vörösiszap

címke rss
A vörösiszap kezelésének hatékonyabb megoldásán dolgoznak magyar kutatók

A vörösiszap kezelésének hatékonyabb megoldásán dolgoznak magyar kutatók

A timföldgyártás egy veszélyes mellékterméke, a vörösiszap kezelésére dolgoznak ki új megoldást a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Sipos Pál professzor vezetésével működő kutatócsoportjának munkatársai a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatóságának tájékoztatása szerint.

Így változtatnák földi paradicsommá a kihalt sivatagot

Tudomány2023.06.16, 11:30

A Szegedi Tudományegyetem MASOST kutatócsoportja, élén Dr. Sipos Pál professzorral, ipari kutatásai közül jelenleg a legnagyobb erőbedobással egy vörösiszappal kapcsolatos projekten dolgozik. Az Emirates Global Aluminium dubai céggel közös ipari együttműködésük célja, hogy ezt a nehezen kezelhető mellékterméket kémiai átalakításokkal hasznossá tegyék. Kutatásaik eredményeinek köszönhetően a sok kellemetlenséget okozó vörösiszap akár talajjavító anyagként is beforgathatóvá válhat. A szegedi kutatócsoport az egyetlen magyarországi partner az együttműködésben.

Hazai kutatók tehetik termőfölddé a dubaji sivatagot

Tudomány2023.06.15, 18:53

A Szegedi Tudományegyetem MASOST kutatócsoportja, élén Dr. Sipos Pál professzorral, ipari kutatásai közül jelenleg a legnagyobb erőbedobással egy vörösiszappal kapcsolatos projekten dolgozik, tájékoztatta szerkesztőségünket csütörtökön az egyetem. Ahogy arra rámutattak, az Emirates Global Aluminium dubai céggel közös ipari együttműködés célja, hogy ezt a nehezen kezelhető mellékterméket kémiai átalakításokkal hasznossá tegyék. Kutatásaik eredményeinek köszönhetően a sok kellemetlenséget okozó vörösiszap akár talajjavító anyagként is beforgathatóvá válhat.

Bányaüzemből folyik szennyezett víz a Sajóba: ezt mutatják itthon a mérések

Life.hu2022.03.16, 21:57

Nem lúgos vörösiszap, hanem vas-oxid tartalmú anyag került a Sajóba Szlovákiában; a folyó magyarországi szakaszán határérték alatt van a toxikus fémek mennyisége a vízben - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.

11 éve történt a vörösiszap-katasztrófa: 10 emberéletet követelt, és teljes élővilágokat pusztított ki

Life.hu2021.10.04, 10:48

11 évvel ezelőtt szakadt át az ajkai timföldgyár tározójának gátja. A kiömlő több mint egymillió köbméternyi víz és mérgező vörösiszap elegye elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit. Ez volt Magyarország legnagyobb, tíz emberéletet követelő ökológiai katasztrófája.

Hatalmas trauma érte az RTL sztárját, ma is úgy érzi, kiszakítottak belőle egy darabot

Life.hu2021.07.16, 10:54

Enzsöl Balázs, a Mestercukrász - Az édesszájú Konyhafőnök egyik zsűritagja bár bejárta a világot, gyermekkorát Devecseren töltötte és az ő családját is érintette a 2010-es vörösiszap-katasztrófa. 

10 évvel ezelőtt történt a vörösiszap-katasztrófa: erre emlékezünk

Life.hu2020.10.02, 14:12

Tíz évvel ezelőtt,  2010. október 4-én történt Magyarország legnagyobb, tíz emberéletet követelő ökológiai katasztrófája. Ajka közelében, Kolontár községnél 12 óra 25 perckor átszakadt az ajkai timföldgyár tározójának gátja, a kiömlő több mint egymillió köbméternyi víz és mérgező vörösiszap elegye elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit.

Felmentésüket kérték vörösiszapper a vádlottak az utolsó szó jogán

Itthon2019.12.06, 13:20

A vörösiszapper mind a tizenhárom vádlottja tagadta bűnösségét és felmenését kérte ma az utolsó szó jogán bíróságon. A másodfokú eljárásban egy hét múlva, december 13-án hirdetnek ítéletet.

Akár még tovább húzódhat a vörösiszap per

Itthon2019.12.05, 12:41

Elkezdődött a vörösiszapper másodfokú tárgyalása csütörtökön a Győri Ítélőtáblán. A tárgyaláson a másodrendű vádlott védője a Győri Törvényszék megismételt elsőfokú ítéletének abszolút hatályon kívül helyezését vagy módosítását kérte.

