Viking Sigyn

címke rss

Az ukrán hajóskapitány letartóztatását indítványozta az ügyészség

Itthon2019.07.30, 16:41

A Duna budapesti szakaszán 2019. május 29-én, az esti órákban történt halálos tömegszerencsétlenség ügyében a nyomozó hatóság előterjesztése alapján a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványt tesz a gyanúsított letartóztatására.

Újabb fordulat a Hableány ügyében - itt tartanak most

Itthon2019.07.30, 16:39

Több bizonyíték szól a Viking Sigyn kapitánya ellen, akit a Kúria döntésének értelmében nem lett volna szabad bűnügyi felügyelet alá helyezni, vagyis kiengedni a börtönből óvadék fejében, hogy aztán szabadlábon védekezhessen. Tegnap mondták ki, hogy a bíróságon törvénysértést követtek el ezzel. Megnéztük, mit lehet tudni most a dunai hajóbalesetről, és hogy áll most a nyomozás, amelyben tegnap a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés veszélyeztetése mellett egy újabb bűncselekménnyel is meggyanúsították a szállodahajó 64 éves, ukrán kapitányát, és emiatt újra őrizetbe vették.

A Kúria kihirdette: törvénytelen a Vikin Sigyn kapitányának óvadéka

Life.hu2019.07.29, 16:34

A Kúria elvi jellegű határozatban hirdette ki, hogy törvénysértő volt az óvadék engedélyezése a 28 halálos áldozatot követelő dunai hajóbaleset miatt meggyanúsított hajóskapitány ügyében.

Törvénysértő volt óvadék ellenében szabadlábra helyezni a Viking Sigyn kapitányát

Itthon2019.07.29, 14:27

Május 29-én a Margit hídnál összeütközött két hajó. A Viking Sigyn szállodahajó valósággal maga alá gyűrte és áthajtott a Hableány nevű sétahajón, amelyen harmincöten utaztak, köztük harminchárom dél-koreai turista és az idegenvezetőjük, valamint a hajó magyar kapitánya és matróza is. A Hableány 7 másodperc alatt elsüllyedt. A balesetet hét ember élte túl, huszonheten meghaltak, egy embert még most is keresnek a hatóságok. A balesetet a Viking kapitánya okozhatta, aki észre sem vette, hogy nekiment a kis turistahajónak. Az ukrán férfit óvadék ellenében kiengedték az őrizetből, de nem hagyhatja el Budapestet. A Kúria ma tárgyalta, töörvénysértő ...

Dunai hajóbaleset: a Viking Sigyn kapitánya három szabályt is megszeghetett

Archívum2019.07.17, 12:15

A Viking Sigyn kapitánya három hajózási szabályt is megszeghetett a végzetes éjszakán.

A Viking Sigyn kapitánya sokkot kapott, amikor rájött, hogy emberek haltak meg a hibája miatt

Life.hu2019.07.15, 08:01

A május 29-i budapesti hajókatasztrófa nyomozása során felvett újabb tanúvallomásokat tanulmányozva erősödik a gyanú, hogy a Viking Sigyn ukrán kapitánya, Jurij Csaplinszkij sokkot kapott, amikor rájött, hogy emberek halnak meg a hibája miatt – írta a Magyar Nemzet hétfőn.

Hableány-katasztrófa: újabb információk derültek ki a rádióforgalmazásból

Itthon2019.07.15, 10:12

A május 29-i budapesti hajókatasztrófa nyomozása során felvett újabb tanúvallomásokat tanulmányozva erősödik a gyanú, hogy a Viking Sigyn ukrán kapitánya, Jurij C. sokkot kapott, amikor rájött, hogy emberek halnak meg a hibája miatt – írta a Magyar Nemzet.

Dunai hajóbaleset: 300 oldalas kihallgatási jegyzőkönyv készült a tanúvallomásokból

Life.hu2019.07.11, 16:09

A parton állóktól, a környező kisebb hajók legénységétől és a Viking Sigyn utasaitól is felvették a nyomozók a tanúvallomásokat a Hableány sétahajó kataszrófája után. A vallomások mintegy 300 oldalt tesznek ki, amelyekből most napvilágot látott néhány részlet. 

Dunai hajóbaleset: előkerült az utolsó előtti áldozat holtteste

Archívum2019.07.06, 10:16

Már csak egy embert keresnek a szerencsétlenül járt Hableány utasai közül. Péntek délután újabb holttestet találtak a Dunában.

Dunai hajóbaleset: a Viking Sigyn kapitánya több szabálytalanságot is elkövethetett

Life.hu2019.07.05, 18:31

A Hableány és a Viking Sigyn ütközésekor rögzített hangfelvételek tartalma a napokban került nyilvánosságra. Dr. Sógor Zsolt ügyvédet ennek kapcsán kérdezték.