VfL Wolfsburg
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Bundesliga
- német foci
- Bundesliga I
- FC Bayern München
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A brazil válogatott mindig erős lesz - interjú Luiz Gustavóval
A Wolfsburg brazil sztárja, Luiz Gustavo arra számít, hogy idén a tavalyi ötödik helynél is jobb eredményt érhet el a klubjával, és nem bánja, hogy nem fogadta el a topkluboktól érkező ajánlatokat. A középpályás szerint a brazilok mindössze hullámvölgybe kerültek, és a jövőben is fontos címeket fognak nyerni.
Kötényt adott a brazil focisztárnak a magyar tehetség
Kétszáznegyvenegy nevező közül a Vasas Kubala Akadémia 12 éves focistája, Kapornai Ákos Bertalan nyerte azt a videós trükkversenyt, amellyel jogot szerzett arra, hogy Wolfsburgban együtt tréningezzen a német topcsapat brazil sztárjával, Luiz Gustavóval. A magyar tehetség közelről is megtapasztalhatta, hogyan edzenek a wolfsburgi focisták, miközben begyűjtött egy sor ereklyét.
Gündogan hosszabbított, kupadöntős a Dortmund
A Borussia Dortmund labdarúgócsapata kedden - közvetlenül a Wolfsburg elleni, 2-0-ra megnyert kupaelődöntő előtt - bejelentette, hogy egy évvel, 2016-ig meghosszabbította Ilkay Gündogan szerződését.
Olic mentett pontot a Wolfsburgnak
A Fortuna Düsseldorf 1-1-es döntetlent ért el a VfL Wolfsburg vendégeként. A hazaiaknak a három idényen át a Bayern Münchenben focizó Ivica Olic mentett pontot.
Nem lett sikersztori a második wolfsburgi Magath-korszak
A gyenge eredmények miatt csütörtökön menesztette Felix Magath vezetőedzőt a Wolfsburg labdarúgóklubjának vezetősége.
13 millió eurót fizet a Bayern az Eb gólkirályjelöltjéért
Mario Mandzukic, a horvát labdarúgó-válogatott támadója a Bayern München együtteséhez igazolt.
A Mainz hiába birkózott a Szalaira szemet vető Wolfsburggal
Nem tudott betalálni a Wolfsburg kapujába a Szalai Ádámot végig soraiban tudó Mainz a Bundesliga 32. fordulójának nyitómeccsén, így meg kellett elégednie az egy ponttal.
Tovább tart a hamburgi mélyrepülés a Bundesligában - videó
A Wolfsburg otthonában sem tudott pontot szerezni a Hamburg a Bundesligában. A hamburgiak 2-1-es vereséget szenvedtek, ezzel a legutolsó hat bajnokijukon mindössze egy pont a mérlegük.
Majdnem megviccelte a sereghajtó a Wolfsburgot a Bundesligában
A középmezőnyhöz tartozó Wolfsburg jó iramú mérkőzésen 3-2-re verte pénteken a sereghajtó Freiburgot a német labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában. A hazaiak végül egy megpattanó lövéssel tudtak nyerni.
A Wolfsburg többet költött a télen, mint a többi Bundesliga-csapat összesen
Összesen közel 50 millió euróért vásárolt játékosokat a 18 német élvonalbeli labdarúgóklub a téli átigazolási időszakban. Az összeg több mint felét a nyolc futballistát szerződtető, Felix Magath vezette VfL Wolfsburg költötte.
Megint elvették Magath jogosítványát
Ismét kénytelen egy sofőr szolgálatait igénybe venni Felix Magath, a német labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő VfL Wolfsburg vezetőedzője, miután egy hónapra elvették a jogosítványát.
Összeverekedett két játékos a Wolfsburg edzésén - videó
Nem fut valami jó szezont a Bundesligában a 2009-es bajnok Wolfsburg, a csapat a 13. helyen áll, övé holtversenyben a legtöbb vereség, szám szerint nyolc, és a második legrosszabb védelem (30 bekapott gól 15 meccsen). Nem csoda, hogy a gyenge szereplés miatt feszült a hangulat, és ez ki is bukott az egyik edzésen, amikor a brazil Josué és a dél-koreai Dzsa-Cseol Ko egymásnak esett. Azt nem tudni, min kaptak össze a felek, de a társak szerencsére időben közbeléptek.
