Viswanathan Anand

címke rss
Lékó Péter legyőzte a korábbi világbajnokot az online sakktornán

Lékó Péter legyőzte a korábbi világbajnokot az online sakktornán

Lékó Péter győzött a szombati ötödik fordulóban azon a tízfős online sakktornán, amely a negyedik állomása a világbajnok norvég Magnus Carlsen által kitalált és útnak indított, egymillió dollár összdíjazású sorozatnak.

A madrasi tigris halálos harapása az egész sakkvilágot meglepte

Sport2019.07.08, 12:29

A négyszeres olimpiai ezüstérmes sakkozót, lapunk szakíróját, Verőci Zsuzsát arra kértük, írja meg a sakktörténelem 10 legnagyobb hatású mérkőzésének történetét. Olyan partikat elevenítünk tehát fel, amelyek vagy megváltoztatták a sakkvilágot, vagy a mai napig a sportág klasszikusai között tartják őket számon. A 8. részben azt idézzük fel, amikor az indiai Viswanathan Anand a bonni világbajnoki döntőben két játszmát is nyert sötéttel. Az alapos felkészülés eredményeként bátran vállalta a bonyolult állásokat, a felkínált esélyekkel kitűnően élt Vlagyimir Krmanyik ellen.

Sakk: a világbajnok vissza tudott vágni Rapport Richárdnak

Sport2019.01.21, 10:40

A Wijk aan Zee-ben zajló 81. Tata Steel Chess Masters viadal nyolcadik fordulója után a norvég világbajnok Magnus Carlsen és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand holtversenyben vezet. Fél ponttal előzik meg az üldöző triót, a kínai Ding Lirent, az orosz Jan Nepomnjacsijt és a holland Anish Girit. Hat döntetlennel és két vereséggel Rapport Richárd a 11. helyen áll a 14 fős mezőnyben.

Sakk-vb: Anand bravúros elsősége, Carlsen a villámpartikban remekelt

Sport2017.12.31, 13:08

Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban december 26. és 30. között rendezték meg a King Salman rapid és villám-világbajnokságot. A norvég világbajnok Magnus Carlsen volt a viadal nagy sztárja, exvilágbajnokok, olimpiai bajnokok, világbajnok-jelöltek, a sakkvilág ászai viaskodtak a rekordösszegű díjazással megrendezett tornákon. A férfiak versenyén másfél millió, a nőknél félmillió dollárt osztottak szét, a győztesek 250, illetve 80 ezer dollárt nyertek. A rapid világbajnoki címet holtverseny után az ötszörös világbajnok indiai Viswanathan Anand hódította el, a nőknél a kínai Ju Wenjun győzött. Snellben Carlsen diadalmaskodott, a nőknél aa ...

A harcias király visszatér

Sport2017.07.06, 16:21

A sakkozás 13. világbajnoka, tizenöt évig koronázott királya, minden idők legsikeresebb sakkozója, Garri Kaszparov a Grand Chess Tour 2017 sorozat negyedik versenyén, St. Louisban szabadkártyával játszik. A sorozat ötletgazdája tizenkét évvel visszavonulása után most egykori kihívója, az indiai Viswanathan Anand kivételével a jóval fiatalabb korosztállyal küzd meg a rapid-és villámsakkban.

Pár lépés után vége lett a vb-döntő partijának

Sport2014.11.20, 16:21

Mindössze húsz lépés után döntetlennel zárult a csütörtöki, kilencedik parti a Szocsiban zajló sakkvilágbajnoki párosmérkőzésen, így a címvédő Magnus Carlsen 5-4-re vezet kihívójával, Viswanathan Ananddal szemben.

Remit ért a vezércsel

Sport2014.11.18, 17:54

Döntetlennel zárult a nyolcadik parti is a Szocsiban zajló sakkvilágbajnoki páros mérkőzésen, így a címvédő Magnus Carlsen 4,5-3,5-re vezet kihívójával, Viswanathan Ananddal szemben.

Döntetlennel zárult a hetedik parti a sakk-vb-n

Sport2014.11.17, 20:49

Döntetlennel zárult a hetedik parti a Szocsiban zajló sakkvilágbajnoki páros mérkőzésen, így a címvédő Magnus Carlsen 4-3-ra vezet kihívójával, Viswanathan Ananddal szemben.

Carlsen nagyot bakizott, mégis nyert

Archívum2014.11.15, 18:50

A címvédő Magnus Carlsen megnyerte a szombati hatodik játszmát a Szocsiban zajló sakkvilágbajnoki páros mérkőzésen, ezzel 3,5-2,5-re vezet kihívójával, Viswanathan Ananddal szemben.

Anand minimális előnnyel játszott

Sport2014.11.14, 16:54

Viswanathan Anand minimális előnnyel játszott, ám végül remizett Magnus Carlsennel, így 2,5-2,5-re áll a sakk-vb döntője.

Örökös sakk a vb-döntő negyedik partiján

Archívum2014.11.12, 21:54

Döntetlent hozott a címvédő Magnus Carlsen és a kihívó Viswanathan Anand szerdai, negyedik partija, így 2-2-es állásról várják a Szocsiban zajló sakkvilágbajnoki párosmérkőzés pénteki folytatását.

Lékó remizett a világbajnokkal

Sport2013.01.22, 16:14

Lékó Péter döntetlent ért el a világbajnok indiai Viswanathan Anand ellen a Wijk aan Zee-i sakk szupertorna kilencedik fordulójában.

Rapid partikban nyert sakkvébét Anand

Sport2012.05.30, 15:07

Viswanathan Anand megvédte sakkvilágbajnoki címét, mivel 2,5-1,5-re győzött a Borisz Gelfand elleni döntő rájátszásában.

Moszkvai múzeumban lehet az Anand-Gelfand sakkvébé-döntő

Archívum2011.08.08, 19:59

Viswanathan Anand és Borisz Gelfand 2012 májusában, Moszkvában csap össze a sakkvilágbajnoki címért - adta hírül hétfőn a sportág nemzetközi szövetsége (FIDE).

Anand leiskolázta Shirovot a párosmeccsen

Archívum2011.06.05, 23:48

Leónban az indiai világbajnok Viswanathan Anand 4,5-1,5-re megnyerte a spanyol Alekszej Shirovval vívott párosmérkőzését. A harmadik játéknapon az ötödik partiban Anand sötéttel, a Caro-Kann védelemben győzte le Shirovot. A spanyol sakkozó királya csapdába esett. A világbajnok világossal már nem erőltette a játékot, a sorozatos cserék pontosztozkodáshoz vezettek.

Anand a félidőben kétpontos előnnyel vezet

Archívum2011.06.04, 21:19

Leonban az indiai világbajnok Viswanathan Anand kétpontos előnnyel vezet a spanyol Alekszej Shirov elleni hatjátszmás sakkmeccsének félidejében. Anand sötéttel villámgyőzelmet aratott a meccs harmadik partijában, Shirov nem tudta hárítani az anyagi veszteséget, 17 lépés után kapitulált. A világbajnok a negyedik összecsapás során kerülte a bonyodalmakat, a remivel 3-1-es vezetéssel várja a második félidőt.

A tizenharmadik lépés lett Shirov veszte Anand ellen

Archívum2011.06.04, 00:17

Leonban megkezdődött az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a spanyol Alekszej Shirov hatjátszmás párosmérkőzése. Shirov játszott az első partiban világossal, Anand Caro-Kann védelme kiállta a próbát, 39 lépésben remiztek. A második játszmában Anand 34 lépésben mattolta ellenfelét, aki korán nagyot hibázott, a világbajnok könnyed játékkal került döntő fölénybe. Anand 1,5-0,5-re vezet, szombaton újabb két partira kerül sor.

Anand és Shirov hatjátszmás párosmeccset vív

Archívum2011.06.02, 14:00

A hagyományos leoni sakktornán június 3. és 5. között az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a spanyol Alekszej Shirov hatjátszmás párosmérkőzését rendezik meg. A nagymesterek naponta két-két partiban mérik össze erejüket, 45-45 perc lesz játszmánként a gondolkodási idejük és még lépésenként 30-30 másodperc bónusszal is gazdálkodhatnak. Anand és Shirov korábban 86 összecsapást vívott, meggyőző a regnáló címvédő fölénye, 29 partit nyert, hatot vesztett 51 döntetlen mellett.

