Vörös Hadsereg

címke rss
A budapesti hadműveletben hősi halált halt honvédeket exhumáltak

A budapesti hadműveletben hősi halált halt honvédeket exhumáltak

Tizenhat, a második világháborúban hősi halált halt magyar katonát exhumáltak Mogyoródon - közölte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatósága hétfőn a Facebook-oldalán. Az elesett magyar katonák valószínűsíthetően a Vörös Hadsereg Budapest elfoglalásáért indított hadművelete során, az Attila-vonal áttöréséért folytatott harcokban veszthették életüket 1944 novemberében, vagy decemberének elején.

Sztálin dührohamot kapott, amikor megtudta, hogy kapituláltak a nácik

Tudomány2023.05.09, 19:28

1945. május 7-én a kora hajnali órákban az angolszász szövetséges haderő főparancsnoka, Dwight D. Eisenhower hadseregtábornok reimsi főhadiszállásán Alfred Jodl vezérezredes, a német birodalmi kormány nevében aláírta a náci Németország feltétel nélküli fegyverletételéről szóló kapitulációs okmányt. A dokumentumban foglaltak szerint a még harcban álló német csapatoknak másnap, május nyolcadikán éjfélig valamennyi hadszíntéren be kell szüntetnie mindenféle harci cselekményt. A német kapitulációval az európai hadszíntéren befejeződött a világtörténelem legvéresebb, csaknem hat évig tartó fegyveres konfliktusa, a második világháború. Nooha ...

Őrült pusztítás a véres tankcsatákban Debrecenben és a Balatonon is

Tudomány2023.04.25, 04:28

A háborúk történetében komoly mérföldkőnek számított a harckocsik megjelenése. A szárazföldi hadviselésben a páncélosok önálló fegyvernemként való alkalmazása új katonai doktrínákat teremtett, alaposan átalakítva a 20. század elejéig általánosnak tekinthető hadművészetet. A harckocsik bevetése mind tömegét, mind pedig hadászati és taktikai koncepcióját tekintve a második világháború vérzivataros éveiben érte el a csúcspontját a világtörténelem legnagyobb páncélos ütközeteiben, így különösen a kurszki, az ardenneki, vagy a hortobágyi, illetve a balatoni csatában. A páncélos fegyvernem technikai-taktikai fejlesztése 1945 után új szinttre ...

A náci Királytigrisek beleragadtak a dunántúli sárba

Tudomány2023.03.08, 22:35

1945. március 6-án a ködös hajnali pirkadatban kétezer löveg össztüzével vette kezdetét a második világháború utolsó nagy német offenzívája. A félórás tüzérségi előkészítés után a Velencei-tó és a Balaton között húzódó frontvonalról a 6. SS-páncéloshadsereg és Hermann Balck vezérezredes 6-ik hadseregének páncélos ékei lendültek támadásba, hogy átszakítsák Fjodor Tolbuhin marsall 3. ukrán frontjának arcvonalát. A „Tavaszi ébredés" (Frühlingserwachen) kódnevű hadművelettel Adolf Hitler arra tett kétségbeesett kísérletet, hogy a Dunántúlról kiszorítsa a Vörös Hadsereg magasabb egységeit, és visszaszerezze a hadászati kezdeményezést az ...

Csak füstölgő romhalmaz maradt Budapest helyén

Tudomány2023.02.13, 21:21

1945. február 13-án ért véget a 102 napig tartó budapesti csata. A magyar főváros kerületeiben 51 napig tomboló ostrom miatt amikorra elhallgattak a fegyverek, Budapest füstölgő romhalmazzá vált. A második világháború egyik leghosszabb ideig dúló helységharcában 38 ezer civil, 43 ezer német és magyar, valamint 70 ezer szovjet katona vesztette életét. Az ostrom hevessége csak a Sztálingrád, Varsó, vagy Berlin elfoglalásáért vívott harcokéhoz hasonlítható. Ráadásul a magyar főváros véres ostromának nem is volt valós hadászati indoka; Budapest pusztulását elsősorban Adolf Hitler esztelen parancsa, valamint a szovjet hadvezetés presztízzsszempontjai ...

80 éve kezdődött a doni katasztrófa, a magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája

Tudomány2023.01.13, 14:25

Nyolcvan éve, 1943. január 12-én a Vörös Hadsereg jelentős számbeli és technikai túlerőben lévő magasabb egységei az urivi hídfőből kitörve elsöprő erejű támadást indítottak a 2. magyar hadsereg létszámban és felszerelésben sokkal gyengébb alakulatai ellen. Az urivi áttöréssel vette kezdetét az a 2. magyar hadsereg pusztulásával végződött kegyetlenül véres ütközet, ami mind a mai napig a Don-kanyari tragédiaként él a magyar történelmi emlékezetben. A 2. magyar hadsereg pusztulása a magyar történelem legsúlyosabb katonai veresége; a 207 500 fős személyi állomány csaknem kétharmada, 143 ezer fő került a veszteséglistára. A Don-kanyar ...

Második világháborús betonromboló gránátot találtak a II. kerületben

Tudomány2022.09.10, 12:12

Második világháborús szovjet betonromboló gránátot találtak Budapesten, a II. kerületi Pusztaszeri úton, egy családi ház kertjében. A hatástalanítás idejére száz méter sugarú körben lezárják a területet - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje szombat reggel az MTI-t.

A bukaresti végjáték sorsdöntő következményekkel

Tudomány2022.08.23, 21:45

1944. augusztus 23-án az esti órákban döbbenetes információ futott be a berlini birodalmi kancelláriára. A bukaresti német követségről érkezett sürgönyben az hihetetlen hír állt, hogy Ion Antonescu marsallt, a Harmadik Birodalom „leghűségesebb szövetségesét" letartóztatták, Mihály király pedig fegyverszüneti kérelemmel fordult a szövetséges nagyhatalmakhoz. A Führer, miután végigolvasta a táviratot először elsápadt, ám néhány pillanatnyi feszült csend után magáról megfeledkezve tombolni kezdett. A dühtől tajtékozva elrendelte Bukarest bombázását, valamint megparancsolta az „áruló királyi klikk" haladéktalan letartóztatását. Csakhogyy ...

Raoul Wallenberg, a magyar zsidók megmentője 75 éve halt meg

Tudomány2022.07.16, 14:08

Egy 1957-es szovjet hivatalos közlés szerint hetvenöt éve, 1947. július 17-én halt meg a moszkvai Lubjanka börtönben Raoul Wallenberg svéd diplomata, aki a vészkorszakban magyar zsidók ezreit mentette meg a deportálástól. Wallenberg 1945. január 17-én tűnt el, szovjetunióbeli fogságának pontos története máig ismeretlen.

Sztálin is támadni akart, csak Hitler megelőzte

Tudomány2022.06.24, 13:50

1941. június 22-én hajnali 3 óra 15 perckor a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó csaknem háromezer kilométer széles arcvonalon három német hadseregcsoport, három és félmillió katona, 3600 harckocsi és közel ötezer repülőgép lendült támadásba a Szovjetunió ellen. A világtörténelem legnagyobb szárazföldi offenzívája, a Barbarossa hadművelet során a német alakulatok már az első napokban áttörték a szovjet frontvonalat. A Vörös Hadsereg határ mentén összevont hadseregcsoportjai nem tudták felfogni a német támadást, és magasabb egységeik vagy bekerítésbe kerültek, vagy pedig szörnyű veszteségeket elszenvedve hátráltak a németek nyoomása ...

A náci fegyverletétel titkai: miért kellett kétszer aláírni a kapitulációt?

Tudomány2022.05.08, 10:24

1945. május 7-én a kora hajnali órákban a szövetséges haderő főparancsnoka, Dwight D. Eisenhower hadseregtábornok reimsi főhadiszállásán a náci Németország új államfője, Karl Dönitz admirális megbízásából Alfred Jodl vezérezredes aláírta a német haderő feltétel nélküli megadásáról szóló kapitulációs okmányt. A dokumentum másnap, május 8-án éjféltől írta elő a teljes fegyvernyugvást. A német kapitulációval Európában hivatalosan is véget ért az emberi konfliktusok történetének legnagyobb vérontása, a második világháború. A német megadás hírére a nagyvárosok utcáin önfeledt ünneplésbe kezdtek az emberek, de a kulisszák mögött  már komoolyan ...