Magath tízezer euróra büntette keveset futó játékosait
Súlyos pénzbüntetéssel sújtotta lustának ítélt futballistáit Felix Magath, a német élvonalbeli VfL Wolfsburg vezetőedzője.
Elhasalt a védő, kikapott a csapata
Hiába vezetett a Mönchengladbach otthonában a Wolfsburg Haszebe Makoto szépségdíjas góljával, végül simán kikapott 4-1-re. A legfájóbb az egyenlítés lehetett: Marco Reus besétált a kapuba, miután az ellenfél védője, Simon Kjaer - mezén az UP felirattal - elhasalt. Aztán egy tizenegyessel fordítottak is a hazaiak, majd egy szöglet és egy gyors támadás végén fölényessé tették győzelmüket a Bundesliga harmadik fordulójában.
Magabiztosan nyert a Mönchengladbach
A Borussia Mönchengladbach otthonában 4-1-re legyőzte a VfL Wolfsburgot a Bundesliga harmadik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Az Atlético mentheti ki Diegót Wolfsburgból
Katasztrofálisan kezdte az idényt a Wolfsburg, hiszen a német kupában rögtön az első fordulóban kiesett az RB Leipzig ellen. A találkozón a keret legértékesebbnek tartott játékosa, a brazil Diego nem lépett pályára, és várhatóan nem is fog többet, mert fegyelmezési okok miatt Felix Magath a tartalékok közé száműzte - a középpályást az Atlético Madrid mentheti meg.
Negyedosztályú csapat ejtette ki a Wolfsburgot a kupában
Az élvonalbeli Wolfsburg labdarúgócsapata már az első fordulóban búcsúzott a német kupától, miután 3-2-re kikapott a negyedosztályú RB Leipzig vendégeként.
- címkék:
- foci
- német foci
- VfL Wolfsburg
- Címkefelhő »
A Wolfsburg félmillió euróra büntette a negyedosztályba száműzött Diegót
Példátlan mértékű pénzbüntetéssel sújtották a Wolfsburg labdarúgócsapatánál a brazil Diegót. Az idényzáró meccsen botrányt okozó csatárt korábban a negyedosztályba száműzték, ám ez kevés volt a klub szerint, amely most félmillió eurós büntetést varrt a nyakába.
Bajba kerülhet a Werder a Bundesligában
Hazai pályán kapott ki a kiesés ellen küzdő Wolfsburgtól a Werder Bremen, amely így akár osztályozós helyre is sodródhat a Bundesliga utolsó két fordulójában. A Kaiserslauternnek nem kell ettől tartania: két fejesgóllal győzött, s ezzel alighanem visszaküldte a másodosztályba a St. Paulit.
Diego nem triplázott, csapata majdnem ráfázott
Mesterhármast lőhetett volna Diego a Wolfsburgban a Mönchengladbach elleni bajnokin, de elrontott egy tizenegyest. A hibája után negyedórával már kétgólos volt a brazil, ám az ellenfél a 74. percben szépített, így nem lehetett nyugodt a Wolfsburg hajrája. A hazaiak négy vesztes bajnoki után nyertek először, a Mönchengladbach továbbra is sereghajtó.
Dzeko Olaszországban folytatja a nyártól
Az idény végén az olasz élvonalban folytatja a pályafutását Edin Dzeko, a VfL Wolfsburg bosnyák labdarúgója.
Podolski lemészárolta ellenfelét - videó
A legrosszabb énjét mutatta meg Lukas Podolski hétvégén a Bundesligában: a Köln kétszeres vb-bronzérmes támadója csúnyán letalpalta Edin Dzekót, a Wolfsburg csatárát. A meccsen szép megmozdulást is láthattunk, Cicero ollózós góllal mentett pontot a vendégeknek.
Szalai góljával 0-3-ról fordított a Mainz
Fél óra után már háromgólos hátrányban volt, mégis felállt és végül nyert a Mainz a Wolfsburg otthonában a német labdarúgó Bundesliga második fordulójában. A győztes találatot a 61. percben - 3-3-nál - beállt Szalai Ádám szerezte a 86. percben.
Két játékossal erősíthet a Schalke
A Schalke kerete alaposan átalakult a nyáron, Raúl megszerzése világszenzációt jelentett, de a gelsenkircheniek vereséggel rajtoltak a Bundesligában. Felix Magath mindig is hangoztatta, hogy még egy játékmester és egy csatár hiányzik az ideális csapathoz - a Sportbild információi szerint mindkettő megszerzéséhez közel áll.