Gelfand sakkozhat a világbajnoki címért Ananddal

Sport2011.05.25, 21:10

Kazanyban az izraeli Borisz Gelfand 3,5-2,5-ös győzelmével fejeződött be az orosz Alekszandr Gricsukkal vívott sakkvilágbajnok-jelölti döntője. Öt döntetlen után Gelfand megnyerte a hatodik összecsapást. A Grünfeld védelmű parti kritikus állásában Gricsuk rossz tervet választott, haderejének egysége megbomlott, Gelfand remek játékkal használta ki a lehetőséget. A győzelemmel Borisz Gelfand kivívta a jogot, hogy jövőre a világbajnoki címért megmérkőzzön a címvédő indiai Viswanathan Ananddal.

Megszületett Viswanathan Anand kisfia

Archívum2011.04.14, 20:07

Április 9-én megszületett Viswanathan Anand fia, aki az Akhil keresztnevet kapta. A sakkvilágbajnok tizenöt éve vette feleségül Arunát, a lakodalom három napig tartott, kétezren ünnepelték az ifjú párt.

Ananddal és Carlsennel sakkbajnok a Baden-Baden

Archívum2011.04.10, 17:27

A Bundesligát sorozatban hatodszor nyerte meg az OSG Baden-Baden együttese. A 14. fordulóban vívott rangadón 5-3-ra legyőzték a Werder Bremen csapatát, majd az utolsó játéknapon nagyarányú nyeréssel ünnepelték bajnoki címüket. A szuperklasszis idegenlégiósokat is felvonultató együttes legjobb pontszerzője a német Arkadij Naiditsch volt, aki 15 partijából 13,5 pontot szerzett! Ezüstérmes a Werder Bremen csapata, a harmadik helyen Berkes Ferenccel az éltáblán az Eppingen gárdája végzett.

Tízéves csodagyerek mattolta a világbajnok Anandot

Archívum2011.03.30, 15:12

Egy mindössze tízéves üzbég sakkozó mattot adott a világbajnok Viswanathan Anandnak egy Taskentben rendezett szimultán során.

Aronjan harmadszor nyerte meg az Amber-versenyt

Sport2011.03.24, 22:37

Monacóban az örmény Levon Aronjan győzelmével fejeződött be a 20. Amber-verseny. A viadal utolsó fordulójában mindkét játszmája remivel végződött az orosz Szergej Karjakinnal szemben. A rivális norvég Magnus Carlsen is csak 1-1-re végzett az izraeli Borisz Gelfanddal. Carlsen világossal elvesztette a vakpartit, a rapid összecsapást megnyerte. Aronjan egypontos előnnyel győzött, 2008 és 2009 után harmadszor vehette át a győztesnek járó trófeát. Aronjan nyerte a vakversenyt, Carlsen nagy fölénnyel a rapidtornát. A harmadik helyen az indiai világbajnok Viswanathan Anand végzett. Két ponttal előzte meg az ukrán Vaszilij Ivancsukot és azz ...

Aronjan megőrizte egypontos előnyét Carlsen előtt

Archívum2011.03.23, 22:35

A Monacóban zajló 20. Amber-verseny tizedik fordulójában az örmény Levon Aronjan újabb győzelmet aratott, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov ellen nyert. Aronjan megőrizte egypontos előnyét a norvég Magnus Carlsen előtt, aki az orosz Alekszandr Griscsukot győzte le. Aronjan már megnyerte a vak, Carlsen a rapidtornát. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand az azeri Vugar Gasimovot verte, egyedül harmadik az utolsó forduló előtt. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik kétszer remizett az ukrán Vaszilij Ivancsukkal, az orosz Szergej Karjakin az amerikai Hikaru Nakamurával. A generációs csatát az izraeli Borisz Gelfand nyerte mmeg ...

Aronjan szép kiskombinációval győzte le Kramnyikot

Archívum2011.03.22, 22:18

A Monacóban zajló 20. Amber-verseny kilencedik fordulójában a nagy rangadó, az indiai sakkvilágbajnok Viswanathan Anand és a trónkövetelő norvég Magnus Carlsen meccse 1-1-gyel ért véget. Anand sötéttel megnyerte a vakpartit, Carlsen sikeres királyszárnyi akcióval egyenlített ki a rapidjátszmában. Az éllovas örmény Levon Aronjan újabb győzelmet aratott, az orosz Vlagyimir Kramnyik ellen 1,5-0,5-re nyert, egy ponttal előzi meg Carlsent. Az orosz Alekszandr Griscsuk a holland Anish Girit győzte le. Egy-egy nyeréssel zárult az azeri Vugar Gasimov és az izraeli Borisz Gelfand, valamint az amerikai Hikaru Nakamura és a bolgár exvilágbajnook ...

Aronjan legyőzte Anandot az Amber-tornán

Archívum2011.03.20, 22:46

A Monacóban zajló 20. Amber-verseny nyolcadik fordulójában az örmény Levon Aronjan 1,5-0,5-re legyőzte az indiai világbajnok Viswanathan Anandot. A vakpartiban gyorsan remiztek, a rapidjátszmát az éllovas világossal nyerte meg. A norvég Magnus Carlsen a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot verte hasonló arányban. Aronjan megőrizte félpontos előnyét Carlsen előtt. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk befogta Anandot, az izraeli Borisz Gelfand ellen nyert. Az azeri Vugar Gasimov a teljesen formán kívül játszó orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot győzte le. Az amerikai Hikaru Nakamura küzdelmes meccsen az orosz Alekszandr Griscsukot, a hoolland ...

Anand legyőzésével ünnepelte születésnapját Ivancsuk

Archívum2011.03.19, 00:03

A monacói Amber-verseny hatodik fordulójában az ukrán Vaszilij Ivancsuk az indiai világbajnok Viswanathan Anand elleni győzelemmel ünnepelte 42. születésnapját. Elvesztette veretlenségét az éllovas örmény Levon Aronjan, az orosz Alekszandr Griscsuk mért rá vereséget. Javított a norvég Magnus Carlsen, az orosz Szergej Karjakin ellen nyert. Aronjan egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt. Az azeri Vugar Gasimov a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot győzte le, az izraeli Borisz Gelfand az amerikai Hikaru Nakamura ellen diadalmaskodott. Első meccsét nyerte meg az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, a 16 éves holland Anish Giri neehezen ...

Carlsen kettős vereséget szenvedett Ivancsuktól Monacóban

Archívum2011.03.18, 00:58

A Monacóban zajló 20. Amber-verseny ötödik játéknapján az örmény Levon Aronjan kettős győzelmet aratott az azeri Vugar Gasimov ellen. A norvég Magnus Carlsen árnyéka volt önmagának, csúfos kettős vereséget szenvedett az ukrán Vaszilij Ivancsuktól. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand nem bírt az orosz Szergej Karjakinnal. Az összetett versenyben Aronjan másfél pontos előnnyel vezet Anand előtt, Carlsen csak a harmadik. A holland Anish Giri nyert az amerikai Hikaru Nakamurával szemben. Egy-egy nyerés és vesztés született az orosz Vlagyimir Kramnyik és az izraeli Borisz Gelfand, valamint a bolgár Veszelin Topalov és az orosz Alekszzandr ...

Carlsen és Aronjan megőrizte félpontos előnyét

Archívum2011.03.15, 23:00

A Monacóban zajló 20. Amber-verseny negyedik fordulójában valamennyi párharc 1,5-0,5-ös eredménnyel ért véget. A holtversenyben vezető norvég Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan is győzött, megőrizték félpontos előnyüket az indiai világbajnok Viswanathan Anand előtt. Carlsen a holland Anish Giri, Aronjan az ukrán Vaszilij Ivancsuk, Anand az orosz Alekszandr Griscsuk ellen nyert. Az orosz derbin Szergej Karjakin az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot győzte le, a bolgár Veszelin Topalov az izraeli Borisz Gelfanndal szemben diadalmaskodott. Az amerikai Hikaru Nakamura az azeri Vugar Gasimovot múlta felül. A pontvadászat a szerdaii ...