Vörösiszapper: a vádlottaknak észlelniük kellett volna előre a bajt

Itthon2019.08.14, 18:57

Az iratok áttanulmányozását követően bizonyításfelvételt indítványoz a Győri Fellebbviteli Főügyészség a vörösiszapperben. A főügyész közleménye szerint a megismételt eljárásban a Győri Törvényszék öt vádlott kivételével az elkövetők felelősségét állapította meg.

Vörösiszapper: tíz vádlott bűnös

Itthon2019.02.04, 15:46

Tíz ember bűnösségét mondta ki a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában a Győri Törvényszék hétfőn. Az első- és a másodrendű vádlottat, a Mal Zrt. volt vezérigazgatóját és műszaki vezérigazgató-helyettesét letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Öt vádlottat felmentettek.

Hamarosan ítélet születik a tíz ember életét követelő ajkai vörösiszap-ügyben

Itthon2019.01.21, 17:48

Február 4-én hoz ítéletet a vörösiszap-per megismételt elsőfokú eljárásában a bíróság. A hétfői tárgyaláson az utolsó szó jogán felszólalók mindegyike ártatlannak vallotta magát.

Megemlékezést tartottak Kolontáron az iszapömlés nyolcadik évfordulóján

Itthon2018.10.04, 17:42

Megemlékezést tartottak csütörtökön Kolontáron a vörösiszap-katasztrófa nyolcadik évfordulója alkalmából.

Ősszel dönthetnek a vörösiszapperben

Itthon2018.06.15, 04:31

Várhatóan az ősszel születik meg az ítélet a vörösiszapperben - írta a Magyar Hírlap pénteken.

Megdöbbentő vallomást tett a vörösiszapper elsőrendű vádlottja

Itthon2018.01.23, 18:08

Ma sem gondolja, hogy bármit másképp kellett volna tennie - mondta a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. egykori vezérigazgatója, a vörösiszapper elsőrendű vádlottja kedden a Győri Törvényszéken, a megismételt elsőfokú tárgyalás ötödik napján.

Vörösiszapper: volt katasztrófavédelmi terv, de nem gyakorlatoztak

Itthon2018.01.22, 19:42

Visszautasította a szándékos félretájékoztatás vádját a Mal Zrt. egykori vezérigazgatója, aki a vörösiszapper elsőrendű vádlottja. Az elsőfokú tárgyalást a Győri Törvényszéken ismételték meg.

Október közepén folytatódhat a vörösiszapper

Itthon2017.07.24, 05:24

Várhatóan október közepén, nem nyilvános, úgynevezett előkészítő tanácsülésen kezdi meg az újrakezdődő vörösiszapper vádlottjai büntetőügyének tárgyalását a Győri Törvényszék - írta a Magyar Hírlap hétfőn.

Vörösiszap: 70 milliót ad a kormány vagyoni károk megtérítésére

Itthon2017.07.02, 08:25

Döntött a kormány a vörösiszap-károsult emberek jogerős vagyoni kárának megtérítéséről, amelynek összege mintegy hetvenmillió forint - jelentette be Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton Devecserben.

Hatályon kívül helyezték az elsőfokú ítéletet a vörösiszapperben

Itthon2017.02.06, 18:10

A Győri Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az iszapömlés miatt indított büntetőperben született első fokú határozatot, és új eljárás lefolytatására kötelezte az első fokon eljáró bíróságot. A kormány 

Vörösiszap kerülhetett egy orosz folyóba

Nagyvilág2016.09.08, 09:16

Vérvörössé vált az észak-oroszországi Norilszk városa melletti Daldikan nevű folyó, feltehetően egy ipari baleset miatt – jelentette szerdán egy helyi aktivistacsoport.

Hatalmas adósságot hagyott hátra a Mal Zrt.

Gazdaság2016.05.17, 08:30

Eladók a Mal Zrt. autói, laboratóriumai, gyártóeszközei és irodai berendezései, valamint az ajkai szolgálati lakások, sőt maga a vörösiszap is. Ha mindent sikerül értékesíteni, akkor is csak a töredéke térülhet meg a cég 170 milliárdos adósságából.

Hatezer köbméter földdel erősítik meg a Torna-patak medrét

Itthon2016.04.22, 14:25

Megemelik és megerősítik nyárra a devecseri Torna-patak medrét, amely a vörösiszap-katasztrófát követő helyreállítás miatt meggyengült - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára Devecserben.

Lázár János is beszállt a Kúria - Németh Szilárd vitába

Itthon2016.02.02, 23:12

Lázár János egy lakossági fórumon azt mondta, a politikusok nem befolyásolhatják a bírák ítélkezési munkáját, nem gyakorolhatnak nyomást a bíróságokra, de az embereknek nem tiltható meg, hogy elmondják véleményüket a bíróságok döntéseiről.