Budapest ostroma volt a második világháború egyik legpusztítóbb városharca

Tudomány2022.05.05, 13:02

1945. február 13-án az utolsó budai ellenállási gócok felszámolásával ért véget Budapest 52 napig elhúzódó ostroma. (Az évfordulón, azaz vasárnap interjút közöltünk az ostrom megítéléséről.) Sztálingrád után a magyar főváros elfoglalásáért vívott csata bizonyult a világháború második leghosszabb helységharcának. Az ostrom voltaképpen a náci diktátor, Adolf Hitler harcászatilag értelmetlen, Festung nevű, kegyetlen parancsával kezdődött. A polgári áldozatok száma meghaladta a 25 ezer halottat és 52 ezer sebesültet, több mint 32 ezer lakás teljesen megsemmisült vagy lakhatatlanná vált, az összes Duna-hidat felrobbantották, a világhírű ...

Már látták a németek a Kreml tornyait, de sosem értek oda

Tudomány2021.12.05, 22:26

Nyolcvan éve, 1941. december 5-én Georgij K. Zsukov hadseregtábornok csapatai ellentámadásba lendültek a Moszkva előtt elakadt német seregtestek ellen. A tomboló hóviharban kibontakozó offenzíva teljesen váratlanul érte a német Közép Hadseregcsoport leharcolt és fagytól szenvedő katonáit. A Távol-keletről Moszkva alá vezényelt, és a kemény hideghez hozzászokott jól felszerelt szibériai hadtestek pörölycsapásszerű támadása több helyen átszakította a szovjet fővárost körülzáró német frontvonalat. A Közép Hadseregcsoport kritikus helyzetbe került, és csak egy hajszál választotta el attól, hogy a Vörös Hadsereg nyomása alatti hátrálás ffejveszett, ...

Az 1968-as Prágai tavasz és annak utóélete: folytatódott a XX. Század Intézet Félmúlt című beszélgetéssorozata

Itthon2021.10.01, 17:13

Rövid nyári szünet után 2021. szeptember 29-én, ötödik állomásán folytatódott a XX. Század Intézet Félmúlt című beszélgetéssorozata. A beszélgetés résztvevői arra próbáltak választ találni, hogy vajon mi állhatott egy fiatal bölcsészhallgató, Jan Palach 1969. januári önégetésének hátterében. Ehhez az Olthatatlan című cseh minisorozat adta a beszélgetés kiindulópontját. Mi volt 1968 és a Prágai tavasz jelentősége? Miről szólt Alexander Dubček kísérlete és létezik-e egyáltalán „emberarcú szocializmus"? A témában jártas szakértők Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökhelyettese és Szerencsés Károly történész, az Eötvvös ...

A háborúban meghalt katonák már nem ellenségei egymásnak

Tudomány2021.09.12, 19:40

A második világháborúban Magyarországon elesett 22 szovjet katonát temettek újra katonai tiszteletadás mellett pénteken Budapesten, a Fiumei úti sírkert szovjet katonai parcellájában.

Kannibalizmus és borzalmas pusztítás a történelem legkegyetlenebb városostromában

Tudomány2021.09.10, 12:15

Pontosan nyolcvan éve, 1941. szeptember 8-án záródott be a német ostromgyűrű a Szovjetunió második legnagyobb városa, Leningrád (ma Szentpétervár) körül. A kereken 872 napig tartó véres harcokkal tarkított blokád, a leningrádi csata volt a világtörténelem legpusztítóbb városostroma, amelynek mértéktartó becslések szerint is legkevesebb másfél millió ember, nagyobb részt civil esett az áldozatául. Noha a Szovjetunió ellen indított Barbarossa hadművelet 1941 nyári nagy katlancsatái idején, amikor a Vörös Hadsereg az összeomlás szélére került, lett volna lehetőség Leningrád menetből való elfoglalására, de a náci diktátor, Adolf Hitler ...

Nyolcvan éve rohanta le a náci Németország a Szovjetuniót

Tudomány2021.06.22, 23:02

Nyolcvan éve, 1941. június 22-én hajnali 3 óra 15 perckor, a kora nyári pirkadatban három német hadseregcsoport 162 hadosztálya, rövid, de intenzív tüzérségi előkészítés után a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó háromezer kilométer széles fronton átlépte a határt, és betört a Szovjetunió területére. Az „Unternehmen Barbarossa", a hadtörténet legnagyobb szárazföldi hadművelete teljesen felkészületlenül érte a Vörös Hadsereget, amely csaknem összeroppant a német hadigépezet súlyos csapásai alatt. A német támadás hírére Sztálin összeomlott, és hosszú napokra eltűnt a nyilvánosság valamint közvetlen munkatársai szeme elől. Noha 19941 ...

Véres mészárlással ért véget Budapest 52 napig tartó ostroma

Tudomány2021.02.12, 11:28

A második világháború egyik legjobban elhúzódó és legpusztítóbb helységharcát, Budapest ostromát nem véletlenül szokták második Sztálingrádként emlegetni a hadtörténeti irodalomban. A magyar főváros 52 napig tartó ostromának záró epizódjaként a rommá lőtt budai vár területére visszaszorult, reménytelen helyzetbe került német Wehrmacht illetve Waffen-SS egységek parancsnoka, Karl von Pfeffer- Wildenbruch SS-Obergruppenführer, Hitler utolsó töltényig való kitartást elrendelő ostoba parancsát figyelmen kívül hagyva elhatározta, hogy megmaradt csapataival megkísérli a kitörést az ostromgyűrűből. Az 1945. február 11-én este nyolc órakor ...

A budapesti híd, amit eleve úgy építettek meg, hogy lebontják

Tudomány2021.01.18, 11:40

Hetvenöt éve, 1946. január 18-án adták át a második háború utáni első állandó budapesti hidat, a Kossuth hidat a Kossuth tér és a Batthyány tér közötti szakaszon. Bár eleve úgy építették meg, hogy egyszer majd lebontják, a híd egészen 1960. március 17-ig ellátta feladatát: bontását ekkor kezdték meg. Története 1963. január 2-án ért véget véglegesen.

Rejtélyes körülmények közt halt meg az amerikai tábornok, aki meg akarta állítani Sztálint

Tudomány2020.11.11, 23:35

A robbanékony természetéről és nyers szókimondásáról ismert George S. Patton hadseregtábornok, a második világháború egyik legkiválóbb hadvezére sohasem csinált abból titkot, hogy Sztálint és a szovjet bolsevik rendszert tekinti a nyugati civilizáció legveszélyesebb ellenségének. A náci Németország felett aratott győzelem kivívásában óriási érdemeket szerzett George Patton éles szovjetellenessége miatt a háború utolsó hónapjaiban egyre kellemetlenebbé vált az amerikai kormány  számára, a szovjet diktátor, Sztálin pedig egyenesen a halálát kívánta. 1945. december 9-én furcsa autóbaleset érte a tábornokot, akinek két héttel később, deecember ...

Sikerülhetett-e volna Magyarország kiugrása a második világháborúból?

Tudomány2020.10.18, 20:11

Általánosan elfogadott tétel, hogy a történettudományban nincsen helye a mi lett volna ha? – kérdés feltevésének. Pedig nem csak a jelenben, hanem a múltban is a politikai döntéshozók mindig több lehetőség közül választhattak. Kísérletet teszünk, hogy megnézzük: egy sorsdöntő helyzetben milyen valós alternatívák álltak az egykori döntéshozók előtt, és mik voltak azok a szempontok, ami alapján végül döntöttek, történelemmé téve elhatározásuk következményeit. Magyarország újkori történetében ilyen drámai sorsfordulónak számítanak az 1944. októberi események,  amikor Horthy Miklós kormányzó megkísérelte az ország kivezetését a háborúbóól. ...

