vita

címke rss

Csak a páncélt szurkálta McCain és Obama

Nagyvilág2008.09.28, 16:30

Először vitázott egymással a két nagy amerikai párt elnökjelöltje, párbajuk mégis olyan volt, mint két olyan vívó összecsapása, akik az ellenfél minden trükkjét ismerik. Eredetileg a külpolitika lett volna a téma, de végül a hitelválság elvitte az idő nagy részét. Elsősorban a republikánus John McCain támadott, és azt igyekezett bizonyítani, hogy a demokrata Barack Obama túlságosan tapasztalatlan ahhoz, hogy az Egyesült Államok vezetője legyen. Az [origo] amerikai tudósítójának beszámolója az elnökjelölti vitáról.

Új magyar központról beszélt Göncz Kinga az ENSZ-ben

Nagyvilág2008.09.28, 00:33

Beszédet mondott Göncz Kinga külügyminiszter szombaton az ENSZ Közgyűlés általános vitája keretében. A politikus több nemzetközi kérdést is sorra vett, és bejelentette, hogy tervezik egy népirtás-ellenes központ létrehozását Budapesten.

Összecsapott egymással Obama és McCain

Nagyvilág2008.09.27, 04:42

Először vitázott egymással a két nagy amerikai párt elnökjelöltje, a republikánus John McCain és a demokrata Barack Obama. A téma a külpolitika volt, de szóba kerül a pénzügyi válság is, ami miatt a republikánus jelölt majdnem lemondta a vitát. Az [origo] online tudósítása.

Obama tetszett jobban a tévénézőknek

Archívum2008.09.27, 22:43

A közvélemény-kutatások szerint Barack Obama szerepelt jobban az amerikai elnökjelöltek első tv-vitáján. A többség őt rokonszenvesebbnek, intelligensebbnek látta, mint John McCaint, ráadásul a megkérdezettek szerint sokkal érzékenyebbnek tűnt az emberek gondjaira.

Vasárnapi babahoroszkóp

Babalapozó2008.09.21, 10:42

A Hold az Ikrek jegyében jár, trigonban áll a Marssal. A kicsi ma könnyedén, sőt, örömmel konfrontálódik másokkal, nem tér ki a viták elől, minden alkalmat megragad arra, hogy érvényesíthesse az akaratát.

Képernyőkérdések

Babalapozó2008.08.27, 15:38

A gyerekekkel otthon lévő édesanya kialakít egy óramű pontossággal működő rendszert, amelyben a gyerekek is biztonságban érzik magukat. A közös családi nyaralás azonban rémálomba kezd hajlani, amikor az édesapa olyan programjavaslatot tesz, ami nem fér bele a gondosan felépített rendszerbe. Tévézhetnek-e a gyerekek nyaralás alatt - egyáltalán, lazíthatunk-e az egész éves, beváltnak látszó napirenden és szabályokon nyaralás alatt? Vagy a családi vita nem is arról szól, amiről hisszük?

Horvát vita a boltok nyitva tartásáról

Gazdaság2008.08.22, 18:15

Az üzletek nyitva tartási idejéről az után sem csillapodik a vita Horvátországban, hogy a kormány rendeletmódosítással lehetővé tette éjfélig az árusítást.

Csütörtöki babahoroszkóp

Babalapozó2008.08.14, 08:14

A Hold ma a Bak jegyben jár, trigonban áll a Marssal. A kicsi ma könnyedén, sőt, örömmel konfrontálódik másokkal, nem tér ki a viták elől, minden alkalmat megragad arra, hogy érvényesíthesse az akaratát.

Narnia-domain miatt pereskednek

Techbázis2008.06.16, 12:36

Szellemi tulajdonjogi vitába keveredett egy skót házaspár a népszerű Narnia-sorozat szerzőjének hagyatékát kezelő vállalattal, mert két éve megvették a Narnia.mobi tartománynevet, amelyről nem hajlandók lemondani.

Ukrajna veszélyezteti a gázolaj-szállítást

Gazdaság2008.06.12, 17:09

Az Oroszországból Magyarországnak szállított magas kéntartalmú gázolaj továbbításának biztonságát július elejétől nem tudja szavatolni az ukránokkal keletkezett, közelebbről meg nem nevezett vita miatt az orosz Transnyeftprodukt állami szállítócég.