Carlsen és Aronjan két remivel vezet Monacóban

Archívum2011.03.14, 22:01

A Monacóban zajló Amber-verseny harmadik játéknapján az éllovasok összecsapása, a norvég Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan párharca két döntetlennel ért véget. Az orosz derbin Szergej Karjakin 1,5-0,5-re legyőzte Alekszandr Griscsukot. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand az izraeli Borisz Gelfand ellen nyert. Az exvilágbajnokok csatája, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov küzdelme egy-egy nyeréssel 1-1-gyel zárult.

Aronjan, Carlsen és Griscsuk egypontos előnnyel vezet

Archívum2011.03.13, 22:01

A Monacóban zajló Amber-verseny második játéknapján az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik mindkét partija remivel végződött. A norvég Magnus Carlsen kettős győzelmet aratott az azeri Vugar Gasimovval szemben. Az örmény Levon Aronjan az amerikai Hikaru Nakamura ellen nyert 1,5-0,5-re, orosz Alekszandr Griscsuk az izraeli Borisz Gelfandot győzte le hasonló arányban. Carlsen, Aronjan és Griscsuk egypontos előnnyel vezet az összetett versenyben.

Anand visszaelőzte Carlsent a sakkranglistán

Archívum2011.03.01, 10:12

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2011. március 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand ismét a rangsor élén, két ponttal megelőzi a norvég Magnus Carlsent. Az örmény Levon Aronjan megőrizte harmadik, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a negyedik helyét.  Az ukrán Vasziij Ivancsuk nagyot lépett előre. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov csak a hetedik, az amerikai Hikaru Nakamura már a nyolcadik a legjobbak listáján. Almási Zoltán 24., míg Lékó Péter a 27. a rangsorban. A női világranglistát fölényesen vezető Polgár Judit az 51., Berkkes ...

Anand és Karpov élvezte a vonaton sakkozást

Archívum2011.02.01, 17:50

Különleges akcióval népszerűsítette kedden sportágát - és a spanyol gyorsvasutat - Viswanathan Anand, a jelenlegi és Anatolij Karpov korábbi sakkvilágbajnok.

Nakamura megőrizte félpontos előnyét Wijk aan Zee-ben

Archívum2011.01.29, 22:04

A Tata Steel Chess 2011 szuperverseny utolsó fordulója előtt az amerikai Hikaru Nakamura félpontos előnnyel vezet az indiai világbajnok Viswanathan Anand előtt. Nakamura gyorsan remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal, meglepetésre Anand nem bírt a remekül játszó 16 éves holland Anish Girivel. Holtversenyben harmadik a címvédő norvég Magnus Carlsen, látványos támadással nyert a kínai Wang Hao ellen. Az örmény Levon Aronjan erejéből csak remire futotta. A francia Maxime Vachier-Lagrave az orosz szuperbajnok Jan Nepomnjacsijt kényszerítette feladásra. Az utolsó játéknapon a Hao-Nakamura és Nepomnjacsij-Anand partik döntiik ...

Carlsen tanulságos végjátékban legyőzte Kramnyikot

Archívum2011.01.28, 21:58

A Wijk aan Zee-i Tata Steel Chess 2011 szuperverseny 11. fordulójának rangadóját a norvég Magnus Carlsen sötéttel nyerte meg az orosz Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Az exvilágbajnok könnyelmű gyalograblása után a világranglista-vezető átvette a kezdeményezést és anyagi előnyét tanulságos végjátékban érvényesítette. Az amerikai Hikaru Nakamura is sötéttel aratott győzelmet az orosz szuperbajnok Jan Nepomnjacsijjal szemben, félpontos előnnyel vezet a remiző indiai világbajnok Viswanathan Anand előtt. Az utolsó előtti fordulóban Nakamura világossal Kramnyikkal küzd meg.

Carlsen másodszor kapott ki, Anand és Nakamura félpontos előnnyel vezet

Archívum2011.01.27, 01:56

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2011 szuperverseny tizedik fordulójában az orosz szuperbajnok Jan Nepomnjacsij sötéttel legyőzte a világranglista-vezető Manus Carlsent. A címvédő norvég nagymester világossal második vereségét szenvedte el. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand a spanyol Alekszej Shirovra mért csapást. Az amerikai Hikaru Nakamura megfosztotta veretlenségétől a francia Maxime Vachier-Lagravet. Félpontos előnnyel vezet Anand és Nakamura a játéknapon csak remiző örmény Levon Aronjan és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik előtt. Az orosz Alekszandr Griscsuk ötödször kapott ki. A pihenőnap után a péntekii ...

Aronjan és Kramnyik befogta az éllovasokat

Archívum2011.01.25, 21:58

Négy fordulóval a Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2011 szuperverseny befejezése előtt négyes holtversenyben vezet a regnáló indiai sakkvilágbajnok Viswanathan Anand, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan és az amerikai Hikaru Nakamura társaságában. Az éllovasok csatája, Nakamura és Anand partija pontosztozkodással zárult a viadal 9. fordulójában. Kramnyik könnyedén nyert a holland Erwin L'Ami ellen, Aronjan a bonyodalmakban felülmúlta a spanyol Alekszej Shirovot. A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen sötéttel csak remizett, fél pont a hátránya a vezető négyes mögött.

Nakamura félpontos előnnyel vezet Wijk aan Zee-ben

Archívum2011.01.22, 23:34

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2011 sakkverseny hetedik fordulójában a norvég Magnus Carlsen és az indiai világbajnok Viswanathan Anand rangadója 18 lépésben remi lett. Az amerikai Hikaru Nakamura a holland Jan Smeets elleni győzelmével félpontos előnnyel vezet. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a holland titán Anish Girit győzte le, az örmény Levon Aronjan az orosz Alekszandr Gricsukkal szemben diadalmaskodott. Kramnyik és Aronjan fél pontra megközelítette Anandot.

Shirov királylépése végzetesnek bizonyult

Archívum2011.01.21, 20:58

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2011 szuperverseny hatodik fordulójában a sötéttel játszók négy partiban is nyertek. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik megszerezte első győzelmét, a spanyol Alekszej Shirovot bonyolult küzdelemben kényszerítette feladásra. Az amerikai Hikaru Nakamura huszárjai játszották a főszerepet, a holland Erwin L'Ami nem talált ellenszert. Nakamura holtversenyben vezet az orosz Alekszandr Griscsukkal remiző Viswanathan Anand társaságában. Második nyerését könyvelhette el a norvég Magnus Carlsen, egy pontra megközelítette az élen állókat. Következő partiját világossal Ananddal vívja. Az orosz Jaan ...

Anand harmadszor, Carlsen először nyert Wijk aan Zee-ben

Archívum2011.01.20, 22:16

Wijk ann Zee-ben lejátszották a Tata Steel Chess 2011 szuperverseny ötödik fordulóját. Az indiai sakkvilágbajnok Viswanathan Anand sötéttel nyert az időzavarban nagyot hibázó holland Jan Smeets ellen. Anand félpontos előnyre tett szert. Megszerezte első győzelmét a címvédő norvég Magnus Carlsen. A holland Erwin L'Ami döntetlent ígérő állásban bástyát nézett el. A kínai Wang Hao az orosz Alekszandr Griscsuk gyenge játékát használta ki. Pontosztozkodással zárul a játéknap rangadója, az orosz Vlagyimir Kramnyik és az örmény Levon Aronjan játszmája. Az amerikai Hikaru Nakamura az ukrán Ruszlan Ponomarjovval remizett.

Anand remek tisztáldozattal nyert, Carlsen még mindig nyeretlen

Archívum2011.01.18, 21:03

A Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2011 szuperverseny negyedik fordulójában Viswanathan Anand remek tisztáldozattal nyert a kínai Wang Hao ellen.  Az indiai világbajnok holtversenyben vezet a holland Anish Girivel nagy csatában remiző amerikai Hikaru Nakamurával. Megszerezte első győzelmét az örmény Levon Aronjan, az orosz szuperbajnok Jan Nepomnjacsij már a nyitásban óriásit hibázott. Elszenvedte harmadik vereségét a spanyol Alekszej Shirov, először nyert a francia Maxime Vachier-Lagrave. Negyedszer remizett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, még mindig nyeretlen a címvédő norvég Magnus Carlsen. A szerdai pihenőnap uután ...