Világháborús hajóroncs felfedezése borzolja a kedélyeket

Tudomány2020.10.01, 20:04

Egy második világháborús német gőzhajó csaknem sértetlen állapotban lévő roncsát találták meg lengyel búvárok a Balti-tengerben. A felfedezés talán segít megoldani a legendás borostyánszoba több évtizedes rejtélyét.

Történelmi titkot fedett fel Horthy Miklós utolsó élő testőre

Tudomány2022.05.05, 13:13

Farkas Ernő volt magyar királyi lövész-testőr szakaszvezető, az egykori elitegység, a magyar királyi testőrség utolsó élő tagja, sorsfordító történelmi események részese volt 1944 októberében, amelyről 2017 őszén, a sikertelen kiugrási kísérlet évfordulóján exkluzívan, a szemtanú hitelességével nyilatkozott az Origónak. A nagy visszhangot kiváltó interjút változtatás nélkül ismét közreadjuk, Farkas Ernő közeledő 100. születésnapja alkalmából. Sorozatunkban az elmúlt évek legolvasottabb cikkeit idézzük fel - ez 2017 októberében jelent meg először.

Hetvenöt éve ért véget a világtörténelem legvéresebb konfliktusa, a második világháború

Tudomány2020.09.02, 23:17

Hetvenöt éve, 1945. szeptember 2-án délelőtt, a Tokiói-öbölben horgonyt vetett USS Missouri csatahajó fedélzetén a japán császári kormány, valamint a vezérkar képviselői aláírták a feltétel nélküli megadásról szóló kapitulációs okmányt. Ezzel az aktussal hivatalosan is véget ért a második világháború, nem egészen négy hónappal azután, hogy Európában végleg elhallgattak a fegyverek. A második világháború mind az abban részt vett hadseregek méretét, mind az áldozatok számát és az összecsapások földrajzi kiterjedtségét, valamint a háború kegyetlenségét tekintve példa nélkül áll az emberi konfliktusok történetében. A második világháborúú ...

Mindenütt kilőtt harckocsik százai lángoltak a prohorovkai csatamezőn

Tudomány2020.07.14, 20:38

A keleti front utolsó nagy német offenzív kísérlete, a kurszki kiszögellés felszámolására indított Citadella hadművelet többszöri halasztás után 1943. július 5-én kezdődött el, több mint ötven német hadosztály, valamint 2 500 harckocsi és rohamlöveg bevetésével. A másfél hétig váltakozó kimenetellel hullámzó ütközetsorozat tetőpontján, 1943. július 12-én a Prohorovka mellett lezajlott tankcsatában, a második világháború legnagyobb páncélos ütközetében, a szovjet erők megrendítően súlyos veszteségeket voltak kénytelenek elkönyvelni, de a németek mégsem tudták továbbfejleszteni a jelentős túlerővel szemben kivívott taktikai győzelmükeet; ...

Hetvenöt éve ért véget a második világháború Európában

Tudomány2020.05.09, 08:04

1945. május 7-én a kora hajnali órákban Eisenhower hadseregtábornoknak, az angolszász szövetséges haderő főparancsnokának reimsi főhadiszállásán Alfred Jodl vezérezredes, a Wehrmacht, német véderő főparancsnokság hadműveleti főnöke a Harmadik Birodalom új államfője, Karl Dönitz vezértengernagy megbízásából aláírta a náci Németország feltétel nélküli megadásáról szóló kapitulációs okmányt. A német megadás dokumentuma május nyolcadikán éjféltől írta elő a teljes fegyvernyugvást. Ezzel az emberi konfliktusok történetének legnagyobb vérontása, a második világháború hivatalosan is véget ért az európai kontinensen. A kapituláció hírére a ...

75 éve lett öngyilkos Adolf Hitler, hogy elkerülje a felelősségre vonást

Tudomány2020.05.02, 11:27

A Harmadik Birodalom összeomlásának utolsó óráiban, 1945. április 30-án délelőtt a Berlint ostromló 1. belorusz front parancsnoka, Georgij Zsukov marsall személyes utasítására a szovjet 3. csapásmérő hadsereg különleges felderítőszázada azt a parancsot kapta, hogy törjön át a Birodalmi Kancelláriához, és próbálja meg élve elfogni a kancellária bunkerébe bezárkózott Adolf Hitlert. Az ekkor már két hete tartó berlini csata a végéhez közeledett: a Vörös Hadsereg belvárosba benyomult rohamosztagai alig 500 méterre álltak a náci Németország egykori központjától, a Birodalmi Kancellária rommá lőtt épületétől. 

Így győzte le a Sárrét a német Királytigriseket

Tudomány2022.05.05, 13:01

Hetvenöt éve, 1945. március hatodikán hajnalban vette kezdetét az európai hadszíntér utolsó nagy német ellentámadása, a hadtörténelembe balatoni csata néven bevonult Tavaszi ébredés (Unternhemen Frühlingserwachen) hadművelet. A német véderő még megmaradt páncélos tartalékainak összevonásával Adolf Hitler arra tett kétségbeesett kísérletet, hogy megtartsa a Harmadik Birodalom számára utolsó üzemanyagforrásnak számító dunántúli kőolajmezőket, és megpróbálja feltartóztatni a Vörös Hadsereg Ausztria irányába kibontakozó offenzíváját. A Balaton és a Velencei-tó közti térségben lezajlott összecsapás a kurszki, az ardenneki és az alföldi üütközet ...

75 éve ért véget Budapest ostroma

Tudomány2020.02.13, 23:21

Hetvenöt éve, 1945. február 13-án ért véget a magyar főváros elfoglalásáért vívott 102 napig tomboló hadművelet, a budapesti csata. A főváros területén kereken 51 napig dúló pusztító helységharc romhalmazzá változtatta Budapestet, az ostrom hevessége csak a Sztálingrádért és Berlinért folytatott harcokhoz hasonlítható. Budapest értelmetlen pusztulása 38 ezer civil, 48 ezer német és magyar, illetve 70 ezer szovjet katona halálával járt együtt. A magyar főváros elsősorban Adolf Hitler eszelős, a hadászati realitásokat teljesen figyelmen kívül hagyó és az utolsó töltényig való ellenállást elrendelő parancsa miatt vált füstölgő romhalmazzá.

Roosevelt naivitása Sztálin kezére játszotta Közép-Kelet-Európát

Tudomány2020.02.04, 23:41

A három szövetséges nagyhatalom képviselői 1945. február 4-én a németektől csak alig tíz hónappal korábban visszafoglalt Krím-félszigeti Jaltában, a cárok egykori nyári rezidenciáján, a Livágyija-palotában találkoztak, hogy egyezségre jussanak a náci Németország bukása utáni európai rendezés legfőbb kérdéseiben. Jaltára úgy tekinthetünk, mint a „három nagy", Roosevelt, Churchill és Sztálin 1943 végén Teheránban megtartott első tanácskozásának folytatására azzal a jelentős különbséggel, hogy az időközben alaposan megváltozott hadi helyzetre figyelemmel a jaltai konferencián szinte az összes fontos döntésben Sztálin akarata érvényesült.

Ez volt a történelem máig legnagyobb hajókatasztrófája

Tudomány2020.01.31, 08:54

Kereken hetvenöt éve, 1945. január 30-án kora hajnalban szörnyű katasztrófa érte a lengyelországi Gdynia kikötőjéből a fedélzetén csaknem tizenegyezer, zömében civil menekülttel kifutott Wilhelm Gustloff német óceánjárót. A Balti-tengeren a fagyos éjszakai sötétségben nyugatnak tartó hajót az S-13-as jelzésű szovjet tengeralattjáró felfedezte, és torpedóival a hullámsírba küldte. A szovjet tengeralattjáró támadása nyomán közel 9 500 ember, köztük rengeteg nő és gyermek lelte halálát a dermesztően hideg vízben. A második világháború utáni években csaknem fél évszázadig tartó mélységes hallgatás övezte a tengerhajózás történetének minndmáig ...

