vízilabda-Eb
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem volt esélye a pólócsapatnak a szerbek elleni bronzmeccsen
A magyar férfivízilabda-válogatott 10-8-ra kikapott Szerbiától a zágrábi Európa-bajnokság harmadik helyéért rendezett mérkőzésén. A szerbek végig vezettek, volt már négygólos is az előnyük, a magyar csapat legjobbja a kapus Nagy Viktor volt, aki számos bravúrt bemutatott.
"A bronzmeccs még nehezebb lesz" - interjú Madaras Norbert vízilabdázóval
"Látni kell, hogy egyre több olyan csapat összeáll, amely nagyon ott van a tűz közelében, és esélyes lesz a dobogóra Londonban" - nyilatkozta Madaras Norbert az [origo]-nak Zágrábban az olaszok ellen elveszített Eb-elődöntő és a szerbek elleni, szombat délutáni bronzmérkőzés között. A kétszeres olimpiai bajnok pólós szerint Kemény Dénes válogatottjának nagyon fel kell pörögnie ahhoz, hogy meg tudja szerezni a harmadik helyet.
"Benne volt a csapatban az Eb-arany" - magyar reakciók az elbukott pólóelődöntőről
"A magyar-olasz elődöntő már az elején eldőlt" - mondta az [origo]-nak a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kemény Dénes. A kapus Szécsi Zoltán úgy gondolja, hogy az egy évet kihagyó Kásás Tamással és Kiss Gergővel sem biztos, hogy tovább menetelt volna a csapat, a három gólt szerző Pietro Figlioli szerint Biroséknak nem tett jót az elődöntő előtti négynapos szünet.
Sorozatban harmadszor Eb-győztes az orosz nőipóló-csapat
Oroszország női válogatottja nyerte a horvátországi vízilabda Európa-bajnokságot: a péntek esti döntőben a címvédő gárda a görögöket magabiztosan győzte le 11-6-ra.
Nem jutott Eb-döntőbe a férfivízilabda-válogatott
A magyar férfivízilabda-válogatott 10-8-ra kikapott az esélytelenebbnek tartott olaszoktól a zágrábi vízilabda Európa-bajnokság elődöntőjében, így szombaton Szerbia ellen a bronzéremért szállhat vízbe.
"Ez nem a pólósokról, Keményről szól" - drukkerek a válogatottról
Bár nem volt telt ház, a magyar drukkerek olyan hangulatot teremtettek a zágrábi Mladost medencéje körül, mintha hazai pályán játszott volna a pólóválogatott az olaszok elleni elődöntőben. Hiába az olimpiai triplázás, a szurkolók azt várták a csapattól, hogy tizenegy év után ismét Európa csúcsára jusson.
Remegő lelátó, magyar zászló, horvát diadal a póló-Eb-n
Az önkívületben szurkoló drukkerei által támogatott horvát válogatott 10-9-re legyőzte a szívósan küzdő, többször is feltámadó szerbeket, így bejutott a szombati döntőbe a zágrábi vízilabda Európa-bajnokságon. A lelátóra beszökött pár magyar drukker, a csövekből összerakott nézőtér a horvát gólörömök kitörésekor többször is megremegett.
Együtt edzett elődöntős ellenfelével a Kemény-csapat
A magyar és az olasz férfivízilabda-válogatott az egymás elleni csütörtöki elődöntő előtt szerda délután ha csak átmenetileg is, de közösen edzett a horvátországi Európa-bajnokságon.
Spanyolveréssel Eb-ötödik a nőipóló-csapat
Hiába kaptak 14 emberelőnyt a spanyolok, a magyar nőivízilabda-válogatott magabiztosan győzött ellene, így végül ötödik lett a zágrábi Európa-bajnokságon.
Olaszországgal játszik Eb-elődöntőt a Kemény-csapat
Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfivízilabda-válogatott az olaszok legjobbjaival csatázhat a zágrábi Európa-bajnokság csütörtök esti elődöntőjében.
Nem adja az MTV a nők utolsó pólómeccsét
A horvát televízió sem közvetíti, így az ötödik helyért menő mérkőzést a hazai nézők sem láthatják.
Szabadságot kaptak a pólóválogatott tagjai
Hétfő éjfélig kimenőt kaptak a magyar férfivízilabda-válogatott tagjai a zágrábi Európa-bajnokságon, ahol legközelebb csütörtökön játszanak a Mladost-uszoda nyitott medencéjében.
Elbukta az Eb-elődöntő lehetőségét a nőivízilabda-csapat
A magyar nőivízilabda-válogatott hétfőn 12-9-es vereséget szenvedett az oroszoktól a zágrábi Európa-bajnokságon, így nem jutott be az elődöntőbe, s szerdán az ötödik helyért játszhat a spanyolokkal.
Lagymatag játékkal is csoportelső a pólóválogatott
A magyar férfivízilabda-válogatott ellen ugyan három negyedben sem szerzett gólt Macedónia, mégis izgulnia kellett Kemény Dénes csapatának, az utolsó játékrész előtt ugyanis 4-4 volt az állás a zágrábi Eb utolsó csoportmeccsén. A végül 7-4-re diadalmaskodó magyar együttes sikerével csoportelső lett, így nem kell középdöntőt játszania, azaz bejutott a legjobb négy közé.