Anand győzelemmel, Carlsen remivel rajtolt Wijk aan Zee-ben

Archívum2011.01.16, 02:05

Wijk aan Zee-ben megkezdődött az esztendő első szuperversenye. A Tata Steel 2011 viadal nyitónapján az indiai világbajnok Viswanathan Anand sötéttel legyőzte a FIDE exvilágbajnokát, a kétszeres olimpiai bajnok ukrán Ruszlan Ponomajovot. Az amerikai Hikaru Nakamura az orosz Alekszandr Griscsukra mért vereséget. Fatális hibával vesztett a spanyol Alekszej Shirov. A játéknap rangadója, a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan skót megnyitású partija pontosztozkodással zárult. Remi lett az orosz meccs, Jan Nepomjacsij és Vlagyimir Kramnyik játszmája, a holland derbi, Erwin L'Ami és Anish Giri összecsapásaa. ...

Kramnyik sötéttel is könnyen remizett Ananddal

Archívum2011.01.16, 19:35

Wijk aan Zee-ben, a Tata Steel Chess 2011 szuperverseny második fordulójában hat döntetlen mellett csak egyetlen győzelem született. Érdekes megnyitáselméleti párbajban remizett az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exviágbajnok Vlagyimir Kramnyik. Skót megnyitású partiban osztozott meg a ponton a spanyol Alekszej Shirov és a norvég Magnus Carlsen, gyorsan kötött békét az örmény Levon Aronjan és az amerikai Hikaru Nakamura. A játéknap nyertese az orosz szuperbajnok Jan Nepomnjacsij, aki a kínai Wang Hao hathatós segítségével kasszírozta be az egész pontot.

Carlsen és Anand csatáját hozhatja a Wijk aan Zee-i sakktorna

Archívum2011.01.14, 13:20

Wijk aan Zee-ben január 15. és 30. között rendezik meg az év első sakk szuperversenyét. A Tata Steel Chess 2011 tornán címvédőként a húszesztendős, a világranglistát ismét vezető norvég Magnus Carlsen játszik. Viswanathan Anand korábban ötször is győzött a holland tengerparti városban. Az indiai világbajnokhoz hasonlóan az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik és a spanyol Alekszej Shirov az idősebb nemzedéket képviseli. A top tízből hatan a rajtnál, a parádés a mezőnyben a címvédő világbajnok mellett olimpiai bajnokok is csatáznak majd. Sajnos nincs magyar résztvevője a sakkfesztiválnak. A torna hivatalos honlapja www.tatasteelcheess.com, ...

Anand megvédte címét, Hou Ji-fan történelmet írt - 2010 sakk-krónikája

Sport2011.01.03, 10:53

Rangos tornákban bővelkedő évet zárt a sakksport 2010-ben: Hanti-Manszijszkban olimpiát rendeztek, a világbajnoki címért a címvédő Viswanathan Anand és a kihívó bolgár Veszelin Topalov Szófiában mérkőzött meg, a nők kieséses rendszerű világbajnokságán Antakyában a 16 esztendős kínai Hou Ji-fan történelmi sikert ért el.  Lezárult a Grand Prix-versenysorozat, Grand Slam-döntőt és szuperversenyeket rendeztek, a Nemzetközi Sakkszövetség kongresszusán ismét Kirszan Iljumzsinovnak szavaztak bizalmat, Varsóban Almási Zoltán nyerte meg a rapidsakk Európa-bajnokságot, míg Mexikóban Polgár Judit kápráztatta el a rajongókat, a bolgár exvilágbaajnok ...

Kramnyik túljátszotta Carlsent, majd nagyot rontott

Archívum2010.12.15, 08:33

A London Chess Classic szuperverseny hatodik fordulójában az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik szépen túljátszotta a norvég Magnus Carlsent. Többféleképpen is nyerhetett volna, majd a kritikus állásban nagyot hibázott, Magnus csodával határos módon megmenekült a vereségtől. Carlsen megőrizte holtversenyes első helyét, az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az angol Luke McShane játszmája is döntetlen lett. Az utolsó fordulóban Anand-Kramnyik örökrangadó lesz.

Kramnyik nem kegyelmezett az angol sakkozónak

Sport2010.12.12, 12:14

A London Chess Classic szuperverseny negyedik fordulójában a nagy trió, Viswanathan Anand, MagnusCarlsen és Vlagyimir Kramnyik is győzött. Carlsen világossal az amerikai Hikaru Nakamura ellen nyert. Az indiai világbajnok a torna doyenjének, Nigel Shortnak a hibás kombinációját használta ki, győzelmével holtversenyben vezet az angol Luke McShane társaságában. Az orosz exvilágbajnok az angol David Howell ellen diadalmaskodott. Az angol partiban McShane és Michael Adams megosztozott a ponton.

Kölcsönös hibák után Anand legyőzte Carlsent Londonban

Archívum2010.12.10, 23:16

A London Chess Classic 2010 szuperverseny harmadik fordulójában az indiai  világbajnok Viswanathan Anand világossal 77 lépéssel legyőzte a trónkövetelő norvég Magnus Carlsent. A spanyol megnyitás Breyer-változatában Carlsen újított, Anand gyalogáldozattal bonyolította a csatát, 21 évvel fiatalabb ellenfele a taktikus állásban többször is hibázott. Anand gyorsabb nyeréseket nem vett észre, de végül megszerezte a presztízsgyőzelmet. Az angol Luke McShane 139 lépésben kiharcolta  a remit az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal szemben, megőrizte éllovasi pozícióját.

Kramnyik végzetes hibát követett el Nakamura ellen

Archívum2010.12.10, 00:39

Újabb nagy meglepetés született a London Chess Classic szuperversenyen. A viadal második fordulójában az amerikai Hikaru Nakamura sötéttel nyert az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikkal szemben. Kramnyik fölöslegesen áldozott tisztet, majd remiesélyeit is elpuskázta. A norvég Magnus Carlsen nem meggyőző játékkal, de győzött az angol Michael Adams ellen. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand remire rontotta kecsegtető állását, az angol David Howell rabolt tőle fél pontot. Az angol Luke McShane a torna doyenjét, Nigel Shortot győzte le és vezet a tornán.

Kikapott a címvédő Carlsen a londoni sakktornán

Sport2010.12.09, 12:13

Óriási meglepetés született a London Chess Classic szuperverseny első fordulójában. Az angol Luke McShane remek játékkal legyőzte a címvédő norvég Magnus Carlsent. Sötéttel nyert az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik az angol Nigel Short ellen. Az angol derbin Michael Adams hatásos tisztáldozattal büntette meg David Howell gyalograblását. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand nem tudta nyerésig fokozni kettős gyalogelőnyét az amerikai Hikaru Nakamurával szemben. A tornán a győzelem 3, a döntetlen 1 pontot ér.

Anand: Bárhol születtél, erős sakkozó lehetsz

Sport2010.12.07, 15:30

December 8. és 15. között rendezik meg az év utolsó szuperversenyét. A London Chess Classic 2010 elnevezésű, nyolc résztvevős tornán az indiai világbajnok Viswanathan Anand mellett többek között a tavalyi viadal győztese, a norvég Magnus Carlsen és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik is játszik. Anand a Hamburger Abendblatt újságnak adott interjújában a számítástechnika sakkra gyakorolt hatásáról és a terveiről is nyilatkozott. Mentálisan frissnek érzi magát, nem tervezi gyors visszavonulását. Carlsen visszalépését a világbajnoki ciklustól indokolatlannak tartja.

Szerdától Londonra figyel a sakkvilág

Archívum2010.12.07, 23:24

Az esztendő utolsó szuperversenyén ismét együtt verseng az indiai világbajnok Viswanathan Anand, a norvég Magnus Carlsen és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. A nagy trió a bilbaói Grand Slam-döntőn idén már megmérkőzött egymással, Kramnyik nyerte meg a 22-es kategóriájú viadalt. Az angol fővárosban Carlsen címvédőként játszik, tavaly Kramnyik előtt diadalmaskodott. A torna egyik tétje, hogy ki vezeti 2011. január 1-től a világranglistát. A díjalap bruttó 145 ezer euró, a győztes 50 ezerrel gazdagodhat. A győzelmeket külön is díjazzák. A verseny honlapján élő közvetítés lesz.