Orbán Viktor képviseli Magyarországot Auschwitzban, a holokauszt nemzetközi emléknapján

Nagyvilág2020.01.20, 14:01

Január 27-én lesz 75 éve, hogy a Vörös Hadsereg csapatai felszabadították az auschwitzi haláltábort. Magyarországot Jeruzsálemben Áder János köztársasági elnök képviseli, míg Orbán Viktor miniszterelnök 27-én Auschwitzban vesz részt az emléknapon -  írja a Magyar Nemzet.

Euforikus hangulatban érkeztek haza Hitlertől a nyilasok

Tudomány2019.12.04, 21:59

Hetvenöt éve, 1944. december 4-én vált valóra Szálasi Ferenc, a „Hungarista Munkaállam" vezetőjének régóta dédelgetett nagy álma; a berlini birodalmi kancellárián a Führer, Adolf Hitler fogadta személyesen a nyilas mozgalom fantaszta vezérét. A hivatalos látogatásra Berlinbe érkezett „nemzetvezető" egyetlen célját sem érte el Hitlernél, viszont kiadós propagandazuhanyt kapott a csodafegyverekről, és a németek „nem kétséges végső győzelemről", ami egészen fellelkesítette Szálasit és a kíséretét alkotó nyilas vezetőket.

Ugrás a sötétbe: ezért hiúsult meg Horthy kiugrási kísérlete

Tudomány2022.05.05, 13:10

Hetvenöt éve, 1944. október 15-én, Magyarország legújabb-kori történelmének egyik legdrámaibb pillanatában Horthy kormányzó megkísérelte, hogy szakítson a náci Németországgal, és kivezesse az országot a második világháborúból. A kiugrás sikerének rendkívül nagy volt a tétje; ezen múlott, hogy Magyarország elkerülje hadszíntérré válását, és hogy a vesztes Harmadik Birodalom utolsó csatlósa maradjon. Az október 15-én délután fél egykor elhangzott fegyverszüneti proklamáció váratlan meglepetésként érte az országot, mert a kevés beavatotton kívül senki sem sejtette, hogy mire készül a kormányzó. Horthy Miklós kiugrási kísérlete azonban ...

Churchill és Sztálin egy papírszalvétán osztották fel Közép-Kelet-Európát

Tudomány2019.10.09, 23:37

1944. október 9-én este, a hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó brit miniszterelnök és kísérete tiszteletére Sztálin díszvacsorát adott a Kremlben. Winston Churchill ezt az oldott légkörű eseményt kihasználva azzal a váratlan javaslattal állt elő, hogy állapodjanak meg a Szovjetunió és a nyugati szövetségesek közötti befolyás százalékos mértékéről a balkáni, valamint a kelet-közép-európai államokat illetően. Amíg a szovjet tolmács, Pavlov, a brit miniszterelnök szavait lefordította Sztálinnak, Churchill az asztalon fekvő papírszalvétára is felírta az egyes országokat érintő százalékos befolyási arányokat, és a papírlapot Sztáálin ...

Sztálin karba tett kézzel nézte végig Varsó pusztulását

Tudomány2022.05.05, 13:07

Hetvenöt éve, 1944. augusztus elsején kora délután a földalatti lengyel Honi Hadsereg (Armia Krajowa) gyengén felfegyverzett egységei halált megvető bátorsággal megtámadták a varsói német helyőrség alakulatait. A fegyveres felkelésre a londoni lengyel emigráns kormány jóváhagyásával Gróf Tadeusz Bór-Komorowski tábornok, a Honi Hadsereg parancsnoka adta ki a végső parancsot, július 31-én késő este. A varsói felkelés legfőbb célja a lengyel főváros önerőből való felszabadítása volt, még azt megelőzően, hogy a Vörös Hadseregnek a Visztula túlpartján állomásozó egységei betörtek volna Varsóba. Mint annyi minden a második világháború törrténetében, ...

Hitler azt hitte, hogy Sztálin a moszkvai állatkertben fogja mutogatni

Tudomány2019.05.01, 16:50

1945. április 30-án délután fél négy körül a berlini kancellári földalatti bunkerének abból a szobájából, ahová nem sokkal korábban Adolf Hitler valamint felesége, Eva Braun, vagyis az újdonsült Frau Hitler bezárkózott, revolverlövés tompa dörrenésének hangja szűrődött ki. Ezt meghallva az ajtó előtt várakozó Otto Günsche SS- Sturmbannführer, Hitler adjutánsa, valamint Heinz Linge, a Führer komornyikja, feltépték az ajtót és beléptek a lőporfüst fojtó szagával megtelt apró szobába. A kanapén, félig a földre roskadva találtak rá a Harmadik Birodalom urára, akinek a feje körül friss vértócsa piroslott.

Előkerült Hitler búcsúlevélként emlegetett utolsó üzenete

Tudomány2019.04.28, 09:53

A marylandi Alexander Historical Auctions aukciós ház - amely többek között értékes történelmi dokumentumok árverezésével foglalkozik – kínálja eladásra azt az 1945. április 24-én keltezett és mindeddig ismeretlen iratot, amelyről a média mint Adolf Hitler „búcsúleveléről" tudósított. A berlini kancellária földalatti bunkerébe bezárkózott Hitler azonban csak az öngyilkossága előtti napon, április 29-én diktálta le személyi titkárnője, Traudl Junge számára a politikai végrendeletét, ami valóban a búcsúlevelének tekinthető. A most nyilvánosságra került dokumentum történeti értékéből azonban ez nem sokat von le, ugyanis a Ferdinand Schhörner ...

Nem merték megmondani Sztálinnak, hogy még nem végeztek - így lett ünnep április 4.

Tudomány2022.05.05, 13:06

Április negyedike, vagy ahogyan az 1945 után kiépülő kommunista diktatúra kánonjában szerepelt, a felszabadulás, nem csak a pártállam piros betűs ünnepének, hanem négy évtizeden át a rendszer legfontosabb legitimációs pontjának számított, és nem véletlenül. Az országot 1945 tavaszán megszálló Vörös Hadsereg állandósult jelenléte nélkül ugyanis aligha épülhetett volna ki, és főként, aligha maradhatott volna fenn tartósan a szovjet típusú pártállami rendszer Magyarországon. A kommunista ikonosztáz tömjénfüstbe burkolt legfontosabb ünnepnapján akad azonban egy pötty: 1945 április 4-én, a „felszabadulás napján", az ország északnyugati sszegletében ...

Még a holttestekből is ettek Lenin ostromlott városában

Tudomány2019.01.27, 19:16

Hetvenöt éve, 1944. január 27-én ért véget a második világháborúban Leningrád német blokádja. A történelem egyik leghosszabb és legtöbb áldozatot követelő ostroma 872 napig tartott, és a becslések szerint legalább egymillió emberéletet követelt.

Fagyos orosz hómezőkre terítette ki sötét szárnyait a végzet

Tudomány2022.05.05, 13:25

1943. január 12-én kora délelőtt az urivi hídfőből indított szovjet offenzívával vette kezdetét az a véres és a 2. magyar hadsereg pusztulásával végződött ütközet, amely a Don-kanyari tragédiaként él a magyar történelmi emlékezetben. A magyar történelemben a 2. magyar hadsereg katasztrófája számít a legsúlyosabb katonai vereségnek, amelynek áldozati száma jelentősen meghaladja az 1526-os,  ugyancsak tragikusan végződött mohácsi csata emberveszteségeit.

Roosevelt könnyedén átengedte Közép-Kelet- Európát Joe bácsinak

Tudomány2018.11.28, 22:54

Kereken hetvenöt éve, 1943. november 28-án nyitották meg az iráni fővárosban a teheráni konferenciát, amelyen a „három nagy", Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, Winston Churchill, a londoni háborús kabinet feje, valamint Joszif V. Sztálin először találkoztak személyesen, és tanácskoztak a háború utáni európai rendezésről. A teheráni konferencián elfogadott alapelvek fél évszázadra meghatározták Európa sorsát, és az 1945 utáni nagyhatalmi politika irányát. Teherán hatása- közvetett módon – napjainkig tart.

