Vig Mór

címke rss

Mutatjuk, miért megdöbbentően súlyos a Lánchíd-botrány

Itthon2024.01.23, 13:19

Az atv.hu információi szerint két év alatt 1,4 milliárd forintnyi összeg mehetett a Lánchíd kivitelezőjétől, az A-Híd Zrt-től Vig Mór, a számlagyárügy gyanúsítottjának cégéhez. Ráadásul az azóta letartóztatott Víg Mór magánszámlájára is mehetett közel 1 milliárd forint, amit feltehetően készpénzben fel is vettek. Vig Mórt, a Soros György által fenntartott Amnesty International Magyarország vezetőjének testvérét különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanújával fogták el még december elején. A mostani új fejleményekkel ismét reflektorfénybe kerültek a Lánchíd felújításának gyanús körülményei. Mint ismert,, ...

A nemzetközi csalástól a milliárdos Lánchíd-botrányig

Itthon2024.01.23, 13:22

Egyre szövevényesebb az a Vig Mór-körüli botrány, amely tavaly novemberben került nyilvánosságra. Az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét egy sok száz milliós számlagyár irányítása miatt tartóztatták le, később pedig egy sor – köztük erőszakos – bűncselekménnyel került összefüggésbe a neve. A legújabb információk szerint Vignek a Karácsony Gergely fémjelezte botrányos Lánchíd-felújításhoz köthető korrupcióhoz is köze lehet – írja a Magyar Nemzet.

Közel másfél milliárd forint kerülhetett a Lánchíd felújítójától a számlagyáros Vig Mór cégéhez

Itthon2024.01.22, 16:43

Két év alatt 1,4 milliárd forintnyi összeg mehetett a Lánchíd kivitelezőjétől, az A-HÍD Zrt-től a számlagyárügy gyanúsítottjának cégéhez. Az atv.hu úgy értesült: a gyanú szerint a beérkezett pénzből mintegy 900 millió forintnyi összeget jellemzően még beérkezésük napján továbbutalhatták a december elején őrizetbe vett Vig Mór ügyvédhez köthető magán-, illetve ügyvédi letéti számlákra, majd rövid időn belül készpénzben felvehették őket.

A baloldalt láthatóan nem foglalkoztatja, hogy volt-e korrupció a Lánchíd felújításánál

Itthon2024.01.20, 16:49

A baloldali pártok láthatóan nem lelkesednek a Jobbik főpolgármester-jelöltjének arra vonatkozó kezdeményezéséért, hogy fővárosi vizsgálóbizottság tárja fel: történt-e korrupció a Lánchíd felújítása során – írja a Magyar Nemzet. Mint írják, a budapesti Fidesz ugyanakkor jelezte, támogatná a grémium felállítását. Az ügy előzménye, hogy a kivitelezést végző A-Híd Zrt.-nél a számlagyáras Vig Mór ügyében tartottak házkutatást. Ez tovább erősíti a feltételezést, hogy lehetett valamilyen összefüggés a tavaly letartóztatott ex-ügyvéd számlagyára és a baloldali politika között.

Házkutatást tartott az adóhatóság a Lánchíd felújítását végző cégnél

Itthon2024.01.11, 09:14

A hatósági intézkedés a sok százmilliós számlagyár ügyébe belebukó, jelenleg is letartóztatásban lévő egykori ügyvéd, Vig Mór elleni eljárás keretében történt – tudta meg a Mandiner.

Szökni próbálna a százmilliós számlagyárba belebukó ügyvéd?

Itthon2024.01.08, 13:12

A szökés és a bűnismétlés veszélye is fennáll, ezért további három hónappal meghosszabbította Vig Mór letartóztatását a nyomozási bíró – tudta meg a Magyar Nemzet. A portál emlékeztet: az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére pár hónapja bukott le egy illegális számlagyár vezetésével. Az adóhatóság sok száz milliós költségvetési csalással gyanúsítja az egykori ügyvédet.

A börtönben maradhat a százmilliós számlagyárat irányító egykori ügyvéd, Vig Mór

Itthon2024.01.05, 09:37

Továbbra is börtönben tartaná a hatóság a sok száz milliós számlagyár működtetésével gyanúsított exügyvédet, Vig Mórt – tudta meg a Magyar Nemzet. Mint írják, korábban több más súlyos bűncselekménnyel is összefüggésbe hozott férfi letartóztatásának a meghosszabbítását a közelmúltban kezdeményezte a NAV nyomozását felügyelő ügyészség.

Látszattevékenység az Amnesty International Magyarország-féle jogvédelem

Itthon2024.01.03, 06:56

Elérhetetlenné vált az Amnesty International Magyarország a Magyar Nemzet számára Vig Dávid igazgató öccsének több száz millió forintos számlagyára kapcsán. Bár az NGO budapesti irodájában azt közölték, hogy e-mailben válaszolnak a kérdéseikre, amelyben arról érdeklődött a lap, hogy az igazgató mit tudott a néhány hete letartóztatott testvére bűnügyeiről, ez nem történt meg. A szervezet hallgatása azért is figyelemre méltó, mert nemrégiben felmerült, hogy a számlagyárnak köze lehetett a baloldalhoz külfödről érkező kampánypénzekhez. Mindeközben az Amnesty International Magyarország tevékenysége a honlapjuk alapján inkább írható le ppolitikai ...

Részletek a Vig-testvérek botránysorozatáról: alvilági módszerek és magyarellenes provokációk a Soros-hálózat szolgálatában

Itthon2023.12.28, 10:36

A 2023-as év egyik leghajmeresztőbb botránya robbant ki november végén, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói számlagyár működtetésének gyanújával letartóztatták az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvérét. Vig Mór súlyos köztörvényes bűncselekmények gyanúsítottja, miközben Vig Dávid a Soros-hálózat egyik hazai kulcsfigurája, aki jogvédő tevékenység helyett évek óta ellenzéki politikai szereplőként támadja a kormányt. Ráadásul – mint azt nemrégiben a Gyurcsány-párt egyik fővárosi polgármestere tudatta a nyilvánossággal – minden mindennel összefügg, vagyis kapcsolat áll fenn a számlagyárbotránny ...

Egy alvilági nehézfiúval verethette össze ellenségét a százmilliós számlagyárba belebukó Vig Mór

Itthon2023.12.22, 09:08

A rettegett „kötözős" rablóbanda egyik tagjával verethette meg felesége volt párját a több száz milliós számlagyárral összefüggésbe hozott exügyvéd, Vig Mór – értesült a Magyar Nemzet. Az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét, illetve a verőembereket az ügyben korábban gyanúsítottként is kihallgatták.