A kapitány elhagyta az elsüllyedt Herthát
Az élvonalból kiesett Hertha BSC-től a tavalyi bajnok VfL Wolfsburg labdarúgócsapatához igazol Arne Friedrich, a dél-afrikai világbajnokságon negyeddöntős német válogatott védője.
Összeszurkálták a Wolfsburg kapusát egy diszkóban
Egy diszkóban kirobbant verekedés után súlyos sérülésekkel szállították kórházba vasárnap hajnalban André Lenz-et, a labdarúgó Bundesliga nyolcadik helyén végzett VfL Wolfsburg kapusát.
- címkék:
- foci
- német foci
- kékfény
- VfL Wolfsburg
- Címkefelhő »
Ragaszkodik az első helyhez a Leverkusen
Megint csak egy napig állt a Bundesliga élén a Bayern München, az őszi bajnok Leverkusen ugyanis 3-0-ra verte a Hoffenheimet és ezzel visszavette a vezetést. Amilyen jó formában van a Bayer, annyira leeresztett a címvédő Wolfsburg, amely hét forduló óta veretlen, ezúttal a Kölntől kapott ki hazai pályán.
Fordított és versenyben maradt a továbbjutásért a CSZKA Moszkva
Hiába vezetett félidőben 1-0-ra a vendég Wolfsburg Moszkvában a Bajnokok Ligája ötödik fordulójának nyitómérkőzésén, a CSZKA fordítani tudott, és ezzel pontszámban beérte a német bajnokot. A továbbjutás így az utolsó fordulóban dől el, amikor az oroszok a Besiktashoz látogatnak, míg a Farkasok otthon játszanak a már továbbjutott MU-val.
Három gól a wolfsburgi meccs ráadásában
A sérült Hajnal Tamást nélkülöző Dortmund biztosan verte a vendég Bochumot a német labdarúgó Bundesliga 9. fordulójában, vasárnap. A Wolfsburg 2-1-re győzött a Borussia Mönchengladbach ellen, mindhárom gól valamelyik játérész hosszabbításában született.
Dzeko-duplával támadt fel a Wolfsburg
A címvédő Wolfsburg idegenben egy góllal legyőzte korábbi edzője, Felix Magath új csapatát, a Schalke 04-et a német labdarúgó Bundesliga 6. fordulójának nyitómérkőzésén.
Négyet kapott otthonában a Bundesliga-címvédő
A címvédő Wolfsburg hazai pályán két góllal kikapott a Hamburgtól vasárnap, a német labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában. Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC a Bochum vendégeként maradt alul, a magyar válogatott középpályás végigjátszotta a találkozót.
Félelmetes Wolfsburg, csalódott Bayern, kipukkadt Hoffenheim
Alighanem minden idők egyik legváratlanabb végeredményével zárult a Bundesliga 2008-2009-es szezonja, hiszen még a Wolfsburg szurkolói sem számítottak arra, hogy csapatuk bajnok lesz. A hét végén befejeződött pontvadászat bővelkedett a meglepetésekben: ősszel az újonc Hoffenheim remeklése jelentette a szenzációt, és az egész idényt végigkísérte a Bayern München körüli hercehurca.
Dárdai szerint a Wolfsburgot már nem lehet megfogni
Dárdai Pál szerint a VfL Wolfsburgtól már aligha lehet elvenni a bajnoki címet, a magyar válogatott és a berlini Hertha labdarúgója azonban még bízik abban, hogy csapata második vagy harmadik lehet minden idők legizgalmasabb Bundesliga-hajrájában.
A sorsolás a Herthának, a múlt a Bayernnek kedvez
A legbennfentesebb szakértők sem emlékeznek arra, hogy a német labdarúgó-bajnokságban utoljára mikor alakult ki olyan páratlanul izgalmas hajrá, mint most. Három fordulóval a bajnokság befejeződése előtt papíron még akár hat csapat is bajnoki címet szerezhet, valóban komoly esélye azonban csak négy együttesnek, a Vfl Wolfsburgnak, a Bayern Münchennek, a Herthának és a Stuttgartnak van.