Halálos ugrás a sötétbe

Tudomány2018.10.16, 22:21

1944. október 15-én az országot váratlan meglepetésként érte Horthy Miklós kormányzó rádiószózata, amelyben bejelentette, hogy Magyarország fegyverszünetet köt a szövetségesekkel. A kiugrási kísérlet azonban a rossz előkészítés és belső árulás miatt már aznap délutánra összeomlott. Hetvennégy éve, 1944. október 16-án a kora reggeli óráktól kezdve egymást követték a drámai események, amelyek eredményeként a Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom német szuronyok segítségével hatalomra juttatott fantaszta vezére, Szálasi Ferenc alakíthatott kormányt a budai Sándor-palotában. A nyilas hatalomátvétellel kezdődött el a 20. századi maggyar ...

Géppuskakezelőként aprította Hitler a nácikat

Tudomány2018.10.08, 19:11

A második világháború véres történetében számos furcsa, és olykor ironikus epizódot fedezhetünk fel. Ezek közé tartozik Szemjon Konsztantinovics Hitler, a Vörös Hadsereg magas szovjet kitüntetésben részesített közlegényének históriája is. Ám nemcsak a Führer névrokona, hanem számos Bormann, Hess és Göring is harcolt a sarló-kalapácsos vörös hadilobogó alatt.

Mindenütt lángoló harckocsik borították a látóhatárt

Tudomány2022.05.05, 13:19

1943. július 5-én hajnalban a kurszki kiszögellés körzetében összevont német hadseregcsoportok északról és délről egyszerre indítottak támadást a mélyen a vonalaikba ékelődő fenyegető szovjet katlan felszámolására. A hadtörténelembe kurszki ütközetként bevonult csata a második világháború legnagyobb páncélos ütközetsorozata volt, egyben az utolsó kétségbeesett kísérlet arra, hogy a németek ismét átvegyék a hadászati kezdeményezést a sztálingrádi vereség után súlyosan megroppant keleti fronton.

A Szovjetunió megtámadása volt Hitler bukásának kezdete

Tudomány2018.06.22, 21:37

Hetvenhét éve, 1941. június 22-én vasárnap, hajnali 3 óra 15 perckor a német haderő, a Wehrmacht, a Balti-tengertől Dél-Ukrajnáig húzódó több mint kétezer kilométeres arcvonalon felsorakozott alakulatai támadásba lendültek. 162 hadosztály, három és félmillió katona, 3500 harckocsi és 4 800 repülőgép zúdult rá a Vörös Hadsereg gyengén felkészült és megzavarodott egységeire. A német magasabb egységek már a Barbarossa hadművelet első napján mindenhol áttörték az arcvonalat, és néhány nap alatt mélyen benyomultak a Szovjetunió területére. Az 1941 júliusában, a világtörténelem legnagyobb katlancsatáiban a kétségbeesetten védekező Vörös HHadsereg ...

Hetven éve alakult meg a kommunista élcsapat, Rákosi Mátyás állampártja

Tudomány2018.06.12, 21:32

Hetven éve, 1948. június 12-én, miután a Szociáldemokrata Párt jobb szárnyának utolsó tagjait is eltávolították a nagy múltú munkáspárt soraiból, Szakasits Árpád és a kriptokommunista Marosán György levezényelte az SZDP beolvadását a Magyar Kommunista Pártba. Az így létrejött Magyar Dolgozók Pártja lett a Rákosi Mátyás nevével fémjelzett kíméletlen kommunista diktatúra és elnyomás politikai központja.

Az elveszett helyőrség - A második világháború végnapjai Európában

Tudomány2018.05.09, 10:51

Az emberi konfliktusok legnagyobb vérzivatara, a második világháború hivatalosan 1945. május 8-án fejeződött be az európai hadszíntéren. Oroszország kivételével egész Európában ezen a napon emlékeznek meg a hetvenhárom éve véget ért és több mint ötvenmillió áldozatot követelő, a világot kereken hat évre vérbe borító fegyveres konfliktus végéről. Moszkvában ezzel szemben május 9-én ünneplik meg a győzelem napját, de a vesztesekkel kétszer is aláíratott kapitulációs okmány és a hivatalos német fegyverletétel ellenére ténylegesen csak május 17-én ért véget a háború a világégés legfurcsább megszállásának befejeződésével.

Április negyedike: megszállás, vagy félig sem igaz felszabadulás?

Tudomány2018.04.04, 16:41

Az 1945 után kiépülő kommunista pártállami rendszer legitimitását a szovjet megszállás biztosította. Nem véletlen tehát, hogy az új rezsim április negyedikét tekintette saját hatalma megszületésének is, ezért a „felszabadulás napját", mint a rendszer eredőjét már-már kultikus tisztelettel ünnepeltette meg regnálása idején.

Jobb lett volna-e, ha Horthy lemond?

Tudomány2018.03.20, 07:41

1944. március 19-én vasárnap kora hajnalban a budavári Sándor-palotában vészjósló hírrel ébresztették fel Kállay Miklós miniszterelnököt. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a frissen befutott jelentések alapján arról tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy Bicske és Ceglédbercel térségéből erős, páncélozott és motorizált német egységek tartanak a főváros felé, Ausztria irányából pedig katonai szerelvények és teljes harckészültségben álló gépkocsizó menetoszlopok lépik át folyamatosan a határt. Így vette kezdetét a legújabb-kori magyar történelem tragikus fejezete, a német megszállás.

A második nagy világégés legendás harceszközei

Tudomány2018.03.02, 21:29

Az emberi konfliktusok történetében sohasem váltak annyira jelentőssé a haditechnikai fejlesztések, mint az 1939 és 1945 között zajló globális világégés, a második világháború éveiben. A második világháború volt az utolsó olyan nagy fegyveres konfliktus, amely az egész földkerekség valamennyi hadszínterén, a szárazföldeken, a tengereken, és a levegőben is tömeghadseregek közötti ütközetek formájában zajlott. És nem volt még egyetlen olyan háború sem, amelyben akkora szerepet játszott volna a tudósok, mérnökök és technikusok névtelen hadserege, mint az emberi történelem legnagyobb eddigi kataklizmájában. A háború hat éve alatt hatalmmas ...

A szovjet terror áldozatául esett a zsidókat mentő Raoul Wallenberg

Tudomány2018.02.19, 17:54

Köztiszteletben állt, utcát neveztek el róla, szobrot emeltek az emlékének, mégis szovjet börtönben végezte életét. A fiatal svéd diplomata, Raoul Wallenberg sorsának alakulásában a második világháború végnapjai óriási változást hoztak. A több ezer magyar zsidót megmentő Wallenbergnek a budapesti csata idején, 1945 januárjában veszett örökre nyoma. Későbbi sorsáról rengeteg híresztelés és történelmi pletyka keringett.

Nem érdemlik meg a kíméletet, pusztuljon a szemük fénye, Budapest!

Tudomány2018.02.13, 20:14

Hetvenhárom éve, 1945. február 13-án ötvenegy napos pusztító ostrom után hallgattak el végleg a fegyverek a romhalmazzá vált magyar fővárosban. A Budapest elfoglalásáért vívott öldöklő harc Sztálingrád után a második leghosszabb ideig tartó városostromnak számít a második világháború történetében. A magyar főváros pusztulása azonban korántsem lett volna szükségszerű, Budapest vesztét elsősorban nem a hadászati célszerűség, hanem a politikai presztízs okozta.

Halálos végjáték a fagyos orosz hómezőkön

Tudomány2018.01.13, 07:30

Kereken hetvenöt éve, 1943. január 12-én kora délelőtt a Voronyezsi Front 40. hadserege kitört az urivi szovjet hídfőből, és elsöprő erejű támadást indított a 2. magyar hadsereg Don mentén kiépített állásai ellen. A Vörös Hadsereg jelentős túlerőben lévő gépesített alakulatai már az offenzíva első napján áttörték a gyengén felszerelt 7. könnyű hadosztály cérnavékony védelmi állásait. A pörölycsapásszerű szovjet támadás utáni napokban a Don menti fagyos orosz sztyeppén, közel mínusz negyven fokos hidegben bontakozott ki a magyar hadtörténet legmegrázóbb tragédiája.

