VIII. kerület
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- kékfény
- Józsefváros
- rendőrség
- krimi
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A nyolcadik kerületbe költözik a Fidesz
A Fidesz új pártszékháza a budapesti Szentkirályi utcában, a VIII. kerületben lesz. A sokkal elegánsabb környéken lévő, Hősök terére néző eddigi székházát a párt kinőtte, ezért kellett új ingatlant keresniük a fideszeseknek. Az ellenzéki párt ugyanakkor megtartja a Lendvay utcai, régi székházát is, amelyet kiadnak.
Még idén új székházba költözik a Fidesz
Kinőtte jelenlegi, Lendvay utcai székházát a Fidesz, ezért még ősszel elköltözik az ellenzéki párt. Három lehetséges helyszín merült fel, két VIII. kerületi és egy V. kerületi irodaház közül választ jövő héten a Fidesz.
Gyerekeket rak ki otthonukból az önkormányzat
A VIII. kerületi önkormányzat tavasszal lebont hármat a főváros legrosszabb állapotban lévő épületei közül, mert az életveszélyes házak önkényes lakásfoglalók tanyái lettek. A lakók szerint azonban az önkormányzat szándékosan nem költ évek óta az épületekre, így nem csoda, hogy lakhatatlanok, az üresen álló lakásokba pedig önkényes lakásfoglalók költöznek be. Ráadásul, mint mondják, sem az önkormányzat, sem a rendőrség nem tesz semmit a randalírozó, a környék lakóit zaklató és bántalmazó illegális beköltözők ellen.
Késelés a Józsefvárosban
A 21 éves B. Attila a rendőrök gyanúja szerint vasárnap délután szóváltást követően a VIII. kerületben egy késsel többször megszúrt egy 19 éves budapesti fiatalembert, majd elmenekült a helyszínről.
Lebontják a házakat a lakásfoglalók feje fölül
Buldózereket vetnek be az önkényes lakásfoglalók ellen a Józsefvárosban. A VIII. kerületi önkormányzat tehetetlen a lakásfoglalókkal szemben, ezért a legális bérlők elhelyezése után tavasszal lebontja az elfoglalt épületeket - írja a Magyar Hírlap.
Kínai varázslót füleltek le a józsefvárosi piacnál
Nem volt engedélye annak a két kínai férfinak, aki akupunktúrával, teával és gyógyszerekkel kezelte pácienseit a józsefvárosi piac tőszomszédságában. A rendőrség kuruzslás miatt indított eljárást ellenük, a VIII. kerületben hasonló eljárás még sosem indult.
Többen is zsarolták a múlt héten lelőtt törököt
A jelek szerint többen is zsarolták azt a török férfit, aki múlt héten életét vesztette egy zsarolási ügy miatt kezdődött lövöldözésben a főváros VIII. kerületében. A rendőrség terrorelhárító szolgálata szerda éjjel fogott el két Kiskunfélegyházán rejtőzködő török férfit, akik a gyanú szerint szintén fenyegették a férfit.
Felgyújtotta magát egy budapesti nő
- címkék:
- VIII. kerület
- középkorú
- Címkefelhő »
Felmentették a VIII. kerületi jegyzőt
Menesztette posztjáról a VIII. kerületi önkormányzat MSZP-SZDSZ többsége a városrész jegyzőjét kedden. az SZDSZ bizalomvesztésről beszél, míg a Fidesz frakció értetlennek tartja a döntést.
Veszélyben a józsefvárosi térfigyelő kamerák
Kérdésessé vált a józsefvárosi utcákat figyelő kamerák sorsa. A bűncselekményeket figyelő és megakadályozó térfigyelő kamerák költségei ugyanis vita tárgyát képezik az önkormányzat és a Belügyminisztérium között, így a rendszer működtetése bizonytalanná vált a VIII. kerületben - írja a Magyar Hírlap.
Bóbiskolással vádolják a rendőröket
Asztalonfekvéssel és szunyókálással vádolnak hat rendőrt. A katonai ügyészség vádirata szerint hat rendőr súlyos szabályszegést követett el, amikor tavaly szeptemberben az éjszakai ügyeletben - amikor a VIII. kerületi térfigyelő kamerákat kellett volna figyelniük - elaludtak. Az eset úgy derült ki, hogy titokban a megfigyelőket is megfigyelték, egy rejtett kamerával.
Emléktábla Rockenbauer Pál tiszteletére
Rockenbauer Pál, a magyar televíziós természetfilmezés megteremtője tiszteletére emléktáblát avattak kedden Budapesten, a VIII. kerületi Bródy Sándor utca 26. szám alatt, egykori lakóháza falán.
Jutányos áron jutnak a polgári körök székházukhoz
A polgári körök kiszemelt VIII. kerületi székházát egy külföldi tulajdonú cégtől veszik meg. Egyelőre csak a vételár egy része, körülbelül 60 millió forint áll a Szövetség a Nemzetért Alapítvány rendelkezésére, ennek több, mint duplájára van szükség a ház megvásárlására és felújítására. A vételárat részletekben fizetik ki a további adományokból, ehhez a számlavezető bankjuk ad garanciát. A polgári körök szóvivője azt reméli, hogy fél év múlva beköltözhetnek az ingatlanba.
Lábon lőttek egy férfit a IX. kerületben
Egyelőre nem tudni, miért lőtték meg azt a férfit, aki pénteken este fél tizenegykor a VIII. kerületben egy benzinkúthoz ment be sebesülésével segítséget kérni.
