talán meg is érné". Erős kezdés: a Daily Mail újságírója hevesen felpattanva azt követeli a rendezzőtől, ...

Mindenki ránk akarja hozni a frászt

Film2009.04.28, 17:26

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2B6AeJWMgVJcwN09   - - - - - Filmklub a Twitteren: Itt nyomatjuk a korszerű mikrobloggolást, kövess minket!

Charlotte Gainsbourg-nak elgurult gyógyszere

Archívum2009.04.14, 13:13

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=WpVCT2I0mVJeZnIP   Idejét sem tudjuk, mikor láttunk utoljára értékelhető horrorfilmet, de most megérkezett Lars von Trier Antichrist című filmjének az előzetese, ami ránk hozta a frászt. A klipben tanúi lehetünk, ahogy az idilli természet átfordul a sátán fenyegető művébe a két főhős (Charlotte Gainsbourg és Willem Dafoe) számára, akik botor módon egy erdei kunyhóban szeretnék lelki sebeiket kúrálni kisfiuk halála után. Az Antichrist világpremierje valószínűleg a cannes-i filmfesztiválon lesz, itthon az év második felében kerülhet a mozikba.

Pucér az Antikrisztus feneke

Film2009.03.24, 14:31

Megérkezett az első kép Lars von Trier Antichrist című horrorfilmjéből. A fotón a film két főszereplőjét, Willem Dafoe-t és Charlotte Gainsbourgot látjuk szeretkezni egy igencsak parás fa tövében. Az Antichrist egy házaspárról szól, akik gyermekük halála után elvonulnak egy erdei házba, ahol a terapeuta férj megpróbál segíteni feleségének a gyász feldolgozásában, ám feltételezhetjük, hogy a dolog mégsem úgy sül el, ahogy tervezték. Kép az Antichrist című filmből | Nézd meg nagyban! A dán bemutató időpontját szeptemberről előrehozták május 29-ére, ami szinte egyértelműen jelzi, hogy a film világpremierje a májusi cannnes-i ...

A drogos rendező jókedvre derül

Film2006.11.28, 12:32

Abel Ferrara nem az a rendező, aki könnyed szórakozást nyújtó filmjeiről híres, de most mégis egy komédiába vágta a fejszéjét. A New York éjszakai életébe invitáló film főszerepét Willem Dafoe alakítja.

Európa filmparadicsomai

Film2007.01.18, 14:01

Miközben Európa legrégebbi filmfesztiválja a velencei Lidón újabb eseménydús évet zárt, az [origo] Filmklub stábja ezúttal kénytelen volt távolból szemlélni az eseményeket. A helyszíni tudósítások helyett átfogó összeállításban tekintjük át kontinensünk legpatinásabb filmszemléit és vágyakozunk a francia Riviérára, a cseh fürdővárosba vagy a csillogó-villogó, vadiúj Potsdamer Platzra. Elszánt filmrajongóknak kötelező tanulmányút Európa filmes Mekkáinak felkeresése, hiszen kis leleményességgel nem lehetetlenség Monica Bellucciba vagy Tom Hanksbe botlani, a páratlan filmfelhozatalról nem is beszélve.

Előző
  • 1
Következő