vízszint
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
A vártnál lassabban apad a Duna
Az előrejelzéseknél lassabban apad a Duna vízszintje, és a mostanra teljesen átázott töltések és gátak miatt továbbra is nagy erőkkel folyik az árvíz elleni védekezés. Budapesten csak kisebb vízkifolyások és néhány új buzgár volt, míg a folyó déli szakaszán még csak most kezdődik igazán az árvíz elleni munka. Gátszakadás nem történt, de ennek a veszélye még mindig fennáll.
Rekordot döntött az Elba vízszintje
Magassági rekordot döntött az Elba vízszintje szombaton Észak-Németországban, amikor elérte a 9 métert. Csehországban és Szlovákiában viszont már elkezdtek apadni a folyók.
Az áradó Tisza miatt késnek a vonatok
Felgyorsult a Tisza áradása Szolnoknál, pedig a tetőzést itt csak vasárnapra várják, míg Szegeden várhatóan valamikor vasárnap és kedd között lesz a legmagasabb a folyó vízszintje. Az árvízi védekezésben közreműködő egyik védelmi osztagot át is vezényelték a szolnoki térségbe. Az észak-magyarországi részeken az okozott gondot, hogy a rendkívül erős szél megrongálta a gátakat.
Árvízi veszélyhelyzetet hirdettek a Tiszán
Árvízvédelmi veszélyhelyzetet vezettek be péntek 13 órától a Tisza alsó szakaszán. A folyó vízszintje Szegednél a hétvégén várhatóan meghaladja az eddig mért legmagasabb vízszintet, a 960 centit. Az árvízvédelmi szakemberek szerint kitelepítésekre vagy gátszakadásra nem kell számítani.
- címkék:
- Szeged
- Duna
- Tisza
- extrém időjárás
- vízszint
- Címkefelhő »
Elhúzódik a Tisza tetőzése
Sólyom László köztársasági elnök szerint megnyugtató az a szervezettség, ahogy a védekezés folyik a Tiszán. A folyó vízállása egyre több helyen dönt rekordokat. A Körösöknél tartják még a gátak a vizet, bár egy helyen megcsúszott a part, és több ideiglenes töltést is építeni kellett. Szegeden akár az 1010 centimétert is elérheti a Tisza vízszintje, de a szakemberek szerint a kiépített védvonalak le tudják majd vezetni az árhullámot.
Bőrig ázva dolgoznak a gátakon
Esők nehezítik az árvízvédelmi munkálatokat a Köröszugban. A gátakon háromezer ember dolgozik - bőrig ázva. A vízszint csak lassan csökken a Hármas Körösön.
- címkék:
- Körös
- Köröszug
- Hármas Körös
- vízszint
- gát
- Címkefelhő »
Ítéletidő közeledik - hazánkat is érintheti
A mostani számítások szerint szerdára virradóan és a délelőtt folyamán egy mezociklon okoz ítéletidőt az ország északi határainál. A leghevesebb viharok hazánktól északra, Szlovákiában várhatók, de nagy valószínűséggel elérik Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét is, egyáltalán nem kizárt, hogy Budapest is kap belőle. Felhőszakadás, jégeső, viharos kifutószelek kísérik az útját. Érinti a Duna és a Tisza vízgyűjtőjét. Elsősorban a patakok és kisebb folyók vízszintje emelkedik meg jelentősebben. A vihar szerencsére gyorsan elvonul, így talán elkerülhető a nagyobb baj.
Rendkívüli csapadék, fokozódó árvízveszély
Már egy hete tart a rendkívüli hűvös, változékony, csapadékos idő. A folyók, patakok vízgyűjtőin a talaj telítődött, a párolgás minimális, szinte már minden egyes újabb esőcsepp növeli a vízszintet. A pénteki nagy csapadék után a hét végén is várható jelentős eső. A nagy folyókon vasárnap este dől el, mennyire lehet nagy a veszély.
Tovább árad a Tisza szabolcsi szakasza
Tovább árad a Tisza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán; a sok eső miatt szombaton a Kraszna vízszintje is meghaladja a készültség elrendelését indokló magasságot - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel. A patakok is megáradtak, de senkit sem kellett kiköltöztetni.
Máris áradásokat okoznak a nagy esők
Már egy hete tart a rendkívüli hűvös, változékony, csapadékos idő. Rendkívül erős csapadékzóna érte el hazánk déli és keleti, majd egyéb tájait szombaton délután. A folyók, patakok vízgyűjtőin a talaj telítődött, a párolgás minimális, szinte már minden esőcsepp növeli a vízszintet. Észak-Magyarországon a kisebb vízfolyások máris veszélyesen megduzzadtak, házakat is fenyegetnek.