vikingek

címke rss

Amíg nem jönnek a Vikingek, addig is lesz mit nézni a tévében

Tévé2020.09.30, 21:20

A történelmi sorozatok kedvelőinek jó hír, hogy október 23-án érkezik a Barbarians, amely három szereplő életét követi, amint sorsuk összefonódik. A teutoburgi csata adja a széria hátterét, ezt időszámításunk után 9-ben vívták a teutoburgi erdőnél, ahol a heruszkok fejedelme, Armin megsemmisítette Publius Quinctilius Varus római konzul három légióját. A húszezres római haderő néhány katona kivételével mind odaveszett, a vesztes csata után Varus öngyilkos lett. Az előzetest már megmutattuk, alább pedig az első  hivatalos plakát. 

Nagy meglepetést okozott a vikingek génjeinek vizsgálata

Tudomány2020.09.17, 13:48

Vikingek maradványainak DNS-elemzése arra utal, hogy nem voltak annyira skandinávok, mint eddig vélték - írták kutatók a Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban.

Nem találná ki, milyen titokzatos figurákkal játszottak a középkorban

Tudomány2020.02.10, 15:58

Egy díszes, kék színezetű üvegfigurára bukkantak a Durhami Egyetem régészei az Angliától északkeletre fekvő Lindisfarne apró szigetén. A különleges tárgy nagy valószínűséggel egy római eredetű játékhoz tartozhatott.

Elfogyott a rozmár, menniük kellett a vikingeknek

Tudomány2020.01.24, 21:36

A rozmármaradványok genetikai és geográfiai vizsgálata azt mutatja, hogy a Skandináviából Grönlandba vadászni járó vikingeknek előbb-utóbb egyre tovább kellett vándorolniuk értékes zsákmányukért, a rozmáragyarakért, míg végül teljesen kiirtották ezeket az állatokat a szigetről.

Különösen baljós klímakrízistől tarthattak a vikingek

Tudomány2020.01.09, 18:40

A klímaváltozástól való félelmeket fogalmazhatta meg egy világhírű viking rúnakő egy friss kutatás szerint.

Meghökkentő gazdasági döntések a múltból, amelyek milliók életére hatottak

Gazdaság2019.09.21, 10:52

Ezúttal néhány olyan meghatározó gazdaságtörténeti eseményt válogattunk össze, amelyek nemcsak az adott korra voltak nagy hatással, hanem hosszútávú változásokat is elindítottak. Bemutatunk néhány igen szokatlan, még az ókori Rómában kihirdetett törvényt, de szó lesz arról is, hogy egy időben az angolok miért éltek 200 éven át készpénz nélkül.

Kitűnő állapotban megőrzött maradványokat rejtett a viking hajó

Tudomány2019.07.09, 17:49

A régészek nemrégiben két viking temetkezési hajót fedeztek fel a svédországi Uppsalában, amelyek közül az egyik kivételesen jó állapotban megőrizte egy kutya, egy férfi és egy ló maradványait. Az északi harcosok egykori, nagy hatalmú elitje temetkezett ilyen vízi járművekbe, ahol a holttest mellett helyet kaptak állatok, fegyverek és kincsek. Ez a temetkezési gyakorlat egészen a vaskorig nyúlik vissza, de a vikingek korában is előszeretettel alkalmazták.

Ritka viking hajóssírokra bukkantak a régészek

Tudomány2019.07.08, 13:28

Ritka viking hajóssírokra bukkantak svéd régészek Gamla Uppsala falu közelében.

A vikingek korából származó hajót találtak Oslo közelében

Tudomány2019.03.25, 17:49

Feltehetően a vikingek korából (793-1066) származó hajót találtak a földbe temetve Oslo közelében - közölték norvég illetékesek.

Kolostort építtetett a pogánynak született, keresztény hercegnő

Tudomány2019.03.12, 16:05

A régészek és lelkes kutatók bukkantak a közelmúltban a pogány születésű Aebbe hercegnő kolostorára, aki a hetedik században elhivatottan terjesztette a kereszténységet az Egyesült Királyság északkeleti partjai mentén.