vízilabda-válogatott
címke rss- kapcsolódó címkék:
- vízilabda
- Benedek Tibor
- Kemény Dénes
- férfi vízilabda
- vízilabda-Eb 2014
- legfrissebb
- legrégebbi
A kapitány elődöntőbe várja a pólóválogatottat
Kemény Dénes arra számít, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott a vasárnap kezdődő zágrábi Európa-bajnokságon csoportjából bekerül az elődöntőbe.
"Alapvetően rossz a szemlélet" - Molnár Tamás a vízilabda lehetőségeiről
Elégedetlen volt a játékvezetéssel, ezért állt maga is bírónak Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki a hazai tapasztalatszerzés után nemrégiben megszerezte a nemzetközi szövetség képesítését is, így jövőre már világversenyeken is vezethet meccseket. A Szegedben mindeközben továbbra is remekül játszó center szerint rossz hatással van a játékra, hogy a védők sokkal többet engedhetnek meg maguknak, mint húsz évvel ezelőtt, de nem ért egyet azokkal, akik a szabályok megváltoztatásától remélik a sportág népszerűségének felívelését. Úgy véli, a baseball mintájára nyári sportot kéne csinálni a pólóból.
Az olimpiai bajnokok vezérletével nyert a pólóválogatott
Az ausztrálok felett aratott négygólos győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a miskolci felkészülési tornán. A világbajnoki csapatát kereső Kemény Dénes szövetségi kapitány együttesében valamennyi találatot a korábbi válogatott alapemberei szerezték.
Madaras visszakapta régi fogát
Hollandia egyik legjobb szakembere rakta helyre Madaras Norbertnek a házigazdák elleni meccsen kiesett műfogát az eindhoveni vízilabda-Eb-n. Könnyítette a helyzet megoldását, hogy magyar pólós már az ütés után, a vízben megtalálta a fogat, és az ép maradt.
Mindenkit meglepett Kemény Dénes bejelentése: Visszavonul!
Nem folytatja munkáját a magyar vízilabda-válogatott mellett Kemény Dénes. Ezt a szövetségi kapitány a magyar férfi vízilabda-válogatott honlapján jelentette be.
Levetkőztették az ország legszexibb sportolóit
Az egyik női magazin olvasóinak kedvéért ledobták ruháikat a magyar vízilabdás fiúk, akiknek hamarosan a barcelonai úszó- és vízilabda-világbajnokságon szurkolhatunk.
Vizes vb: Magyarország-Horvátország 11-10
A magyar férfi vízilabda-válogatott bejutott a fináléba a barcelonai vizes világbajnokságon, miután a csütörtöki elődöntőben 11-10-re legyőzte az olimpiai bajnok horvát csapatot.
Vízilabdás fiúk a döntőben!
A Barcelonában megrendezett világbajnokságon a magyar férfi vízilabda-válogatott bejutott a fináléba, miután a csütörtöki elődöntőben 11-10-re legyőzte az olimpiai bajnok horvát csapatot. Hajrá, fiúk!
Három pólós és Hosszú is jelölt az Év legjobbja-szavazáson
Négy magyar - Hosszú Katinka, Nagy Viktor, Varga Dénes és Bujka Barbara - is jelölt a Nemzetközi Úszó Szövetség Év legjobbjai-szavazásán.
Beletenyereltek a pólósok lelkébe
Miskolcon a Kemény Dénes Uszodában egy falon állítottak emléket annak a 21 vízilabdázónak, akik a legendás kapitány vezérletével lettek olimpiai bajnokok. A falat tavaly avatták, de azóta sem sikerült megszerezniük az összes pólós tenyérlenyomatát. Gyermektenyerek és értetlenkedő pólósok.
- címkék:
- vízilabda-válogatott
- Címkefelhő »