Nehéz bármit mondani a vörösiszap-per ítéletére

Jog2016.01.28, 20:47

A hazai közvélemény és a jogásztársadalom bizonyosan még hosszú ideig foglalkozik a vörösiszap-per elsőfokú ítéletével, felmentette a vörösiszap-per mind a tizenöt vádlottját a halált okozó gondatlan közveszély-okozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése vádja alól első fokon a Veszprémi Törvényszéken. A katasztrófában tíz ember vesztette életét, a kár milliárdos nagyságrendű.

Felmentették a vörösiszapper összes vádlottját

Life.hu2016.01.28, 14:34

A Veszprémi Törvényszék első fokon mind a tizenöt vádlottat felmentette bűncselekmény hiányában.

Ártatlannak vallotta magát a vörösiszapper elsőrendű vádlottja

Itthon2016.01.11, 18:03

A Mal Zrt. korábbi vezérigazgatója és négy alkalmazott is ártatlannak vallotta magát a hétfői tárgyaláson. A tárgyalás kedden folytatódik, ahol a per további tíz vádlottja is felszólalhat. Öt éve tíz halálos áldozatot követelt , hogy átszakadt az ajkai Mal Zrt. vörösiszap-tározójának a gátja.

Vörösiszap-katasztrófa: A felelősök megnevezését követelték

Itthon2015.10.04, 21:49

Tudni akarják, hogy kik a felelősek a történtekért, akik a mai napig sincsenek megnevezve – mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára vasárnap a vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulóján tartott kolontári megemlékezésen. Devecserben is megemlékeztek a tragikus eseményekről. 

Nem tudunk mit kezdeni a hírhedt vörösiszappal

Környezet2015.10.04, 08:57

A timföldgyártás közben évente milliótonna-számra keletkező, erősen lúgos vörösiszap világszerte gondot jelent, pedig magyar kutatók már harminc éve felvetették az újrahasznosítás lehetőségét.

Ez van most a vörösiszap után

Itthon2015.10.03, 12:50

Komplett utcák voltak, amiket elvitt a vörösiszap, tíz ember életét kioltva. Egymás térdét csapkodtuk a nevetéstől Kolontáron, de persze nem azért, ami öt éve itt és a környéken történt. Ez volt a legnagyobb magyar ipari katasztrófa, amivel még ennyi idő után is durva szembesülni.

Öt év után sincs felelőse a vörösiszap-katasztrófának

Itthon2015.10.02, 16:13

Tíz halálos áldozatot követelt öt évvel ezelőtt, hogy átszakadt az ajkai Mal Zrt. vörösiszap-tározójának a gátja. A büntetőügyben mostanáig nem született jogerős ítélet. Az állam eddig 91,5 millió forintnyi kártérítést fizetett ki a károsultaknak.

A vörösiszap pusztítása után csend borult a vidékre

Kultúra2015.10.02, 11:26

Egy magyar dokumentarista fotós több mint egy éven keresztül fotózta a vörösiszap-katasztrófa miatt elnéptelenedett falvakat. Megrendítő, díjnyertes fotóiból albumot készített, amit a Capa Központ a katasztrófa ötödik évfordulóján most megjelentetett, sőt október végéig ki is állította a fotókat.

Módosították a vörösiszapper vádpontjait

Itthon2015.08.17, 14:02

Több pontban módosították a vádat a különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző közveszélyokozás bűntette miatt a devecseri vörösiszapömlés feltételezett felelősei ellen zajló per tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken.

Vörösiszap: segít az állam, de nem mindenkin

Itthon2015.02.19, 18:55

Fordulat következhet be a vörösiszap-katasztrófa miatt indított perekben. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint az állam átvállalja a felszámolás alatt álló Mal Zrt. ellen megítélt kártérítések kifizetését, ehhez azonban sok feltételnek kell megfelelni. Az áldozatokat képviselő dr. Magyar György szerint pozitív a gesztus, de nem biztos, hogy elég a károk kifizetésére.

Hiába jótékonykodtak a diákok, eltűnt a pénzük

Itthon2014.11.12, 06:40

 2010-ben történt kolontári vörösiszapömlés után az iskolás gyermekek között szervezett "százforintos" adománygyűjtő akcióban befolyt összegből 10 millió forint nem jutott el a támogatottakhoz.