Már nem Lékó a legjobb magyar a sakkvilágranglistán

Archívum2010.11.01, 14:44

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2010. november 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A 19 éves norvég Magnus Carlsen elvesztette a vezető pozíciót, a világbajnok indiai Viswanathan Anand két ponttal megelőzi a rangsorban, mert nem számolták be az október 30-án Nankingban befejeződött szuperverseny végeredményét. A sakktörténelemben hatodik sakkozóként az örmény Levon Aronjan átlépte a bűvös 2800-as ponthatárt, harmadik helyezett lett, megelőzi Vlagyimir Kramnyikot. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov csak ötödik. Almási Zoltán a 25. helyre jött fel, megelőzve a 27. Lékó Pétertt. ...

Anand bosszút állt, Carlsen 80 ezer eurót keresett

Archívum2010.10.30, 12:32

Nankingban a norvég világranglista-vezető Magnus Carlen nagy sikerével fejeződött be a III. Pearl Spring szuperverseny. Carlsen az utolsó játéknapon világossal nem tudta megtörni az azeri Vugar Gasimov ellenállását, 71 lépésben remi lett a játszma. Carlsen veretlenül védte meg tavalyi elsőségét, 80 ezer eurós első díjat vehetett át. Viswanathan Anand könnyen nyert a francia Etienne Bacrot ellen, visszavágott az első körben elszenvedett vereségéért. Az indiai  világbajnok Carlsen mögött egypontos hátrányban lett második, 50 ezer euró a jutalma. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov kalandos partit nyert a kínai Wang Yue hathatós seegítségével.  ...

Anand nyerőesélyt szalasztott el Topalov ellen

Archívum2010.10.28, 21:21

A nankingi szuperverseny nyolcadik fordulójában három döntetlen született. Az indiai sakkvilágbajnok Viswanathan Anand és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov presztízscsatája örökös sakkal fejeződött be. Topalov kockázatos tisztáldozatot hozott, Anand elmulasztotta a jelentős előnyéhez vezető folytatást. Az éllovas norvég Magnus Carlsen az előző fordulóbeli rontása után a remi elérését tűzte ki célul a kínai Wang Yue elleni partijában. A francia Etienne Bacrot és a azeri Vugar Gasimov játszmájában nagymesteri szalonremit láttunk. Az egypontos előnnyel vezető Carlsen a kilencedik játéknapon sötéttel Topalovval küzd meg.

Carlsen engedte menekülni Anandot

Archívum2010.10.27, 19:12

A nankingi szuperverseny hetedik fordulójában Magnus Carlsen és Viswanathan Anand összecsapása a 68. lépésben pontosztozkodással végződött. A norvég világranglista-vezető alaposan megszorongatta az indiai világbajnokot, aki védekezésre kényszerült. Magnus döntő előnybe kerülhetett volna, ehelyett menekülési esélyt nyújtott Vishynek. Megszerezte első győzelmét a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov. A francia Etienne Bacrot időzavarban nagyot hibázott. Kölcsönös tévelygések után remivel végződött az azeri Vugar Gasimov és a kínai Wang Yue partija. A nyolcadik játéknapon Anand-Topalov örökrangadó lesz.

Anand hibásan értékelte a végjáték esélyeit

Archívum2010.10.23, 21:28

A nankingi szuperverseny negyedik fordulójában nagy meglepetésre a francia Etienne Bacrot világossal legyőzte Viswanathan Anandot. Az indiai világbajnok a szláv védelem egyik divatos változatában tisztet áldozott három gyalogért. Többször is hibázott, hibásan értékelte a végjáték esélyeit. A világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen nehéz védekezés után harcolta ki a döntetlent az azeri Vugar Gasimovval szemben. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov világossal nem tudott előnybe kerülni a kínai Wang Yue ellen. Carlsen megőrizte félpontos előnyét, az ötödik játéknapon világossal Topalovval küzd meg.

Sikeres volt Anand támadása Topalov középen rekedt királya ellen

Sport2010.10.22, 22:58

A nankingi szuperverseny harmadik fordulójában az indiai világbajnok Viswanathan Anand szenzációs játékkal, sötéttel 33 lépésben győzte le a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot. Jubileumi, 100. játszmájukat vívták, Anand a középen rekedt világos király ellen indított támadást, döntő anyagi előnyt szerzett. A norvég Magnus Carlsen a vártnál jóval simábban győzött a kínai Wang Yue ellen. A francia Etienne Bacrot sötéttel verte az azeri Vugar Gasimovot. Carlsen félpontos előnnyel vezet Anand előtt.

Anand nem bírt Carlsennel Nankingban

Sport2010.10.21, 22:03

Döntetlennel végződött a nankingi szuperverseny második fordulójában Viswanathan Anand és Magnus Carlsen játszmája. A spanyol megnyitású partiban a világranglista-vezető norvég nagymester a Breyer-változatban pontos játékkal hárította az indiai világbajnok kezdeményezési kísérleteit. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov előnyös állást rontott remire a francia Etienne Bacrot ellen. A kínai Wang Yue és az azeri Vugar Gasimov kalandos partiban osztozott meg a ponton. A harmadik játéknapon a Topalov-Anand összecsapás áll majd az érdeklődés középpontjában.

Átlón létrehozott kötéssel vett jó rajtot Carlsen

Archívum2010.10.20, 15:16

A címvédőként játszó világranglista-vezető Magnus Carlsen  győzelemmel kezdett a nankingi szuperversenyen A norvég nagymester skót megnyitású partiban nyert a francia Etienne Bacrot ellen. A kínai Wang Yue sötéttel harcolta ki a döntetlent az indiai világbajnok  Viswanathan Ananddal szemben. Pontosztozkodás született a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az azeri Vugar Gasimov partijában is. A második játéknapon Anand-Carlsen rangadóra kerül sor.

Kramnyik továbbra is vezet a bilbaói GS-döntőn

Archívum2010.10.14, 08:02

A bilbaói Grand Slam-döntő negyedik fordulójában mindkét játszma pontosztozkodással végződött. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand esélyes állását remire rontott a spanyol Alekszej Shirovval szemben. Az éllovas orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik gyalogelőnyös pozícióját nem tudta győzelemig fokozni a norvég Magnus Carlsen ellen. Az ötödik játéknapon Kramnyik és Anand másodszor mérkőzik meg.

Remihez vezetett Kramnyik fonalas lebonyolítása

Archívum2010.10.14, 23:30

A bilbaói Grand Slam-döntő ötödik fordulójában az éllovas Vlagyimir Kramnyik világossal játszva remizett az indiai világbajnok Viswanathan Ananddal, az orosz exvilágbajnok megőrizte vezető pozícióját. A világranglista-vezető Magnus Carlsen megszerezte első győzelmét, a spanyol Alekszej Shirov ellen jó játékkal nyert. Az utolsó játéknapon Anand-Carlsen és Kramnyik-Shirov összecsapások lesznek.

175 lépésben remizett Shirov Carlsennel

Archívum2010.10.11, 23:33

A bilbaói Grand Slam-döntő harmadik fordulójában az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik katalán megnyitású partija a 34. lépésben döntetlennel ért véget. Kramnyik éllovasként zárta a viadal félidejét. A spanyol Alekszej Shirov és a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen összecsapása 175 lépésig tartott. A spanyol megnyitású játszma rendkívül bonyolult csatát hozott, Carlsen három könnyűtiszttel sokáig harcolt Shirov vezérével szemben, de nem tudta feltörni ellenfele védőállását. A keddi pihenőnap után szerdától kezdődik a második félidő, a nagymesterek ellenkező színelosztással isméét ...

Carlsen hiába áldozott tisztet, megint vesztett a GS-döntőn

Archívum2010.10.10, 21:53

A Bilbaóban zajló Grand Slam-döntő második fordulójában az indiai világbajnok Viswanathan Anand sötéttel győzte le a világranglistát vezető Magnus Carlsent. A norvég nagymester második vereségét szenvedte el. Érdekes végjátékban tisztet áldozott, de időzavarban pontatlanul folytatta, Anand királya sikerrel avatkozott játékba. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik másodszor is nyert. A spanyol Alekszej Shirov nagy hibája után minőségelőnyt szerzett, anyagi előnyét könnyen érvényesítette. A harmadik játéknapon Anand-Kramnyik örökrangadó lesz.