Grafite duplájával a Leverkusent is legyőzte a Wolfsburg
Az éllovas Wolfsburg sorozatban tizedszer győzött Bundesligában, ezúttal a vendég Bayer Leverkusent verte 2-1-re a brazil Grafite duplájával. Az üldözők közül a címvédő Bayern München Luca Toni góljával 1-0-ra nyert a Bielefeld otthonában, a VfB Stuttgart pedig Mario Gomez mesterhármasával múlta felül a hazai 1. FC Kölnt.
Berlinben nyert a Dortmund, lemosták a Bayernt
A német labdarúgó-bajnokság 26. fordulóját követően a Wolfsburg ugrott a tabella élére, miután hazai pályán parádés játékkal 5-1-re lemosta a Bayern Münchent. A magyar rangadón Hajnal Tamás örülhetett, a Borussia Dortmund ugyanis Berlinben verte 3-1-re a Dárdai Pállal felálló Herthát.
Kiesett az angol kupagyőztes az UEFA-kupából
Két csoportban minden eldőlt az UEFA-kupában, az E jelű ötösben a Milanhoz csatlakozott a német Wolfsburg és a portugál Braga, így az FA-kupa-győztes Portsmouth nem jutott a legjobb 32 közé. Az F csoportban az Aston Villa annak ellenére továbbment, hogy otthon kapott ki a szlovák Zilinától, a birminghamiek mellett az Ajax és a Hamburg is folytathatja.
Lesgóllal nyert az Arsenal, futballpofont kapott a Milan
A Manchester United és az Arsenal is derbit nyert a Premier League-ben, előbbi a City, utóbbi a Chelsea stadionjában nyert egy góllal. Wayne Rooney századik gólját szerezte MU-mezben, míg az Arsenal a duplázó Robin Van Persie-t és az első lesgólnál néma játékvezetői sípot ünnepelte a rangadó után. A Roma a Fiorentina, míg az Inter a Napoli hazai legyőzésével szerzett fontos három pontot a Serie A-ban, nem így a Milan, amely 3-1-re kikapott Palermóban. Hajnal Tamás csapata, a Dortmund 0-0-s döntetlent játszott a vendég Wolfsburggal a Bundesligában. A spanyol bajnokságban győzelmével a Villarreal és a Valencia is megelőzte a szombatonn ...
- címkék:
- Hajnal Tamás
- Wayne Rooney
- Babos Gábor
- Ligue 1
- BV Borussia Dortmund
- Angol labdarúgókupa
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- francia foci
- Primera División
- Juventus F.C.
- Olympique Lyonnais
- Hull City AFC
- FC Internazionale Milano
- Villarreal CF
- Nápoly
- ACF Fiorentina
- Manchester United FC
- U.S. Citta` di Palermo
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Valencia CF
- VfL Wolfsburg
- Chelsea FC
- Arsenal FC
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- Milan
- Címkefelhő »
Legyőzte a Farkasokat a Leverkusen
A Bayer Leverkusen 2-0-ra legyőzte a VfL Wolfsburg együttesét a német labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának nyitómérkőzésén. A gyógyszergyáriak ezzel a tabella élére ugrottak.
Hajnalék kiejtették Dárdaiékat a kupából
A német kupa második fordulójában nem hibáztak az élvonalbeli csapatok, a Karlsruhe a harmadosztályú Kickers Offenbachot, a Wolfsburg pedig a Regionalligában, azaz a negyedik vonalban szereplő Oberneulandot búcsúztatta, a Farkasoknál a bosnyák Edin Dzeko négy gólt vállalt a hétből. A Bundesligában negyedik helyen tanyázó Hamburg a szintén élvonalbeli Bochumot ejtette ki Mladen Petric duplájával.
Aranyra éhes az erősödő Wolfsburg
Három hét múlva, az augusztus 15-17-i hétvégén rajtol a német labdarúgó-bajnokság 2008/2009-es idénye. A Bundesliga egyből rangadóval indít, hiszen a bajnok Bayern München a tavalyi negyedik Hamburgot fogadja. Az újonc Hoffenheim (Lőw Zsolt csapata) Cottbusba látogat, Huszti Szabolcs Hannovere a Schalkénél vizitál, míg a Dortmund, immáron Hajnal Tamással az irányítóposzton Levekusenben lép pályára. Összeállításunkban áttekintettük a német játékospiac legfontosabb nyári történéseit.