Alig maradt nyoma a vörösiszap-katasztrófának

Környezet2014.11.03, 18:22

A szakértők attól tartottak, hogy a gátszakadás utá az ajkai timföldgyár lúgos szennye hosszú évekre tönkreteszi a Torna-patak környékét n. Egy friss vizsgálat szerint ez mégsem következik be.

Október 4-én felszakadnak a korábbi sebek

Itthon2014.10.04, 09:48

Négy évvel ezelőtt szakadt át a Mal Zrt. Kolontár és Ajka közötti vörösiszap-tárolója. A katasztrófa tíz ember életébe került, míg a helyreállítás közel 40 milliárd forintot emésztett föl. A tragédiával kapcsolatos büntető- és polgárjogi perek napjainkban is zajlanak, legutóbb, első fokon, 40 millió forintot ítéltek meg a Mal. Zrt. elleni két felperesnek.

Tízmilliós kártérítés iszapkárosultaknak – pénz valószínűleg nem lesz

Itthon2014.10.02, 15:41

Kamatokkal együtt több mint 30 millió forint kártérítést ítélt meg a bíróság annak a testvérpárnak, akiknek a szülei meghaltak - valamint közvetlen hozzátartozóinak - amikor négy éve átszakadt a MAL Zrt. ajkai zagytározójának gátja, és vörösiszappal öntötte el Kolonárt és környékét. Az ítélet ellenére pénzt valószínűleg nem látnak majd. 

Ilyen helyek csak a mesében vannak

[origo] utazás2014.03.03, 11:39

Van, amikor a természet szeszélye, van, amikor az emberi gondatlanság alakít át úgy egy tájat, hogy azt csak valami tudatmódosító szer hatásának tudja elképzelni az ember. A furcsa válogatásokat közlő Oddee legutóbb ilyen helyekről közölt összeállítást, amelybe az ajkai vörösiszap-katasztrófa következményeként vörösre színeződött fák is bekerültek.

Fáklyával és misével emlékeznek a vörösiszapra

Itthon2013.10.04, 06:41

Ma van a vörösiszap-katasztrófa harmadik évfordulója, három évvel ezelőtt szakadt át a gát Kolontárnál. Az érintett települések csendes megemlékezést, szentmisét és fáklyás felvonulást tartanak.

A gaz is jobban nő, mint a vörösiszap előtt

Itthon2013.09.28, 17:15

Beindult a mezőgazdaság, a tavaly kidöglött kukorica is terem már, bár a termés még nem a régi a vörösiszappal elöntött területeken. Devecserben az iszap által letarolt részen termesztett növényekkel fognak fűteni, a Torna-patakba azonban továbbra is folyik a habzó csurgalék, és eső után is vöröslik a víz. Mennyire állt helyre Devecser és Kolontár élővilága?

250 embert elküld a Mal Zrt.

Gazdaság2013.09.16, 14:24

Mintegy 250 embert küld el a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a bauxitfeldolgozás megszűnése miatt - közölte a cég felszámolóbiztosa, Szegőné Kemerle Judit.

Humán katasztrófával felérő munkanélküliség

Gazdaság2013.08.10, 13:56

A szakszervezet szerint ez vár Ajkára a Mal Zrt. csoportos létszámleépítése miatt. Az év végéig két-háromszáz dolgozót bocsáthatnak el a gyárból.

Ezeket a tüskéket nem lehet kipiszkálni

Itthon2013.06.14, 12:48

A vörösiszap-katasztrófa új időszámítást indított Devecseren, Kolontáron és Somlóvásárhelyen. Bár új házak épültek, a lelki sebeket még nem gyógyította be senki. A települések belekóstolhattak a mérgező irigységbe és a felemelő összefogásba is. Sokan megbetegedtek, a lomisok élete felfordult, a cigánygettók megsemmisültek. Mindez abból a széles körű, több száz ember megkérdezésével készített kutatásból derül ki, amelyet a devecseri önkormányzat rendelt a Monitor Társadalomkutató Intézettől.

Tanultunk a vörösiszap-katasztrófából

Itthon2013.06.12, 15:39

Elkészült a vörösiszap-katasztrófa társadalmi hatásvizsgálata. A kutatók szerint lehetett volna hatékonyabb az együttműködés és az adományok kezelése, de a tanulságok már a mostani árvíz kezelése során is hasznosultak.

Tagadják, hogy veszély lenne Almásfüzítőn

Itthon2013.06.09, 16:45

A Le Monde című francia napilap a Greenpeacre hivatkozva azt írta, hogy az almásfüzítői vörösiszap-tározókat és más ipari létesítményeket is veszélyeztet a Duna áradása. Az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője kizártnak és szakmailag érthetetlennek nevezte a lap feltételezését. Határozottan tagadta a cikk állítását az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos iparbiztonsági főfelügyelője is.

