Vidnyánszky Attila
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Nemzeti Színház
- színház
- Csíksomlyói passió
- Gyurcsány Ferenc
- Alföldi Róbert
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Sírva öleltük egymást az előadás után
Pályafutása eddigi legfontosabb előadásának nevezte Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója a múlt szombaton a Nyeregtetőn bemutatott Csíksomlyói passiót. „Azt mondtam a színészeknek, táncosoknak és a gyerekeknek, hogy ezt már tőlük nem veheti el senki. Ezt megcsináltuk, kitaláltuk, megterveztük és képesek voltunk létrehozni. Büszkék lehetünk az előadásra. Erre lehet építkezni, sőt, ez kötelességünk is. Az előadás után sírva öleltük egymást – felemelő, katartikus élmény volt" – mondta az Origónak a rendező. Vági Barbara beszélgetett Vidnyánszky Attilával.
Csíksomlyói csoda
Szombat este tíz órakor a magyar és a székely himnusz eléneklésével véget ért a Nemzeti Színház szívszorító előadása a csíksomlyói Nyeregben. A sok-sok ezer néző a Nemzeti Színház színészeivel és a Nemzeti Táncszínház több száz erdélyi táncossal kiegészült együttesével együtt énekelt. A Csíksomlyói passió tizennyolcadik századi ferences iskoladrámák és Szőcs Géza szövege alapján készült, Vidnyánszky Attila rendezte, a koreográfus Zsuráfszky Zoltán. A közönség hosszan ünnepelte a megrendítő, katartikus előadást. A Csíksomlyói passiót a Duna Televízió élőben közvetítette. Komoly küldetése van a Nemzeti produkciójának http://www. ...
Komoly küldetése van a Nemzeti produkciójának
Életük nagy pillanatára készülnek a Csíksomlyói passió művészei. Sokat elárul a produkció különlegességéről, hogy az előadás rendezője, a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila is azt mondta, pályafutásának legfontosabb turnékezdése lesz ez. Ráadásul szerinte ezzel az erdélyi bemutatóval tud végre a maga teljességében is megnyilvánulni az a gondolat, hogy a Nemzeti Színház valóban a nemzet színháza.
Magyarok százezrei várják izgatottan a ma estét
Tavaly márciusban debütált a Csíksomlyói passió című előadás a Nemzeti Színházban, ma este pedig, hosszas előkészületeket követően Erdélyben, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti Nyeregben, a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat helyszínén is előadják helyi művészek közreműködésével.
Világhírű magyar énekes is játszik Csíksomlyón
A világhírű operaénekessel, Molnár Leventével tér haza Erdélybe a Csíksomlyói passió című előadás. A Nemzeti Színházban 1981-ben bemutatott darabot Vidnyánszky Attila rendezésével tavaly vette elő a Nemzeti, és most szombaton Csíksomlyón lesz a szabadtéri premier, ahova több tízezer embert várnak.
Olyan ez, mintha az ember magából tépne ki darabokat
Tavaly mutatta be a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passió-t, amely most szombaton Csíksomlyón debütál többek között helyi művészek közreműködésével. Az alkalom különlegességét az is jelzi, hogy a darab rendezője, Vidnyánszky Attila élete legfontosabb bemutatójaként tekint az előadásra. Az Origo a tavalyi, budapesti és a mostani, csíksomlyói bemutató előtt is beszélgetett a készülő művészekkel.
Vidnyánszky Attila: Pályafutásom legfontosabb turnéja a csíksomlyói
A Nemzeti Színház a legfontosabb misszióját készül teljesíteni szombaton, amikor erdélyi művészekkel együtt a csíksomlyói hegynyeregben előadják a Csíksomlyói passió-t. Az alkotóművészek is nagyon várják az előadást, többen elmondták, hogy milyen érzések kavarognak bennük a darabbal kapcsolatban.
Több tízezer embert várnak az erdélyi dombok közé
Hazatér a Csíksomlyói passió. Az először 1981-ben, a napokban meghalt Kerényi Imre rendezésében bemutatott előadást tavaly kezdte újra játszani a Nemzeti Színház, és idén valóra válik a régi álom, azaz Csíksomlyón is bemutathatják. Az előadás augusztus 18-án, szombaton lesz, a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti Nyeregben, a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat helyszínén. A zarándoklathoz hasonlóan most is több tízezres tömeget várnak az előadásra, amely a keresztény hit alapjaira kérdez rá, és az európai kultuszközösség esélyeire hívja fel a figyelmet.
Életük nagy pillanatára készülnek a Csíksomlyói passió előadói
Életük nagy pillanatára készülnek a Csíksomlyói passió szombat esti csíksomlyói szabadtéri előadásának az előadói. Erről a helyszíni próbafolyamat megkezdése előtt tartott csíkszeredai sajtótájékoztatón beszéltek szerdán.
Szombaton mutatják be a Csíksomlyói passiót a csíksomlyói hegynyeregben
A csíksomlyói hegynyeregben mutatja be ingyenes előadáson augusztus 18-án a Csíksomlyói passiót a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A produkciót a Duna Televízió élőben közvetíti.