Nem a villámháború volt a Vörös Hadsereg erőssége

Tudomány2017.10.10, 18:42

Hetvenhárom éve vette kezdetét az Alföld térségében a második világháború egyik legnagyobb páncélos ütközete. Az 1944. október 6. és 31. között zajló, a korábbi terminológiában debreceni páncélos csatának nevezett összecsapás ugyan szovjet győzelemmel végződött, ám Magyarország gyors elözönlésének terve - nem függetlenül az október 15-én és 16-án Budapesten lezajlott eseményektől -, kudarcba fulladt, és az ország még fél évre rendkívül súlyos pusztítással együtt járó utóvédharcok helyszínévé vált.

Történelmi titkot fedett fel Horthy Miklós utolsó élő testőre

Tudomány2019.10.02, 19:34

Farkas Ernő volt magyar királyi lövész-testőr szakaszvezető, az egykori elitegység, a magyar királyi testőrség utolsó élő tagja, sorsfordító történelmi események részese volt 1944 októberében, amelyről exkluzívan, a szemtanú hitelességével nyilatkozott az Origónak.

Háború a háborúban – Tordáig űzte a románokat a magyar ellentámadás

Tudomány2017.09.06, 06:06

Hetvenhárom éve, 1944. szeptember 5-én hajnalban kezdődött a 2. magyar hadsereg dél-erdélyi offenzívája, a magyar politikai és katonai vezetés utolsó kísérlete a Vörös Hadsereg, és az ekkor már vele szövetséges román királyi haderő feltartóztatására a Kárpátok térségében. A szovjetek nyomasztó fölénye eleve reménytelenné tette hadászati jelentőségű győzelem kivívását, ám ennek ellenére az elszánt magyar ellentámadás a túlerőben lévő 4. román hadsereget egészen Tordáig visszanyomta.

Fényes győzelemsorozatként indult a Sztálingrádba torkolló katasztrófa

Tudomány2017.06.29, 10:46

Hetvenöt éve, 1942. június 28-án vette kezdetét a Fall Blau hadművelet, Hitler második katonai kísérlete a Szovjetunió szétzúzására. A nagy nyári offenzívaként is emlegetett 1942-es német támadás, szemben az előző év nyarán, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódó hatalmas arcvonalon elindított Barbarossa-művelettel, már csak a déli frontszakaszra korlátozódott azzal a hadászati céllal, hogy a Wehrmacht foglalja el a donyecki iparvidéket, és a kaukázusi olajmezőket. Hitler azt remélte, hogy a nagy nyári offenzívával végleg megtöri a makacs szovjet ellenállást.

Több mint hét évtizede megfejtetlen rejtély Kassa bombázása

Tudomány2017.06.28, 13:41

1941. június 26-án, délután egy óra öt perckor a három évvel korábban Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki város, Kassa felett, három, azonosítatlan felségjelű és típusú bombázógép jelent meg. Az alacsonyan repülő gépek harminc bombát oldottak ki a város légterében. A bombatámadásban 32 ember vesztette életét, majd 300-an megsebesültek, és közel hárommillió pengős anyagi kár keletkezett. A máig tisztázatlan hátterű légitámadás azonban még ennél is sokkal súlyosabb következménnyel járt az országra nézve. A szovjet agressziónak minősített bombatámadásra adott válaszként, Horthy kormányzó még aznap délutáni döntése nyomán, Magyarorsszág ...

Pusztító szovjet forgószél csapott le Hitler hadaira

Tudomány2022.05.05, 13:04

A Szovjetunió elleni 1941 nyári nagy német támadás, a Barbarossa-hadművelet megindítása után napra pontosan három évvel később, 1944. június 22-én elsöprő erejű orosz offenzíva bontakozott ki a Wehrmacht még szovjet területen védekező seregtestei ellen. Az alaposan előkészített Bagratyion-hadművelet, a második világháború egyik legnagyobb szárazföldi offenzívája, végleg kisöpörte a német haderőt a Szovjetunió területéről. A Vörös Hadsereg betört Kelet-Poroszországba, és felvonult a Visztulához, előkészítve ezzel az 1945 telétől kibontakozó, és a náci Németországra mért utolsó halálos csapást.

Lebontják a szovjet emlékműveket Lengyelországban

Nagyvilág2017.06.22, 17:20

A lengyel parlament alsóháza (szejm) megszavazta a kommunizmus és más totalitárius rendszerek nézeteinek terjesztését tiltó törvény módosítását, amely a szovjet korszakban emelt emlékművek lebontását rendeli el.

Éjjeliedényben akarták visszaküldeni Hitlernek lovagkeresztjeiket

Tudomány2017.03.07, 08:28

1945. március hatodikán, hajnali négy órakor mennydörgésszerű robajjal keltek életre a Velencei-tó és a Balaton között a legnagyobb titokban összevont német harccsoport álcázott lövegei. Félórás intenzív tüzérségi előkészítés után, a kora reggel ködös szürkeségében, szállingózó hóesésben, több száz harckocsi és rohamlöveg lendült támadásba, hogy áttörje és kettévágja a szovjet 3. ukrán front arcvonalát, és kijusson a Dunához. Így kezdődött a Tavaszi ébredés (Unternehmen Frühlingserwachen) hadművelet, a második világháború európai hadszínterének utolsó kétségbeesett német offenzív kísérlete a Vörös Hadsereg előretörésének megállítására.

Egész hadjáratom értelmét veszti, ha lemondok Sztálingrádról!

Tudomány2022.05.05, 13:21

Hetvennégy éve, 1943. február 2-án, a Sztálingrádnál körbezárt 6. német hadsereg megmaradt katonái, mintegy 91 ezer fő, letette a fegyvert a szovjet diktátor nevét viselő, halálos katlanná vált város romjai között. A világtörténelem leghosszabb ideig tartó, minden képzeletet felülmúlóan kegyetlen utcai harcaiban a Wehrmacht olyan megrendítő vereséget szenvedett el, amelyet többé már nem volt képes kiheverni. Sztálingrád presztízsharccá változott ostroma fordulópontot jelentett a második világháború történetében. Hitler végleg elvesztette a hadászati kezdeményezést a keleti fronton, Sztálingrád után már csak idő kérdése volt a Harmaddik ...

Ekkor kezdték megírni a 2. magyar hadsereg halálos ítéletét

Tudomány2022.05.05, 13:22

A Szovjetunió elleni invázió kifulladása miatt Adolf Hitler nagyobb katonai részvételt követelt szövetségesitől az újabb, 1942-re tervezett német offenzívához. Hetvenöt éve, 1942 januárjában ennek jegyében először Joachim von Ribbentrop birodalmi külügyminiszter, majd Wilhelm Keitel vezértábornagy, a Wehrmacht Főparancsnokságának feje látogatott el Budapestre, ahol a fenyegetőzést sem mellőzve a honvédség egészének keleti frontra vezénylését követelték.

Pedig a hóviharban már látszottak a Kreml tornyai

Tudomány2022.05.05, 13:26

1941. december 6-án a Vörös Hadsereg Távol-Keletről és Szibériából átvezényelt hadosztályokkal megerősített hadseregcsoportja, Georgij K. Zsukov hadseregtábornok vezénylete alatt ellentámadást indított a Wehrmacht Moszkva kapujába érkezett magasabb egységei ellen. A hetvenöt éve elindított szovjet ellenoffenzíva meglepetésként érte a német Közép Hadseregcsoport leharcolt és teljesítőképességük határára jutott egységeit. A Moszkva alatt kibontakozó sikeres szovjet ellentámadás következményeként a Wehrmacht ekkor még nem vesztette el hadászati kezdeményező képességét a keleti fronton, ám Hitler Szovjetunió elleni villámháborús terve vvégleges ...