Fokozatosan állami tulajdonba kerül a Mal

Itthon2013.03.01, 15:11

A vörösiszap-katasztrófában érintett cég felszámolásakor létrejön egy új állami cég, ami átveszi a gyárat az eszközökkel és a dolgozókkal együtt. Az ajkai timföldgyárat jelenlegi formájában -a sok tartozással és a folyamatban lévő perekkel - nem akarja átvenni az állam.

A Malnak kártérítést kell fizetnie

Itthon2013.02.26, 19:47

Két és fél évvel az iszapkatasztrófa után született meg az első jogerős döntés, mely szerint a Malnak kártérítési felelőssége van.

Elölről kezdik a vörösiszappert

Itthon2013.02.04, 10:36

Előlröl kezdik a kolontári vörösiszap-katasztrófával összefüggő pert, mert változás történt a büntetőtanács összetételében.

Újra vörös víz szivárgott a Mal telepéről

Itthon2012.12.28, 15:21

Üzemzavar volt a Mal szennyvíztelepén.

Megerősítették a Mal stratégiai fontosságát

Gazdaság2012.12.18, 19:37

Megerősítette a Mal stratégiai fontosságát a kormány, miután szeptemberben a stratégiailag kiemelt jelentőségű céggé nyilvánította a Malt. A kormány azért erősítette meg a Mal stratégiai jelentőségét mert közérdek, hogy a cég vagyonát működő üzemként értékesítsék.

Fizetnie kell a Malnak a gátszakadás miatt

Gazdaság2012.12.05, 16:35

A Fővárosi Törvényszék közbenső ítélettel megállapította a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. kártérítési felelősségét a cég ellen a MÁV Zrt. által indított perben.

Iszapömlés: nem érez felelősséget a tervező

Itthon2012.11.09, 16:17

Szerinte helyesen működtették a tározót, és a gátak is bírták a strapát.

Az örökkévalóságnak tervezték a vörösiszap-tározót

Itthon2012.11.08, 16:49

Az átszakadt ajkai tározó építésének koordinálásáért felelős szakértő a vörösiszap-perben azt nyilatkozta, nem tervezési hiba okozta a katasztrófát.

Mal-vezér: Megfontolatlan voltam

Itthon2012.11.05, 17:28

A Mal vezérigazgatója az iszapömlés után azt mondta, hogy a vörösiszap nem veszélyes anyag.

Fizetnie kell a Malnak az iszapkárosultaknak

Itthon2012.10.25, 15:26

A Fővárosi Törvényszék megállapította a Mal Zrt. kártérítési felelősségét annak a devecseri férfinak az ügyében, akinek házát, garázsát és ingóságait tette tönkre a két évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa. A mostani közbenső ítélet az első alkalom, hogy bíróság megállapította a cég kártérítési felelősségét az iszapkatasztrófa okozta károkkal összefüggésben.

Pert nyert a Bakonyi Erőmű az energiahivatallal szemben

Gazdaság2012.10.17, 09:59

A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint a Magyar Energia Hivatal (MEH) jogtalanul vette el a Bakonyi Erőműtől az energiakvótáját, amellyel veszteségessé tette a céget. A döntés következtében a cég árbevétele 2011-től évi 3 milliárd forinttal csökkent.

Csak háromszor látta a vörösiszap-kazettákat a Mal-vezér

Itthon2012.10.17, 17:08

A vörösiszapper elsőrendű vádlottja, a Mal Zrt. vezérigazgatója szerint a cég környezetvédelmi rendszere nem jelezte az iszapömlést.

Kiderült, mi okozta a vörösiszap-katasztrófát

Környezet2014.05.21, 14:03

Két évvel ezelőtt öntötte el több mint egymillió köbméter rendkívül maró zagy Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit. Az OzoneNetwork dokumentumfilmjéből kiderül, mi okozta Magyarország legsúlyosabb ökológiai katasztrófáját.

A vörösiszap-katasztrófa

Ozone Network2012.10.04, 12:33

Már két év is eltelt az ajkai vörösiszap-katasztrófa óta, de vannak, akik sosem felejtik el a tragédia napját. Az OzoneNetwork TV stábja az iszapömlés idején is a helyszínen forgatott, és most visszatértek megnézni, mi változott az elmúlt időszakban. A film feltárja a tragédia okait és következményeit, a településen végzett mérések döbbenetes adatait, valamint a látványos számítógépes grafikákkal megmutatja, mi történt az iszapömlést megelőző pillanatokban.