Carlsen vezeti a világranglistát Topalov és Anand előtt

Archívum2010.09.01, 18:47

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) megjelentette a 2010. szeptember 1-től érvényes, az Élő-pontszámok alapján összeállított világranglistát. A 19 esztendős norvég Magnus Carlsen változatlanul 23 ponttal vezet a bolgár exvilágbajnok VeszelinTopalov előtt. A világbajnok indiai Viswanathan Anand a harmadik, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik dortmundi gyengébb eredménye miatt az ötödik a rangsorban.  Lékó Péter öt helyet rontott, a 21., Almási Zoltán a 32. A női világranglistát fölényesen vezető Polgár Judit az 56., Berkes Ferenc a 60. a legjobbak 100-as listáján.  A top 25-ben többek között hat orosz, három ukrán, két-két azeri ...

Polgár nem bírt Hammerrel a rapidversenyen

Archívum2010.08.30, 18:46

Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen játssza a döntőt a norvégiai Kristiansundban, az Artic Securities négy résztvevős, kétfordulós rapidtornájának körmérkőzései után. Anand a hat partiból öt, Carlsen csak 3,5 pontot gyűjtött. Polgár Judit kétszer remizett a norvég Jon Ludvig Hammerrel és egyszer fél pontot rabolt Carlsentől. A harmadik helyért Hammerrel mérkőzik meg.

Anand és Carlsen is játszik a Grand Slam-döntőn

Archívum2010.08.03, 08:34

Az idei Grand Slam-döntőt október 9. és 15. között négy résztvevővel ismét Bilbaóban rendezik meg. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsen már biztos résztvevő. A még kiadó két helyre Sanghajban szeptember 3. és 8. között kétfordulós viadalon méri össze erejét az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan, a spanyol Alekszej Shirov és a kínai Wang Hao. A győzelemért 3, a remiért 1 pont jár.

Sakkfenoménok segítették Anandot a vb-döntőben

Archívum2010.05.21, 07:32

A sakkozók körében az egyik legnépszerűbb honlap, a hamburgi Chessbase.com főszerkesztője, Frederic Friedel interjút készített a sakkozás régi-új királyával, az indiai Viswanathan Ananddal.  A világbajnok elárulta, hogy a számítógépes hátterük gyengébb volt, mint a bolgár Veszelin Topalov IBM gépe, hiszen csak 52 magos volt a 112-vel szemben. Anand azonban fantasztikus segítőket tudhatott maga mögött. Bonni győztes csapatán nem változtatott, a dán Peter Heine Nielsen, az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov, az indiai Surya Ganguly és a lengyel Radoslaw Wojtaszek szekundált neki a meccsen, de Garri Kaszparov, Vlagyimir Kramnyik és Magnus Carrlsen ...

Anand: Minden esélyt ki kellett használni

Sport2010.05.15, 12:47

A szófiai sakkvilágbajnoki döntő után a chesspro.ru internetes honlap tudósítója, Jurij Vasziljev a mérkőzés lefolyásáról, kritikus pillanatairól kérdezte a címét megvédő indiai Viswanathan Anandot.  A sakkozás régi-új királya nem tekintette volna magát egyértelmű favoritnak, ha rapid rájátszás döntötte volna el a világbajnoki cím sorsát. "Amikor az utolsó partiban meghúztam a Ve8-at, már tudtam, hogy megnyerem a partit és ezzel a meccset"  - nyilatkozta Vishy Anand, aki dicsérte a döntő szervezését.

Sakk-vb: Anand nyert, és megvédte címét

Sport2010.05.11, 20:27

Szófiában az indiai Viswanathan Anand sötéttel megnyerte a világbajnoki döntő 12. játszmáját, 6,5-5,5-ös győzelemmel megvédte címét. Kihívója, a hazai pályán játszó bolgár Veszelin Topalov kockáztatott, lebecsülte Anand támadási esélyeit. A címvédő biztos kézzel vezette győzelemre haderejét. A 40 esztendős Viswanathan Anand megbirkózott a rajtnál elszenvedett vereséggel, a balszerencsésen elvesztett nyolcadik játszma kínjával, a kilencedikben kihagyott meccslabdával, megérdemelten nyerte meg a párharcot.

Újabb döntetlen az Anand-Topalov vb-döntőn

Sport2010.05.09, 23:59

Szófiában a sakkvilágbajnoki döntő 11. játszmája a 65. lépésben ért véget döntetlennel. A címvédő indiai Viswanathan Anand ezúttal az angol megnyitást választotta, de nem tudta meglepni bolgár kihívóját, Veszelin Topalovot. Kiegyenlített erők küzdelmét láttunk, a fonalas lebonyolítás után létrejött végjátékban Anand gyalogáldozattal aktivizálta tisztjeit, a parti lépésismétléssel fejeződött be. A párharc eredménye 5,5-5,5 a keddi utolsó játszma előtt, Topalov játszik világossal. 6-6 esetén rájátszás döntené el a világbajnoki cím sorsát.

Tíz meccs után döntetlenre áll a sakk-vb döntője

Archívum2010.05.08, 10:01

Hatvan lépés után döntetlennel fejeződött be a Szófiában zajló sakkvilágbajnoki döntő tízedik játszmája. A bolgár kihívó, Veszelin Topalov vezette a világos bábukat, a címvédő indiai Viswanathan Anand a Grünfeld védelmet játszotta meg. A párharc első partijához képest Anand tért el, a sorozatos cserék kiegyenlített álláshoz vezettek. A világbajnok pontatlankodott, rosszabb végjátékba kényszerült, de jól védekezett. A 12 játszmásra tervezett párharc 11. partijára vasárnap kerül sor, Anand lesz a világos.

Sakk-vb: Anand többször is nyerést hagyott ki

Sport2010.05.06, 22:04

A Szófiában zajló sakkvilágbajnoki döntő kilencedik játszmája a 83. lépésben örökös sakkal végződött döntetlennel. A világos bábukat vezető indiai világbajnok Viswanathan Anand nagy esélyt hagyott kihasználatlanul, többször is fonalas nyerést hagyott ki. A bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov nagy kockázatokat vállalt, de a címvédő hathatós segítségével megmenekült a vereségtől. A tízedik játszmában 4,5-4,5-ös állás mellett Topalové a kezdés joga.

Topalov Anand hibáját kihasználva egyenlített a vb-döntőben

Sport2010.05.04, 23:59

Szófiában a sakkvilágbajnoki döntő nyolcadik játszmáját a kihívó bolgár Veszelin Topalov 56 lépésben megnyerte. A szláv védelmű partiban a sötéttel játszó címvédő Viswanathan Anand védekezésre kényszerült, de a különböző színű futós végjáték tarthatónak tűnt. Anand elfáradt, koncentrálása csökkent és az 54. lépésben vesztőt húzott. Topalov kiegyenlített, 4-4 a meccs állása. A szerdai pihenőnap után csütörtökön a kilencedik összecsapás következik, Anandé a kezdés joga.

Topalov rendkívüli bonyodalmakat vállalt, Anand vezet

Archívum2010.05.03, 22:35

Szófiában, az 58. lépésben döntetlennel végződött a sakkvilágbajnoki döntő hetedik játszmája. A címvédő indiai Viswanathan Anand vezette a világos bábukat, és Veszelin Topalov rendkívüli bonyodalmakat vállalt a tisztáldozatos változattal. Anand a lebonyolítás után megőrizte anyagi előnyét, de Topalov számára a védett szabadgyalog ellenjátékot biztosított. A döntetlennel Anand megőrizte egypontos előnyét, a keddi nyolcadik parti előtt 4-3-ra vezet. Gyászol a sakkvilág. Életének 84. évében elhunyt a Nemzetközi Sakkszövetség egykori elnöke, a fülöp-szigeteki Florencio Campomanes, aki 1982 és 1995 között volt a FIDE első embere.

Anand vezet a sakkvébé-döntő félidejében

Archívum2010.05.01, 21:48

Szófiában az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov sakkvilágbajnoki döntőjének hatodik játszmája az 58. lépésben döntetlennel ért véget. A párharc során harmadszor is a katalán megnyitást láttuk, Anand ismét a gyalogáldozatos változatot választotta, de a tizedik lépésben eltért a második összecsapásban látott folytatástól. Világos huszárpárja harcolt sötét futópárjával szemben. Huszármanőverek sokasága, majd újabb cserék után lépésismétléssel fejeződött be a csatározás. A döntő első félideje után Anand 3,5-2,5-re vezet, a hétfői hetedik partiban is a világos bábukat vezeti majd.