Varga Dániel: Majdnem a póló-Eb balekjai lettünk
A magyar férfivízilabda-válogatott a harmadik negyed után még csak 4-4-re állt Macedóniával szemben, s csak az utolsó játékrészben tudta kiharcolni a győzelmet a zágrábi Eb utolsó csoportmeccsén. A két gólt szerző Varga Dániel szerint sokáig impotensen játszott a magyar együttes, amely végül a 7-4-es diadalával átugrotta a középdöntőt, és csoportgyőztesként egyből bejutott a jövő csütörtöki elődöntőbe.
Összevarrták a magyar pólósnőt az oroszok elleni meccsre
Három öltéssel varrták össze Bujka Barbara arcán azt a sebet, amelyet egy német könyök okozott a szombati, 10-10-es döntetlenre végződött nőivízilabda-mérkőzésen, a zágrábi Eb utolsó csoportkörében, de minden bizonnyal így is vízbe szállhat az oroszok elleni hétfői összecsapáson.
- címkék:
- vízilabda
- vízilabda-Eb
- Címkefelhő »
Magyar-orosz nőipóló-csata az Eb-elődöntőért
Az A csoport második helyén végzett, az olaszokkal ikszelő orosz együttes lesz a magyar nőivízilabda-válogatott ellenfele a zágrábi Európa-bajnokság hétfői játéknapján az elődöntőbe jutásért. A németekkel döntetlenező magyarok a harmadik helyet szerezték meg a B csoportban.
A magyar férfipóló-csapat is ott lesz a vb-n
A horvátországi vízilabda-Eb csoportmérkőzései a férfiaknál ugyan csak vasárnap érnek véget, a legjobb hat közé kerültek kilétének tisztázódásával már négy forduló után eldőlt, hogy Európából a magyar válogatott is kijutott a 2011-es, sanghaji világbajnokságra.
Eb-elődöntőért játszhat a nőivízilabda-válogatott
A magyar nőivízilabda-válogatott 10-10-es döntetlent játszott a német csapattal a zágrábi Európa-bajnokság szombati játéknapján, s így a folytatásban az elődöntőbe jutásért játszhat.
Fölényesen verte az oroszokat a pólóválogatott
A magyar férfivízilabda-válogatott 14-10-re legyőzte az orosz csapatot a zágrábi Európa-bajnokság pénteki, negyedik fordulójában. Ha a Macedónia elleni, utolsó csoportmeccsét is megnyeri Kemény Dénes csapata, akkor nem kell középdöntőt játszania, és egyből bekerül a négy közé.
A szerbek tíz góllal győztek a póló-Eb-n
A szerb férfiválogatott legyőzte a macedón csapatot a magyar érdekeltségű csoportban a zágrábi vízilabda Európa-bajnokság pénteki, negyedik fordulójában.
Biros: Fogalmunk sem volt, mit kellene csinálni
"Az elmúlt hónapokban a jobb eredmények után mindig jött egy negatív élmény. Tudtuk ezt, mégis beleestünk ugyanebbe a gödörbe" - nyilatkozta Kemény Dénes szövetségi kapitány a vízilabda-válogatott honlapján a görögök elleni, döntetlenre végződött Eb-meccs után. Biros Péter szerint "ez egy irgalmatlan figyelmeztető jel volt."
Kikaptak a spanyoloktól a női pólósok
A magyar nőivízilabda-válogatott 13-10-es vereséget szenvedett a spanyol csapattól a zágrábi Európa-bajnokság csütörtöki játéknapján.
Rémálomszerű kezdés után ikszelt a pólóválogatott
A magyar férfivízilabda-válogatott 6-6-os döntetlent játszott a görög csapattal a zágrábi Európa-bajnokság szerdai játéknapján. Az együttes az első negyed után 3-0-s hátrányban volt, de a kétgólos Varga Dániel vezérletével felállt, fordított 6-5-re, ám az előnyt nem tudta megtartani.
Leiskolázta a szerbeket a pólóválogatott
Iskolajátékkal gyógyult ki a szerbfóbiából a magyar férfivízilabda-válogatott a zágrábi Eb-n hétfő délután. Kemény Dénes együttese elsősorban a 4-0-ra megnyert harmadik negyednek köszönhetően győzte le 9-6-ra Szerbiát, amely ellen 2004. augusztus 29-e, az athéni olimpia döntője óta nem sikerült nyernie.
Aggasztóan rossznak látják pólócsapatukat a szerbek
A szerb férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya elismerte, hogy a magyar együttes megérdemelten győzte le csapatát hétfőn, a zágrábi Eb csoportmérkőzésén. Dejan Udovicic ugyanakkor azt mondta, csapata nagyon rosszul játszott, míg a szerb hírügynökség szerint aggasztó az együttes bizonytalansága.
- címkék:
- vízilabda
- vízilabda-Eb
- Címkefelhő »
Győzelemmel kezdett Zágrábban a Kemény-csapat
Kicsit gyengébb első és utolsó negyed ellenére is magabiztosan nyerte első mérkőzését a magyar férfivízilabda-válogatott a zágrábi Európa-bajnokságon. A meccs elején a négy gólig jutó Biros Péter parádézott, később aztán többen is felzárkóztak mellé. A végén kapaszkodtak a németek, de nem volt esélyük ledolgozni a hátrányukat.
Román győzelemmel kezdődött a vízilabda-Eb
Románia válogatottja, amelynek Kovács István személyében magyar szövetségi kapitánya van, 6 góllal nyert Törökország legjobbjai ellen vasárnap, a zágrábi vízilabda Európa-bajnokság férfitornájának nyitómérkőzésén.
- címkék:
- Zágráb
- vízilabda
- vízilabda-Eb
- Címkefelhő »