Vörösiszapper: nem tartják bűnösnek magukat a timföldgyár dolgozói

Itthon2012.09.26, 15:40

A 2010-ben bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper szerdai tárgyalásán a bíróság meghallgatta az ajkai timföldgyárban dolgozó vádlottakat, akik nem ismerték el bűnösségüket. Szerintük a valódi felelősöket kellene megkeresni.

Újra él a Marcal a vörösiszap után

Időjárás2012.09.25, 16:44

Újra él a Marcal, jó a növény- és állatvilág, illetve a víz jelenlegi állapota. Ezt állapították meg a vörösiszappal elárasztott Marcal folyón a győri Reflex Környezetvédő Egyesület mérései.

Tagadta a bűnösségét a Mal szivattyúkezelője

Itthon2012.09.25, 16:37

A szivattyúkezelő és felettese is tagadta bűnösségét a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalásán kedden. Ők felügyelték a vörösiszap-tárolót.

Tétlenséggel vádolja az ügyész a Mal vezetőit

Itthon2012.09.24, 17:54

Hibák sorozatát és a cégvezetők tétlenségét is a vádlottak fejére olvasta az ügyészség a vörösiszap-katasztrófa perének első tárgyalásán. Az elsőrendű vádlott védője a sajtónak nyilatkozva visszautasította, hogy védence ne tett volna semmit a károk enyhítéséért.

Mécsesek, legendák és vörös nyomok Kolontáron

Környezet2014.05.21, 14:13

Jóval kevésbé fognak a vörösiszap pora miatt szenvedni a kolontáriak és a devecseriek. A tározókat olyan földdel borítják be, amelyet a katasztrófamentesítéskor szedtek le a talaj legfelső rétegéről a környéken. A bányakapitányság és Devecser polgármestere egyaránt cáfolja a károsultak érdekvédelmi egyesületét, amely szerint radioaktív salakpernyéből lenne a fedőréteg. Képes riport Devecserről és Kolontárról.

Lefedték a porzó ajkai iszaptározó felét

Itthon2012.07.16, 14:48

Folyamatosan dolgoznak a Mal Zrt. emberei azon, hogy befedjék az ajkai vörösiszap-tározókat, amelyekből szeles időben finom szemcsés vörös por borítja el a környező településeket. A 2010-es vörösiszap-katasztrófában megsérült tározót már félig befedték. Szomszédját teljesen letakarták.

Megkezdték a devecseri gazdák kártalanítását

Itthon2012.07.09, 17:51

A vörösiszap-katasztrófában kárt szenvedett gazdálkodóknak eddig 121 millió forintot fizetett ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Ősszel bíróság elé állnak az iszapkatasztrófa felelősei

Itthon2012.06.27, 14:40

A Mal Zrt. volt és jelenlegi vezetőinek büntetőtárgyalása az előre meghatározott menetrend szerint várhatóan egy évig tart majd. Ha elítélik őket, két évtől nyolc évig terjedő börtönt kaphatnak.

Eltűnik az iszapsivatag Almásfüzitőn

Időjárás2012.06.26, 12:02

Árvízkor vörös szigetként áll ki a Dunából az utolsó vörösiszap-tározó, amelyet tizenhat év után földdel borítanak be. A tározók rekultivációja 1996 óta tart, a VII-os számú iszapkazetta az utolsó a sorban.

Lefedték az egyik kolontári tározó negyedét

Itthon2012.06.07, 11:33

Dolgozik a Mal Zrt. a IX-es és X-es tározók lefedésén, a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint eddig a X-es tározó negyedét fedték be. Amíg nem készülnek el a befedéssel szórófejekkel permetezik a vöröiszapot.

Fellebbezett a Mal Zrt. a bányakapitányság határozata ellen

Itthon2012.05.25, 17:47

A Veszprémi Bányakapitányság hétfőn öt napot adott a Mal Zrt.-nek a vörösiszap kiporzásának megszüntetésére. A Mal Zrt. pénteken fellebbezést nyújtott be a határozat ellen. A timföldgyár környéken a porkoncentráció szeles időben jelentősen meghaladja az egészségügyi határértéket.

Öt napot kapott a Mal

Itthon2012.05.24, 16:30

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. öt napot kapott arra, hogy megszüntesse az ajkai gyára IX-es és a X-es tározójánál a vörösiszap kiporzását. Ha a cég nem tesz eleget a felszólításnak, a Veszprémi Bányakapitányság megteszi a szükséges lépéseket - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája az MTI-vel.

Nyomoznak a kolontári vörös por miatt

Itthon2012.05.23, 16:54

Környezetkárosítás miatt indított nyomozást a vörösiszap kolontári kiporzása miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda. A múlt heti porvihar idején extrém magas szállópor-koncentrációt mértek a településen.