Futballistát vegyenek! - Di Natale, Bozsinov
A Fiorentina szerződéshosszabbítást ajánlott román támadójának, Adrian Mutunak. A Palermo megszerezte a Parma FC horvát csatárát, Igor Budant. A Cagliari támadója, Roberto Acquafresca az Atalantába tart.
Wolfsburgban folytatja az olaszok védője
A Bundesligában érdekelt VfL Wolfsburg labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Andrea Barzagli, az olaszok világbajnok játékosa.
Gera, a Bayern és a Real bajnok, az Inter nem
A címvédő Internazionale kikapott az AC Milan elleni városi rangadón az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában, így már csak három ponttal vezet az AS Roma előtt. Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion idegenbeli győzelemmel zárta az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságot, s első helyezettként feljutott az élvonalba. Bár csak gól nélküli döntetlent ért el a Wolfsburg otthonában, pontszerzésével mégis elhódította a bajnoki címet a német Bundesligában a Bayern München. A Real Madrid az Osasuna otthonában - 0-1-ről fordítva - 2-1-re nyert, és ezzel megszerezte története 31. spanyol aranyérmét. A Barcelona 6-0-ra kiütötte a ...
- címkék:
- Gera Zoltán
- Thierry Henry
- Olympique Lyonnais
- West Bromwich Albion FC
- FC Girondins de Bordeaux
- foci
- német foci
- olasz foci
- francia foci
- Primera División
- FC Internazionale Milano
- FC Bayern München
- Camp Nou
- Bernabéu
- Bundesliga
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- Osasuna
- Valencia CF
- VfL Wolfsburg
- Ligue 1
- Barcelona
- Arsenal FC
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- Milan
- FC Liverpool
- Címkefelhő »
Magath Wolfsburgban is jól építkezik
Az előző szezonban a Bayern Münchentől elküldött szakvezetőt, Felix Magathot sokan kritizálták amiatt, hogy túlságosan is unalmas futballt játszat a csapataival, de egyvalamit nem lehet elvenni a mestertől: bárhol is dolgozik, csapata előrébb lépett a korábbiakhoz képest. Az edző jelenleg éppen a VfL Wolfsburgnál bizonyítja, hogy érti a szakmáját, hiszen a Farkasok akár történetük legjobb szereplését is elérhetik, de hogy javítani fognak az előző pontvadászathoz képest, az egészen biztos.
A 91. percben döntött a Wolfsburg
A VfL Wolfsburg a 91. percben született góllal nyert a Hansa Rostock vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának pénteki találkozóján.
Totti álomgóljára volt válasza az Internek
A Serie A 25. fordulójának csúcsrangadóján az AS Roma Franceso Totti parádés gólját követően egészen a 88. percig vezetett az Inter ellen, ám ekkor a címvédő "őskövülete", az argentin Javier Zanetti távoli bombával egyenlített, így szinte biztossá vált, hogy idén is a milánóiaké lesz a scudetto. A német kupában a Wolfsburg a Hamburgot, a Bayern pedig a városi rivális 1860 Münchent búcsúztatta hosszabbításos találkozón. Az angol FA-kupa megismételt mérkőzésén a Middlesbrough a hosszabbításban "szerzett" öngóllal jutott a negyeddöntőbe.
- címkék:
- Javier Zanetti
- Francesco Totti
- Ferrari
- Crespo
- foci
- magyar foci
- olasz foci
- Juventus F.C.
- FA Community Shield
- Király-kupa
- Ligakupa
- Angol labdarúgókupa
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Middlesbrough FC
- Hamburger SV
- VfL Wolfsburg
- Barcelona
- FC Internazionale Milano
- FC Bayern München
- TSV 1860 München
- Címkefelhő »
Magyar légiósmustra: Real helyett Győr, Wolfsburg helyett Siófok
A héten folytatódik a magyar pontvadászat, és a Soproni Liga mérkőzésein a tavasszal ismét rengeteg új arcot lehet majd felfedezni, hiszen a klubok többsége jó néhány új futballistát igazolt külföldről. Az utóbbi időben megint fellángolt a vita arról, hogy érdemes-e a honi egyesületeknek olyan légiósokat igazolni, akikre máshol nem nagyon van szükség - mi ebben nem szeretnénk állást foglalni, csupán igyekszünk bemutatni a télen érkezett szerzemények nagy részét. Mert mindenkiről még nekünk sem sikerült érdemleges információt szereznünk...