Anand visszaverte Topalov próbálkozásait

Archívum2010.04.30, 22:04

Szófiában a 43. lépésben pontosztozkodással végződött a sakkvilágbajnoki döntő ötödik játszmája. A kihívó, a hazai pályán játszó Veszelin Topalov vezette a világos bábukat. A címvédő indiai Viswanathan Anand ismét a szláv védelmet választotta, a 15. lépésben újított a harmadik partiban látott folytatáshoz képest. Anand a 22...f6-tal kiegyenlítette esélyeit, biztos kézzel verte vissza Topalov erőtlen próbálkozásait. A világbajnok megőrizte egypontos előnyét, 3-2-es vezetés mellett szombaton a hatodik játszmában világossal játszik majd.

Anand szenzációs győzelemmel került előnybe a vb-döntőben

Sport2010.04.28, 19:43

A szófiai sakkvilágbajnoki döntő negyedik partijában a címvédő Viswanathan Anand káprázatos győzelmet aratott. Az indiai világbajnok a világos bábukat vezette és a katalán megnyitású partiban a 10. lépésben újított. Kihívója, a hazai pályán játszó Veszelin Topalov tisztjei passzívak voltak, világosnak bőséges kompenzációja az áldozott gyalogért. A meggyengített sötét királyállás ellen Vishy remek tisztáldozattal indított támadást és a 32. lépés után Topalov feladásra kényszerült. Anand 2,5-1,5-re vezet a 12 játszmásra tervezett párharcban. Az ötödik partit pénteken játsszák, Topalové a kezdés joga.

Remi lett a vb-döntő harmadik játszmája

Archívum2010.04.27, 19:47

Döntetlennel végződött a sakkvilágbajnoki döntő harmadik játszmája Szófiában. A szláv védelmű partiban a címvédő Viswnathan Anand passzív állást vállalt, de a kihívó Veszelin Topalov nem tudta áttörni sötét védvonalát. A sorozatos cserék után a 46. lépés után lépésismétléssel remiztek a küzdő felek. A szerdai, negyedik játszmában Anand vezeti a világos bábukat.

Anand remek stratégiával egyenlített a vb-döntőn

Archívum2010.04.26, 00:08

Szófiában, a sakkvilágbajnoki döntő második játszmájában a címvédő indiai Viswanathan Anand remek győzelmet aratott. Gyalogáldozatos változatban maga kínálta a vezércserét, kihívója, a bolgár Veszelin Topalov egyre inkább elvesztette a játék fonalát, a 25. lépésben hibázott. Anand stratégiája teljes sikert aratott, az első partit ellenállás nélkül veszítette el, de nagy bajnokhoz méltóan azonnal kiegyenlített. A 43. lépésben fogadhatta Topalov gratulációját. A hétfői pihenőnap után kedden játsszák a harmadik játszmát, a bolgár exvilágbajnok vezeti majd a világos bábukat.

Topalov lemosta a tábláról Anandot a vb-döntő nyitányán

Archívum2010.04.24, 21:56

Szófiában a kihívó bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov "kiütéses" győzelemmel kezdte meg a címvédő indiai Viswanathan Anand elleni 12 játszmás világbajnoki döntőt. Topalov vezette a világos bábukat, Anand a Grünfeld védelmet választotta. A bolgár nagymester rendkívül agresszíven játszott, gyalogot áldozott. A világbajnok meglepő hibát követett el a 23. lépésben. Csattant a tisztáldozat és a 30. lépés után Anand feladásra kényszerült. A párharc második partiját vasárnap játsszák, Anand lesz a világos.

Topalov világossal kezd a vb-döntőben

Archívum2010.04.22, 01:09

Szófiában ünnepélyesen megnyitották a FIDE világbajnoki döntőjét, a címvédő indiai Viswanathan Anand és kihívója, a bolgár Veszelin Topalov 12 játszmás mérkőzését. A bolgár miniszterelnök, a Szervező Bizottság elnöke, Bojko Boriszov, India nagykövete és a FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov mondott köszöntőt. Április 24-én az első partiban Veszelin Topalov vezeti a világos bábukat.

Anand egy nap halasztást kapott a sakkvébén

Sport2010.04.21, 15:03

A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) szerdán egy nappal elhalasztotta a világbajnoki párosmérkőzés kezdetét, azaz a címvédő indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov péntek helyett szombaton ül először asztalhoz Szófiában.

Anand 40 órás utazás után érkezett Szófiába

Sport2010.04.20, 19:04

Közel 40 órás fárasztó utazás után a címvédő Viswanathan Anand és felesége, Aruna megérkezett Szófiába, a sakkvilágbajnoki döntő színhelyére. A 40 esztendős világbajnok részt vesz a párharc szerdai ünnepélyes megnyitóján, de felesége reményét fejezte ki, hogy a szervezők elfogadják a halasztási kérelmüket. A FIDE elnökhelyettese, a görög Georgios Makropoulos, a mérkőzés ellenőre folytatja a megbeszéléseket a rendezőkkel és a két nagymester stábjával. Az eredeti program szerint április 23-án lenne a 12 játszmás világbajnoki döntő első partija.

Elutasították Anand halasztási kérelmét

Archívum2010.04.20, 13:20

Elutasították a sakkvilágbajnoki döntő szervezői az indiai Viswanathan Anand halasztási kérelmét. A címvédő nagymester az európai légtérzár miatt autóval utazik Szófiába, a bolgár Veszelin Topalov elleni, pénteken kezdődő párosmérkőzésre.

Anand a légtérzár miatt Frankfurtban rekedt

Sport2010.04.19, 21:30

Váratlan bonyodalmak támadtak a sakkvilágbajnoki döntő rajtja körül. A címvédő indiai világbajnok Viswanathan Anand és az Indiai Sakkszövetség is kérte, hogy a szófiai világbajnoki döntő április 21-re tervezett megnyitóünnepségét és a sorsolást három nappal halasszák el. A világbajnok és stábja Frankfurtban várja, hogy feloldják a légtér zárlatát, és a bolgár fővárosba utazhasson. A nagy érdeklődéssel várt párharc előtt ismerkedjünk meg a sakkozás tizenötödik világbajnokának pályafutásának legfontosabb eredményeivel!

Topalov otthon hódítaná vissza a sakk vb-címét

Sport2010.04.16, 14:56

Az egyik legnépszerűbb bolgár sportoló, Veszelin Topalov hazai pályán próbálja meg visszahódítani a sakkvilágbajnoki címet. A bolgár állami és sportvezetők, jelentős szponzorok minden segítséget megadnak a közel másfél évtizede Spanyolországban élő exvilágbajnoknak, hogy teljesüljön álma. A Szervezőbizottság elnöke a bolgár miniszterelnök, Bojko Boriszov. A világbajnoki döntőnek kétmillió euró a díjalapja, a győztes egymillió 200 ezer, a vesztes 800 ezer eurós díjat vehet át. Veszelin Topalov 2005-ben az argentínai San Luisban megrendezett nyolcfős FIDE világbajnoki versenyen győzött, majd egy év múlva az egyesített világbajnoki dönntőn ...

Sakkrangadót nyert a Werder Bremen

Sport2010.03.04, 19:54

Kettős fordulót bonyolítottak le a sakk Bundesligában hétvégén. Az egyik legrangosabb sakkcsapat-bajnokságon még pontveszteség nélkül vezetett a Baden-Baden, amely nagy meglepetésre 5-3-as vereséget szenvedett a Werder Bremen elleni rangadón, noha a hazaiaknál a világbajnok Viswanathan Anand is játszott. A 16 csapat részvételével zajló bajnokságon 11 forduló után a Baden-Baden a meccspontok tekintetében holtversenyben áll a Bremen és a Solingen együttesével.