Moszkva zárt ajtók mögött – Hitler füle mindent hallott

Tudomány2016.10.12, 09:24

1944. október 11-én a titokban Moszkvába küldött magyar delegáció végleges megállapodásra jutott a szovjet kormánnyal a fegyverszüneti feltételekről. Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos a dokumentum aláírása előtt a következőket mondta Szentiványi Domonkosnak, a küldöttség tagjának: „Gratulálok, Miniszter úr! 1526 óta ez az első alkalom, hogy Magyarország megnyert egy nagy háborút.” Sajnos azonban nem így lett, és az ország fél évre pusztító harcok színterévé vált.

Kódolt bukás volt a Barbarossa hadművelet

Tudomány2022.05.05, 13:28

Hetvenöt éve, 1941. június 22-én a hajnali pirkadatban százhatvankét hadosztály, közel hárommillió katona lépte át a szovjet határt, hogy végzetes csapást mérjen a sztálini Szovjetunióra. 1941 forró nyarán egymást érték az ország belsejébe nyomuló német hadseregcsoportok elképesztő győzelmeiről és a Vörös Hadsereg rettenetes veszteségeiről szóló hírek. Mindezek ellenére a Barbarossa hadművelet olyan kódolt kudarc volt, amely Hitler és a Harmadik Birodalom bukásához, közvetett módon pedig egy új világrend kialakulásához vezetett. 

Sztálin kajánul várta, hogy Zsukovot ledobja a ló

Tudomány2022.05.05, 12:59

1945. május 8-án, közép-európai idő szerint éjjel 11 óra egy perckor lépett hatályba a szövetséges hatalmak képviselői, valamint Wilhelm Keitel német vezértábornagy által aláírt, a náci Németország feltétel nélküli kapitulációjáról szóló fegyverletételi okmány. Moszkvában ekkor már május 9-e volt.  A Harmadik Birodalom felett aratott győzelemnek Sztálin, a Kreml ura azonban nem örült felhőtlenül, és egyre nagyobb gyanakvással figyelte a Vörös Hadsereg marsalljainak hirtelen megugrott népszerűségét. 

Csontvázként került elő Hitler eltűntnek hitt jobbkeze

Tudomány2016.05.03, 12:19

1945. április 30-án, délután a berlini kancellária bunkerében Adolf Hitler és frissen nőül vett felesége, Eva Braun öngyilkosságot követtek el. A holttesteket Hitler végakarata szerint a kancellária udvarán egy bombatölcsérbe helyezve égették el. A hátborzongató temetésen a náci párthierarchia egykori hatalmasságai közül már csak Joseph Goebbels és az ugyancsak Berlinben maradt, nagy hatalmú pártkancellár, Martin Bormann vett részt. Két nappal később, 1945. május 2-án Bormann-nak nyoma veszett.

Az igazi Saulok lázadása

Tudomány2016.03.04, 09:03

Az Oscar-díjat nyert Saul fia című film egy, a Sonderkommandóba besorozott fogoly szemszögéből láttatja a koncentrációs táborok, az embertelenség világát. De mi is volt valójában a Sonderkommando, a náci eufemizmussal „különleges egység”-nek titulált csoport? A „Saulok lázadásában” nincs művészi túlzás, ez a valóság.

Végzetesen kicsorbult a szovjet sarló Afganisztánban

Tudomány2016.02.16, 09:09

Könnyű, komoly harcoktól mentes bevonulást terveztek a Kremlben, egy évtizedig tartó, felőrlő állóháború lett belőle. A súlyos ember- és anyagi veszteségeket okozó, meggondolatlan afganisztáni kaland komoly koporsószegnek bizonyult a roskadozó szovjetrendszer agóniájában. Az orosz birodalmi tudaton esett szégyenfolt csak lassan olvadt el; sovány vigasz lehet, hogy utóbb az amerikaiaknak sem sikerült a kezelhetetlen ország pacifikálása. Huszonhét éve, 1989. február 15-én hagyta el az utolsó szovjet katona is Afganisztánt.

Nekünk tíz Budapest nem ér meg egy Bécset!

Tudomány2016.02.14, 19:26

1945. február 13-án ért véget a magyar főváros 51 napig tartó ostroma. Budapest megpróbáltatásai csak a Sztálingrádért, Varsóért, vagy Berlinért vívott harcok megpróbáltatásaihoz hasonlíthatók. Budapest pusztulását sokkal inkább politikai presztízs, mintsem hadászati célszerűség okozta.

Vérben állt a város Zuglótól a Lánchídig

Tudomány2016.01.18, 20:16

A Budapest elfoglalásáért vívott ütközet Sztálingrád, Varsó és Berlin mellett a második világháború egyik legtöbb áldozatot követelő, legpusztítóbb városostromaként vonult be az egyetemes történetírásba. A küzdelemnek 25 ezer civil esett áldozatul, 50 ezren súlyosan megsebesültek a polgári lakosok közül, 32 ezer lakás megsemmisült, és az ostrom után romokba hevert Európa egyik legszebb fővárosa. A főváros pesti oldala hetvenegy éve, 1945. január 18-án szabadult fel. 

Cukrozott föld a túléléséért, aranyáron

Archívum2015.11.30, 19:18

Kétségbeesetten küzdöttek életükért az 1941-es leningrádi ostrom túlélői, akik korábban elképzelhetetlen módszerekhez nyúltak életbenmaradásukért. Fűből készítettek kenyeret, süteményt és levest, valamint a Badajev-raktárak pincéjéből felkapargatott, megolvadt cukorral kevert sárral kereskedtek.

November negyedike: remény és árulás fojtogató szorításában

Tudomány2015.11.04, 16:30

A fegyveres harc elcsitulásával október 28-ra az 1956-os forradalom célkitűzései megvalósulni látszottak; a Nagy Imre-kormány bejelentette, hogy elfogadja a felkelők követeléseit. Úgy tűnt, hogy lassan elindul a belpolitikai konszolidáció, és Magyarország a hőn áhított szabadság útjára léphet. Volt egy rövid kegyelmi pillanat, amikor még Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) mindenható főtitkára is elbizonytalanodott, és fontolóra vette a renitens csatlós elengedését. A történelem párkái azonban másként fonták az ország sorsát.

Molotov-koktéllal a csúcstechnika ellen

Tudomány2015.11.04, 17:54

November negyedike hajnalán az 1956-os forradalom fellegvárába, Budapestre benyomuló öt szovjet gépesített hadosztállyal szemben a magyar ellenállás a bukás tudatában vette fel a harcot. A nehezen kivívott szabadság drámai küzdelemben vérzett el.

Bethlen és Wallenberg: Moszkva titokzatos foglyai

Tudomány2015.10.05, 22:40

Raoul Wallenberg svéd diplomata október ötödikei emléknapja egybeesik gróf Bethlen István – a két világháború közötti időszak konzervatív politikusa, egykori miniszterelnök – 1946-ban egy moszkvai börtönben bekövetkezett halálának napjával. A két egymástól annyira különböző életutat a náciellenesség és a szovjet börtönök mélyén bekövetkezett halál köti össze. 

Széthúzás buktatta meg a szlovák átállási kísérletet

Tudomány2015.08.30, 22:10

Annak ellenére, hogy a szlovák hadsereg vezérkara támogatta az ország átállását a szövetségesek oldalára, az 1944. augusztus 29-én kirobbant német és Tiso-ellenes szlovák nemzeti felkelés lényegét tekintve ugyanolyan okokból hiúsult meg, mint Horthy Miklós kormányzó 1944. október 15-i kiugrási kísérlete

Modern királydráma, sorsdöntő következményekkel

Tudomány2015.08.24, 11:28

1944. augusztus 23-án a román királyi hadsereg váratlanul frontot váltott, és teljes meglepetést okozva átállt a szövetségesekhez. Berlinben, a döbbenet óráiban Adolf Hitler alig akarta elhinni a hírt, hogy legmegbízhatóbbnak tartott fegyvertársa puccsszerűen „elárulta”. A jól szervezett és sikeresen végrehajtott román átállás új fejezetet nyitott a második világháború európai hadszínterének történetében.