Illés: Bezárathatja az állam a porzó ajkai timföldgyárat

Itthon2012.05.24, 14:31

A környezetvédelmi államtitkár szerint akár végleg be is zárathatják a Mal Zrt. timföldgyárát, ha a cég nem akadályozza meg a vörösiszap-tározók porzását. Valószínűbb azonban, hogy a hatóságok kikényszerítik a porszennyezés megszüntetését.

Mindent körbezár a kolontári sivatag

Itthon2012.05.20, 09:28

A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben többszörösen meghaladja az egészségügyi határértéket. A helyiek allergiás és asztmás tünetekre panaszkodnak, többen a költözést fontolgatják.

Túlzónak tartják a Kolontárról terjedő képeket

Itthon2012.05.18, 17:21

A hatóságok szerint nem szerencsések a Kolontár és környéke légszennyezettségét mutató térképek, mert a hatásterület erősen túlzó. Csütörtökön a viharos szél miatt a szálló por egészségügyi határértékének a tízszeresét mérték.

Tízszeres volt a porszennyezés Kolontáron

Időjárás2012.05.18, 12:11

Porkatasztrófa sújtja a települést minden szeles napon. Hétfőn ismét viharos szél lesz. Csütörtökön tizenegyszer több volt szálló vörösiszappor volt a levegőben, mint amekkora az egészségügyi határérték.

A kutyát is rózsaszínre festette a szálló vörös por Kolontáron

Itthon2012.05.18, 14:23

Ismét az egészségügyi határérték háromszorosát megközelítő porszennyezést mértek Kolontár környékén, a Mal Zrt vörösiszaptározóinak közelében. A cég a másfél évvel ezelőtti katasztrófa óta csak száraz technológiával tárolhatja a vörösiszapot, a szeles idő azóta minden alkalommal óriási felhőkben kavarja a szennyező vörös port.

Beperelték a környezetvédelmi államtitkárt a Mal Zrt. vezetői

Itthon2012.05.12, 09:24

A vörösiszap-katasztrófában érintett cég menedzsmentje jó hírnevének sérelme miatt perli Illés Zoltánt 15 millió forintra. A cégvezetők szerint az államtitkár a becsületükbe gázolt, amikor a 2010-es katasztrófa alatt őket állította be az egész katasztrófa felelőseinek.

Az almásfüzitői vörösiszapon vitázik az MTA a Greenpeace-szel

Időjárás2012.05.10, 14:47

Ne használják fel saját túlzásaik alátámasztására a Magyar Tudományos Akadémia szakmai kiadványaiban szereplő megállapításokat - erre kéri az MTA a Greenpeace Magyarországot, de más civil szervezeteket is. A Greenpeace az Európai Bizottsághoz fordult az almásfüzitői vörösiszap miatt.

Negyedmilliárd az iszapkatasztrófa településeinek

Itthon2012.05.03, 17:09

Devecser közel 140 millió forintot kap, Kolontáron pedig 90 millióból épülhet művelődési ház.

Ha ismét megindul a vörösiszap

Környezet2014.05.21, 14:19

Vissza kellene terelni Ajkánál a Torna-patakot a több ezer éves régi medrébe. Ez az egyetlen, hosszú távon megfelelő megoldás a további vörösiszap-katasztrófák elkerülésére - mondta Schweitzer Ferenc geológus az [origo]-nak. Szerinte a mederáthelyezés simán kijött volna a katasztrófa helyszínén elköltött milliárdokból.

Folyamatosan egészségtelen a levegő Kolontáron

Itthon2012.04.02, 17:23

Kolontár polgármestere szerint a szél akár a Balatonig is elviheti a szennyező anyagokat. Segítséget többször kértek, de egyelőre nincs változás. A településen már télen is látszott, hogy a szél vörös port hoz a Mal tározói felől: akkor vörös lett tőle a hó.

Súlyos porszennyezés volt Kolontáron

Időjárás2012.03.30, 14:13

Amíg be nem fedik az összes vörösiszaptároló kazettát, megszenved minden erősen szeles napot a település. Háromszorosan haladta meg a finom szemcséjű szálló por koncentrációja az egészségügyi határértéket Kolontáron pénteken.

A minisztérium szerint az EU miatt késik a vörösiszap sújtotta gazdák támogatása

Gazdaság2012.03.19, 17:17

Többször is újabb információkat kért az Európai Unió a vörösiszap sújtotta gazdák egymilliárd forintos támogatása miatt, ezért nem tudott még pénzt utalni a Vidékfejlesztési Minisztérium az érintetteknek.