Lékó remizett, Anand és Carlsen nyert

Archívum2010.01.27, 21:29

A Wijk aan Zee-ben zajló Corus 2010 szuperverseny tízedik fordulójában Lékó Péter világossal az angol Nigel Shorttal 69 lépésben remizett. Az Aljechin védelmű partiban nagymesterünk nem tudott előnyt elérni. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand megszerezte első győzelmét. Kalandos játszmában nyert a nagyot hibázó spanyol Alekszej Shirovval szemben. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik az ukrán Vaszilij Ivancsuk elleni döntetlennel is félpontos előnnyel vezet. A világranglista-vezető Magnus Carlsen sötéttel győzte le az orosz Szergej Karjakint, holtversenyben második. A pénteki 11. fordulóban Lékó Péter sötéttel az amerikai HHikaru ...

Lékó vereséggel kezdett Wijk aan Zee-ben

Archívum2010.01.17, 00:56

A hollandiai Wijk aan Zee-ben megkezdődött a Corus 2010 szuperverseny. A viadal első fordulójában Lékó Péter világossal vereséget szenvedett a spanyol Alekszej Shirovtól. A spanyol megnyitású partiban nagymesterünk fölöslegesen vállalt nagy kockázatokat, minőséget áldozott, de támadását Shirov könnyedén hárította. A második időzavar fenyegető árnyékában ismét hibázott Lékó, a 64. lépésben feladásra kényszerült. A riválisok sötéttel sorban remiztek, az indiai világbajnok Viswanathan Anand az orosz Szergej Karjakinnal, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a kubai Perez Leinier Dominguezzel, az ukrán Vaszilij Ivancsuk az olasz Fabbiano ...

Norvég tinédzsert csodál a sakkvilág

Sport2009.12.31, 22:09

Az esztendő legnagyobb szenzációja, hogy a 19 éves norvég Magnus Carlsen 2010. január 1-től minden idők legfiatalabb világranglista-vezetője lesz. De mi minden történt még idén a sakktábláknál? A búcsúzó esztendő krónikája - a teljesség igénye nélkül.

Ananddal győzött a címvédő a sakk-csb-n

Archívum2009.11.23, 08:41

A sakkcsapat-bajnokság második fordulójában az indiai világbajnok Viswanathan Anand játszott és győzött az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram SK csapatában. A címvédő együttes 10-2-re nyert a tavalyi bajnokság negyedik helyezettje, a Haladás VSE ellen. Az ezüstérmes Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp meccsét a Dunaharaszti ellen közös megegyezéssel 2010. január 10-én játssza le.  Megnyerte második mérkőzését is a Honvéd Auróra, az Atomerőmű SE és a Pénzügyőr. Másodszor kapott ki a BEAC, a Mátyásföld, a Decs és a Kazincbarcika, javított a makói csapat.

Carlsen hárompontos előnnyel nyerte meg a villámsakk-vb-t

Sport2009.11.18, 17:36

Moszkvában a norvég Magnus Carlsen fölényes győzelmével fejeződött be az V. villámsakk-világbajnokság. Carlsen három ponttal előzte meg az indiai világbajnok Viswanathan Anandot. A harmadik helyet az ukrán Szergej Karjakin szerezte meg, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik negyedik lett. Lékó Péter az azeri Sahriyar Mamedgyarov holtversenyben nyolcadikként zárta szereplését, Polgár Judit a 19. helyen végzett a 22 fős mezőnyben. A 42 fordulós viadalt óriási érdeklődés kísérte. Pénteken kezdődik a szibériai Hanti-Manszijszkban a 128 résztvevős, kieséses rendszerű Világkupa, ahol Polgár Judit képviseli a magyar színeket.

Anand vezet, Lékó 12., Polgár 15. a villámsakk-vb-n

Archívum2009.11.16, 20:30

Moszkvában, az V. villámsakk-világbajnokság első játéknapján 14 fordulót játszottak le. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand mindössze négy döntetlent engedélyezett riválisainak, két pont az előnye a norvég Magnus Carlsen előtt. A vébé doyenje, az exvilágbajnok Anatolij Karpov a harmadik helyen zárta a napot. Lékó Péter ötvenszázalékos eredményt ért el, a 12. helyről várja a folytatást. Polgár Judit 6 ponttal a 15. a 22 fős mezőnyben. A nagymestereknek 3-3 percük van a játszmákra, 2-2 másodperc lépésenként.

Kramnyik félpontos előnnyel vezet a Tal-emlékversenyen

Archívum2009.11.12, 01:14

A Moszkvában zajló Tal-emlékverseny hatodik fordulójában Lékó Péter világossal remizett az orosz Peter Szvidlerrel. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik legyőzte az ukrán Ruszlan Ponomarjovot, és félpontos előnnyel vezet. Megszerezte első győzelmét az izraeli Borisz Gelfand, az örmény Levon Aronjanra mért vereséget. Nyert az ukrán Vaszilij Ivancsuk az orosz Alekszandr Morozevics ellen. Örökös sakkal, így döntetlennel végződött a norvég Magnus Carlsen és az indiai világbajnok Viswanathan Anand játszmája. Hetedik partiját Lékó Péter sötéttel Ruszlan Ponomarjovval játssza.

Anand megnyitási újítással legyőzte Lékót

Archívum2009.11.10, 20:35

Moszkvában, a IV. Mihail Tal-emlékverseny ötödik fordulójában Lékó Péter sötéttel vereséget szenvedett a sakkozás 15. világbajnokától, Viswanathan Anandtól. A félszláv védelem nagyon bonyolult, tisztáldozatos változatában csatáztak, de az indiai világelsőnek értékes újítás volt a tarsolyában. Visszaadta a tisztet, és nagymesterünk királyára támadt, 45 lépés után győzött. Hatodik partiját Lékó Péter világossal Peter Szvidlerrel játssza.

Kramnyik nyerte Anand előtt a zürichi rapidtornát

Archívum2009.08.24, 14:48

A világ legrégebbi sakk-klubja, a Schachgesellschaft Zürich megalakításának 200. évfordulójának megünneplésére nagyszabású fesztivált szervezett. Az ünnepet a bajnokok rapidversenye zárta, amelyre Polgár Judit is meghívást kapott. A 8 résztvevő tornáját az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik félpontos előnnyel nyerte meg az indiai világbajnok Viswanathan Anand előtt. Holtversenyben harmadikként a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov és az ukrán Ruszlan Ponomarjov végzett. Polgár Judit hatodikként zárta a viadalt.

Aronjan a rapidsakk új világbajnoka

Sport2009.08.04, 07:19

Mainzban, a Chess Classic 2009 sakkfesztiválon az örmény Levon Aronjan győzött a 14. Grenkeleasing rapid világbajnokságon. A döntőben 3-1-re nyert a nagy meglepetésre a fináléba jutott 18 esztendős orosz Jan Nepomnjacsij ellen. Két győzelemmel kezdte a négyjátszmás párharcot, majd két döntetlennel célba ért. A harmadik helyért vívott meccsen az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a német Arkadij Naiditsch mind a négy partija remivel végződött. A 694 résztvevős 14. ORDIX Open 11 fordulós rapidtornán az azeri Sahriyar Mamedgyarov 10 pontot gyűjtve végzett az élen, jövőre játszhat a négyrésztvevős világbajnokságon, amelyen az újdonnsült ...

Anand csak dobogóért sakkozhat Mainzban

Archívum2009.08.02, 13:24

A mainzi Chess Classic 2009 sakkfesztiválon az örmény Levon Aronjan és az orosz Jan Nepomnjacsij játssza a 14. Grenkeleasing rapid világbajnoki döntőt. A négyes körverseny második napján a címvédő indiai Viswanathan Anand csak három döntetlent tudott elérni, a 18 éves orosz sakkozó 106 lépésben harcolta ki a számára a döntőt jelentő remit. Anand nyolc mainzi tornagyőzelem után csak a 3. helyért mérkőzhet meg a német Arkadij Naiditsch-csal. A 14. ORDIX Open rapidtornán 694-en csatáznak, a 11 fordulós versenyen öt forduló után nyolcan vezetnek hibátlan teljesítménnyel.

Egy hétéves kisfiú vacsorázhat Ananddal

Archívum2009.06.10, 19:54

A hétéves Kozák Ádámot, a nyolc év alatti fiúk kategóriájának győztesét érte az a szerencse, hogy szerda este részt vehet az indiai sakkvilágbajnok, Viswanathan Anand tiszteletére rendezendő vacsorán, Budapesten.

Előző
Következő