Amikor Hitler nekiment Sztálinnak – a Barbarossa hadművelet titkai

Tudomány2015.06.22, 12:16

1941. június 22-én kora hajnalban vette kezdetét minden idők leghatalmasabb szárazföldi offenzívája, a Barbarossa hadművelet. Az első hetekben úgy tűnt, hogy a Szovjetunió ellen indított támadással Németország megismétli 1940 fényes villámháborús győzelmi sorozatát. Ekkor még nem látszott, hogy Adolf Hitler a Szovjetunió megtámadását elrendelő 21. számú hadműveleti utasításával a Wehrmacht és a Harmadik Birodalom halálos ítéletét írta alá.

Korán örültek az oroszok az új szupertanknak

Nagyvilág2015.05.08, 09:50

Váratlanul leállt a Vörös téren, a május 9-i parádé főpróbáján az egyik T-14 Armata tank, és a vezetője azonnal jelezte, hogy gondjai akadtak.

Sztálin őrjöngött a korai fegyverletétel miatt

Tudomány2015.05.06, 21:05

A második világháború európai befejezése hosszú folyamat volt 1945 májusában. A németek az angolokkal már 4-én megkötötték a maguk különalkuját. Ez másnap lépett életbe. Hetven éve, hatodikán kezdődtek az „igazi”, többhatalmi fegyverletételi tárgyalások, de a harcok még egy hétig folytak.

Döbbenetes részletek Hitler utolsó napjáról

Tudomány2022.05.05, 12:55

1945. április 30-án délután fél négykor, az ostromgyűrűbe fogott és a Vörös Hadsereg nehéztüzérsége által rommá lőtt berlini kancellária bunkerében, Adolf Hitler szobájából tompa dörrenés szűrődött ki. Az ajtót elsőként feltépő Heinz Linge SS Sturmbannführer, Hitler komornyikja elé véres látvány tárult: a Harmadik Birodalom vezére a heverőről félig lecsúszott helyzetben, a lövéstől szétroncsolt koponyával feküdt a saját vérében. Mindeközben a kancelláriától alig pár száz méterre válogatott legénységből álló szovjet felderítőszázad készült Adolf Hitler elfogására – élve vagy halva...

Sztálin mentőöve lett a Hitlert felháborító paktum

Tudomány2015.04.14, 07:27

Hetvennégy éve, 1941. április 13-án, Vjacseszlav Molotov szovjet, valamint a Japán Császárság diplomáciájának első embere, Macuoka Jószuke külügyminiszter Moszkvában aláírták a szovjet-japán semlegességi szerződést. A megnemtámadási egyezmény, - amely ugyanolyan megdöbbenést váltott ki Berlinben, mint a majd két évvel korábbi Molotov–Ribbentrop-paktum az európai hatalmak között -világtörténelmet formáló diplomáciai húzásnak bizonyult 1941 végén, megmentve Sztálint és birodalmát az összeomlástól.

Április negyedike; a félig sem igaz felszabadulás

Tudomány2015.04.04, 20:50

A rendszerváltozásig 1945. április 4., mint a második világháború Magyarországon zajlott hadműveleteinek befejeződése, úgymond, a felszabadulás napjaként szerepelt az iskolai történelemkönyvekben. A több mint negyven évig tartó pártállami rendszer kánonjában a "felszabadulás" november 7.,  -  korabeli terminológiával élve, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom  mellett  - a legkitüntetettebb, de  történelmi féligazságokra épülő ünnep volt ez.

Sárba fulladt Hitler utolsó nagy offenzívája

Tudomány2015.03.07, 12:17

Hetven éve, 1945. március 6-án kezdődött a második világháború utolsó nagy német offenzívája, a Tavaszi ébredés hadművelet a Dunántúlon. Hitler utolsó kétségbeesett próbálkozásának legfőbb célja a zalai olajmezők megtartása és a Vörös Hadsereg feltartóztatása volt. A hadtörténelem jelentős páncélos offenzívájának egyik kódolt kudarca Sárrét volt.

Fasori végjáték

Tudomány2015.02.11, 20:32

Hetven éve, 1945 február 11-én a kora esti órákban a Budai-várdomb déli mellékutcáit mindenhol csendben gyülekező katonák tömege töltötte meg. Szinte tapinthatóvá vált a feszültség, amint az órák mutatója egyre közelebb ért a nyolcashoz.  Pontban este húsz órakor megtört a visszafojtott csend, a Városmajortól a Mechwart-térig húzódó szakaszon hangos gépfegyverropogás közben rajzottak ki a szűk utcákból az első támadóhullám katonái. Megkezdődött a második világháború egyik leghosszabb városostromának utolsó felvonása, a kitörési kísérlet.

Mit művelt a magyarokkal a Vörös Hadsereg?

Tudomány2014.02.21, 17:09

Két hadsereg is megszállta Magyarországot 1944 márciusa és 1945 márciusa között. A német csapatok 1944. március 19-én hivatalosan szövetségesként, lényegében puskalövés nélkül érkeztek. A szovjetek viszont az országot meghódító győztes hadseregként vonultak be 1944–1945 fordulóján, és annak megfelelően is viselkedtek.

Egy étlapon kínálták fel a doni magyar sereget

Tudomány2013.02.09, 12:16

Egy szállodai étlap hátuljára skiccelték fel azt a megállapodást, amely megpecsételte a második magyar hadsereg sorsát. A tárgyalások egy évvel a katasztrófa előtt, 1942 januárjában zajlottak Budapesten. A magyar katonai vezetés nem kért biztosítékokat arra vonatkozóan, hogy a német be is tartsák ígéreteiket, és ez később végzetesnek bizonyult.

Elfagyott kezekkel, éhesen vártak sorsukra a Don-kanyarban

Archívum2012.12.17, 23:30

Nyomorúságosabbnál nyomorúságosabb bunkerekben, "embertelenül katasztrofális körülmények" között didergett a 2. magyar hadsereg hetven évvel ezelőtt a Don-kanyarban. Közeleg a katasztrófa évfordulója.

Temetőbe vándorolnak az orosz hősök emlékművei

Itthon2007.11.18, 09:54

Száműzhetnék a temetőbe, de akár újra vörösre is festhetnék szovjet emlékművük megsárgult csillagát Doboz község lakói, akiket szokatlan renoválással lepett meg az orosz nagykövetség. Oroszország több mint tíz éve újítgatja fel saját pénzből a Magyarországon elszórt hősi obeliszkeket, de konfliktusa még sosem adódott ebből. Októberben azonban rikító sárgára mázolták a Békés megyei község főterén álló vörös csillagot és talapzatát, amelynek most régi színét siratják a Marx utca és Vöröshadsereg utca lakói.

Érzéki nyelvérzék (18+)

Tabu2006.09.20, 13:07

A berliniek szerint ő A legszebb a keletről érkezettek közül, a Vörös Hadsereg 1945-ös látogatását például magasan veri. Azt mondja, már rég hazaköltözött volna, cask a Mercedeseket ne szeretné annyira...

Húsz évet kapott a hatvan éves terroristanő

Nagyvilág2006.02.23, 06:24

Több mint harminc évvel  a  Franciaország  hollandiai nagykövetsége ellen végrehajtott hírhedt túszejtő akció után húszévi börtönbüntetésre ítélték csütörtökön Tokióban a  Japán Vörös Hadsereg szélsőbaloldali terrorszervezet alapítóját, Sigenobu Fuszako asszonyt.

Ukrán veteránok csaptak össze

Nagyvilág2005.10.15, 22:12

A második világháború alatt egymás ellen harcoló veteránok csaptak össze szombaton Kijev központjában. Az egykor a náci Németország oldalán harcoló Ukrán Felkelő Hadsereg megalakulásának évfordulóján felvonulók és a Vörös Hadsereg veteránjai üvegekkel, festékkel, tojással, paradicsommal dobálták meg egymást.

Meghalt az utolsó auschwitzi szovjet tábornok

Nagyvilág2003.03.21, 23:31

Több mint fél évszázaddal az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadítása után meghalt a szovjet felszabadító erők utolsó parancsnoka Vaszilij Petrenkó. A Vörös Hadsereg valamikori tábornoka kilencvenegy éves korában hunyt el.

Előző
  • 1
Következő