- címkék:
- VIII. kerület
- IX. kerület
- kékfény
- Címkefelhő »
Kétnaponta bombariadó a kínai piacon
Az utóbbi 25 napban 12 bombafenyegetés érte a józsefvárosi kínai piacot, legutóbb tegnap reggel volt bombariadó. A hatalmas terület kiürítése, tűzszerészeti ellenőrzése akkora rendőri létszámot igényel, hogy ilyenkor veszélybe kerül a kerület közbiztonsága - mondta a VIII. kerületi rendőrség kapitánya. A piac működését ellehetetlenítő bombafenyegetések mögött a rendőrség gazdasági érdeket sejt.
Rágalmazásban bűnös Lovas István
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) első fokon nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében bűnösnek találta, és 120 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Lovas István neves jobboldali újságírót - adta hírül a Roma Sajtóközpont. Az ítélet szerint Lovas a Vasárnapi Újságban elhangzott jegyzetében megsértette Horváth Aladár jó hírnevét. A tárgyalás bírája korábban közösségi elleni izgatást gyanítva az ügyészségnek is átadta a dokumentumokat, ám a VIII. kerületi vádhatóság nem folytatott le a nyomozást az ügyben.
Leszakadt a plafon egy VIII. kerületi lakásban
Leszakadt egy józsefvárosi lakás átnedvesedett plafonja.
- címkék:
- VIII. kerület
- lakás
- plafon
- Címkefelhő »
Nyomozás a fővárosi parkolási társulások ügyében
Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség ismeretlen tettes ellen a VI., VII. és VIII. kerületben működő parkolási társaságok és a Centrum Kft. között létrejött üzemeltetési szerződéssel az önkormányzatoknak okozott vagyonvesztés miatt - közölte a főügyészség hétfőn.
Gyújtogatás a VIII. kerületben
Feltehetően szándékosan gyújtott fel valaki két garázst kedden este tizenegy óra előtt Budapesten a VIII. kerületben.
Lakástűz a VIII. kerületben
- címkék:
- VIII. kerület
- lakástűz
- kórház
- tűzoltók
- Címkefelhő »
Az kap felújítási támogatást, aki fizet
Nem kap a városrehabilitációs keretből az I., az V. és a VIII. kerületi önkormányzat, mert nem fizették be a privatizációs bevételek felét a főváros kasszájába. A támogatás elnyerésének feltétele az, hogy a kerületek a lakások értékesítéséből befolyó pénzek felét átutalják a főváros városrehabilitációs számlájára.
Bombát robbantanak a VIII. kerületben
Bombát robbantanak a VIII. kerületben
Gyorsított eljárás a hajléktalanverők ügyében
Gyorsított eljárással a VIII. kerületi ügyészséghez továbbította csütörtökön a nyomozó hivatal annak a három rendőrnek az ügyét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hajléktalanokat bántalmaztak hétfőn a Dankó utcai hajléktalanszálló előtt.
Azonosították a meggyilkolt arab férfit
Egy 29 éves egyiptomi állampolgár volt az az arab férfi, akinek holttestére csütörtökön találtak rá a főváros VIII. kerületében.
Lelőttek egy arab férfit Budapesten
Megsérült a tűzoltó arca
Megsérült az arcán egy tűzoltó, miközben a főváros VIII. kerületének egyik lakásában pusztító tüzet próbálta megfékezni. A tűz egy őrizetlenül hagyott gyertyától keletkezett.
- címkék:
- Budapest
- VIII. kerület
- lakás
- gyertya
- Címkefelhő »
Petárdákat foglalt le a vámkommandó Budapesten
Csempészett petárdákat és tűzijáték-rakétákat találtak hétfőn a vámkommandó járőrei Budapesten, egy VIII. kerületi gyártelepen.
Gépkocsijában lőttek fejbe egy kínai férfit a VIII. kerületben
Őrizetben a tanárokat verő szülő
A rendőrség az előzetes letartóztatását kezdeményezte annak a férfinak, aki állítólag fia kérésére két tanárt megvert a fővárosi VIII. kerületi Német Utcai Általános Iskolában pénteken a tanítási idő alatt. Az okozott sérülések mindkét tanárnál nyolc napon belül gyógyulónak minősülnek, bár egyikük a kezén szalagszakadást is szenvedett.
- címkék:
- VIII. kerület
- rendőrség
- tanár
- Címkefelhő »
Több millió forint kárt okozhattak a tolvaj mentősök
A rendőrség mai sajtótájékoztatóján kiderült: a lopással gyanúsított mentősök körülbelül 2-2,5 millió forint kárt okoztak. A VIII. kerületi rendőrség már hét embert kihallgatott azzal kapcsolatban, hogy azzal gyanúsítanak mentősöket, hogy meglopták betegeiket. Egyikük - akit már előzetesbe helyeztek - elismerte, hogy lopott a lakásokból.
- címkék:
- VIII. kerület
- lopás
- rendőrség
- kékfény
- Címkefelhő »
Áll a Kerepesi úti bevásárlóközpont építése
Hetek óta áll a fővárosi ügető helyére tervezett hatalmas bevásárlóközpont építése, noha a VIII. kerület által kiadott építési engedélyeket már kézhez vette a fővállalkozó Bouygues - értesült a Világgazdaság.