A Malt hibáztatja a parlament a vörösiszap-katasztrófáért

Itthon2012.03.12, 19:21

A 2010 októberi vörösiszap-katasztrófa döntően a Mal Zrt. ipari tevékenységével összefüggésben, az ő felelősségi körében következett be - mondta ki hétfői határozatában a parlament.

A Malév-csőd vizsgálatába kezd a parlament

Itthon2012.03.12, 11:27

Az Országgyűlés hétfőn vizsgálóbizottságot állíthat fel a Malév 2010 előtti működésének elemzésére, továbbá megnevezheti a kolontári vörösiszap-katasztrófa felelőseit, és elfogadhatja a 2006-os erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentését is.

Eddig 38 milliárdot emésztett fel a vörösiszap-katasztrófa

Itthon2012.03.09, 10:58

A legtöbb pénz, 21,7 milliárd forint a mentesítésre ment el, a károsultak lakásvásárlására, kárenyhítésére és az új lakóparkok építésére 14,3 milliárdot költöttek. Hátravan még a mezőgazdasági károk rendezése, és még nem fizették ki az ügyvédeket sem.

Nyárra tudják megkötni a vörösiszap szálló porát

Itthon2012.03.02, 17:53

A Mal Zrt. szerint a rendelkezésre álló technikával nyárra tudják fokozatosan megakadályozni, hogy a vörösiszap porát kihordja a szél a kolontári tározóból. A környék szenved a vörös por miatt, viszont a tározóban az iszapkatasztrófa után már nem lehet vizes technikával tárolni az ipari mellékterméket.

Mérik a vörös port Kolontár mellett

Itthon2012.02.28, 16:08

Berendezés méri és elemzi azokat az anyagokat, amelyekből a vörösiszap-tartalomra lehet következtetni. Februárban kétszer is észleltek nagyobb mennyiségű szálló vörös port Kolontár térségében.

A vörösiszap-katasztrófa felelőseiről tárgyal a parlament

Itthon2012.02.28, 07:37

A hungarikumtörvényről, a vörösiszap-katasztrófa felelőseiről, valamint az új hulladéktörvényről is tárgyal kedden a parlament.

Hoffmann Rózsa indítja a hetet a parlamentben

Itthon2012.02.26, 09:38

További vallási közösségeket ismerhet el az Országgyűlés a soron következő kétnapos ülésén. A parlament emellett hétfőn ismét nekivághat a Malév-bizottság felállításának, majd kedden értékelheti például a vörösiszap-katasztrófa felelősségét vizsgáló bizottság eredményeit is. A hétfői ülés várhatóan az oktatási államtitkárnak a felsőoktatási felvételiről szóló beszédével kezdődik.

Csak a latyak miatt úszta meg Kolontár az újabb vörös porzuhanyt

Itthon2012.02.25, 18:19

Bár szombaton is erős szél volt, Kolontárt nem borította be újra a vörösiszap-tározóból kihordott vörös por. A településnek az volt a szerencséja, hogy az elolvadt hó miatt még nem száraz a tározóban ülepedő vörös por - mondta az [origo]-nak a kolontári polgármester. A kiporzás ugyanakkor szerinte csak napok kérdése.

Takaróréteggel akadályoznák meg a kolontári vörös kiporzást

Itthon2012.02.23, 17:08

Az iszapkatasztrófa utáni technológiaváltás miatt lepi el olykor vörös por az ajkai tározók környékét.

Tervet ígérnek a vörös por ellen a kolontáriaknak

Itthon2012.02.21, 14:48

A vidékfejlesztési tárca intézkedési tervet készít, miután pénteken a rendkívül erős szél az ajkai timföldgyár területéről származó vörös porral lepte be Kolontárt.

Ezer forintért eladnák az államnak a Mal Zrt. felét a tulajdonosok

Itthon2012.02.10, 17:27

A 2010 októberi vörösziszap-katasztrófában érintett Mal Zrt. tulajdonosai a gyár működőképességének és a munkahelyek megtartásának érdekében készek a megállapodásra, ezért jelképes, ezerforintos összegért válnának meg a jelenleg húszmilliárd forintot érő ajkai timföldgyár felétől.

Percre pontosan megállapították, hogyan történt a vörösiszap-katasztrófa

Itthon2012.01.26, 21:00

Percre pontosan rögzítették a műszerek a vörösiszap-katasztrófa előtti órák eseményeit; a számítógép naplózta azt is, hogy mikor nőtt meg a tározó melletti szivattyúk üzemideje, amelyből arra lehetett következtetni, hogy baj van - értesült az MTI Hírcentrum.

Előző
Következő